Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)

1937-12-25 / 298. szám

■ 19 3 7 december 2 S. ELL13N ZtlK VASÁRNAPI KRÓNIKA ÍRJA MARA! SANüOK iáiiltóelk Szombat este egy kültelki színházban. A legdrágább hely nyolcvan fillér. A színház zsúfolt: a kakasülön is szoron­ganak. Munkások, küllelki közönség, hétvégi hangúéiban, munkaruhában, ahogy eljöttek egy órával! előbb a szom­szédos gyárak valamelyikéből s a heti- bér szerény összegéből elköltenek né­hány fillért úgynevezett kultúrára. Za­jos és hálás ház, csaknem minden sze replőt nyiCtszinl taps fogad. Zenés vígjátékot játszanak. Amig a nagyherceg a: grófnéért eped, gondolat­ban gyorsan kasszát csinálok. A darab nők, a göélőkkel és a zenekarnál együtt, lehet vagy negyven szereplője. Kell jel­mez, diisziiet. Adók. ViTágitás. Szombat este zsúfolt ház, hétköznap félházak. Miit kereshet itt színész, görO, zenész, diszletezö, világosító, vállalkozó? Való­színűleg filléreket. Az előadás nem is rossz. A jelmezek — jó ég tudjai, hol szedték össze! — tisztességesek A darab halvány és erőtlen utánzata a szokvá­nyos nyári operette-nek, betétekkel, za­jos ismétlésekkel. A hösszerelmes és a donna rendesen vasalt ruhákban jelen­nek meg, a férfiszereplök estére megbe- retválkoztak, valamit fizetni! kell jegy­szedőknek is, van nyomtatott műsor, mindez pénzbe, pénzbe kerül. Honnan? A hatvan, és nyolcvan filléres jegyekből? Ifi nem támogatja) a primadonna gazdag barátja a vállalkozást. Meg kelj élni, né- hányszáz méterre a központi üzemtől, fillérekből, minden este kj kell világi tani a színházat, vasailli ruhában ki kell állni a nagyérdemű közönség éllé, kell festék, keli fodrászné s mindezt fillérekből, ak­kor is, ha nagy a siker, miint ma este. Hősök, gondolom. Kültelki) színészek. De ai közönség is hősies. Ez a közön­ség érzi, hogy kap valamit, amire szük­sége van — a kultúra káprázaitát — s filléreiért nem csapják be. Olcsó műfajt kap; itt még 'teljes értékű ai produkció minden ősi árnyalata, a csók, a pofon, a nyelvbotlás. Mindent megtapsolnak, a kéz dél let és a véget, fáradhatatlanul. A sötét nézőtéren háromszáz ember szom­bat este átadja; maigát valamilyen sze­rény lelkiségnek, mely e jelentkezési for­máiban meghatóan torz és ügyefogyott, de nem lehet így sem félreérteni: ezek az emberek egész hélen bőrgyárban, tex­til gyárakbatn dolgoznak s szombat este két, három óra hosszat szükségük van valami fényesre és csillogásra, ábrándot akarnak látni és szerelmet. A színpadon festett pálmák riviérai tájat ábrázolnak. Utazásokról hallunk, egy színész bátor­talan hangon nemes és heves érzelmek­ről énekel. Elcsüggedve nézem a színpa­dot; inkább a nézők arcát bámulom, az önfeledt mosolyt, a látott szájú révüle­tet, azt a csöpp, megrenditően szomorú és áhiőaios feledkezést, melyet e szegény hősök, e kültelki színészek a maguk emberi és művészi nyomorából két kéz­zel szórnak feléjük ai színpadról! Egy óra hosszat nézem ezt és bátortalan le­szek. Kimegyek az esős utcára, őgye’eg- ve megyek a belső város fényei felé, a villanyiüzéres üzletek, színházak és mu­latók felé, ahol mindez, melynek a kül­telek csak torzrajzát mutatja, komo'y- kodóan és nagyban 'történik: iigazi szín­házi, nagyigónyü közönség, komoly bírá­lat ... A város ralgyog az eső és az éj szaka ítucskos fényeiben. De a kültelki élmény varázsa nem mulilk. Később, még napok múltán is, gondolnom keli rá; s ezt gondolom: — Elég kitenni lábunkat Budapest belső köreiből., hogy rögtön, minden lé­pésnél fölfedezzük, miilyen mesterséges építmény az a kultúra, az a sajtó, az a színházi világ, az a könyvkiadás, mely a hatjai eltte-re épült. Nem is kell vb dékre menni. E’ég kimenni Pest kültel­keire, hogy találkozzunk azzal! a másik éhséggel, amely legalább oly problemati­kus, mint a gyomor éhsége. Milyen há­lás volt ez a publikum azért a szerény vacakért, melyet e hősies társulattól ka­pott — milyen hálás lenne, ha igazit kapna, igaz;, színházait, irodalmat, meg­fizethető áron, elérhető és megközelíthe­tő föltételek melllett. Nem igaz, hogy zz éneklő gróf kell nekik és a poros pál­mák és a riviérai alkonyat. Befizetnek nyolcvan fillért e produkcióért is, mert nem kapnak mást; s lemondani nem tudnak erről az eltorzult, halvány szel­lemi igényről!, mely egyértelmű az em­beri méltósággal. Nincs népszínházunk. Nincs népi művészetünk. Nincs irodal­munk, abban az értelemben, hogy a tö­megek is részt kérhetnek belőle. Nem i'gaz, hogy a munkás, a paraszt nem ,,érett“ a magas, az igaizl művészeire. Legalább olyan érett., mint a középosz­tály, mely a belváros színházaiban és mozijaiban „igényekkel'1 jelentkezik; igen, mindinkább hiszem, hogy éppen ez a középosztály csodálatosan szeüditette igényeit s már-már alig képes arra zz erőfeszítésre, a kát'harzis-ra, mely fölté­tele a művészi alkotás sikerének. A „tö­meg“, például ez a kültelki tömeg mo­hón nyúl minden kultur-pótlék után, amit kap. Ha Shakespeairet kapná, vagy Madáchol\ éppen ilyen áhítattal fogad­ná,, mint e hig pótlékot, vánnyadt után­zatot. De titokban másra, vágyik. Példa rá a Nemzeti,, zsúfolt munkáselőadásai. Ez a közönség igényesebb, minit hiszik azok, akik általában nevelik és vezetik, akik szórakoztatják, vagy művelik. Ho­gyan járjon színházba? Hétközben nem jöhet be a városba; idő, távolság, villa­mosjegy, a belvárosi) színházak jegyárai elriasztják. Iga^, a közelmúltban éppen a kültelken történtek hősies kísérletek; de magánvállalkozás nem birja cl az Ilyen erő feszi/, ések költségeit. Budapest perifériái már reménytelen távolságban í élnek mindentől, amire mi a központban 3 olyan büszkék vagyunk: például magas- í rangú színházi kultúránktól. Utoljára I London külvárosaiban láttam proletár- í tömegeket a színházban. Shakespearet - játszották nekik, a „Hamlet“-et, zsúfolt a konyhaművészet terén: EXCELSIOR éíelzsir ! Bár­milyen sütemény vagy sült és halak elkészítéséhez. Az EXCELSIOR hónapokig eláll frissen, mivel nem tar­talmaz vizet, vagy avasodást előidéző idegen anyagokat. Kapható minden nagyobb élelmiszer üzletben. ház mellett, mely lelkesen tapsolt Ham­let monológjának, áhítattal fi gyei! te Ofé- lia sorsát, éppen olyajn áhítattal, mint Erzsébet idejében, a Globe-szinházban s ugyanaz a tömeg: székállló legények, munkások, csaposok. A tömeg igénye örök és időtlen. Elsorvad az a kultúra, mely nem merit ebből az igényből1 s mes­terségesen, mintegy dísztereken muto­A farkas és a bárány (Lafontaine prózában) Irta: KARINTHY FRIGYES. A farkas már ott ivott a patakban, mi­kor a bárány tesétált és szerényen ő is a viz fölé hajolt. A farkas, megpillantván a bárányt, duzzogva elfordult, hogy ne is lássa. Na­gyon jól tudta, mit jelent, hogy a torka kiszárad és a gyomra hangosan kor xjni kezd. Délután analízisben volt idegorvo­sánál, aki hosszan magyarázta neki, hogy destruktiv ösztöneit szublimálnia kell és csak úgy szabadulhat tőlük, ha eszményi tartalmat ad gyermekkori vá­gyainak. — Nézze, — fordult hirtelen a bá­rányhoz, lesütött szemmel és nyöszörög­ve a szégyenkezéstől — nézze kérem, én nagyon jól tudom, hogy előírás és az al­legorikus költészet hagyományai szerint most minek kellene történnie. Nekem most bele kell kötnöm magába, minden szaván csomót keresni, azon kezdeni, hogy megzavarja italomat, holott éppoly jól tudom, mint ön, hogy ez lehetetlen, hiszen öj lépéssel lejjebb áll. Aztán azt kellene állítanom, hogy öt évvel ezelőtt szidalmazott, holott én is olvastam a kettőnkről szóló mesét, melyből világo­san kiderül, hogy ön kerek hét éves. Mindezt csak azért, hogy ürügyet talál­jak az ön felfalására. En azonban erköl­csi alapon állok és utálom ezt az alatto­mosságot, az igazságért rajongok mindé- nekfel'ett. Ezért járok analízisbe is, ideg­orvosom ma délután azt magyarázta, hogy szublimálnom kell destruktiv ösz­töneimet s eszményei tartalmat kell ad­nom gyermekkori vágyaimnak. Viszont most, ahogy megpillantottam önt, ahogy ártatlanul és boldogan öblíti le fü-vacso- rájóit, elfogott a keserűség, amit semmi­féle idegorvos nem kezel ki belőlem. Csak ön érthet meg engem, aki tiszta és ártatlan és fölötte áll ezeknek a tisztát- lan vágyaknak. Legyen tárgyilagos ve­lem együtt és mondja meg, mit tegyek? Mindkettőnket a bölcs természet alkotott '< ta szét. olyammk, ahogy rendeltetett, tulajdon törvényünk szerint és ezen, jól tudja, nem lehet változtatni. Én nemcsak hogy utálom a füvet, de nem is ehetem meg, kihánynám, mert szerveim husevésre vannak alkotva. Nézze meg a fogaza­tom, izmaim. Ami gyomromat illeti, egyenesen és kizárólagosan husevésre ké­szült — olyan bizonyossággal, mint ahogy egy benzinmotort nem lehet víz­gőzzel hajlani és viszont, a gőzgépet se hajthatja benzin. Mit tehetek? Azt hiszi, nem nézem le a ragadozást, csakúgy, mint minden erkölcsi lány? Nekem ön egyenesen rokonszenves, szeretem kedves bégetését, gyöngéd gyapjút, kék szemed és derűs, szelíd világfelfogását. Másrészt abban hasonlítunk, hogy mindkettőnk csak élni akar, semmi többet — csak él­ni, a nap alatt, amihez minden élőlény­nek joga van! Könnyei kicsordultak, tragikus fájda hómmal üvöltött az ég felé. — Semmi többet, csak élni, élni a nap alatt1 Ki az a gonosz lélek, aki ebben megakadályoz? ön talán végig tudná nézni gyászos halálomat, ha a- éhségtől itt fordulnék fel a szemei előtt? A báránynak is átnedvesedtek a sze­mei. Nem, igazéin nem tudná végignézni. — Már pedig ez történne, ha ön meg­akadályozna, életveszélyes helyzetemben, hogy az éhhalál karmai közül kiszaba­duljak és például elfutna. A bárány tanácstalanul pislogott. A farkas még váirt, hogy szavainak hatása érvényesüljön. Maga is meg volt hatva, lesütött szemmel, szemérmesen, halkan és gyöngéden, bánatosan reménykedés­sel suttogta végre. — Hát — megengedi, ugye? Ugye, nem csalódtam önben? A bárány nem felelt, lelke mélyéig meg volt rendülve. A farkas gyöngéden és óvatosan, könnyes szemekkel szaygat­gaitja csak csúcsteljesítményeit. Ehhez az igényhez odatnérve milyen fontoskodó és erőtlen a beavatottak szent köreinek kritikája, pletykája, szak­szerűsége. Van színházi kultúránk, ahogy van élő magasrangu irodalmunk; de nem jut dl a néphez. Kacsalábon, sőt pesti szóvail, kamatlábon forog ez az ele­fántcsont-torony; a tömeg kívüliről nézi. Nem hiszek abban, hogy életképes ma­radhat egy kulturfölény, mely képtelen eljuttatni teljesítményeit a kültelek és a vidék tömegeihez. A színháznak ma me­gint missziója van: egyidőben a magyar szó hirdetése volt missziója s mai, mikor szavát megértik már a tömegek, szellemi és művészi igényre kdll nevelni egy em­beri és nemzeti közösséget, melynek egyetlen fegyvere a világban éppen az, hogy szellemiekben igénye van. Minden megvan a produkcióhoz a kültelken: a kelték, a komédiás, a néző és az áhítat. Ez a közönség nem biráltni akar, hanem megérteni és átmelegedni, nem beavatott akar lenni, hanem hozzá akar emelkedni a produkció szelleméhez, nem egy szín­házi és ilrodalmí pletykavilág intiuiusa akar lenni, hanem néző és átvevő — az­zal a fénnyel a szemekben, amilyet utol­jára csak a kültelki színházban láttam. A népművészet nem az., hogy egy-egy belvárosit zenés színpadon villogó ma­gyarban müdailokat énekelnek daliás ál­gulyások; a népművészeit az, m'kor az emberi szellem csúcsteljesítményeit el­juthatjuk a tömegekhez. Van színházunk és vannak tömegeink. Aki elmegy egy­szer szombat este nyolcvan fillérért a kültelekre, megérti, mennyire nem tör­tént semmi, hogy a tömeg és a szinház. igazi igényekkel közeledve egymáshoz, végre meg is találja egymást. LETARTÓZTATTÁK AZ ELŐKELŐ ÚRI SZABÓK FURFANGOS FOSZTOGATÓJÁT. Budapestről jelentik: a rendőrségeim ma te­tart ózhatták Piámért Imrét, aki furfangos mó­don megkárosítót ha a legelőkelőbb uriszubó cégek egesz tömegét. Az utóbbi időben egy­más után 25 feljelentés érkezett uriszakók részéről, jómegjéilenésii fiat a'ember ellen, aki a feljelentés szerint megjelent az uriszabók- •mái, drága szöveteket válás lőtt és ruháit ren­delt. A detektívek ma kézrekeritették Piámért ímcét, akit a rendőrtisztviselők előtt tett be­ismerő vallomása után letartóztattak és át­adták az ügyészségnek. Az ELLENZÉK a haladási szolgálja kisebbségi és emberi jogok Höhareosa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom