Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)

1937-12-19 / 293. szám

ELLENZIK 1931 december 19. tara KÉT PERÉNM Irta: Hl HÚ LAJOS \ terebesi kastély udvarának nagy csend­jét kétségbeesett, bongos sikoltozás verte fel. Barcsa, o szolgál óUmy jutott végig a: lutou- ri>n síró jajveszékeléssel. Kemenes Antnf ud- vurbirtt uram éppen a veteményeskertből jött. ahol a szépen fejlődő káposztafejeket vette mustrába, amikor meghallotta az ékte­len kiáltozást. Megtorpanva állót meg. Ebultája! — sodort egyet öszbecsa- "Orodott hatalmas bajuszán. — Talán raj­iunk ütött a pogány. Borcsa, ü szolgálólány, ebben a pillanat­ban érkezett eléje. Jaj, jaj! — tördelte a kezet. — Jöjjön sebtibe udvaiibíró uram. Kemenes bácsi el rost élt e magát pillanat­nyi ijedtségén és keményen ráripakodott a leányzóra: — Ke óblgciss, hanem nyisd má ki a szá­dat. Barcsa kifulladt a szaladásiól, nem tudott s.ólni. Kifújta magát, akkor pihegve tördel­ni kezdte a mondanivalóját: — Az urfik... Az urfik csúffá tette a ma­jorságot Kemenes bácsi clsápadt. Hatvan éves ko­ráig sok nyomorúságot, sok bajt megért, de keserű bosszúsággal csak mostanában láto­gatta nu'g a sors. Az ősi Percnyi birtok le­endő két ura és gazdája, a tízéves Péter és a tizenkétéves Ferenc minden áldott nap gondoskodott arról, hogy az idős udvarbi- rónak elrontsa az éjszakai nyugodalmát és álmát. Kemenes uram most előbb elsápadt, aztán hirtelen, a fejébe szökkent minden csepp vére. Ismerte a két mindenre elszánt lurkót és arra a gondolatra, hogy csintalan- ságból kárt tettek az udvar messze hires ma­jorságában, harag és rémület fogta el. Új­ból, még az iméntnél is keményebben ráki­áltott a szepegő leányzóra: — Mit beszélsz? Borcsa szeméhez emelte a kötényét. — Az uöfik... — fuldoklóét, de nem tud­ta folytatni és megint jajveszékelni kezdett: — Jaj, jaj. Szűz Máriám, légy irgalmas. Kemenes bácsi egész testében remegve, de azért kemény léptekkel indult meg a ma­joros istállók felé. Áthaladt az udvaron, ami­kor a szárnyas állatok ketrece elé ért, Iába egyszerre gyökeret vert. A döbbenetes lát­vány' amely eléje tárult, fölülmúlta minden ijedelmes képzeletét. A huszonnégy gyöngy- tyukjérce, amit a minap hozott Drágffy uram Horvátországból, meg a tizenkét dí­szes páva, ami meg egyenesen Istambulból került a terebesi udvarházba, ott feküdt szép sorban a földön, kifeszitett szárnyakkal, szépen elterített farokkal, — holtan lenya­kazva. — Hej... — hördült nagy keserveset Ke­menes uram. — Háj ezt a gyalázatosságot ki csinálta? Borcsa ott tőrülgette a szemét mögötte. — Az urftak-. Más ember fiának nincsen szive ilyen istentelen vérontásra. Kemenes bácsi odalépett a kivégzett szár­nyasokhoz. Egyenként emelte fel őket a földről, megvizsgálta valamennyit, aztán csüggedten ejtette mellére a fejét. Az elve­temült latrok, akik az ártatlan szárnyasokat lenyakazták, alapos munkát végeztek. Hótt vöt valamennyi az utolsó szálig, még pe­dig olyan hótt, hogy csoda sem támaszthat­ta fel többé egyiket sem. — Hát most mit tegyünk? — sóhajtotta Kemenes uram tanácstalanul. Úri nép, vitézek, atyafiság, cselédség nem lakta a terebesi öreg kúriát. Mióta Pe- rényl Imre nádor uram elköltözött az élők sorából, hogy megtérjen ő is oda, ahol a mohácsi csatatér hősi halottéi nyugodtak, azóta Perényi Gábor, a korán elköltözött nádor édesapja egyedül lakta a kastélyt két unokájával' Ferenccel és Péterrel. A két if­jú gyermek teljesen árván, apa és anya nél­kül, a hallgatag' komor ősz nagyapa mellett serdült fel. Az egyik két éves volt csupán, a másik még el sem érte a negyedik esztende­jét, amikor édesanyjuk után apjuk is meg­halt. Az elhagyott kastélyban vadon nőttek fel, mint két fiatal erdei hajtás, övék volt a kastély minden szobájával és titkos kam­rájával' övék volt az egész udvar minden rejtett zugával, övék volt a rét, a mező, övék volt köröskörül az egész végtelennek j tetsző világ. Reggeltől estig leint kóboroltak a szabadban, hol harci játékot űzve, hol kalandot kergetve, hot kitárva karjukat a távolban kéklő messzeség felé, amely egyre hangosabb szóval hívta és csalogatta őket. Perényi Gábor, a nagyapa, elvonulva to­ronyszobájában, gyönyörködve szemlélte őket, amint kopját vetettek, füzfapnripán nyargal ás ztak, vagy tüzes arccal és f olaj zott szívvel egymásnak rugtattak, hogy lándzsa- töréssel döntsék el, melyiköjük a bátrabb, melyiköjük az ügyesebb és melyiköjük az erősebb. Mert Péter, a kisebbik, kék szemé­vel' szőke hajával' bársonyos arcával éppen olyan rajongással és szenvedélyesen imádta a küzdelmet és a veszedelmet, •akár a bátyja, Ferenc aki hullámos barna hajával, sötét nagy szemével, olajbarna arcával pontosan ellentétje outi becsének és akinek tüzes tü- relmctlensége még fékezJietétlenebb volt Pé­terénél. .4 levegő, a napfény, u szabadság nevelte őket. Kemenes bácsi lassú léptekkel indult meg o kastély felé. Szivét nehéz kétség szoron­gatta. Hogyan adja tudtára a szörnyű sze­rencsétlenséget a ház urának? Ila megmond­ja' hogy a vagyont érő, kiváltó szárnyas- állatok ott fekszenek hátul, fej nélkül az ól előtt, Perényi Gábor ívom abban a percben kettévágja. Ha nem szól, hallgat, a végén mégis csak kitudódik a dolog, akkor megint csak ő kerül bajba, Nehéz tanácstalanságában meggondolta magát és beszólt a feleségének: — Anna lelkem, jösszte egy szóra. Anna néne, amikor Kemenes uram közölte vele a rettentő yyászhirt, fájdalmas nagy ijedtségében hangos sírásra fakadt. De ké­sőbb valahogyan összeszedte magát és félre­vonta férjcurát, hogy okos szót váltsanak egymással. — A: lesz a legbölcsebb, ha nem kertel kegyelmed, hanem most rögtön megjelenti nagy jóur úriknak a szerencsétlenséget, — mondta, amikor alaposan meghányták-vetet- ték a dolgot. Perényi Gábor szemrebbenés nélkül hall­gató meg Kemenes uramat. Amikor az ud- varbiró befejezte a mondokáját, a kastély ura ráemelte tekintetéi: — Aztán bizonyos kegyelmed abban, hogy ezt a pajzánságot az a két haszontalan mű­velte? Kemenes uram csodálkozó képet vágott: — Ki tehette volna más valaki földi ha­landó? Ellenség megfojtotta, tolvaj elvitte, cigány megette volna azokat a szegény álla­tokat. De a fejét vették mind a harminchat­nak. Erről a vérontásról ráismerek az urfiak keze-munkájára, Perényi Gábor gondolkozni látszott. Nem kedvelte a hirtelenséget, előbb most is jól megfontolta, hogy mire határozza el magát. Sokáig bámult maga elé a levegőbe, akkor nagysokára megszólalt: — Vezesse kegyelmed elejbém azt a két megátalkodottat. — Hiszen kegyelmed elejbe állítottam volna máris őket, ha tudnám, merre járnak. — Nincsenek itthon? — Kora reggel elmentek hazulról, azóta még nem tértek meg. Perényi Gábor úgy ült széles, karos faszé­kén, akár egy kőbálvány. Rózsapiros, göm­bölyű arca nem árult el semmi felindulást. Most mozdult meg először, csendesen meg­biccentette a fejét. — No, majd hazaveri őket a hasuk. Az udvarház, ember-állat némán, vissza­fojtott lélekzettel várta a sötétség beálltát, j A percek lassan teltek, nagysokára azonban mégis lebukott a távoli hegyek mögött a nap. Akkor a szérüskertek felöl hirtelen vadász­kürt harsant fel. Anna néni reszketve simult | Kemenes uramhoz: — Jönnek már. A kunt szava egyre közeledett, már hallat­szott a kopók és agarak csaholása is. Fe- 1 renc, meg Péter megtérőben voltak távoli kalandutfűkről. Péter vállán ott ült kedvenc sólyma, Ferenc vállán ott pihent hatalmas nyila. Az ebek nyelvüket lógatva, fáradtan loholtak mögöttük. A két gyermek egész nap az erdőt járta. Amikor elérték a külső istállókat, Ferenc halkan fölnevetett. — Vájjon megsülteté-e azóta Kemenes uram a győngytyukokat? Péter szintén nevetett. — Azóta bizonyosan fekszik. Hidegrázást Ajándékozzon Hűt leheto szépséget ajándékozni? Igen I Minden egyes Oveg Scherk arevizbe benne rejlik. Tegyen egy üveg Scherk arevizet a karácsony asztalra! Hosszú hetekre aján­UÍ///S _ . kapott, amikor meg pillantotta a pávákat. Kemenes uram a kastély előtt várt rájuk. Komor arccal fogadta őket. — Parancsom vagyon, hogy Gábor ur elé állítsalak benneteket, — mondta vész­jóslóan. A két gyermek tekintete összevillant. Bán­ják is ők. Nem félnek ők még a nagyapjuk­tól sem. Perc múlva elszántan állottak meg a kastély ui\j előtt. Perényi Gábor bozontos szemöldöke alól hosszan vizsgálta őket. Szive megtelt édes, büszke gyönyörűséggel. Ilyen daliás, szép, egészséges két gyermek nincs is tán több a világon. Nodehát a gyöngytyukok, meg a pávák azért drága állatok voltak, nem kel­lett volna a nyomorultakat mindenáron le­nyakazni. Nézte a két gyermeket, sokáig nézte, ok­kor feltette a kérdést: — Melyikölök vette a fejét a páváknak? Ferenc előrébb lépett. — Én — mondta gőgös bátran. Perényi Gábor nem szólt, csupán a fe­jével bólintott. — Hát a gyöngytyukokat? Azokat meg te fejezted le? — fordult Péter felé. — Én, — ismerte be lettét Péter félelem nélkül. Perényi Gábor helyeslőleg bólintott, nem szólt többet. Magába mélyedt, nagyidéig gondolkodott, akkor csöndes hangon újból megszólalt: — Latrok vagytok, gonosztevő latrok, ha mondom. A múltkor fölgyujtottátok a legna­gyobb szénaboglyát, szóra sem méltattam. Másnap nyílvesszőt röpítettetek Jucinak, az öreg bivalynak a hátába. Ezért sem huzatta- lak bennetket karóba. Ismét a minap feldúl­tátok a virágoskertem legszebb rózsaágyát. Ezért sem vonattalak kinpadra. Mármost látom, én nagyon is gyönge vagyok irányo­tokban. Nem akarom, hogy majdan vérpa­don végezzétek. Perényi nem lehet durva, Perényi nem lehet útonálló, Perényi nem I lehet országrontó. Már pedig azon az utón i vagytok, hogy pallós válassza el fejeteket nyakatoktól. Hát. hogy a nagy szabadság j jobban meg ne á’tson, majd birodalom he­lyett házat, erdő helyett szobát, fegyver he­lyett könyvet kaptok. Ujholdkor indultok Sárvárra, Dorottya asszony-anyátokhoz. Az majd megszelídít, meg kiművel benneteket minden hasznosra, meg minden jóra. A két gyermek egyszerre mozdult meg, ■ egyszerre akartak megszólalni. De még mi­előtt ajkukat megnyithattál: volna, nagyap­ái jak fölemelkedett. Ahogy ölesf hatalmas I alakjával, széles vállóival, roppant törzsé- j vei, bozontos fejével odaadott elébük, félsl- ' mes mesebeli óriásnak tetszett: — Büszke férfi, bátor ifjú, lelkes gyermek nem szégyenli az engedelmességet. Peréngiek vagytok, vagy ebfiak? Utaztok Dorottya asz- szony-anyátokhoz Sárvárra! — mennydö­rögte a hangja. A két gyermek sarkonfordult és izzó arc­cal hagyta el a toronyszobát. * Aztán elviharzott harmincöt esztendő. ,Mi lett a két „latorból“? Aki ismeri a históriát, az tudja, mit faragott belőlük Dorottya nagyasszony. Egy hires diplomata naplójából Az ismert francra diplomata, Combon Jules irodalmi hagyatékában volt egy kis kötet: A diplomata, melyben a kiváló ál­lamférfid hosszú életének diplomáciai és politikai tapasztalatait örökítette meg. Cambon sokfelé járt-kelt a. világban és mint követ Washingtonban, Madrid ban és Berlinben, a világháború kitöré­se előtti, két évtizedben csaknem minden diplomáciai afférben szerepet játszott. Ö szervezte a francia flotta felvonulását Carthagena elé, XIII. Alfonz párisi láto­gatását Páriában és Loubet elnök vi- szonzó látogatását Madridban. Közremű­ködött az Alfonz spanyol király és a spa­nyol királyi családhoz közelálló Batten­berg hercegnő házasságában is. Cambon berlini követ sokszor megfor­dult a német császári párral barátság­ban álló Radziuriü hercegné házában, de bizalmas viszony közte és az akkori né­met birodalmi kancellár, Bülow herceg közit sohasem alakult ki. Mint a francia külügyminisztérium főtitkára a világhá­ború kezdetét ez a képzett és sokfelé megfordult világpolgár sem tudta magát teljesen mentesíteni a központi hatal­mak elleni gyűlölethuUánrtól. * Cambont most könyvalakban is meg­jelent naplója a rágd francia iskola sze­rinti diplomatának mutatja. íme, néhány megállapítása: sic ,,Egy forradalom után. mely mindent megváltoztatott, értenünk kell hozzá, hogy lemondjunk régi hajlandóságaink- lró, különben lelkünk nyugalmáról kel­lene -lemondanunk. A gyűlöletet nem le­het palackokba fejteni/1 Az intrikáknak semmi közük az igazi diplomáciához. Ez utóbbi hallgatagságot kiván, türelmet, előrelátást, leginkább pedig lojalitást; semm-i sem fontosabb egy diplomatára nézve, mint bírnia an­nak a kordiáidnak a bizalmát, melynél akkreditálva van.“ * „Nem szabad a diplomáciai sikerekkel nagynál enni. Nincs veszedelmesebb, mint az ellenfeleit önérzetében megbántani és a legmaradandóbb siker az, mely mind két fél sikere. A szerény tartózkodásban nagy hatalom rejlik.“ * Cambon különben könyve mottójául Pascal tanácsát választotta. „Bármiről akarunk valakit meggyőz­ni, mindig tekintettél kell lennünk sze mélyiségére.“ LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a te? választékosabb kivitelig legolcsóbb?, az Ellenzék könyvosztályában CL Plata Unirii. kedves alkalom, hogy vevőink ragaszkodását olcsó árainkkal viszonozzuk. Néhány mutatvány árainkból : Sport flanelek...............Lei Cérna barchetek ...............Lei Divatos pongyolaflanelek Tiszta gyapjúszövetek Lei Lei 25 25 49 108 divatnagyáruház, Cluj, C. Reg. Ferdin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom