Ellenzék, 1937. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
1937-11-14 / 263. szám
X937 november 14. ELLENZŐK VASÁRNAPI KRÓNIKA ■nHHBOHBBHi íRJAMARAI SÁNDOR A kártyavár lem den A bajbajutott építésű, vállalkozó, aki szá^ házat varázsolt elő biivészmulat- yányszerüen s most ügyes-bajos egyez - ‘ ségbe kényszerül, meglehetősen rossz sajtót kapott Pesten. Nem számított szolidan, mondják; a kártyavár összedőlt. A vállalkozó ügye nem érdekes. A bankok, nagyvállalatok ügye ez, melyek hitelt nyújtottak a® építkezőnek, a mesteremberek dolga, akik az épiitész vállalkozásaira ráfizettek. Ami a közönség dolga, az a kártyavár maga. A száz bérház, melyeket a mohó kéz fölépített az uj városnegyed telkein, végre is helyén áll még s minden statikai törvény szerint helyén is marad, akármi történik a vállalkozóval. Ezek a házak s miind a többiek, melyek hasonló stílusban, csali más, gondosan aláépitett gazdasági törvények szerint épültek, most már hozzátartoznak Budapesthez, e városkép szerves alkotórészei. Az uj negyed másfél évtized alatt nőtt ki a pesti grundból. Fejlődése varázslatos volt. Ahoil évtized előtt, palánkkal kerített telkeken, ócskavasat őriztek, ott ma utcasorok tárulnak, sima homlokzatú, egyforma külsejű és bélsejü bérházakkM, valamilyen ölesó, pesties izü amerikanizmus Ízlésében épitve, felvonóval, forró vízzel, egy. és kétszoba-hallos lakásokkal, fodrásszal, fűszeressel, párizaias jellegű kis kávéházakkal, a lakásokban kevés bútorral, kaktusszal megrakott állványokkal, olcsó ripsszel bevont hencserekkel, újszerű grafikával és pszihoanaliz issei. Mindez szemünk előtt nőtt fel a semmiből, a pesti Dunapart homokos talajából. A házak még nem szoktak össze, az utcasorok között üres telkek várják az uj bűvészt, aki felvarázsolja a gyengülő konjunktúra készleteiből a negyed hiányzó palotáit, a telkeket egyelőre vörös salakkal hintették fel, hálót húztak a cövekek között s nyugtalanítóan intelligens pesti magánhiva'tailnokok este hatkor fehér nadrágban ugrálnak az uj bérházak közötti tenniszpályákon s ütik a labdát. Mindebben volt egy adag Csikágó, de nem annyira e fogalom tengerentúli, mint inkább pesti értelmében. A távoli negyed lakója, vagy a vidéki utas, aki régen járt erre s elsétált az uj negyed bérhá^ai és kávéházai között, csodálkozva szemlélte a bűvészmutatványt, kapkodta fejét s az alapérzés, mellyel e varázslatos változást érzékelte, inkább a nyugtalanság, mint az elégedettség érzése voit: ezt a negyedet nem a^ élet természetes üteme érlelte és alkotta, hanem mesterséges, lázas alkotókedv és vállalkozószellem. ,,Kártyavár!“ — mondták az óvatosabbak. S most kezüket dörzsölik, mert igazuk volt. Azt hiszem, nem volt igazuk s a kellemetlen baleset, mely a negyed egyik, kissé túlságosan vállalkozó szellemű építkezőjét érte, ürügyet ad rá, elmondani, miért? Az építkezés nemzetgazdasági jelentőségét és szükségességét fölösleges lenne most hangsúlyozni. Ami csaknem olyan fontos, mint a munkalehetőség, melyet a® uj házak nyújtottak tervezőknek, rajzolóknak, iparosoknak, mesterembereknek és munkásoknak, az a nehezen tagadható tény, hogy e cementből habarcsolt, unalmasan „tárgyilagos“, más szóval síimára lenyalti külsejű, belülről nem valami fényűzően épített házakban a háború kezdete óta először nyílt alkalom arra, hogy a magyar középosztály uj rétegeit áteméljék egy elkorhadt lakáskultúra redves és pudvás odúiból valamilyen levegősebb, emberibb, polgáribb életszlint magaslatára. Talán elhiszik, hogy nem fanyalgásból mondom s nem a sértett esztéta beszél belőlem, mikor ernyedetlenül idegen maradok lélekben ez uj építészeti stílustól, mely a külföldi nagy példák tanulságait legtöbbször csak felületesen vonta ie: „simán '- építettek, de ez a „simaság“ gyakran csak az olcsóság és a sietősség üres felületit leplezte. Láttunk rj épi- íészetá törekvéseket Pesten is, külföldön is, melyek csakugyan egy uj életérzést iparkodtak összefogni betonkeretbe; a pesti „tárgyilagosság“ legtöbbször a kalkuláló ceruza, nem pedig a korszerűen álmodó művészi lélek tárgyilagossága volt. A® uj házak uj emberek számára épültek, akik fényre, hőre, csempére, tisztaságra s néhány négyzetméteres emberi otthonra vágytak, Budapest korhadt negyedeinek bérkaszárnyaiból mo hón vonultak e dísztelen, de legalább világos, e szükreszabott, de legalább higiénikus dobozokba, ahol bútor már alăg fért el, ahol meghúzódhattak szerény anyagi eszközeikkel, legtöbbször cseléd és az igazi, régimódi háztartás lehetősége és eszközei nélkül; s az uj házakban elkezdődött az az egy-kétszobás, takari- tónős, rádiós és hencseres polgári életmód, amely nem éppen patriciusi, de nem is proletár!; egy feltörekvő osztály polgáriasodéit e miniatűr otthonokban s egy gazdasági tartalékaiban hanyatló, proletariizálódó középosztály mentette és prolongálta óletszintjét e cementfedezékekben. Erre gondoltam, valahányszor elmentem az uj házak előtt s ez a meggyőződés éllensulyozta az idegenkedést, melyet minden alacsony és vékonyfalú szobával, minden olcsó korszerűséggel szemben érzek. Ez az érzés luxus; az életnek igaza van, mikor nem tiszteli, magyarán fütyül rá s ahelyett, hogy tovább lapulna a régi, nehezen tartható életformák között, újat épít s él, ahogy tud, de mindenesetre megfürdik reggel és este, cseléd nélkül is tiszta lakásba tér meg munkája után, a cipőszekrénybe épített garszontiizhelyen főzi meg vacsoráját s lemond arról, hogy mesterségesen prolongálja azt az üzemszerű ház- tartásiasságot, mely a pesti középosztálybeli ember életrezsijónek legnagyobb tehertétele volt. Nálunk a mérnök, az SZABÓ £J Én gazember? Amért te szenvedsz? Te is csak az vagy énfel érni Önzésed izzórácsu ketrec, azt rázza a rab, az enyém, az én önzésem... És ha engem éget a börtön, kínom visszafáj tenéked, egymást gyötri csak az „úgy rossz“ s az „így jó* két önzés vádol s két önzés a bíró. Két önzés... És mert mindakettö azt sírja, hogy boldogtalan, kutatni minden vita meddő, hogy melyikünké jogtalan. Az enyém az? Jól van, elismerem, de mit segít ez a gyötrelmeden? Minek jog és érv? Az élet nem érvel, mit tudod te, hogy nekem mi miért kell? Én se tudom... Mint a talajban vak gyökerével a növény,, úgy futok szét a zűrzavarban, úgy élek a sötétben én; törvényt töltök be: hívom, keresem, amiről azt hiszem, hogy jó nekem, gyökereimen az isten szeme: nagy titkok futnak és látnak vele. Szent titok vezet: ami táplál, ami segít, megtart, növel, ami mint iz és étel átjár, ami izgat és ingerel: barátom, szeretőm mind^mind, amit csak testem-lelkem magává alakíthat s idegen minden, ami ellenáll, ellenség, aki velem szembeszáll. Úgy szeress hát, ahogy nekem kell! Dönts, hogy velem vagy ellenem! Ne hadakozz a bűneimmel, ha igazságod árt nekem! Hódolatod kell: legyen büszkeséged önként választani a vereséget s ujjászületel, mint virágban a föld izei és a nap sugara. Két gyermek sorsába kötözve. nem tudunk elszakadni már; ne kezdj háborút, mint a gyönge, kin saját gőgje bosszút áll. Utoljára üzenem: nincs segítség, vállald a sorsod régi rendelését... Miért? Nem tudom. Túlsók a titok. Bízz abban, amit magam sem tudok. ügyvéd, az orvos, az iró kényszerült négy szobában lakna, alkóvval, porolóval, sötét előszobával, hideg fürdőszobával, öt- venpengős havi gázszámlával, legalább egy, de inkább két cseléddel s a hozzávaló társadalmisággal, amely abból állott, hogy havonta adtak két vacsorát s a hónap többi napján lespórolták e vacsorák költségeit az ebéden. Budapest polgársága az elmúlt ötven esztendőben talán nem élt mindig viszonyain felül; de föltétlenül Viszonyain felül lakott. S hozzá mind kényelmetlenebbül, mind le- vegőtlenebbül, mind rozogábban lakott viszonyain felül. Az uj házak, igen, a kártyavár nagy jelentőségét abban látjuk, hogy polgári életlehetőséget nyújtott a középosztály kallódó tömegednek. Polgárnak lenni nem valamilyen származási privilégium, hanem életforma: igazi tartalma egy életmód, mély lakásban, evésben, Ízlésben, érzésben élesen elválik más osztályok életmódjától s ugyanakkor elég tágas és rugalmas életkeret ahhoz, hogy mindenki belenevélőd- jék, akii) sorsa és szándéka egy magasabb életszint felé taszít. Polgárnak lenni többek között annyi, mint fizetésünk egy hányadáért emberi, keretek között lakni, reggel megfiirödni, fütött és szellőzött szobában étkezni és aludni s mindezt a>z élet igazi lehetőségeihez odamérve, tehát nem úgy, ahogy Pesten történt az elmúlt ötven évben, ahol a kezdő sajtkereskedő is úgy rendezkedett be, négy szobában és cseléddél, ahogy a be érkezett franéia orvos soha nem merne. Egy napon kiderült, hogy egy osztály kénytelen alkalmazkodni igényeivel a változott lehetőségekhez. Felnőtt egy uj. fiatal középosztálybeli emberfajta, amely nem óhajt többé „szalonéban ülni s nem csönget a cselédnek, ha nem találja a papucsát; a középosztály nagy rétegei sietősen beköltöztek a kártyavárba, mert a régi fedezékekben már elfogytak tartalékjai. Ez a valóság, méllyel számolni kell, mikor a kártyavárról beszélünk. Az uj házakban természetesen nem lehet többé a szó századvégi értelmében polgári és társadalmi életet élni. De az uj házakban többen maradhatnak meg polgárnak, mint a régiekben s az a polgárság, mely az uj házakban lakik, osztály- öntudatát nem óhajtja többé egy elsorvadt életszínvonal külsőségeivel bizony gatni. Egyszobás polgárok, meleg vízzel, megszeppent igényekkel; s halkan beszélnek, mert megijedtek a történelemtől s a kártyavár falain különben is minden szó áthallatszik. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől választékosabb kivitelig legb; az Ellenzék könyvosítály.ib : Piaţa Unirii»
