Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)

1937-09-12 / 210. szám

; TILLEN ZtiK 19 3 7 szeptember 12. gflffiEBS Kapunyitás TG. MURES^M.-VÁSÁRHELY, szépt. 11. A vén kollégiumba ismét beköltözött az élet. Az udvar egyetlen négy méhkas s a visszaérkezett kisdiákok lármáját visszhan­gozzák az öreg falak. A nagyobbak a kapu előtt és a bolthajtásos folyosókon tárgyal­ják meg öz elröppent vakáció ti menyeit. Közben egyre sűrűbb egymásutánban gör­dülnek az évszázadokat látott Alma Mater hatalmas bejárata elé a kocsik s a csomag­halmazok közül alig látszik ki egy-egy egyen sapka. Csillogó szemek, jókedv amerre csak néz az ember és nagy elvétve látni üt­ött apíó emberkéket, kiknek könny csillog szemükben: az öreg kollégium legifjabb di­ákjai. Semmit sem érlenek ebből a nagy fel­fordulásból'. jövés-menésből. Egyik-másik talán az otthon iránti tiszteletlenségnek Ítéli •azt a nagy jókedvet, amivel a nagyobbak bevonulnak a neki még annyira barátságta­lan falak közié. A szeptemberi zsongásba egyszerre bele- kondul a. gimnázium kiskaraiig ja. Hosszú hónapok óta először most hallatja ismét szavát s a hivószóra megmozdul az udvar jókedvű népsége. Ünnepélyes várakozás üli meg a termet, aztán megkezdődik az évnyitó. A himnusz elhangzása után Kovács Bene­dek valLástanár az iskoláért, a munkáért, majd végezetül a jövőért — mert, úgymond, nem tudjuk, hová visz utunk — mondja a szivbö] fakadó imát. Megható, amint az ifjúságért való lelki pásztori könyörgés után, Istenbe vetett biza lomtól1 lelkesedve a fiuk ajkáról megcsen dűl az lének: Erős 'várunk nekünk az Isten.. És átzúg a termen a zsoltár. Egyetlen lélek az éneklő tömeg: az ünnepi megnyitóra ősz szegyült tanári kar, a szülők és a> nagymultu Alma Mater ifjú növendékei. ■Most Nagy Endre igazgató lép fel a szó­székre. — Megújult erővel, törhetetlen bizalom­mal kezdjük meg a munkát... és beszél a feladatokról, kötelességről, hivatásról, A sze­rétéiről és megbocsátásról, mely az élet irá­nyítója kell legyen. Aztán sorsunk és nap­jaink küzdelmeiről, a terhekről, melyeket mindenkinek viselnie kell. — Az újabb teher — mondja — mit ez év megkíván: a fajunk, bitünk és országunk oltárára való áldozat. És ne riasszon el sen­kit. hogy nehezedik a teher! ... aztán beje­lenti, hogy a nehézségekkel küzdő intézmény már nem tudja, mint a múltban, úgy segé­lyezni az ifjúságot. A felsőtagozatokban az idén legalább nyolcas középjegy kell a tan­díjkedvezmény elnyeréséhez, amely nem ha­ladhatja túl a teljes összeg 15 százalékát. Az alsó tagozatokban 7.50 középjegy szükséges a hnszonötsaázialiékos engedményhez. Az in- ternáhis 20 és a konviktus 15 százalékos en- gedmléinyeit a felső osztályok hetes és az al­só 6.50-es átlagú tanulói igényelhetik. Meleg szavakban emlékezik meg az elmúlt tavasz egyik legszebb eseményéről, amikor a nagy­im uliu református iskola falain belül a ba­ráti találkozó alkalmával az intézet 70 éves véndiákja nyújtott kezet az elmúlt iskolái évben érett ifjú öregdiákkal. Végezetül fi­gyelmezteti az ifjúságot arra a kötelességre, amellyel az életbe való kikerülése után az iskolának tartozik. És hogy elhangzott itt, e helyen, az idén immár háromszáznyolcvanegyedszer az ün­nepi megnyitóbeszéd, ismét fölcsendül az ének: „Tebenmed bíztunk eleitől fogva...“ ■A református leánygimnáziumban Csiky József vallástanár igehirdetéssel, majd mély értelmű beszéddel nyitja meg az uj iskola-, évet az egybegyült 193 növendék előtt, majd Raksányi Aranka, az iskola igazgatónője be­szél az ifjúság hivatásáról. Az évnyitót egy­házi ének fejezi be. * Szeptember nyolc: kapunyitás. Az iskolák udvarai ismét néipesek és a tantermekben megindul a komoly munka. Életrekészülés . és „nem tudjuk, hová visz utunk!“ Zsibói Béla. Nehézségeik az iskolai beiralások körül A közokitáitásiigyi mlini sztár in m ismert rendé- dele entrinn ál vein ;l szülők, hai gyermeküket ■felek ez r".i iskolába akarják oral ini', kötelesek a/ illető község álHIaiiu ólskolaii igazgatójá­nak ezt be j éltemiternii. A gyernfbk csa k a be- jellenitásil) iigazoló irat felmutatása állapján Írható Ive a fet'ekezolir iskolába. A rendelke­zés nehézségeket t Ann uszít egyes helyeken, minut például ,a Marosvásárhely közelében lévő M edgy esi alván is történt, alboj a szülők elölt az áillám/i iiskolia igazgatója kiljeJenitcitite, hogy nem veszi tudomásul j'élen■ tíkezésü'k1 eit, mert eHlhel yeziték és az isikul a isiére u j vezető érkezik, aki azonban csak a beiraltások után foglal ja cir helyét. 'Mindez azzal a kővel - kezűié n nyel' jár, bogy a közoktatásügyi tör­vény értelmében a be nem jelenlétit kisebb­ségi gyermekieket állami disk olllába 'irtják be. SzakáMailó. Nagy Péter cár volt az, aki Oroszországban meghonosította a szakáll- adót. Szerinte a szakáll felesleges fény­űzés volt. A szakádHadó a szálkái 1 nagysága s viselőjének társadalmi helyzete szerint változott. Aki nem fizetett, annak szakái- l'át levágták. A különös adót II. Kállaiin szüimtielile meg. Nagy hucuresít-i váilaíai keres jó fizettség ellenében: mérnököket és munkásokat marógéphez, eszterga- gyalu- és jegelőgéphez. Ajánlatok : Rudolf Mosse S. A. Bucureşti, Bu- lev. Bratianu 22. ,.B L“ alá küldendők * VIOLA GLORIA BALETT ISKOLÁJA. Viola Gloria, az Opera v. prímaballerinája, balettiskolájába beiratkozni lehet naponta d. e. 12—1-ig és d. u. 7—8-ig magánórákra és olcsó 8—10 személyes csoportoktatásra Titusz és vérh asmegbet eged ések Dieső- SBértm árt ónban. A legutóbbi napokban Di- csőszendmárlonban több tífusz és vérhas- meg beteged és történt. A hal'.'óságok megtel- léik a szükséges intézkedéseket a járvány ter­jedésének megakadályozására. A járványnak halános áldozaita nincs. Elitéit adóföiiök. A liunyadmegye, Ptij­járás adólönöké'l, Grediina Feliül an-nalkide­jén többrendbeli sukká,sziás és okiratiba m isii- 'tás (Jiméhi vád alá helyezték. Az ügyben az­óta számos tárgyalás voll, melyek tőtyainám mintegy 85 tăinuit hallgattak ki A dévai tör­vényszék szünet« tanácsa tegnap birdetett ítéletet Gredlnia ’Petru futott, akiit bűnösnek itallál,t és ezért háromévi elzárásra, polgári jogiadnak ötévi felfüggesztésére, vadam unt nagyösszegii kártérítés megfiz elésére kötele- zeit. Az. elitélde!, bár fepeiblrezeit, arz ügyész kérésére nyomban detairtózlátták. * SIRKÖAVATÁS. Néhai Somogyi Miksá- né síremlékének \[élovatása I hó 12 én, va­sárnap délelőtt fél 12 ómkor lesz az uj neo­lóg temetőben (Str. Regala), melyre jóbará­taimat, ismerőseimet eniton hívom meg. So- mogyi Miksa és családja FRANCIA HOMBAVETÖGEP KATASZ­TRÓFÁJA. A Merignac-i katonai repülőté­ren, mint Rordeauxból jelentik, csütörtökön este lezuhant egy francia bomba,vető repülő­gép. A repülőgép felrobbant és elégeti. Rom­jai alól sikerült még életben, de rendkívül súlyosan sebesülten kimenteni két utasát, mig személyzetének másik három tagja ha­lálra égett. Hirtelen halál. Or. Motiu Nicolae •nyugal­mazott kórházi igazgató-főorvos neje, szüle­tett Trefeliits Irma folyó hó 7-én délután 3 órakor fürdés közben rosszul lelt s pillana­tok alatt meghalt. Az 59 éves urioő általá­nos tiszteletinek és közszeretetnek örveindelt s hirtelen halála meglepetésszerűen érte a vútos közönségét. Temetése a város teljes részvéte mellett szeptember 9-én ment végbe Déván. Szilágy megyéből kiutasított idegen állam­polgáruk. A Szilágyság területét szeptem­ber hónap folyamán a következő idegen állampolgároknak kell elhagyatok: Szende- rovioi Janka Nagykároly, cseh állampolgár. Bein féld Magda Nagykároly, cseh álllairripóT, gár, Rozenthalné-íKatz Fáinii Zsibó. cseh ál lampolgár, Tóth Borbála. Nagykároly, ma gyár állampolgár. Kovács Erztsé'bet Nagy kárOly, magyar állampolgár. A felsoroltak felszólítást kaptak, hogy amennyiben októ bér elsejéig nem hagynák el az ország terii letét, a határidő Jelelte után kitoloncolják őket. szerencse* nyerő Mikié István, Cluj Str. Cosbuc 2. E heti verspályázatunk győztese. — Nyeremény­tárgy: Egy művészi olajfestmény. Minden vasárnap közöljük a győztes verseket. Ver­senypályázatát küldjebe Ön is mielőbb. Részletfizetésre vehet: képet, képkeretet, perzsaszőnyeget és porcellándisztárgyakaf. Jön a derű s rá a bora, Spanyol testvér-háború S hogyha az est ráborul Japán-Kina háború. Egymást raj jón miért verik Azért, mert nem ismerih. Hogy az élei akkor szép, Ha van szép „UNICUMa kép. 99 UNICUM“ ciuj, Calea Victoriei 5|a. Markos Latos marosvâsâr- ticlyî hcpkiâiEitâsa A napokban nyílt meg Marosvásárhelyen, a Transsylvánia helyiségében egy eddig ke­véssé ismert, de annál tehetségesebb fiatal festőművész, Markos Lajos képkiállitása. A vásárhelyi származású fiatalember Rudncry Gyula együk legkiválóbb növendéke a buda­pesti Képzőművészeti Főiskolán s most ál­lít ki elsőizben szőkébb pátriájában. Markos Lajos kiforrott művészként jelentkezik ké­peiben; főleg az arcképben erős s kiállított portréi a tökéletesen hű ka rak tér ábra zol ás mellett megragadó festőiségükkel keltenek művészi hatást. Aktjai komoly formakultu- ráról tesznek tanúbizonyságot s tájképeinek gazdag koloritja, széles előadása szintén mű­vészi tehetségre vall. A mai erdélyi képző­művészet sivár helyzetében örömmel kell üdvözölnünk ezt a nagyon erős fiatal ma- gyair tehetséget, aki nem a „modernség“ leple alá bujt olcsó hatásvadászásra törek­szik, hanem elmélyedő festői tanulmányaival akar kitűnni. Meggyőződésünk, hogy Mar­kos Lajos még sokra fogja vinni s ezt iga­zolja az az általános tetszés, amely Maros- vásárhelyen fogadja •» képki állítást; számos festményre máris vevő akadt s a székely fő­város mütbarátai & rckép megre n del éseikke 1 is elősegítik Markos Lajos művészi érvénye­sülését. (—x—) Áinierlklába akart szökni egy idúsfiiuj Á Gonstianita-ó! rendőrség letartóztatta, Ion Cretn- ganuis Negreşti községi 13 éves kisfiút, akit a kikötő környékén csavargás közben fog­tak el. A gyermek a rendőrségen elmesélte, hogy szülei miem élnek, gyámja pedig, alig­hogy bedölitötlüe 13-iik évéit, elűzte, hogy ke­nyeret keressen. Minden pénz nélkül s anéü- küff, hogy valamihez értett volna, elindult szerencsét próbálni. Constantába érkezett- s altit? fel akart lop ózni egy hajóra, hogy Ame­rikába szökjék, mert úgy haillotita, hogy Ott sok a pénz. Lezuhant égy bulgár repülőgép. Minit Szó­fiából jelenítik, a Rodope-hegységben lezu­hant egy bulgár kaitoinaii repülőgép. A készü­lék pozdorjává zúzódott és pilótája’, vala­mint' megfigyelő 'tisztje szörnyethalt. Dinamittal telt gazdátlan láda. Kalkutta közelében egy angOií kertész lepecsételt gaz­dátlan lládá't Dalá'lil. Kocsijába tette és haza vliitte a ládát, oöllhon fellfesziitette és m'egdöb ben ve lá tta, hogy ez színű Ifiig va n rak va di mtaimiittal. Jelentést 'tett a rendőrségen, a vizs gálát- azonban mindeddig semmit sem tu dőlt kideritenii' a rejtélyes ládával kapcso Haliban. / Nyomdászjubileum. Benkő László maros- vásárhelyi nyomdatulajdonos szeptember 19-én tölti be nyomdai munkásságának '50-iik évfordulóját és ebből az alkallómból úgy kairtársali, mint több közintézmény és egye­sület meleg ünneplésben fogja részesíteni. A Grafikai Munkaadóik Szövetségének marös- vásárhellyi tagozata szeptember 19-én, vasár­nap délelőtt 11 órakor a városháza díszter­mében díszközgyűlésen', majd úgy a néz nap este közvaosorán fogja ünnepelni a jubiláns Benkő Lászlót. Auíéiulaldonosekl lf|d©síság! 30 lej helyett 3 lejbe kerül egy bel­sőgumi vuikanizáiása, képviseletünk­höz a napokban érkezett villanvvul- kanizáló géppel. — Megtekinthetők! ÜKbSS 519 é ff Sí <5 vezérképviseletünk irodájában Cluj, C. Reg. Carol II. No. 49, Tel. 14-80, oSUbifh, BneiiKÍ* Anyásnap Texasban Amerikában mostanában formális had­járatot indítottak az anyósok kicsúfolása ellen. Texas Amarilló nevű városában már néhány óv óta rendeznek anyós-napokat és a napokban tartották meg az idei anyós ünnepet, amely a város lakosságá­nak lelkes részvétele jegyében folyt le. Az anyós-napon ünnepélyes felvonulásban vettek részt a városban lévő összes anyó­sok. Köiülbelül háromezer anyós vonult végig a városon zászlókkal felvirágozot- tan, zeneszó hangjai mellett. A menet élén Texas állam kormányzója haladt, akinek tulajdonképen az anyós-napok meghono­sítása köszönhető. Szép és megható beszé­dei is mondott a kormányzó az anyósok­hoz és a többek között kifejtette, hogy ha nem volnának anyósok, anyák sem len­nének. Az anyós szidalmazása voltaképen annyi, mintha az anyát szidalmazná az ember. Az anyós is anya elsősorban. Vé­gül kifejtette, hogy az anyósok iránt meg­nyilvánuló ellenszenv a romlott vők nyers erkölcseire vezethetők vissza. Amarillóban igy hát nagy tiszteletben részesülnek már az anyósok és a texasiak bíznak benne, hogy ez a szokás átterjed egész Ameri­kára. Marosvásárhelyi fiatalember tragikus ha­lála. Bányai 'Miklós 26 éves fiatalember vér- mérgezésben tegnap reggel meghalt. A ifiiia'taf- ember mintegy hét nappal ezelőtt felkereste az egyik belly beli fogorvost és arra kérte, hogy vizsgálja meg egyik gyulladásban lévő fogát. Másnap ismét kellett volna jelentkez­nie kezelésre, amitői elmaradt. Úgy látszik a közbeeső idő alatt a gyulladás vérmérge­zésbe ment át. Beszállitoiták az egyilk hely- beli gyógyintézetbe, ahol megáHIapitották, hogy csakugyan súlyos vérmérgezésről van szó és a beteget' azonnal on-ősi műtétre utal­ták. Mielőtt azonban az operációhoz kezd­hettek volna, Bányai Miklós szivszélhüdés- ben meghalt. * NÉMET NYELVET EREDMÉNYESEN TANÍTOK, magyarról németre, vagy román­ról németre. Egy kezdőket, mint haladókat jutányos áron vállalok. Érdeklődni az Ellen­zék könyvosztályában, Cluj-Kolozsvár, Piata Unirii. Templomrablás. A temes'.o-rontálmegyeii Ghiroc község görögkeleti templomában az ’éjszaka betörők (jártak, aklik különböző mise- ruhákat és kelyheket vittek magukkal ösz- szesen több mint 30.000 lej értékben. A be­törést reggel fedezték fel, azontoal jelentet­ték a hatóságoknak, a tolvajokat azonban még nem sikerűd:' kézrekeniteni. Baleseteik Szilágyságban. Zsidó György 61 éves debremj gazda fát vágott az erdőben, amikor az egyik kiitíőmtött fa ráesett' a sze­rencsétlen emberre s maga alá temette. Fe­jén súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba iszállliitotiták, de segíteni nem Hebetett rajta, meghalt. Az ügyészség engedélyezte a teme­tést. — Győri Sándor sllimd'eri kisfiú ,a vas- u'Ji töltésen játszadozott s az a,rra elhaladó nagyvárad—nagykárolyi vonat elütötte. Sze­rencsére a sínek közé esetit s igy a rajta át­robogó személyvonat nem gálzoilta agyon. A végzetessé válható balesetet könnyebb sebe­süléssel úszta meg a kiis Győri. A nagyíkáro- lyii kórházba vitték. A felelősség megállapí­tása végeit a vizsgádat megindult. Ml VAI! MA ? Szeptember Szombat Református: Jácint. Katolikus: Jácint. Görögkeleti: Teodora. Evangélikus: Jácint. Izraelita: Tisrfi 6. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK Dr. Hdntiz, OPiaba (Unirii 27., dr. ,Halász, 'Piata Cuza Vo- dá 2., Flohr, Calea Regele Ferdinand 79., Diana, dr. Mártomffy, Str. Iorga 19. KÖNYVTARAK, MÚZEUMOK, STB. Régiségtan! múzejjjB és Cioflec-képtár: Nyitva délelőtt 9—13, délután 16—18. Egyetemi könyvtár: Nyitva dé'leüőtjt 8—13, délután 15—20. Népkönyvtár: Nyitva d. u. 15—20 (vasárnap is). Botanikus kert: Nyitva 7—19 (vasárnap Is).

Next

/
Oldalképek
Tartalom