Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)
1937-09-12 / 210. szám
1937 szeptember 12. ellenzék igazolatlan mulasztón Irta: SZABÓ LAJOS. nw*nm\T^xxtHJKTaacws?r wvt .... iák Év elején állunk. Megkezdődött az uj iis- kd'ai esztendő. A szülők nyárvégi gondja látszólag gyöngült, mint a beteg fájdalma, ha túl jujp a válságos időponton. Az anyák .lázas munkájának, az apák szűkös »póriasának meg van az eredményei: a krijavított ruhák megfeleltek, a félretett összegecske elég volt a beiratkozásra és a gyermek Iskolába kerüllt. Igaz, nem egyedül, hűséges kisérő társként szegődött melléje a szülői aggodalom. Miért? Biztatás, bátorítás helyett íkövetd ez az árny az öLső és nyolcadik gimnázistát egyformán? Vagy a féltő gond :s szeretet hagyja mögöttük ezt a sötét ‘.ejtelmet? Maguk ,a szülők tudják legjobban. Mindenkinek küllön-iküilön van oka aggodalmaskodni gyermeked jövője fe'lőf. De egyelőre hagyjuk nyiva ezt a 'kérdést. Az ősi kollégiumok ismét benépesedtek egy évre. A diákboly zug, dolgozik, jáltszik. Egy osztály elment, jött a másik és az élet megy tovább mintha semmi vá tozás nem történ,:, vdlna sehol, mintha csak hangulatos- ságából, romantikájából veszített volna valamit a diák viliág. Pedig nagy dolgok történnek és nem észrevétlenül. Ha valamelyik kollégiumi, igazgató felolvashatta volna vén- ddákjai fiadnak és leányainak névsorát, sokan hiányoztak volna az évnyitó ünnepélyről. Hol maradtak és hol maradnak ezek az első giimmázisták évről-évre egyre nagyobb számban? Sajnos, tudjuk és tudják szüleik is az igazolatlan hiányzóknak. A szülők évvégén szívesen nézik gyermekeik bizonyiitványát is. egész nyáron át vizsgálják az iskola munkáját. Tudatosan és önkénytelenül kérdéseiket tesznek feí .a gyermekeknek, hogy gyönyörködjenek lelki és szellemi gazdagodásukban s ha az eredményt kiidégitőnek találják, örvendenek, de, ha nem, kimé'.etllen bírálatot mondanak az iskola munkájáról. Volt idő s erre különösen az öregebb, nemzedék, az apák emlékezhetnek nagyon jól, amikor isokkal maradt adós az iskola, de ma ez nem. fordul elő. Ellenkezőleg, ma azért panaszkodnak a szülők, hogy igen nagy anyagot ölel fel a tanterv 5 agyon tömik, .a gyermekekéit, ismeretekkel. Kétségtelen dolog, hogy az iskola becsülettel végzi kötelességét s minden munkája a lelkiismeretesség jegyében folyik. Nemcsak a szülők megelégedése, az érettségi vizsgák és a főiskolákon elért eredmények bizonyítékai annak, hogy a kisebbségi, középiskolák növendékei egy nivón állanak az államiakbó' kikerült tanulókkal. Az iskola itd jesitd köte- j:‘ lességét, feladatát, de a 'szülőik nem. Társa- | dalműnk megtagadta dakotáinktól a nővéndé- é keket. A kérdés egyetemes jelentősége kitérhetet- lenül sürget, hogy nézzünk szembe a bajokkal s tartsunk szemlét az igazolatlanul'; mulasztók felett. Nem háiádatos dolog, de kötelező és jogos. Kezdjük azokkal, kik egészen súlyos mentséget 'tudnak felhozni gyermekeik igazolására. Az állami tisztviselőket nyilt és bizalmas rendelletek kényszerítik arra, hogy gyermekeiken állami Iskolákba küldjék. Természetes, hogy eleget lesznek a szigorú követelményeiknek, hisz kenyérre megy a dolog s nem kockáztathatja egész családja életlehetőségé: fia, vagy leánya miatt. A szegény- sorsú városi szülők is szívesen adják gyermekeiket városuk állami iskolájába. A gyermek otthon lehet, ami lényeges kiadâsbeli különbséget jelent a leszegényedett magyar középosztálynak. De vannak súlyosabb esetek As, amikor a szülők nem szűkölködnek anyagiakban, könnyen meglbirnák mérsékelt diju felekezeti isik ollóinkat s még sem íratják a mi Intézményeinkbe gyermekeiket. Maguk ugyan jó magyarok s esetleg éppen magyar érdekel1 tségü állásuk van, de gyermekeiket féltik, hogy annak neveljék. Aggódnak jö- v óikért. És itt vagyunk a nyitva hagyott kérdésnél. Arról már beszéltünk, hogy a kisebbségi iskoláik számtalanszor bebizonyítottak, hogy növendékeiket épp úgy előkészítik az érettségire, a főiskolákra, az éleire, mint a 'többségiek. Mi*rt tehát az aggodalom? Naivak lennénk s gyermekes képzelgés volna,, ha azt hánnök, hogy az állami Iskolákban végzett kisebbségi ifjak kedvesebbek a roman érdekeltségek előtt, mint a felekezetiekben 'tanult fiatalok. Nem egy esetben hallottuk illetékes, vezető román férfiak részéről azt az őszinte és becsű etes kijelentést,, hogy renegátokra, hinta-életformái folytatokra nincs szükségük. Az aggodalom tehát mindkét esetben fennállhat. A különbség c ak annyi, hogy egyik esetben megtagadjuk elsőd eges kisebbségi kötelességünket, mig a masakban megtartjuk önmagunknak gyermekeiket. De még vannak hiányzók, kik sem® mentséget nem hozhatnak fel Önmaguk iga- zolására: a felekezeti nagyok. Neveket sorolhatnánk fel társadalmunk vezető íérfiai közül, kik gyermekeiket szintén megtagadták isikóláinktól. És vannak végül az öntudatlanul hiányzók egész serege, kikre később 'térünk ki cikkünkben. Kik jelentik a diákságot? Melyik társadalmi osztály nyújtja a tanulókat? A középosztály, a városi iparos és kereskedő réteg, meg ,a nép. Társadalmunk három á kotó eleme, nemcsak számban, anyagiakban is nagyon leszegényedett, Régi formájában — aránylag — a nép maradt meg egyedül. Tehát ebből a rétegből kellene, hogy pótolja az d sík óla hiányzó növendékeit. De mi a, helyzet? A magyarság legnagyobb számát jelentő osztályokból a középiskolai diákok alig tizszáza- léka kerül kd. Igaz ugyan, hogy a parasztságnak a mindennapi szükségletein kívül egyebe nincs, legkevésbbé pénze s ezért az alaprétegből', felkerülő tanulók is a módosabb gazdák gyermekei. Kimondottan szegény falusi gyermekek, ha őist eh őrségek i,s, akikor is- az ugaron miaradnak, amig el parlagi adódnak, legfennebb jó kocsis legények lesznek belő- tük. Sajnos, ebben már az iskola hibás, de különösen az egyházaik vezetői követnek el nagy mulasztásokat. Mert, amint annyi más célra lehetőségi alapot 'tudnak 'teremteni, úgy néhány éleseszü, falusi gyermeket is iskol ába lehetne juttatni, hogy ne apadjon olyan rohamosan tanuló ifjúságunk száma,. A papoknak és a tani,toknak volna a kötelességük, hogy egyházukból növendékeket küldjenek. Szomorú, de nem küldnek és még szomoruibb, hogy egy sovány felhívás nem hangzik el a nép között ilyen értelemben, akkor, amikor a választási propaganda beszédeket szintié kívüliről' tudják. Úgy is sök a tanuló ifjúság! Hol helyezikediik el? — Jöhet a válasz. Vájjon tényleg túl magos a középiskolás diákok száma? Ne érjen senkit meglepetés. A három magyar vallásfelekezet 14 főgimnáziumának a «tavaly összesen 3277 növendéke volt. A 37 magyar középfokú iskolánk (főgimnáziumok, algimnáziumok, kereskedelmik, gazdasági iskolák) az elmúlt évben mintegy 60,00 diákot számlált. Sok? önmagában véve hatalmas diákság, de ha figyelembe vsszüik, hogy másfélmillió emberre esik, mindjárt elveszíti tekintélyét és szomorú szegénységet jelent. (Tizév alatt több, mint 2000 tanulóval apadt középiskolai Ifjúságunk száma.) A beiratkozott diákok közül évenként áallag 250—300 tanuló végez nyolc gimnáziumot, kiknek ötven százaléka érettségizik és huszonöt—harminc százaléka kerül főiskolákra. És ez a helyzet a Királyhág ó-mel'iléki és bánsági egyházakban is, vagy tán még szomorúbb. De mi lesz az elhelyezkedéssel? — Jöhet íismé: a kérdés. Kétségtelen, hogy igazuk van a féltőn aggódó vezetőinknek. Ma már van néhány diplomás állástalan fiatalunk. Hanem vájjon ők a, hibásak,, Hogy hosszú évek megfeszített munkája után nem tudnak elhelyezkedni! Nem, éppen úgy nem a saját hibájuk miatt kell hányodniok, vetődniök. mint azoknak a -szerencsésebb állásba, jutott társaiknak sem maguk kél szégyenkezniük, kik kevesebb fizetésért dolgoznak, mint egy szakácsné\, mint egy ,.jóképű“ szobacica, vagy egy kocsiislegény, vagy egy hivatalszolga. Az elhelyezkedés kérdésiében valahol hibának ke 1 lennie. Ügyeljünk, nehogy áldozatul essék az ifjúság, melynek kérdése egyre égetőbb megoldásra vár. Mert kisebbségi létünk jövőjét nem any- nyira a gazdasági élet lüktető vérkeringése fogja eldönteni, hanem a-z a kultúrharc, mely nem tűr megalkuvást s melynek árzénálja az 1 ikcila. Egyszerű a formája, de óriási a jelentősége létünk kategorikus tételének, A jövő: az Iskola. ; HÍRES EMBEREK Bői lean XIV. Lajos Boileaunak megmutatott ec/g verset, amit ő irt s kérte, hogy a tiszta ’gazságot mondja meg a versről. — Sire — válaszolta Boileau, miután elolvasta a verset. Ön rossz verset akart írni és ez sikerült is önnek. Barthou Egy öreg hölgy egyszer az akkor 70 észtén- dö< Bort honhoz fordult:-- Mi ketten, excellenc, együtt UO évesek vagyunk. .1 francia miniszterelnök mosolyogva válaszolta: — Nem gondolja asszonyom, hogy én 90 esztendős koromhoz képest még elég fiatalnak látszom ? Shaw — Mit köszönhet hosszú életének? — kérdezték egy banketten Saw- Bernardot, — A magit« kort — felek*» ^ költő BÁRD Két vers A NEGYVENEN TÚL A zenekar is más hangnemben hozza most ki az ősi dalt, tompán mellekben bugyborékol, mi harsány durokban rivallt. A robbanásig fütött tempó lazul, lecsendesül, szelei: az áradó oboa-szólót most már a cselló játssza el. A scherzo-tétel megfontoltabb, az adagio szélesebb s valahogyan mélyebbről rí fel s takartabb a százféle seb. Hangom, mint szökökutnak pajzán gyönge, ha sima tóba hull, tenorból baritonná mélyül titkosan, láthatatlanul. Minden mintha üvegburából s nagyon messziről szólana: egy oktávval bentebbről ágál élet s halálnak szólama .. . A NYÁR Mily egyszerűen megy tova a nyár, csodálatot, köszönetét se vár. Királyin száll el, pedig itt hagyott minden legendát, minden dús nagyot. A tavaszokban ott lobog és ég egy nagy haíomnyi zöld nagyképűség. A tavaszokban mindig ott lapul sok öblös póz is múlhatatlanul. 8 a lelkem, mint egy megbódult lián, tapad az őszi melankólián. Pedig az ősz s az őszi komor ég szerelmese mind lelki nyomorék. S a tél se jobb: önző, merev s botor, telkedbe gyilkos jégkristályt sodor. Csak ö a nagy, a dús, a szent: a Nyár. amely úgy ad, hogy érte mitse vár s hagyja, hogy légy tavasz, ősz, tél felett büntetlenül boldog és önfeledt.
