Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)
1937-06-17 / 135. szám
193 7 /a ni as ti. B ELE N ZU to * » crovarirtó szer ome/y ,0 niind/g Ö7 $\ FLIT egy hires ■ módszer alapján készül, amely még nagyobb i rtóeröt kőlcsönö z neki. A SZERENCSE SORSJEGYARUDAJA CLUJ-KOLOZSVÁR, junius 16. A helyi közigazgatási tábla bírói kara csak a «apókban hozott elvi jelentőségű határozatával mondotta ki, hogy a magyarnyelvű cégtáblák megadóztatása igazságtalan s tegnap az udvarhelyme- igyei volt vármegyei főtisztviselők ügyében hozott megnyugtató ítéletet és ez az ítélet, amellett, hogy igazságot szolgáltatott a nyugdijuktól elütött magyar tisztviselőknek, megbélyegezte az udvarhelyi vármegyei időköz»! bizottság működését is. Az történt ugyanis, hogy Udvarhely- megye időközi bizottsága a közelmúltban beszüntette Sebessi János alispán, dr. H'iinléder-Fels Ákos vármegyei főügyész és Pálffy Jenő főjegyző 1925- ben megállapított és 1929-ben felemelt nyugdijilletményeinek folyósítását azzal az ürüggyel, hogy azok az okmányok, amelyek alapján nyugdijaikat megállapították, nem voltak szabályszerűek. Ez a határozat voltaképen megtorlás volt azért, amiért a volt vármegyei vezető emberek a kisebbségi politikának élharcosai voltak. A sérelmes határozat ellen Sebessi János és társai a kolozsvári köz igazgatási táblánál kerestek jogorvoslatot. A tábla többizben is tartott tárgyalást a felebbe- zés ügyében és a tárgyalások rendjén meghallgatta az időközi bizottsági jogi képviselőjének véleményét, személyesen 1 hallgatta meg a felebbezőket, egy ízben újabb okiratok bemutatására hívta fel őket. Többszöri tárgyalás után a táblának dr. Petrovan főelnök vezetése alatt álló tanácsa tegnap délben hirdette ki az ítéletet. A közigazgatási tábla megsemmisítette az időközi bizottságnak a nyugdijak beszüntetésére szóló határozatát azzal az indokolással, hogy az időközi bizottság a szóban forgó esetben túllépte hatáskörét, a nyugdijbeszüntetésre nem volt joga legfeljebb azt tehette volna meg, hogy a legfőbb állami számvevőszéknél a nyugdijak felülvizsgálását leérje és csak ennek kedvező határozata után tagadhatta volna meg a nyugdijak folyósítását. Az ilyen természetű felülvizsgálatnak sincs azonban már helye, minthogy ez a vizsgálat annakidején már meg is történt. Jogtalanságot követett el és törvénytelenül járt el tehát az időközi bizottság s ezért a határozatot meg kellett semmisíteni, már csak azért is. mert a szó- banforgó esetben a megye időközi bi zottsága, mint érdekelt fél, hatóságként járt el, már pedig mint érdiekeit fél, saját ügyébe« nem dönthetett. FÉNYKÉPALBUMOK nagyoa tásban, hatalma«) választékban mir 1ÎO tCI kezdve kaphatók aa ELLENZÉK i&a- Wjxtályáiatii, Cluj, Plata UaarÄ, Hodzsa Milán Bucurestiben jogtalanul c§ torvenu clcnül firt cl UűfarhelQ vármegye ifloüőii bizottsága“ Sebessi János, Hintéder-Fels Ákos és Pálffy Jenő volt vármegyei tisztviselők újból kapják jogos nyugdijukat Nagyjelentőségű felköszöntők hangzottak el a cseh miniszterelnök tiszteletére adott banketten .BUCUREŞTI, junius 16. •Ho-dzsa Milán csehszlovák -miniiszííere,’inök tegnap délelőtt 10 óra 30 perckor Bucunesti- be érkezeit, hol kétnapos tartózkodása során »nagy-fontosságú megbeszéléseiket folytat a román politikai élet vezető személyiségeivel. 'Délelőtt 11 órakor Tătărescu miniszterelnököt kereste fej, a miniszterelnökségen. A két kormányéi nők két órán áií tartó tanácskozásáról mem adtak ki hivatalos jelentést, a lapok azonban tudni vélik, hogy a két országot érdeklő gazdasági, pénzügyi, katonai kérdésekről s & szövetségi szerződés keretén belüli történő együttműködésről beszéltek. A délután folyamán Hodzsa mlinisztereiinök kihallgatáson volt Őfelsége előtt s a királyi palotában maradt ebéden, melyen Tătărescu miniszterelnök és Antonescu külügyminiszter is resztvettek. E'síe a Bucuresti-j tiszti- kaszinó vacsorát adott Hodzsa tisztelteiére, kit Tătărescu miniszterelnök köszöntött fel. A kisantant államai között fennálló megbonthatatlan szövetség fontosságát hangoztatta s megállapította, hogy a kisantant munkája a szomszédos .népeknek szélles és termékeny téren való megszervezésére, együttműködésére irányul, baráti kiezet nyújtva a hasonló béke;vágytól fütött összes népeknek. A kisantant államai hivei a békének, ugyanakkor megvédik nemzeti tulajdonaikat és határaik .sértbetetlienségét. Erősíteni kívánják erejüket, hadseregüket. Hodzsa mi nis-z tér elnök meleg szavakban válaszolt Tătărescu beszédére. Csodálattal emlékezett meg Romániának az utóbbi években elért fejlődéséről. Visszaemlékezett arra, hogy fiatal éveiben két évet töltött Nagyszebenben, ahol itamuilmanyait végezte. Az osztrák-magyar monarchiában, vivőit közös harcokról beszéli, melyek közös győzelmet eredményeztek. A kisantant — hangoztatta — elengedhetetlen eszköz az együttműködés három nemzetközi élvének, az igazságnak, biztonságnak és együttműködésnek: védelmében, s^-4— Mi nem szolgálhatjuk a béke ügyét, ha gyengék vagyunk. Csehszlovákia helyesel minden olyan kezdeményezést, amely a Du- namedencebeli államok gazdasági és politiI kai Iviszonyának kiépítését akarja, de hasonlót kíván az összes nagyhatalmakkal, amelyek érdeklődnek a középeurópai államok anyagi és erkölcsi fejlődése iránt. A Huma medence gazdasági és politikai tökéletesítése teljes egészében egyezik a szövetséÍ geseimkkel és barátainkkal kötött összes szerződések szellemével, amelyek főcélja az európai biztonság és béke. Egyezik egyúttal a Népszövetség szellemével is. A kiisantamt előszerv, amelynek küldetése és erkölcsi hagyományai vannak és amely az építő politika .és a tevékeny együttműködés eszköze lett. Elengedhetetlen eszköze lett a Duname- dence megszilárdításának és ezáltal az európai békének is. Senkinek sem szabad kételkednie a kisantant fenntartásnélküli szolidaritásába, n és cselekvöerejében. Itt tartózkodásom újabb bizonyítéka azon múlhatatlan testvériességnek, amely egyrészt országainkat egymáshoz, másrészt Jugoszláviához fűzi. — Hodzsa végül poharát Őfelsége II. Károly király, a román, nép és Tatarescu egészségére ürítette. Vaida ma találkozik Hodzsával BUCUREŞTI, junius 16. Tilea — Vaida I bizalmasa — tegnap látogatást tett a Bucu- restiben tartózkodó Hodzsa miniszterelnöknél, kinek történelmi értékkel biró iratot nyújtott ál. A kérdéses eredeti irat a régi román-tót-horvát ellenzék tiltakozását foglalja magáiban. A tiltakozást annakidején Vaida, Maniu és Hodzsa is aláírta. Vaida ma találkozik Hodzsával Bucurestiben. Mihalache is tárgyal a csehszlovák miniszterelnökkel BUCUREŞTI, junius 16. A nemzeti-pa- rasztpárt vezető köreiben élénk tárgyalások folynak néhány nap óta. A Timpul jelentése szerint Mihalache tegnap. Armand Cali-» nescuval találkozott, kiről az a hír terjed el, hogy politikai barátaival a hatalom átvételére kész összefogni Vaidával. Este a Tata- rescu miniszterelnök által Hodzsa tiszteletére adott banketten vett részt, ma a csehszlovák miniszterelnökkel folytat megbeszélést Mihalache. A közigazgatási tábla döntése: Javai Mária aayakiráíynó egészségi áíiapola SINAIA, junius 16. Sinadából kapott hírek szerint az uj kezelési eljárás és levegőváltozás iót tett Mária királynénak. ^ Sáskák az ókiFályságban GALATI, junius 16. Mastacani község határában mintegy négyszáz hektárnyi területet árasztottak el a sáskák. A megyei hatóságok minden intézkedést megtettek a sáskajárás megszüntetésére. Közönséges hab Cadum hab A Cadum szappan habja az apró buborékok millióiból áll. Figyelje meg a hab hatását az ön bőrére. A nagy buborékok, telve levegővel, a bőr felületén maradnak. Az apró buborékok azonban minden pórus mélyére hatolnak és azt alaposan és könnyen megtisztítják. A „Cadum arcbőr" titka a Cadum szappan apró buborékokból álló habjában rejlik. Az utolsó darabkái g használható és mindvégig megtartja érintetlenül illatát és egyéb ösz- szehasonlitha- lattan tulajdonságát. ^jeglepő és mégis igaz! Napi 1 leunál keve- 8 sebbért Ön is megszerezheti, Asszonyom, ezt a selymes bőrt, ezt a csodás arcbőrt, amelyet annyira irigyel ■—a „Cadum arcbőrt".Tegyen kísérletet és meg fog győződni. Borítsa be arcát és egésztestét a Cadum szappan nagyszerű habjával. A legjobb erősítő szer a bőr és a szövetek számára, csodálatos sztimulens, amely felöditi és megfiatalítja az epidermiszt. A Cadum szappan habja behatol a pórusok mélyébe, eltávolítja a tisztátlanságot, gyökeresen tisztit, anélkül, hogy izgatna, anélkül, hogy az epidermiszt sértené. Figyelje meg, hogy lesz bőre szebb, finomabb, ezen egyszerű kezelés után. Hamarosan meg fogják csodálni „szerencséje" miatt. De On jobban tudjál Semmi szerencse, egyszerűen a Cacfum szappan csodás hatása az, amely önnek ennyi bájt kölcsönöz. „Cadum arcbőr"-vonzó, lenyűgöző, azt nyújtja önnek, ami mindennél fontosabb: finom, ruganyos, bársonyos bőrt. Cadun? Sz&ppökf* b m «1 in arc megőrzi fiataíságát, vonzóerejét! A IV-ik osztály e ho 15-iki húzása újból bebizonyította e sorsjegyáruda szerencséjét, amely a kővetkező nagy nyereményeket mutatja fel: Lei 6,000.000 Maica JVo. 55673 Lei 1,000.000 anexa Ho. 134,000 2 darab lei 200,000 10 darab lei 100,000 az ország minden fiókjánál az ország minden fiókjánál Vegye-a-.sorsjegyét a D A C I A sorsjegyárudában és szerencséje lesz. HeIy‘c,m Dada Economia Qn f, p. unirii 2 3