Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)

1937-06-17 / 135. szám

KLIIBN ZttK Peches betörő .t legpc<hesehh bt tiiröt most fogta el a párisi rendőrnőn. \ ipse I'áris környékén kiválasztott egg niII(if s elfelejtetle met; ne: ni, hogy ki u oil In tulajdonosa. .1 pe­ches betörő falán máshova tette volna ót működésének színterét, lm látja, hogy a niilla Delatour uré, ■aki a leghíresebb pári­si hipnotizőrök egyike. .1 betörő különös peehjehe: még hozzátartozott <t: is, hogy Delatour otthon tartózkodott^ amikor a váratlan vendég bemászott oz öblükön. .1 szomszéd szobából hallotta a zajt, óvato­san félrehúzta a két szobát elválasztó ne­héz függönyt $ ekkor látta, hogy egy szór gahmts fickó különböző szerszámokkal éppen Íróasztalának egyik fiókját kezdi nyit ogat ni. Delatour nem csapott lármát, összeszedte minden hipnotizáló erejét és a függöny kis résén keresztül munka köz­ben elaltatta a betörőt Amikor a peches betörő így már teljesen a hatalmában volt, azt parancsolta neki, hogy telefonon hívja fel a rendőrséget és kérjen segítséget. Hip­notikus álmában a betörő elvégezte Dein- tonr parancsait és még akkor is transzban volt. amikor már a detektívek érte jöttek. Első kihallgatásán megmondták neki. hogy mi történt vele. Nagyon le volt sújtva. Sz'égyclte magát. Á marosvásárhclyi református iskolák tor­navizsgája. Élénk érdeklődés mefllett zajlott e Marosvásárhelyen a református iskoláik torna vizsgája. Több mént ezer gyermek vo­nult tel szép rendben a szabadgyakorlatok­hoz, melyet külön csoportban mutálták be az elemi iskolák leány és fiú tanulói, vala­mint a gimnázium növendékei Horváth András ,a kitűnő isporHamar működését di­csérték a szépen sikerült szabadgyakorlatok. A látványos szabadgyakorlatok után ügyes ugrógyakorlatokat végeztek a felső osztályo­sok a svédszekrényen, kötélhúzás, majd at­létikai számok következtek. Az 50 méteres síkfutást Nagy András IV. oszt. tanuló, a felső osztályosok 100 méteres síkfutását Sa­lamon István VIII. oszt. tanuló nyerte 11.5 mp. idővel. A sulydobás’t (szenior súllyal) Varga Pál VII. oszt.1 tanuló 9.97 méteres-do­bással nyerte, ,a magasugrást Besztercei László VIII. osztályos 1.60-as eredménnyel nyerte, a gerelydobást szintén Besztercei nyerte 35 méteres dobással, a távolugrást Salamon István 6.12 méteres ugrással nyerte meg. A 100 méteres sikfutásT Nagy Jenő VIII. oszt. tanuló nyerte 58 mp.-es idővel. Az atlétikai számok között .i református leányiskola növendékeinek parasztruhás- guzsaßyos csoportja kedves táncot mutatott be és a diákok a kollégium volt növendé­keivel labdarugó mérkőzést játszottak, me­lyet az „öregek“ 0:1 eredménnyel vesztettek el. A 8X50 méteres stafétáit a harmadosztá­ly osok/kal szemben a negyedikesek nyerték meg, a 4X100 méteres stafétát a hetedike­sekkel szemben a nyolcadikosok csapata nyerte. A szép tornaünnepélyt a dijak ki­osztása zárta be, m,elly alkalommal a 'tanári kar által adott 22 darab első, 8 darab má­sodik és 8 darab harmadik osztályú ezüst érmet osztottak ki. HÁROMMILLIÓ KILOMÉTER A LEVE­GŐSEN. ívván Smirnow repülőkapitány, az „Eal:n‘ holland repülőtársaság pilótája ér­dekes jubileumot ünnepelt a minap Amszter­damban, A kapitány, aki az Amszterdam— Batávia közötti vonalon teljesít szolgálatot, eddig hsrminckétszer repülte át oda.vissza ezt a tekintélyes távolságot. Másszóval ez körülbelül azt jelenti, kegy Smirnow eddig hárommillió kilométert tett meg repülőgépé­vel. PÁLYÁZATI HIRDETÉS. Az Albesti-i ref. egyházközség pályázsicot. hirdet két tantermes, előszoba.:, iskolája' ép-césére. Pályázati határidő: 1937 junius 27. Vállalkozók ajánlataikkal! és fel- világositásért forduljanak a ref. lelkészt hivatal­hoz: Albeşti P. U. Sighişoara. lakásépítő Szövetkezel létesül Maiosvá-ár helyen, l)i Erdélyi Éleméi ke/deinénye/.é sért* Lakásépítő S/.övol'ke/.el \ au liiegallakuló- ban Marosvásárheilyen Elgnndoláis szerint a szövet k ez el idegem lóiké ki/á'i á'-mval, mind- össze a tagok támogatásával családi házak épilésél lii/'le ev ul maga elé. A tagoknak 60.01)0 lejt kellene bcíizelniiök, továbbá 8 éven át bizonyos összeget, amely bázbérnc-'k feile lm* illeg \ 60.000 lej ellenében három- szobás, összkomfortos, kertes házaikat épí­tenének, egyelőre 10 12 házal, melyeket kisorsolnak A sorsolás nyertesei, akik be­költöznek az épületbe, 8 évem ál havi 3500 lejt tizemének a szövetkezet pénztárába, akik kiestek a sorsolásból, azok havi 1 ()()() lejt 15 éven át. Tizenöt év alatt miniden szö­vetkezeti tag hozzájutna házához. A terv iránt városszerte nagy az érdeklődés. per. a és zsákszönyegekhez minden színben kaphatók: lier^sztób Béla Tk-Mures Sir. Zăgazului 11. Fogorvosnál a férfiak gyávábbak, mint a nők. MaoCallum Arabella dr torontói fog- orvosnő a kanadai fogászati értekezleten tar­lóit előadásában kijelentette, hogy a férfia­kat mindig gyávább betegeknek találta, mint a nőket. Az. első férfin, aki kezelőszékében e'ájul't, a hires kanadai lovascsendörség egyik legbátrabbnak mondott altisztje volt. H atal m;as sa ék a n t y 11 penget őssel osör letel t rendelőjébe, d.e az orvosnőnek arra a kije­lentésére, hogy ki kell buzni a fogát, rögtön elájult. .1 WINDSORI HERC EG N iSZAJÁNDÉ­KA EGY LENGYEL ORVOSNAK Egy fiatal orvos a lengyelországi Sztardszlov városká­ból levelei küldött o ivind sori hercegnek, megírva neki. hogy szeretné nőül venni szi­ve választottját. dr túlságosan szegény, mi­ért is a herceg támogatását kéri. A napok­ban megérkezett Sztaniszlaivba a windsori hercegnek és feleségének válasza: szrrencse- kivánó levél és 100 angol fontról kiállított csekk. \I.MK.OS l'.HÉNY GSOS/OK Mimiin ka Ijforniai városban (tikos ,,erét\ycsös: hízott sag" ólakult a város erkölcseinrk megvédő ■.érc 1 bizottság el határozta, hogy nyilváno­son megverik és a folyóba dobják a hol lá­nyos részegeskedökrt és mindazokat, alak bármily módon veszélyeztetik o miros jóhir nevét Az első Ítéletet Doe József 24 éves lakoson hajlót Iák ingre, aki a meginhs el­lenére leilln magát Álarcos erénycsöszök elrabolták, megbilincselték és megoesszözték. Napozás köztien eln'iidt a strandon má- .soilfoku égési sei» kel szenvedett. A mérték­telen napozás áldozata lett egy fiatal 16 éves soproni fodrász árny. A soproni Lövé-r slramdról szállították he a menttök az Ivrzsé- bet-'kórházba. mert napozás közben elaludt .1 viz partján és nemcsak napszurást kapol‘1. de súlyosan össze is égéit. Az orvosi vizsgá­lat szerint a mértéktelen napkura áldozata másodfokú égési sebeket szenvedett Minit ágybanfekvő beteg hosszas orvosi kezelésre lesz szüksége. Világatlasz 90"- ? A lipcsei Hermann Pfahl könyvkiadó ki­adásában megjelent uj kiadásban a HANSA WELTATLAS, mely rendkívüli olcsóságánál fogva minden ember számára könnyen meg­szerezhető. Tartalmaz 63 teljesen újonnan rajzolt térképet, 50 statisztikai táblázatot diagramokkal együtt, valamint egy ÁBC-be osztott városmutató táblázatot, mely 100.000 várost ölel fel magában. A kitűnő, tartói nyersvászenba kötött atlasz 90 lejért kap­ható az Ellenzék könyvosztályában, Cloj, Elloptak tizenhatezer lejt egy marosmegyei tejesarnok pénztárából. A Vájd ászén ti vány községben inüködö ..Concordia“ tejcsarnok vezetősége a marosvásárhelyi ügyészségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 16.200 lejt lopott a tejcsarnok, pénztárából. Az ügyészség utasításéira a vajdaszentiványi csendörség megkezdte a nyomozást és ennek folyamain kihallgatta Nagy Gyula elnököt. Bonca János igazgatót és Péter István tit­kárt. A vizsgálat folyik. Armado Ronchi professzor kolozsvári láto­gatása. Az Olasz Kulturintézet meghívására mull héten Kolozsvárom tartózkodott Arma­do Ronchi, a kiváló olasz professzor. Ittléte a!att rendkívül érdekes előadást tartott a Pasteur-intézetben az olaszországi anya- és csecsemövédelemről. Előkelő, meghívóit kö­zönség volt jelen az előadáson. Az előadót iPopoviciu professzor, a kolozsvári gyermek- klinika, igazgatója mutatta be a közönség­nek meleg szavakkal. Ronchi tanár lenyű­göző előadásában ismertette a ma, Olaszor­szág orvosi és társadalmi megmozdulását a gyermekekért és az anyákért. Ismertette a fasizmus olyan fontos intézményeit, mint az Opera Nazionala Maternii,a ed Infa.nz.ia, a ballila szervezeteket s azt a szociális mun­kát, melyet a szegény o’aisz gyermekekért és anyákért és a külföldön élő gyermekekért folytatnak. A faj egészségért vívott küzdel­met is leirta. Az előadási oktató filmek be­mutatása követte, amely megmutatta a hires anya és gyermekvédő olasz intézetek műkö­dését és belső életét. A kivám professzor azután Popovici professzorral és dr. Baritiu- vaJ, a közegészségügyi inspektorral megte­kintette Kolozsvár szociális és orvosi intéz­ményeit, majd rószltvett a kolozsvári király­ünnepen s Őfelsége esti bankettjén Bankett után őfelsége audiencián fogadta a profesz- szort is tiz perces szívélyes beszélgetést fo^- tatott vele. A hires tudós hétfőn utazott el Kolozsvárról Olaszországba. Ml VAN Rfl A l Ü3 JUNIUS tó SZERDA Protestáns: Ferenc. Katolikus: Szt. Ferenc. Görögkeleti: Tichon. Evangélikus: Justina. Izraelita: Tatmuz 7. KÖNYVTÁRAK, MÚZEUMOK, STB. Régiségtani muzeum és Cioflee-képtár: Nyitva délelőtt 9—13, délután 16—18. Egyetemi könyvtár: Nyitva d. e. 8—13, d. u. 15—20. Népkönyvtár: Nyitva d. u. J 15—20 (vasárnap is). I Botanikus kert: Nyitva 7—19 (vasárnap is). MOZGÓSZINHÁZAK: Capitol: Az asszonyok pa­radicsoma. Edison: A szellemek háza. János ia falvágó. Híradó. Munkás: A titokzatos ajtó. A kőfal rejtélye, vagy Az öngyilkosok klubja. — Journal. Opera: A férfi sorsa a nő. Royal: A gépirókisasszony férjhez megy. Select: A felhők kalózai. Urania: Allah kertje. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK Fortuna, Unirii-tér 33., Hygea, Mihaii Viteazul-tér 14., Victoria, Regele Fer- dinand-ut 82., Sotropa, Stefan cal Mare-tér 1. SZÍNHÁZ: Es'te 9-kor: Özönvíz előlit. KÉP KIÁLLÍTÁS Papp János grafikai és ka­rikatúra-kiállítása a pne. fektura üvegtermében. i 9 J 7 j u n I ii B I 7- ■■■■mebohmmi ti .*s£fc DBHH Minden komfort, központi fekvés, kitűnő konyha Az„öngyilkosok sza.kadékaa Washingtonból jelentik: Colorado ál­lambon, Pueblótól délnyugatra fekszik a Suicide Gulch, az öngyilkosok szakadéka, amelynek minden fűszála mérges s min­den virágjának olyan a szaga, mint a záp­tojásnak. A földben folyton ott leselkedik a halál. Szélcsend idején fokhagymás zagu köd lebeg a vörös, sárga és ibolyaszinü sziklafalakkal körülzárt szakadék felett. Állat nem él a szakadékban, még a vad­ai éhek is óvatosan elkerülik virágait s a madarak nagy magasságban repülnek el felette. Az öngyilkosok szakadékét csak 1931-ben fedezték fel, amikor egy pásztor 200 jühból álló nyájával ott pihent meg éjszakára. Reggelre elpusztult 197 juh s a megmaradt bárom is üveges szemekkel tántorgott. A pásztor rémülten rohant el, az egész környéken elterjesztette a „halál- völgy“ hírét. A következő évben egy pász­tor ismét a Suicide Gulch-ben ütött ta­nyát 157 juha vak Néhány órára elaludt s mire felébredt. 71 juh már nem éli. Ettől kezdve aztán senki sem merészkedett a szakadékba, egészen mostanáig. Néhány héttel ezelőtt az amerikai földművelésügyi minisztérium keretébe tartozó vegyvizsgáló iroda kiküldte a halálvölgy megvizsgálá­sára John T. Müller kémikust. Müller megállapította, hogy a völgy geológiai szerkezete egészen elüt a környéktől. Föld- és nővénymintákai küldött a föld­művelésügyi minisztérium laboratóriumá­ba és ott a Suicide Gulch titkát hamar megoldották. Kiderült, hogy a völgynek minden millió részecskéje öt részecske sze- léniumot tartalmaz. A szelén!um mérges elem, kék lánggal ég, bár nem fém, a vil­lamosságot vezeti. Titokzatos tulajdonsá­gait még most sem derítették fel teljesen. A növények ezt a mérget koncentrált for­mában vonták ki a talajból. A halálos szeléniumot a föld más részein valószínű­leg az eső mossa ki és teszi ártalmatlanná, de a Suicide Gulchben sohasem esik eső, ezért maradt meg ott a mérges ásvány. Hetvennégy láda arany. Tegnap indult Cherbourgból Newyork fellé az „Europa“ nevű hajó, mely hetvennégy láda svájci ara­nyat visz a newyoinki Szövetségi Tartalék- bankba. Az arany értéke tizen hétmillió sváj­ci frankinak fellel meg. Az „S. S. Deutsch­land“ nevű hajó, mely a napokban indult útnak Newyork fellé, ugyancsak svájci ara­nyat visze-n a Szövetségi Tartalékbankba. Mii hallgassunk meg? CSÜTÖRTÖK, JUNÍUS 17. BUCUREŞTI 7.30: A rcKKcli műsor kő/vet téré; 13: Gramofon emt/.iv., 13.2',. Sporthírek adási«; j 4.30: Cramofonlcmczek; 14 Hírek köz. vetítése; 16.45: Előadj'.; 19 Csevegés; 19.10: A Stcfanejcu -zenekar szórakoztató hangverse­nyének közvetítése; 20.10: Előadás; 20.30: Ének- hangverseny; 20.55: Előadás; 21 10: A 1 iOózc- nck *r hangversenye; 23.2c Idő)árásjelentés h rtk és sporthírek; 2245: Hangverscnykö/.vctrté tgy étterembő!1; 23.45: Hírek közvetítése kül földre németül és franciául BUDAPEST. 11: Hírek; 13- Déi harangszó; 13.05: A rád ó szalonzenekara; 13.30: Hírek; 14 30: Hanglemezek; 14 20: H rck; 1715: Sütés- főzés; 17.45: Hírek; 18: Az angol fegyverkeze i költségvetés; 18.30: Chopin-müvek zongorán; 19: A Közel-Kelet mai urca; 19.30: Cigányzene; 20.30: Öl sz költők; 21: Szabados Béla emlé­kezete; 22.40: Hírek; 23: jazz; 23.50: Hangver­senyzenekar; 1.05: H-rek kü fülű magyarok Kirándulás. A Floarea Reginei Gyopár Turista Egyesület értesíti összes tagjait, lu- riisiaegyesülek-'ket és a természetbarátokat, hogy folyó év junius 20-án. vasárnap autó- camionnal kirándulást rendez Szilágysom- lyóra és környékére, egybekötve a somlyói Ko ping egyesület által rendezendő forrás- avatással, mely alkalommal a két egyesület zászlót cserél. Indulás szombat éjjel 12 óra­kor a Gyopár Egyesület Calea Molilor 8. elől. Visszatérés vasárnap este. Jelentkezni lehet péntek estig a Calea Molilor 8. alatti irodahelyiségben bármely időben és Piata Urnirii 6. Szabó virágüzletben. Részvételi dij személyenként oda-vtssza 160 lej. Vendége­ket szívesen lát a vezetőség. Vezető Krus-* niczlky. Súlyos szerencsétlenség Déván. Buzea loan VI. osztályos főgimnáziumi tanuló, miköz­ben az intern át us egyik tanulótermének ab- laikát ki akarta nyitni, valamiben megbot­lott s olyan szerencsétlenül esett az ablak­nak, hogy ennek összetört üvege átvágta jobbkarja ütőerét és súlyosan megsérlette az izmokat is. A szerencsétlen fiú a nagy vérveszteség következtében eszméidét vesz­tette. Buzea loam dr. Hossu Eugen főorvos részesítette e ső segélyben, majd a súlyosan sebesült diákot a dévai kórházba szállítot­ták, ahol gondos ápolásban részesítik. Indiában nem nagy élvezet levélhordónak lenni. Az indiai falusi levélhordók a posta- hivataloktól kerékpárokat kaptak, hogy könnyebben menekülhessenek a reájuk lesel­kedő fenevadak előtt, midőn távolabbi erdős környékeken a leveleket kihordják. Angliában 1939 előtt nem lesz újabb spa­nyoljárvány. Sir Kings’ey Wood angol köz­egészségügy; miniszter előadta az alsóház­ban, hogy 1939 előtt Angliának mem kell újabb spamyolnáthajárványtó] tartani. A tu­domány a statisztikai adatok alapján elég pontosam megjósolhatja, mely évek hoznak su’yosabb spanyolnáthajárványt, de a beteg­ség ellenszerét még nem sikerült felfedezni. Ártó földsugarak nincsenek. Az utóbbi időkben általános nyugtalanságot okozott az a „felfedezés“, hogy bizonyos vidékek tala­jából betegség, elsősorban rákokozó suga­rak származnának. Mellékesen megjegyzen­dő, hogy igen jó üzletnek kínálkozott a „veszélyeztetett“ lakóházak védelmére szer­kesztett árnyékoló berendezés. Nagyon ala­pos és nagyon elfogulatlan vizsgálatok után sikerült most végleg eldönteni, hogy rákot „előidéző“ talajsugarak nincsenek. Julius 1-én megnyílik Dr. DRAGOMIR TEOFIL Cluj-i ideg- gyógyász nyári üdülő és magaslati gyógypenziója. — Modern komforttal! TIZENHÁROM EMBERT ÖLT MEG HÁ­ROM HÉT ALATT. A kubai Cagayan vidé­kén. a hegyek között a csendőrök megtalál­tak és letartóztattak egy veszedelmes bandi­tát, Katinge Bolyt, aki az elmúlt barom hét alatt tizenhárom ember életét oltotta ki. Az emberi szörnyeteget hamarosan birái elé ál­lítják. iuirusi száma 20*- lejeri következő tartalommal jelent meg: változatos ruha, kabát és komplémodellek. Uj összeál­lítású strand- és kirándulőruhák. Gyermek­ruhák, 12 oldal kézimunka melléklet, nagyí­tott mintaivekkel. A gyermek egészségtana. Anyai örömök, anyai kötelességek. Kipróbálj receptek. Modern szépségápolás. Vidékieknek 25 lej pénz, vagy postabélyeg beküldése el­lenében szállítja az Ellenzék könyvosztálya, Cluj, Piata Unirü. Előfizetési árak: negyed­évre 60, félévre 120, egész évre 240 lej.

Next

/
Oldalképek
Tartalom