Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)

1937-05-23 / 116. szám

ellenzék

I HMM

I 9 3 7 május 2 3.

A kis muskátli meg a szegény bankkisasszony

Modern mese. Irta : Ferenczy László Marcella

Ezen hölgy ifjúsága és graciozitása tökéletesen érzékelhető bájos mosolyában. Kitűnő Ízlésén kívül — amit öltözködésének előkelősége elárul — az is nagy előnyére szolgál, hogy természetes báját még kihangsúlyozza egy distingvált kölnivízzel, amely csodás illatot áraszt: a RICHARD HUDNUT kölnivíz illatát, amely dis- krét és mégis tartós.

Különleges, ritka tulajdonság, amely senki figyelmét sem kerüli el és bájt, graciozitást kölcsönöz. „Gemey“ „Richesse", „Le Début Vert" és „Le Dé- but Noir" RICHARD HUDNUT négy csodálatos készítménye.

A muskátli ott virított egy nagy bank udvarán.

Az udvar nagy volt lés széles, de nem volt • y rajta egyéb giz-gaznál. Az emberek, akik ott laktak a n;a>gy emeletes házban, nem törődtök a kopár, piszikos udvarral.

A bankigazgató, aki a legnagyobb ur volt az egész házban, Így vélekedett:

Én vagyok itt az első ember, csak nem fogok az udvarral bíbelődni? Különben is én az emeleten lakom, törődjenek vele a földszinti lakók.

A földszinten egy mogorva orvos lakott — egyedül'. Nem volt annak se kutyája., se macskája. Sznrós nézésétől még a betegek is félitek. Az gondozta volna az udvart? Szépen! Mikor mlég a papirszemete: us szét dobálta az ajtaja előtt.

Lakott még egy szolga is az udvaron. Szegény., az egész nap lótot ff ütött. Nem

maradt neki ideje az udvar rendezgetésére.

A posztókereskedő egész nap a boltjában ült és -alkudozott.

Viszont, ha az almáskofát megkérdezték volna, igy nyilatkozott volna:

— Én, lelkem? Jó, ha három alma jut egy napra — még ezt a három almát sem ehetem meg egyszerre. Ezt is be kell osztanom, nem hogy én virágokat ültessek az udvarra. Szegény vagyok én, mint, a templom egere.

De azért sohasem panaszkodott ez az al- máskoía-. Mindig vidám és jókedvű vollt. Ha a bank kisasszonyok almavásárlás közben

sajnálkoztak rajta — tiltakozott:

— Soh-se tessenek sajnálni engem kis-aszszonykái-m. A rossz, gonosz embert kell sajnálni, akit a leíikiiismeret m-ardosása nem hagy aludni. Bezzeg allszom én, mint -a tej. De nem alszik a bankigazgató ur, mert u-ny- nyi sok a pénze, hogy ide is dug egy jó marékka.1, meg oda- is és mindig remeg,

hogy egyszer a tolvajok ellopják.

— Tetszenek lát-ni — nekem a sovány kis

kenyérhez legfeljebb, ha három alma jut egy napra, még is megvagyok — egészségesen. A bankigazgató urnák meg francia- szakácsa van és délbe-es-te killenc-kilenc fogást

eszik — m-égi-s -mindig ny-a-valyog. A múltkor is majd meghalt.

Az almátvásárló kisasszonyok felsziszszentck:

— Kileníc fogás délbe? este? Hisz az ösz- szesen i8 fogás! De ebben a percben harangozni kezdték a 9 órát.

A vásárló kisasszonyok ijedten néztek

ös-sz-e:

— Jesszus! elkésünk! Megkezdődött a hivatalos óra! És hirtelen befutottak a bankba.

Mert a bank olyan hivat-al, ahol pontosan kezdődik a hivatalos óra. Mosolyogni, jókedvűen kacagni itt sohasem nem szabad. Komoly, szigorú arccal hajol kiikiii a munkája föl-é s ezeket a nagy könyveket, amikbe folyton irna-k, meg van mondva, menynyi idő alatt kell tele írni. Aki nem árja tele, arra az időre, annak azt mondja a bank- igazgató:

— Kérem', fel is ut, meg le is ut! mehet világgá — nem kap több fizetést!

A banhkisasszonyok meg az ott dolgozó hivatalnokok ettől félnek legjobban: nem kapnak fizetésit és világgá küldik őket. Ezért igyekszenek is, hogy soha el- ne késsenek és a kiszabott -időre teleirják azokat a nagy könyveket.

Volt a bankkisasszonyok között egy szép szőkehaju lány. Angelika kisasszony. ö volt a legkedvesebb, legszebb valamennyi között. És érdekes — mégsem törődött vele senki;. Ott dolgozott egy n-agy páncél- szekrény mellett. És ha jöttek mes'szeföld- ről fényes ruhája urak, bárók, grófok, gyárosok, a többi incifinci bankkisasszonyra mindre rámosolyogtak, Angelikát észre sem vették — pedig ő mindenkinél szebb volt és kedvesebb. De hiába — a bankhoz bevetődő urak, gyárosok mind csak az árszínvonalakat nézték — meg a cifra ruhákat. Szegény Angelika kisasszonynak bizony nem voltak ilyen cifra ruhái. Semilyen sem volt, úgyszólván mindig egybe járt télen-nyárorb. Nem is volt neki csak egy ócska hétköznapi, meg egy vasárnapi ruhája. De nem csoda, hiszen ő kapta a legkevesebb fizetést a bankkisasszonyok között.

Sokan nem -is hitték, hogy olyan kevés fizetést kap, azt gondolták, hogy talán cukrászdára költi a pénzért), vagy más effélére.

Pedig, ha tudták volna.

— 700 lejt adok anyának kosztra — számolgatta minden elsején -a fieztésél. — Többet is adnék, de még a cipőmet is meg kell 'talpalni — a-z 100 lej. Meg harisnyára ü szükségem van, meg egy pár más apróságra, az 200 lej — és ezzel fuccs! Vége az 1000 lej fizetésnek-. Pedig még egy téli-kabát is kellene, meg egy meleg sapka, d-e még egy egyszerű -irodába járó ruha * *is. És lám ezek újra nem telnek ki a fizetéséből. Leborult az asztail-ra és úgy sírt-sir-t keservesen, hogy őneki már sohasem lesz több a fizetése. A többi cifra, selyem, meg bársonyomé, bank- kisasszony közt bizony olyan, mint egy kis Hamupipőke.

Laissankint tavaszba fordult az idő. Még az elhanyagolt, kopott udvaron is meglátszott a napsugarak áldott munkája.

Milliói, meg millió füszálacsk-a dugta ki a fejét.

Egy délelőtt nagyon sokat- kellett számolnia Angelikának. Még a feje is bel-efájduilt. Ki kellett mennie a friss levegőre.

Amint sétált végig a hosszú udvaron-, észrevette, hogy egy madár kiejtett valamit a csőréből, Angelika utánokapotb és elmosolyodott: — Nini, valami kis növényágacska. Valahonnan elcsente ez a madár. No, ha már ideeseti), én meg nem hagyom elpusztulni, hanem elültetem. — Úgy is tett. Egy hegyes fadarabkával f-elporhanyitotta az ut-dafelőli kerítés mellett a földet, -téglával körül rakta és odaültette a kis zöld ágat.

Pünkösd előtt állt az idő — gyakran esett az eső, a földet öntözni- sem kellett * megfogant az ágacska. S nőnii, terebélyesedni- kezdett. Micsoda öröm volt ez Angelikának. Minden nap kiszökött egy percre, hogy lássa mennyit nőtt az ő kis virágja? Óh de drága Is volt az a kis virág! Napról- napra szebb lett. Angelika -minden örömét benne találta. A bankban nem sejtették az \ okát, ami Angelikát vidámmá, mosolygóvá tette. Ö nem árulta el -titkát, mert talán csupa irigységből is elpusztították volna- azt a virágot.

*

Pünkösd előtti napokon nagyon sok dolog volt a bankban. Úgy, hogy Angelika kisasszony nem -tudta megnézni a virágját. Negyed napra, ahogy -az ünnepek után feljött a hivatalba, az első dolga volt, kiszökni •a hivatalból, hogy megtudja, nem szomjas-e a virágja. De majdnem elsikol-totta magát a meglepetéstől. A zöld bokrocsha tele volt szebbnél-sze-bb tűzpiros virágokka-1. Látta ő már -a bimbókat rajtat, csak azt -nem gondolta, ho-gy ilyen, hamar kivirágzik. Óh, édes Istenem! -az Angelika- örömét leírni 'sem lehet. Az udvaron átrepülő madarak is megálltak egy percre röptűkben, hogy a szép virágot láthassák. Muskátli volt ez a virág, tűzpiros muskátli, de olyan különös szi-n-ü, hogy mennél tovább nézi valaki, annál szebbnek találja. Csak a török szultánok kertjében nyíltak ilyen -tűzpiros muskátlik. (Lehet, hogy val-a-mikép egy ilyen helyről csente el az a madár.)

Egy napon a bankigazgató -ur elhatározta, hogy ő bizony megszámolja, mennyi is hát neki a pénze. Előszedte az ide-oda dugdo- sotit pénzeiket;, arany, meg ezüstpénzzel telt zacskókat, de akadt papiros pénz is bőven, — még külországig tálján, muszkái, meg: cseh pénzek, Bunkus márka —, még a háborús világból, volt egy nagy tarisznyára való. Még egynéhány abessziniai tallér -is akadt köztük.

Számol, számol a bankigazgató up ezerig, százezerig. Csak bunkus márkája több volt neki-, mint öt-milliárd. Bele is zavarodott a számolásba. Újra kezdte, megint 'belezavarodott. Végre nagy mérgesen a földhöz cs-apta a tarisznya burkus márkát, aztán elr-akta a pénzeket előbbi rejlekhelyü-kre s elment a barátjához, aki szintén bankigazgató volt. Annáik panaszolta el, hogy ő milyen szerencsétlen. Annyi a pénze, hogy megszámolni sem -tudja. Három palotát is vehetne, de valahogy még sincs semmi öröme ebben az életben. Nem izük neki- az ét-el, éjjel álmában a tolvajok üldözik-.

— Barátom, házasodj meg, — ajánlotta a másik bankigazgató, aki mellesleg megje*

j gyezve, igen okos ember volt és mindig fején találta a szöget.

— Mert hallgass ide, kedves 'barátom. Ha megházasodsz,, nem kell, hogy gazdagot

nézz, van neked elég pénzed, azt nézd, kedves legyen, jó és becsüljön meg téged. Ketten aztán megszámolhatjátok azt a sok pénzt.

— Igazad van — mondt-a az életunt bank- igazgató. — Eddig azt hittem, ha nekem lesz a legtöbb pénzem, én leszek a- l-egirigyeltebb, legboldogabb ember. Irigyelni irigyelnek, de bizony boldog nem vagyok. Nem 'is gondoltam soha rá, hogy megházasodjak. De lehet, hogy igazad van, hogyha kedvemszerinti feleségem lesz, ketten meg -tudjuk számolni- a pénzeket.

Visszament a- bankjába. Az ott levő kisasszonyok mosolyogva sietlek eléje:

— Mit tetszik parancsolni? Van-e valami kívánsága? — kérdezték mézes-mázos szavakkal. Mind igen cifrá-n voltak öltözve. Mert titokban m-ind-enik arra gondolt, hátha ő rajta akad meg a bankigazgató ur szeme.

De annak cs-ak átsiklott a tekintete rajtuk. — egyikmeik -a- zöld masniját ne-m állhatta, másiknak a piros gallérját'. Volt amelyik a térde kalácsát mutogatta, olyan rövid volt a ruhája. Csak legyintett fáradtan:

— Köszönöm, nem parancsolok semmit! — Magában pedig azt- gondolta: — Nem biznám rátok a pénzemet...

Menc tovább a bankban. A páncélszekrény mellett megállt. A homloka hosszú ráncokba húzódott:

— Hol van Angela -kisasszony?

A többi kisasszonyok kórusban kiáltották :

— Nem tudjuk — biztosan kinn tré- csel valakivel az udvaron. S kárörvendve nézték^, hogy a bankigazgató ur az udvar felé vette lépteit. No lesz melege Angela kisasszony őnagyságának! így titulálták maguk között— nem szerették, mivel nem tudott u-gy cifrálkodni, mint ők —, ezért nem is sajnálták, hogy most bajba kerül.

*

Angelika kisasszony mit sem sejtve guggolt a kicsi kertjében. Ismét szomorú volt. Tegnap adták ki a fizetést és ma már nem voll neki egy kopogós vaskr-ajcárj-a sem.

— Pedig már ki is néztem egy szép kis ruhának való: — panaszolta a tűzpiros muskátlinak, — de megint csak nem jutott rá a fizetésemből. Ezért kell továbbra is a régiben járnom. Nem is fog én rám nézni soha senki ebben az életben... Pedig milyen jó kedvű tudnék lenni — és hogy megbecsülném, aki engem szeretne —, de engem már legfeljebb ha ti szerettek, kis muskátli virágok.

A tűzpiros muskátli megér-tően bólintgafőtt. Igen, ő benne bizhat, mert ha senki más nem is, de ő valóban szereti Angelikát. Annyira fájt a -szive Angelika kisasszonynak, hogy nem tudott magán többé uralkodni, ráborult a muskátli bokorra — és zokogott olyan keservesen, hogy a kő is megsajnálta volna.

Aztán, mikor jól kisírta magát, megdörzsölte a szemét s nagyot sóhajtott:

— Úgy látszik, nekem már csak szomorúság az élelem. — Megfordult, hogy megy vissza számolni, meg irni a bankba. De egyszerre elsápadt. A háta mögött ott állt a bankigazgató ur, aki el is bocsáthatja menten, akit a helyén nem talál hivatalos óra -alatt. Akkor aztán még annak az 1000 lejnek is fuccs, örökre! Bizony ott áll-t az Angelika háta mögött s hallotta-, amint keservesen panaszkodott a kis muskátlinak.

A bankigazgató ur — pedig, ha akart volna haragudhatott- volna, de nem haragudott. Sőt, ellenkezőleg, n-agyon kedves és. barátságos volt Angelikához. Megfogta a kezét:

— Angelika kisasszony — mondotta — én kegyedet félreismertem. Az egyszerű ruhácska nem árulta el, hogy milyen érző, gyöngéd és becsületes lelket talk-ar. Hogy a szive .is jó lehet, abból látom-, hogy szereti a virágot. Hallottam minden szavát. Azt mondta, hogy megbecsülné azt, aki kegyedet szerelné. Én éppen ilyen feleséget keresek. Aztán ami pénzem van — nem szükséges egyszerre, megszámolnánk lassan. Egy ilyen feleségre, amilyen kegyed lenne, rá

merném bízni az összes pénzemet.

*

Vol-t ámulás. amikor a bankigazgaló ur karonfogva hozt-a vissza a bankba, a köny- nyei közt boldogan mosolygó Angelikát. A bankkisasszonyok sápadtan, irigykedve sziszszentek fel:

— Őt választotta feleségnek! — S mindjárt lesajnálólag biggyesztették a szájukat: — pedig nincs is neki még egy becsületes ruhája sem!

De voltak, akik máskép vélekedtek:

— Derék leány! Dolgos. Mindig pontosan jár: hivatalába, -a szegénynek is szívesen köszönt. Megérdemli, hogy megszeresse és feleségül vegye egy olyan nagy ur, miint ennek a banknak az igazgatója.

Ezt nem a- bankkisasszonyok mondták’. Nem bizony. Ezt az almáskofa mondta, aki bölcsebb volt az összes bankkisasszonyoknál, mert lám, -sovány kenyérkéje mellett három almával is beérte naponta és még sem zúgolódott a sorsa ellen sohasem.