Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)
1937-05-18 / 111. szám
Pál régensherceg Parisban A jugoszláv régens politikai látogatásokat tesz Blum és Delbos minisztereknél BELGRÁD, május 17. A Petit Párisién jelentése szerint Pál [jugoszláv régensherceg Londonból jövet néhány napot tölt Párisban. Pál herceg Blum miniszterelnökkel és DelUfobb állás lehetőségek bős külügyminiszterrel találkozik s a lap értesülése szerint megnyugtatást kap a francia—jugoszláv barátságra vonatkozóan. 4## frakkor — 4110 BUCUREŞTI, május 17. Jelentettük, hogy a kormány határozata alapján a mezőgazdaság céljaira 400 traktort vásárolnak. A munkaügyi miniszter meghatalmazást kapott 400 traktorvezető alkalmazására s traktor- vezető tanfolyamokat nyit több városban a személyzet kiképzése céljából. Az érdeklődök közvetlenül a munkaügyi minisztériumhoz forduljanak. , Népgyüíésen tiltakoztak a nemzeti munka védelméről szóló törvénytervezet ellen a helybeli szQciáidemokmta-párí és a munkásszervezeteit CLUJ-KOLOZSVÁR, május 17. A kolozsvári szociáldemokrata párt és a munkásszervezetek tegnap, május 16-án délelőtt az-, Épitőmukás Otthon nagytermében nép gyűlést tartottak, amikor állást foglaltak a nemzeti munka védelmét célozó törvényjavaslat ellen, mely korlátozni akarja az ország lakossága egy részének munkára való jogait és az etnikai származás örve alatt megkülönböztetéseket akar tenni állampolgár és állampolgár között. A népgyülés leszögezte, hogy az etnikai származásra való tekintet nélkül a munkára az ország minden dolgozni és igy megélni akaró polgárának joga van és ezt a jogot a nemzetiségi származás kérdése nem döntheti meg. Azt is megállapította a népgyülés, hogy minden olyan törekvés, amely a munkára és megélhetésre való jogot az etnikai származás alapján akarja megvalósítani, nem szolgálhatja sem az állam, sem pedig az állam területén élő népek 'létérdekeit és gyűlölködést s egyenetlenkedést szít a munkát igénylő tömegek között. E törekvésekkel elten tétben a mindenkori kormányoknak arra kellene törekedniük, hogy az ország minden dolgozni akaró polgárának munkaalkalmat és megélhetési tehetőséget teremtsenek és ezáltal elősegítsék az ország területén élő különféle nemzetiségű román állampolgároknak békés együttműködését az ország fejlődése érdekében. A népgyülés, a határozati javaslat közzététele után a déli órákban ért véget. Az OSZTÁLYSORSJÁTÉK 3-ik osztályának húzásán az alábbi NAGY nyeremények lettek kihúzva a MILLIOMOSOK FŐELÁRUSITÓJÁNAK GHE0R6HE STAHOIU a 126295 sz. melléksorsjegy Bucureşti Lei 500.00 0 25073 számú sorsjegy Bucureşti Lei 200.000 274240 sz. melléksorsj. Bucureşti Lei 200.000 233183 sz. melléksorsj. Bucureşti Lei 100.000 65522 sz. sorsjegy S. I. Bucureşti Lei 100.00 0 65522 sz. sorsjegy S. II. Bucureşti Lei 100.000 18032 számú sorsjegy Bucureşti ezenkívül számos más nyeremény ! Gluji fiúit: Flata Unirii Ho. 1. Kedden utazom Brassóba — mondta Sólymosán Magda, aki teljesen felgyógyulva alig várja, hogy színpadra lépjen Első fellépte a Gredinár—Walter—Claude Romano „Szerelemre ítélve“ című darabjában lesz CLUJ-KOLOZSVÁR, május 17. Mentem penzióbeli lakosztállyá körös-körül teli virággal. Orgona, (jázmin., pünkösd; rózsa a nagyobb vázákban, a kisebbekben ibolya & gyöngy virágcsokrok. Mündete hely zsúfolásig megtelt. Aimer re néz az ember —- mindenütt vér ág. De hát pünkösd van és május és a sok virág a felgyógyult primadonnának szól, aki ott áll közöttük az ifjúság itaiva/szi -sugárzásában, szőkén, jellegzetes solymosáni] mosolyával és olyan álomszerűén karcsúra lefogyva, hogy a legdivatosabb hollywoodi filmsztár is megirigyelhetné. — Nagy árat fiziettem ezért a kényszer- fogyókúráért —- mondja, a primadonna —1 előbb a -slkiáirtet, azok a lázais, hosszú, félelmetes éjszakák . . . azután az ugyancsak hosszú lefolyású homílokür'eg-gyűliadás... két hosszú lejáratú váltó, amit úgy látszik le keltett törlesztetnem. — De már túl van mindezen. — Túl. 'Csak egy részlet v-an még hátra, az utolsó kezelés. Ez ma lesz, mindjárt jön az orvos. iHa érdekli, végignézhet; a kezelést. Úgy mondja mindlezt, mintlha színpadi játékró] tennie szó valamelyik színdarab egyik jelenetéből. Majd hozzáteszi;: — Aproipo-s, iaz orvosok! Aranyosak, kedveseik voltak mindnyájan. Első pillanattól végiig a legod aad óbban gyógykezeltek, vigasztaltak, életet öntöttek belém, ott bent a járványkónházban éppön úgy, mint itt kunt. Rokonszenves, fialtat! orvos lép be a szobába kis íkézrltáskával. — A kezelőorvosom, dr. Garbea Stefan, fül, orr és gégéi specialista — mutatja be Sólymosán Magda. S az orvos már veszi iis elő á műszereit. Közben már lile is ült é-s mosolyogva szól oda az orvoshoz: kezdhetjük: A látvány bizony nem valami: szívderítő. Á hosszú, vaistag tü . .. az orrcsont recseg, de Sólymosán Magda hőstesen tűri, a szeme sem rebben, sőt mosolyogva jegyzi] meg: ^ «=> Ugy-e milyen szép vagyok ezzel a hoszszu tűvel. 'Ha a közönség igy látna.-Az egész kis műtét“ 20—25 percig t-art s amikor az orvos kijelenti, hogy — minden rendben van, a primadonna lázais örömmel máris rohan a telefonhoz. Brassót hívja és távinatsitliJiu'sban jelenti dr. Kádár -igazgatónak: Holnap, kedden réggé] a Rapiddal BUCUREŞTI, május 17. Jasi-i hadbiróság szombaton kezdte meg Bratu rektor merénylőinek tárgyalását. A katonai ügyészség vádirata a közreind elleni szövetkezéssel, emberölés kísérletével s jogtalan fegyverviseléssel vádolja Carpen, Stanga, Zisu, Ba- buruzan és Gheorghita gyanúsítottakat, akik előzetes letartóztatásban vannak. A tanuk nagyrészt megjelent a tárgyaláson. Bratu rektor nem jelent meg a tárgyaláson. A védők személyes kihallgatását kérik, a katonai ügyész ezzel szemben a vallomásról felvett jegyzőkönyv felolvasását is elegendőnek tartja. A hadbiróság úgy dönt, hogy a sértett távollétében is megtartja az ügy tárgyalását. A vádirat A tárgyalás a vádirat ismertetésével veszd kezdetét. Eszerint 1937. március utazom. Brassóban rövid utókura, szerep- tanulás is ha a társulat visszajön, jűnius e-lső napjaiban, Kolozsváron újra színpadra- lépek. Ebben a pillanatban Sólymosán Magdán nyoma sincs a több mint hathetes súlyos betegségnek, a veszedelmes skarlátnak, a bonni oküreg-gyűli adásnak, a szenvedésnek. Most csak egyetlen láz füti: ia munka... dolgozni újra a kulisszák világában, a rivaldafényben, a színpadon, amely egy művésznő számára magát acz életet jeienik. Szinte gyerekes örömmel ujjong fel: — Alig várom, hogy l])smét színpadra lépjek! Csak az tudja- -ezt igy, ennyire szívből, annyi melegséggel mondani, aki valóban szerelmese a színpadnak... kJ] egész lényé1-én a Jasi-i ügyészség közölte először a hadbírósággal, hogy ismeretlen tettesek megtámadták Bratu rektort, kit fülén, nyakán, hátán és mellén súlyosan megsebesítettek. A gyanú — mondja a vádirat — első pillanatban a „Mindent a hazáért“ nevű szervezet egyes tagjaira irányult, mert Bratu rektor oly fenyegető leveleket kapott, melyekben baloldali pártokkal fennálló összeköttetéseire céloztak. A „Mindent a hazáért“ nevű szervezet helyiségében — a Rapa Galbena nevű kultúrotthon házában — nyomban házkutatást tartottak és őrizetbe vették az ott talált fiatalokat. A házkutatás alkalmával az egyik szekrényben véres és sáros ruhadarabokat találtak, melyek Carpen Dumitru joghallgató tulajdonát képezték. A gyanús dolgokat lefoglalták és nyomban megkezdődött a sértett és az őrizetbe vett gyanúsítottak kihallgatása. vei fel tud olvadni a művészetben. — Még egy utolsó kérdés: mik a lovábbi tervei, milyen szerepeikre készül? — Mindenekelőtt a Gredinár—Walter-- Claude Romano „Szerelemre Ítélem!“ cimü ze-né-s vígjátékénak Nelli -szerepét fogom próbálni és betanu'fni Brassóban. Ennek i kedves, finom zenéjü, hangulatos, újszerű zenés vígjátéknak szép és tartós síikért jóso. lók. Egyébként visszatérésünk után ebben a zeinés vígjátékban és a „Sárga liliom“ban fogok junius első napjaiban újból színpadra lépni: Kolozsváron. — És addig? . . . — Utókurázom és uj szerepeket tanulok. — Szóval . . . — Szóval viszontlátásra két hót múlva! (grai) I lgy történt a merénylet Bratu rektor vallomása szerint március 1-én este 7 óra 30 perckor hagyta el az egyetemet, útközben cigarettát vásárolt, aztán hazafelé induit. Háza közelében fejéinek jobboldali részére hátulról hatalmas ütést kapott s elvesz tette eszméletét néhány pillanatra. Csupán arra emlékszik, hogy egy fiatal I ember száját, másik szemét fogta. Úgy tudja, hárman voltak a támadók. A tanuk közül Daudef diák a kérdi ses alkalommal a merénylet szinhelyén látta Zguroiu, Baburuzan és Gheorghita vádlottakat. Valószínű, hogy előzetes megbeszélés alapján Zisu, Carpen és Stanga merénylők rendelkezésére vártak A vádirat szerint Stanga vádlott la kásán „valóságos arzenált“ találtak. Délben 12 órakor ért véget a vádirat felolvasása s a hadbiróság elnöke a tárgyalás folytatását mára halasztotta. Megkezdődött a lasi-i diákmcitníjlőh percnek fárgplása Bratu tanár nem jelent meg, de a bíróság nélküle is letárgyalja az ügyes