Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)

1937-05-18 / 111. szám

«temi» I 9b 7 m i íu a If. /ior/y szeptemberben kezdődnek weg a budapesti Nemzeti Színház százéves jUÍbileiuní ünnepségei. Az ünnepségek során azokat a darabokat játsza a Nem­zeti, amelyek száz éven keresztül repre­zentáns miisordarabjai voltak; hogy 5Ú-szer került színre a pesti Belvárosi Színházban Andre Birabeau: Nitévedt báránykák cimü vigjáteka; hogy az angol koronázásról készült For hangos híradó már megérkezett Európa fővárosaiba s már színre is ke­rült a káprázatos ünnepségről készült film; hogy a pesti Andrássyuti Színház fel­újítja a Méltóságos asszony cimü vígjá­tékot; hogy Szombathelyen is rendeznek szabadtéri előadásokat az idén. A Missa Solemnis-ţ és a Jcdermann-t adják elő Pünkösti Andor rendezésében és kiváló pesti művészek részvételével; hogy nagy hangverseny szezonja lesz jövő évben Budapestnek. Nem keve­sebb, mint nyolc világhírű karmester látogat el a magyar fővárosba,­hogy tomboló sikere volt a pesti Bel­városi Színház angol újdonságának az Örökifjúnak. Ilyen mulatságos vígjáték évek óta nem szerepelt színházak mű­során. ^olyzsák a ruliáL Eegb izmosabb nyári megőrzője Vigyázzon, csakis „Korres“ gyártmányt használjon, ötévi időtartamra impregnált zsákok, melyek a télire eltett ruhát teljesen beburkolva, védi a molyok támadásai ellen. Háromféle nagyságban készült, 35, 50, 65 lejért 'kaphatók az Ellenzék könyvosztályá­ban, Cluj, Piaita Unirii. Vidékre a pénz elő­zetes beküldése mellett szállítjuk. Egy darab rendelésnél 10 lej, minden további darab­nál 5 lej küldendő portóra. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg« választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, CJu], Belső kölcsön kötvények Imzása A következő számok 1000 lejt nyertek : E(ţy snré ára j lej, vastagabb berii vei vxédre 4 lej. legkisebb hirdetés ára 20 lej. AlMstkeresőknek ■egy szó T lej, vastagabb betűvel szedve i lej, — Csak vasárnapra feladott hirdetések vitán 2ţ szá­zalék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. ázassák .1 Apróhirdetések feladhatók « kiadóluvnwlbaa. könyv osztályunkban, bizományosainknál hirdetési irodában. Cjak vâaszb6lyc|ţes k rd sdtT* vilnrrolunk Cimec tartalmazó hirdetésekre a ▼»' laszt közvetlenül « megadott címre kell irányítani. adásvétel ETEL 1 aanutSBgjg 2,331 221 240 2,388 101 180 2,339 601 080 2,379 881 900 2,392 421 440 2 402 6S1 000 2,4 02 781 7b3 2,402 785 800 2,4 04 101 480 2,405.121 140 2.422.981­000 2,424 54 1 500 2,429.001 080 2 430.661 680 2,435.001 020 2,437 821 840 2 437.881 900 2,442.121 140 2,445.081-100 2,448 701 780 2,463.381 400 2,460.101-180 2,400 521 540 2,4 73.241-200 2,481.801 •880 2,486.261 280 2.480.101 480 2,191.441 400 2,499.101 120 2,502.301-320 (Folytaljuk.) KOMOLY, kizárólag intelligens, középkorú úriember ismeretségét keresi urileány, 100 ezer lej hozománnyal, házoisrág céljábó'i. Le­velet: „Csendes otthon“ jeligére kéri. ho. 33Î. ETELEZÉS A NÖ' ÖRÖKÖS PROBLÉMÁJA! hogy di­vaton és jó szabó által késztett ruhadarabot öltsön magára. Ne mulassza, el és keresse fel női divatszalonunkat Str. Berde 2. (Calea Victorie: sarok), Czinczilrné és Fülöp Ferenc diplomával!! és ezüst éremmel kitüntetve ALKALMAZÁSI N PERFEKT HIDEGSZAKÁCSNÓT keres ft! sőrendü, forgalmas étterem. Ajánlatokat igénymegjelöléssel kiadóba kérünk „Hideg- szakácsnő“ jeligére. G 1593. KERESEK bejáró szakácsnőt, aki vendég1 ői főzésben is jártas, azonnali belépésre. Jelent­kezni lehet Str. Iuliu M»niu 43, földszint. ________________________________G, 1597. PERFEKT német nevelőnőt keresünk Fran­cául beszélők előnyben. Farmacia Hanes, Dej. ___________________________Ko. 330. ROMAN nemzeti.iégü könyv és pap rkeres­kedősegéd (rodii munkában is jártas) per­fekt magyar, felmondatlan állását változtat­ná. Szives érdeklődést <r kiadóba kérek „Könyves“ jeligére. K. 598. Ingatlan-Lakás KIADÓ egyszerű tiszta stzoba, csendes, ter­mészetet kedvelő urnák. Sur, Sluţilor 9, Ke­rekdomb folytatásában. Ko. 343. MOTORBICIKLI (kétüléses soo-a* Sarolcn) el dó. Cim * kiadóban. ___G. 1561. MIKSZÁTH Kálmán összes müveit keressük megvételre. Ajánlatokat kérünk az Ellenzék könyvosz’lályábi Cluj, Piaţa Unirii, küldeni. FI NŐM KIVITELŰ modern há'ók, kombi­nált szobák eladók. Müasztalos, Str. Dávid 3 szám. ____________ Ko, 327. ÁLLÁST-KERES | 33 ÉVES, három nyelvet beszélő, intelligens nő, a háztartás, főzés és cukrászat minden ágában jártas, egyszerűbb és magassbb igé­nyeket kielégít. Házvezetőnői állást keres bizonyítvánnyal egyedülálló urnát, esetleg hölgynél, idősebb házaspárnál. — Elmenne any helyettesnek, vagy plébániára. Vállalná fűrésztelep! közös konyha ér, pensio vezeté­sét. Cim a könyvosztályban. K. 594. Diétás konyha a mindennapos gyakorlatban. — 4 kötetben, összeállították: Dr. Ángyán János egyetemi tanár és Dr. Mittág Margit tanársegéd. L kötet: A szív, a vérkeringés éa a vese megbetígedéseinek étrendje és kony­hareceptje — — — — — — — 103 IL kötet: A gyomor, bél, máj és epehólyag betegok diétája és konyharaceptje — 103 III. kötet: A lázas megbetegedések, a tu­berkulózis, a vészes vérszegénység, a Basedow kór és az idült székrekedés étrendje. Soványitő és hizlaló kúrák 103 IV. kötet: A cukorbetegségek étrendje és konyhareceptjei — — — — — 103 Kaphatók az ELLENZÉK hönuvoszlályában Mozgószínházak műsorai HÖTPŐi CAPITOL-,MOZGÓ: Minden idők legnagyobb filmje! MAROKKÓ. Főszerepben Mar­lene Ditrich Ás Gary Cooper. DAVILA-MOZGÓJ A francia filmgyártás büszkesége! MAYERLING. Rudolf trón­örökös: Charles Boyer, Vecsera Mária: Danielle Darieux. 3, 5, 7, 9-kor. EDISON-MOZGÓ: I. VARIETÉ. Hans Al­bers, Annabella, AttiLta Hörbiger. II. GÖRBE NAP. Hermann Thimmigh, Haj­ni ássy Ilonka, Hleilnz Rühmann. HL Híradó. MUNKÁS-MOZGÓ: Ma 3, 6 és 9 órakor két- lös miisor: I. A KIS DORIT. Fősz.. Anny Ondra, Fritz Ralph. II. A PRÁGAI VÁMPÍR. Csak erős idegzetűeknek. OPERA-MOZGÓ: Vasárnap: ADELINE. Rs- vüfiilm. Fősz. Irene Dunne és Donald Woods. Szerdai premier: SAN-FRAN- CISCO RÉME. Kalandorfilm. ROYAL-MOZGÓ: Premier! UJ GAZDAGOK. Harry Baur és Signorét világsikerű filmregénye. Rendezte Marcel L‘Herbier filmregény. Műsoron 'kívül az angol ko­ronázási ünnepségek, legelső valódi filmje. SELECT MOZGÓ: A SZERETETT ELLEN­SÉG. Merle Oberon kiváló művésznő­nek egyetlen idei filmje. A férfi fősze­repben Brian Aherne. URANIA-MOZGÓ: RIN-TIN-TIN, AZ ÉLET­MENTŐ. Izgalmas kalandorfilm, fősze­repben Jackie Cooper. HÁROM LÁNY ELINDUL... REGÉNY 1 Irta' Marton Liíi 1. közlemény I. FEJEZET 1, Az utcán álltak, a ..Diákotthon“ előtt. Köd volt. Havasak voltak a fák, de a hó szürkének látszott a lám(pák miatt. Komor volt az utca, barátságtalan, rosszul világított. Panni azt mondta Andrénak: — Talán jobb lenne, ha ma este nem jönne értem. Aztán nyelt egyet és várt. Az épület kapuját félig nyitva hagyta valaki. Panni látta, ho;gy Petru, a portás fázósan topog az aj­taja előtt és beszél valakivel. Miának vizsgája lesz ezen a héten — gondolta. Tanulni kell. Mozdulatott tett a kapu felé. Aztán ránézett And- réra. — Igaza van — mondta André — jobb, ha nem találkozunk. Panni kezet nyújtott és közben elkészült arra a szép. hatásos mondatra, amit délelőtt gondolt ki az egyetemen, óra alatt. —Ne haragudjon — kezdte és nagyon őszinte próbált lenni. — A maga barátsága nagyon kedves nekem, de nem akarom, hogy túlságosan komolyra forduljon ez a dolog közöttünk. Megállt. Nagyjából úgy sikerült a mondat, ahogy akarta. Nem egészen ugyan. De mikor sikerül valami egészen úgy, ahogy valaki szeretné. André kicsit fur­csán nevetett. Aztán kezet csókolt, pedig tudta, hogy Panni nem szereti az ilyen multszázadbeli dolgokat. — Jó — szólt és hallgatott egy pillanatig. Aztán hozzátette: — Mikor látom? — Nyolckor ugyanitt — felelte Panni magától érthetődő hangon. Pedig azt kellett volna mondania: — Soha André, semmi értelme. André. Nagyon szerette ezt a nevet. Mesebeli dol­gokat juttatott az eszébe. A tengert, pálmákat, a can* nesi kaszinót, amelyeket sohasem látott. Franciaor­szágot, a Sorbonne-t, a Bois de Boulognet. Neki ide­gen, csodálatos — Andrénak ismerős, közönyös dol­gokat. Aztán André beült autójába és otthagyta Pannit. Jó nagy, kék autója volt, hátulsó lámpája ba­rátságosan világította meg a számát: 88—2. Panni- nak is tetszett a gép. Ilyen világotjárt hatalmas kocsija senkinek sem volt a városban. Ha az utcán ment, minden nagy és gyanúsan kék autót megnézett, akkor is, mikor tudta, hogy André nincs a városban. Mindig azt remélte, hogy megpillantja a 88—2 jelzést, hogy az autó meg­áll, felveszi őt és... És Miának holnapután vizsgája lesz és órát kell adnia neki, mert ha Mia megbukik, megint azt fogja mcindani, hogy csak az ember ne tanuljon a barátjá­tól, mert azt nem respektálja és az sem veszi a dol­gokat komolyan. Különben sem lenne szabad ilyesmire pazarolni az időt — gondolta. Neki magának is tanulnia kell. Úgy érezte, hogy semmit sem tud és egyszerre sze­retett volna tudni mindent, biológiát, nyelveket, szó ciológiát, történelmet, szerette volna beszivni magába az egész tudást, — amit ember valaha alkotott, kita­lált, felkutatott, — úgy, mint az itatóspapírja a tinta- csöppeket. 2. Mia szobájában hárman ültek az ágyon. Mia. Engel Irma és egy harmadik lány, akit nem ismert Panni. Bemutatták neki. Furcsa nevet mormogott a ba jusza alatt, mert rendes bajusza volt. Különben egé­szen fekete leány volt és Mia azt mondta róla, hogy kaukázusi. Vaskos cirill-betüs könyvből olvasott, amelyben fantasztikus rajzok voltak, nagyszakállu kardos emberek, jatagánokkal és lengeruháju nők. Népmeséket olvasott, különben ő is jogot tanult, mint Mia. Nagy rendetlenség volt a szobában, mint mindig. Irma hangosan vitatkozott a fekete leánnyal, aki a napokban költözhetett ebbe a szobába, mert Panni még nem látta. Négyen laktak itt: négy vaságy, két szekrény, könyvespolc és két szék volt a szoba beren­dezése... Ha valaki belépett lenn, a ballba, amely elegáns volt, szép, kőkockás padlójával, a tükörökkel, a fali lámpákkal, az ebédlőbe nyiló nagy, üveges ajtóval, meg a rádióval, ami állandóan működésben volt igazán nem gondolta, hogy az emeleten ilyen kibír­hatatlan zsúfoltság van a diákszobában. Miáék különben, ugylátszik szerették, hogy meg se lehessen mozdulni náluk, mert aki megmozdult, rög­tön levert valamit a könyökével. A könyvespolcokra Bonzókat tettek, babákat, stoppolófának használt yoyókat, gyöngyöket, nippeket. Az asztalon is oda nem való dolgokat talált Panni. Fél selyemharisnyát és dugóhúzót a szótár mellett. Mia az ágyon térdelt és úgy kötött. Irma, mikor meglátta Pannit, nagyot kiáltott éles hangján. — Jó, hogy jössz! Éppen szekszuális problémákról vitatkozunk! — Ti mindig szekszuális problémákról vitatkoz­tok — felelte Panni és nem tudta, hogy hová tegye a hócipőjét. — Nem igaz — mondta Mia — nagyon ritkán beszélgetünk il5ren dolgokról. Csak néha muszáj er­ről is. Felnőtt emberek vagyunk és ez a téma nagyon is hozzátartozik az életünkhöz. „Az élőlények világa csupa szerelem a természetben“. Ez a oime annak a filmnek, amit meg akarunk nézni Irmával. Hallottál már ilyen bosszú címet? Panni nagyon szerette Mia Terescut, aki a leg­jobb diákok egyike volt az egyetemen. Kitünően spor­tolt, nem töltötte ostobaságokkal az idejét és nem költötte ostobaságokra a pénzét. Falusi leány volt, kicsi és barna, nagyon élénk szeme volt és gyors mozdulatai. Panni a tennisz-sze* zónban ismerkedett meg vele, ugyanakkor, mikor Andréval is, valamennyien az egyetemi csapat pályá­ján játszottak. Akkor beszélték meg, hogy Mia ango­lul fog tanulni Pannitől. Az egyetemen sohasem ta­lálkoztak addig. Mia is olyan volt, mint Panni. Mindent egyszerre akart megismerni ebből az egész csodálatos világból. Negyedéves jogász volt, de irodalomra és angol-fran­ciára is beiratkozott. Az apja pap volt. ötszáz lej zsebpénzt küldött Miának egy hónapra. Ebből kétszá zat fizetett a tornatanárnőjének, százötvenet Panni nak, heti egy angol óráért és a maradék százötvenet „kuíturcélokra“ költötte. Kulturcéloknak nevezte a színházat, a mozit és a könyveket. Voltak kulturcélok, amelyek nem kerültek pénzbe. Ilyenek voltak a népszerű, tudományos elő­adások, felolvasások, képkiállitások, általában min denféle kiállítás és Mia egyikről sem hiányzott soha. Most egyszerre kezdett beszélni Mia és az orosz de Irma tulharsogta őket. — Panni! Képes volnál-e szabadszerelemre? * (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom