Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)

1937-04-25 / 95. szám

193? április 25. 5.’^' ' 4#'* WLBNzem VASÁRNAPI KRÓNIKA írja: MÄRAI SÁNDOR TITAilC Most volt 'huszonöt éve, hogy elsüllyedt a ,.Titanic". Ez a szerencsétlenség csodálatos elevenen él a kortársak eszméletében. Köz- ben megélt a világ elemibb, irtózatosabb, fel. foghatatlan méretű ka taszít rófák-ac, például a világháborút. De a „Titanic“ emleke kí­sért, mint egy jelkép. Ezerötszáz ember pusztult el a gyönyörű hajón, mely Uj-Fundland közelében összeüt­közőit a jégheggyel. A „Titanic"-irodalom évtizedeiken át vitatta, mi történt a tragikus éjszakán? Valóságos oknyomozó történelme van már a Titanic pusztulásának. A hajó a hálboruelőtti technika egyik csodája volt. Negyvenötezer tonna, a White Star Line leg­szebb hajója, a fedélzeten uszodák, játszó­tereik, tornatermek. Amit fényűzésben ki le­het állítani egy hajó termeiben és .kabinjai­ban, .azt mind összegyűjtötték a „Titanic" építtetői. Egy civilizáció, az ipari civilizáció tekintete büszkeséggel a remekműre. Az uj hajó útjára teljesen megtelt utasokkal. Külö­nösen sokan utaztak a fedélközön. A fedél- közi utasok sorsa később hevesen foglalkoz­tatta a bíróságok, a hajózási vállalkozik és a nagyközönség érdeklődését'. Huszonöt év előtt,, április tizenötödikén éjjel összeütközött a gyönyörű hajó a jég­heggyel. A „Titantc" katasztrófájának rész­letei közismertek. A drótnélküli távirótiszt hőstette, — a liszt utolsó pillanatig kabinjá­ban maradt, vész jeleket adóit le s úgy is pusztult el, készülékei között,, — a klasszikus, nagy újkori hőslegendák egyike. A hajón éj­jel táncoltak; bál volt és önfeledt jókedv. Reggelre megtudta a világ, hogy a White Star Line legszebb hajója elpusztult s az első hirek szerint a közelben haladó gőzösök, hála a távirász hősiességének, megmentették az utasokat. Ez a hir, sajnos, hamis volt. Egy Reuter-jelentés végre tudatta az igazsá­got, kétezerkétszázhal ember közül — uta­sok és -személyzet — ezerötszázhárom pusz­tult el, közülük hatszáznyolcvannyolc ten­gerész s ö-tszázharminehárom fedélközi utas. Az első és a más-oduk osztály utasai közül, arányszám szerint, a legtöbben megmene­külitek. Ez a hir különösen megrázta a békeviiá- got. Olyan felhördülés, olyan jajszó fogadta., mintha az emberiséget valamilyen leglben- sőbb magánügyében, valamilyen becsülelkér- désben sértették volna meg. „Vizsgálatot!" — kiáltotta a világ. A vizsgálat különösen szigorú volt?, de nem derített ki semmi lé­nyegeset. Mégis, a hajóépitésre kihatott a ta­nulság: vizsgálni kezdték a biztonsági szer­kezeteket, fölmerült a kétely, hogy bizonyos finomabb műszereik segítségével!, melyek meglehetős távolból jelzik a közeledő jég­hegyet, a „Titanic" elkerülhette volna sor­sát. A nagyközönség feleletet akart a kínos kérdésre, miért pusztullak el oly -sokan a fedélközi utasok közül — mintegy hetven százalék — s miért kevesebben, sokkal keve­sebben a luxusosztály közönségéből? A ka­pitányt és- hajózási vállalat igazgatóját, meg­vádolták, hogy gyorsasági rekordra törteik s ez a sietség, ez a gondtalan becsvágy talán fölidézte a hajó pusztulását. E kérdésekre soha nem felelt senki. Bizonyos csak az, hogy a hajóit oldalt kapta el a jéghegy,, feltépte páncél oldalát' s a kolosszus két1 és félóra alatt elsüllyedt. Akik túlélték a katasztró­fát, nem mesélhettek egyebet, csak borzal­mas tömegjelenetek látomásos emlékeit. A vállalat igazgatója, az a bizonyos, aki — ál­lítólag — gyorsasági rekordra biztatta a hajó vezetőit) megmenekült. A felelősség kérdését soha nem tisztázták «teljesen. Mindez ezer- kilencszáztizenketiőben történt, rövid idővel a világháború kitörése előtt. De a „Titanic“ emlékét nem temette el az idő. Most is fölmerül,, a negyedszázados ju­bileum ürügyén s foglalkoztatja az emberek képzeletét. A „Titanic" jelkép. Pusztulásá­ban van valami, -amit az újkori ember külö­nösen jellegzetesnek érez. Aki utazott valaha nagy, egészen nagy hajón, tudja, milyen «büszke minden utas az „ő" hajójára. A hajó a tengeri utas számára magánügy, átmeneti hazafiasság tör «ki minden utaison, lokálpat­riotizmus, melynek alanya és tárgya ez az úszó, lezárt, önmagában, saját törvényei szerint vándorló technikai város s társadal­ma;, a személyzet és az utasok. A „Titanic"; a háboruelőtti civilizált emberiség egyik magánügye volt. Egy civilizáció úgy érezte, hogy mindent tud már, közel jár a tökély­hez. Az ipari verseny megajándékozta az emberiséget e remekkel, a legnagyobb hajó­val. Az újkor rekordra tört: a legtöbb, a leg­nagyobb, a leggyorsabb kellett mindenből. Az ember már repült. A XIX. század csodá­latos találmányait végre használni kezdték a köznapi életben, az ember befogta kényel­mére és hasznára a villámot, a gőzt, a leve­gőt. Az ember úgy érezte, győzött egy pár­harcban, mely olyan örök, mint -a« világ. A „Titanic" csak hajó volt, de micsoda hajó! A világon már kitört az a rekord-vágy, mely túlérett civilizációk hanyatlásának egyik -biz­tos ismertető jele. Nagy kultúrák, -a- h-any-at- Iás pillanatában, fölfedezik változott- Időérzé­küket. Ez voiltt a pillanat, egy-két évvel a világháború előtt, mikor a fehéremben ci­vilizáció ur volt a föld háromnegyed része fölött, ur volt a vizeken és a -levegőben is. A itechnil-ka-i csodák elárasztották ■ a világot. Úgyszólván év-tized alatt feli-smer'hetetlenül elváltozott a világkép. A névtelen ember úgy érezte, szemtanúja és részese egy győze­lemnek, melyet -az Ember, a legnagyobb be- iüvei, a mindenség f-ölöttt arato-tt. A techni­kai haladást követte a társadalom átszerve­zésének nagy kis ér fote. Az ember, a legki­sebb betűvel, úgy érezte, joga van részt kérni a mindenség fölött aratóit győzelem zsák­mányából. A világ tele volt- pénzzel, vállal­kozással1 és ibérmozgaim-akkal. Az Uj Vilá­got, Amerikát megtöltötték a szegény Eu­rópa kivándoroltjainak tízmilliói. Az embe­rek érezték, hogy történik valami,,, ami egy- időb-en nagyszerű és végzetes. A háborút érezték, melyben senk: nem hitt, melyről csak kevesen beszéltek. Minden nagy háború „totális", -hogy ezt a divatos szót használ­juk: egy társadalmi rend, vagy egy termelési rend nem -tudja többé -békésen eligazítani problémáit s a fegyverhez nyúl, tehetetlenül s nemcsak -azért, mert egyes hatalmi csopor­tok csörgetik a kardot és vetélkednek. Ma már tudjuk, hogy a világháborúnak a szerb disznó problémája éppen olyan okozója volt, minit az angol gyapot, vagy a néme-t acél1. Ez a háború előtti civilizáció csakugyan remek­mű, mint a „Titanic“ s rekordra tört, mint a szép hajó. S katasztrófában merüli el, mint jelképe, melynek emlékét mos,ri fölveti az idő. Ennek a jelképnek kezdetleges és hatásos párhuzamai élői nehéz kitérni a pillanatban, mikor, negyedszázad után, megint felvillan a nagy tragédia emléke. A nagy hajó úszott az éjszakában, megrakva szakemberekkel, kik kitünően értették mesterségüket!, felelős ve­zetővel, -aki csak „kötelességét «teljesítette", mint ilyenkor hivatalosan mondani szokták, megrakva- gondtalan emberekkel, akik a ki­világított bálteremben andalog-tak, kissé még a v-aicer s kissé már a nyávogó jazz hang­min lécfy alaposan elronthatja ebéd­utáni nyugalmát. Legyeket nem lehet elkergetni, ismét és ismét visszajönnek, mig^ végül Ont űzik ki saját szobájából- Csak segít: permetezzen lakásában F L V- TOX-al. jaíra, estélyi ruhában, boldogan s önfeledten. Az élet, nemcsak a Titanic“-on, valami­lyen beteljesült vágyálomra emlékeztet. Az üzletek virulnak világszerte. Az élet' soha nem volt ilyen kényelmes, ilyen szines, a világ titkai és csodái soha nem voltak ilyen közel, az ember úgy érzi csak ki .kel] nyúj­tani kezét s eléri a csillagokat, melyek kü­lönös fényességgel ragyognak e koratavaszi éjszakán a gyorsan haUadó, kivilágított, tün­dér! hajó felek... A fedélzeten szerelem, nagy­világi zsongás, vizi urlbanitás. Az emberek magukkal viszik a tengeri útra egy civilizá­ció minden kellékét és előítéletét. A fedél­közön szegény emberek. Ezek nem táncol­tak, aludtak. Aztán., egy pillanatban, melyet .talán a végzet, talán az emberi becsvágy, ta­lán a gondatlanság idéztek fel, a csoda fel­robban és elsüllyed. Valami van, ami erő­sebb, mint az ember: s a vizsgálat később felelni szeretne a kérdésre, vájjon ez a „va­lami“ csakugyan a végzet, vagy inkább az emberi jellem egyik következménye, egy ci­vilizáció nagy becsvágyának, vagy alkalmi gondatlanságának következése? A rekord, a biztonsági szerkezetek elégtelensége, vagy a végzet? — ez a három kérdés, melyre lé­legzetvisszafojtva várja .a szerencsétlenség áldozataival szolidáris világ a választ. Hiába IFJÚSÁG CORNELIU ALBU I. Az alkotás morzsáját hintette belém Egy csendes napján az öreg Zeusz, S most zavartan mint örökös túsz A nyugodt menekvést keresem én. Azóta ha szikrát vet a láthatár, Ha szélzúgásban sistereg ezernyi csillag A lélek szárnya, mint szobámon az ablak Halk zengéssel repülni próbál. Karom a vad káoszba vággyal kitárom Keresem, hivom a testet öltött Évát... A felszabadító egyetlen tiszta formát E sápadt reményt mosolyos tavaszi tájon. II. Álom, vagy szörnyű agyrém volna Virágok és csillagok közt kereslek Részegítő és múlandó forma. De úgy járok mint a bölcs valamikor régen Testet sose ölt a vágy, az álom Szerelmesen hiába hívlak... vár-rom Vagy és örökre elveszett az Éden. Fordította: SZABÓ ISTVÁN várja. De a hajókat a jövőben gondosabban építik. A jéghegyet jelző szerkezetek már .tökéletesek. A mentési rend és szervezet olyan, hogy osztálykülönbség nélkül lehessen menteni a luxusosztályok és a fedélköz uta­sait. Mindenben van valami példaszerű, valami emlékeztető, mely nem engedi nyugodni a világot. Mintha egy civilizáció látná sorsát a „Titanic“ pusztulásában. Ez a ragyogó és rekordok felé törő civilizáció, különböző osztályaival, tökéletlen biztonság.] szerkeze­teivel. Építsük óvatosabban ezt a civilizációt, gondolja a kortárs. Rekordok és végzetek közötti, haladjunk lassabban, több emberi fe­lelősséggel. Ez a homályos, sokszor megvita­tott, egészen soha el nem feledett tanulság, melyet a viliág megőrzött, a „Titanic“ ka­tasztrófájából. Megőrzött s természetesen nem szivllelt meg. S úszik tovább, ragyogva és uj rekordok felé, egyre tökéletesebben, egyre szeditőibb és vonzóbb távlatok, egyre homályosabb végzete felé. Az állatok kék szalagba NEWYORKBÓL jelentik: Egy ncigy amerikai hetilap azt a feladatot tűzte ki céljául, hogy tudományos megfi­gyelések alapján megállapítsa, melyik a viláig leggyorsabb állata. A számítá­sok órakilométerre vonatkoznak. Esze­rint a világ leggyorsabb állata a gazel­la és az antilop, amelyek 96 kilomé­tert futnak egy óra alatt. Utánuk kö­vetkezik a bivaly és a strucc, 56 kilo­méteres órasebességgel, a zsiráf 55 ki­lométerrel, az oroszlán 49, az elefánt negyven és az orrszarvú 32 kilomé­terrel. A listából ugylátszik kimaradt a zebra, amely pedig a leggyorsabb állatok közé tartozik. A madarak közül a leggyorsabb a dunnaréce, mely óránként 115 kilométert tesz meg, az­után a lile, amely 112 kilométerrel ha­lad, a fácán 96 kilométeres órasebes­séggel, a vadkacsa 95-tel, a fúrj gö­nci. a vadlud és a galamb 88-cal, a fo­goly S4-el, a veréb 78-cal. Lemérték a halak gyorsaságát is. A tonhal 45 ki lométeres gyorsasággal halad órán ként, a csuka 24-el, a pisztráng 19-cl. a lazac pedig 18-cal. Ebből a listába! hiányzanak a nagy ragadozó halak, meg a delfinek is, amelyeknek gyor­sasága legalább annyi, mint a tonhalé. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg. választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj. Piaţa Unirii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom