Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)

1937-04-18 / 90. szám

193 7 április 18. bkewnzék 9 m m KALEIDOSZKÓP Ä szegedi triász utolsó tagja Negyedóra a Az egyedüli gyógyszer, iamely valóban hasz­nál az érellmeszesedésnél: Prof. Dr, Mlade- jowsky Sklerolsyrupja. Rögtön a kúra kezdetén, öt üveg Skle- ralsyrup elfogyasztása után enyhülnek az angina fájdalmak és a kezelés végén eltűnik egész sor betegségi szimptoma. így megszű­nik a fülzugás,, a szédülés, az álmatlanság, valamint a gyomor rendellenességei. Professzor Dr. Mladejowsky Sklerolsyrup­ja, — hála összetételének — csodálatos ha­tással van, mert eltávolítja az artéria falak­ról a savakat és ezáltal megadja a véredé­nyeknek a kellő rugalmasságot, amely szük­séges, hogy helyreállhasson a jó vérkeringés. Amint látható, a Sklerolsyrup az érelme­szesedés főokát küszöböli ki. Cukorbajosok „D“ jelzésű Sklerolsyrupot vegyenek, amely cukor nélkül készül. Kapható gyógyszertárakban és drogé­riákban. Meleg tavaszi szél vihorászott át a váro­son, április tarka rongyfellegekkel takarózott az égen s a korán beborult délutánba, mint távoli kifürkészhetetlen üzenet úgy szántott bele egy.egy rendőrsip vagy autó’tülkölés. S amint a villamossal átszeltem a várost, az emberek, házak, a parkok és a dolgok úgy tűntek fel, mint ködös és óriási mitikus gyer­mek, aki mindjárt elpityeredik. A mellékut­cai megállónál egy fiú szállott fel s megál­lót! a villamos perronján, ott, ahol tilos meg- állani. A kocsiból tétován néztem szét, ál­mok és bódulatok zsibbasztó mérgét töröl- gettem a szememből. A villamos indult to­vább. A fiú állt a perronon, a kalauz meg­érintette a vállát és gyöngéden intett neki a kocsi belseje felé. Meg se mozdult. Kézitáskáját lába elé he­lyezte, egyik kezével kalapját fogta, hogy a szél le ne sodorja, másik kezével ilankadtan, nőiesen, de hallatlan kifejező erővel intett búcsút a sarki ház erkélyére. Sohasem lát­tam ehhez hasonló mozdulatot. Szobrásznak kellett volna lennem, de legalább is egy Boc- cioninak, hogy megörökíthessem a búcsúnak ezt a fájdalmas, mozdulatos kifejezését. Kar­ja lazán, tétován, kigyószerüen és szinte resz­ketve úszkált a levegőben. A távolodó villamosból csak annyit lát­hattam, hogy kis fekete lány á;ilt az erkélyen, boglyas hajjal, piros ruhában, rövid fehér ha­risnyában. Alacsony és kissé telt volt s az élet arany-meleg rubensi asszony-szineit küldte a szemembe. A fiú összeráncolt hom­lokkal mutatott a kalauz előtt az erkély felé, mintegy mentegetve konokságáí. Az északi pályaudvarig ez volt az utolsó szakasz. A kalauz állt a lecsípett jeggyel a kezében. Állt és várt a fiúra. Kissé ravaszul mosolyogva, bölcsen és udvariasan. Finom fehér haja simán csúszott ki az egyensapka alól és alig tudtam elhitetni magammal, hogy nem álcltözetes hajóskapitány. Befordultunk a sarkon, a fiú felvette táskáját, bejött a ko­csiba és kifizette a jegyét. Valami fojtó par­fümöt hozott magával, fülei pirosak voltak, mintha kifestették volna s ajkai sirósan ne­vetősen és nedvesen mozogtak. A villamos csilingelt és egyenletes duruzslással szelte az utakat, ahol a kóbor sorsok úgy keresztezik egymást, mint színes léggömbök, ha ezrével engedik fel a levegőbe. A fiú ült, ült, kezeit tördelte, nézegette, ujjait simogatta és húzta, mintha meg akarná nyújtani őket az erkélyes házig, addig a pu­ha, asszonyos madárig. Április szeszélyesen szétmosott színei egy pillanatra valami rőt aláfestést kaptak a lebukás előtt kimosolygó napban. Ránéztem a fiúra. A kocsiban már alig ük lek. Jói láttam, hogy ujjai valóban simoga- tásra termettek, szája mozdulatáról megis­mertem, hogy született szerelmes ember s furcsa, de itt megint a költőre és nagy igé­zetére, Annára gondoltam... Ami a fiút illeti, láttam és a kalauz is lát­ta, hogy ez szerelem, igen nagy szerelem, csak azt nem tudtuk, hogy a kezdete-e vagy a vége?... * S miután akármi is eszünkbe jut ebből az időből, különös erővel és önkéntelenül ösz- szefonódik az elköltözött költő és különc életével és emberi kötelékeitől, az élet mély­séges szédületétől szabadulni nem tudó sor­sával. Ki tudja nem igy indult-e el Juhász Gyula is az oradeai langyos áprilisi délután­ban, valószínű, nem villamoson, hanem konf­lison, a született szomorú ember, 3 született szerelmes ember s a költő spleenjébe burko­lózva, keresztbevetett lábakkal, talán virág­gal a gomblyukában, de mindenesetre ujjait tördelve — igézettől az igézetig... A Hoína- posok valamennyije megjárta Páris villanyo- 7Ó iskoláját yuhász Gyula külsőleg igen rö­vid utat járt be. Mindössze Oradeától Sze­gedig, az ifjúságtól Annáig s Annától a kagylók gyöngyöt izzadó szenvedésén ke­resztül a Szeged-belvárosi temetőig utazóit. BELFÖLDI nagy vegyigyár Cluj—Turda—Somes— Nasaud és Salaj megyékre tímároknál bevezetett utazó-képviselőt keres, aki cikkeinket magával vinné. Helyi képvi­selők is számításba jönnek. Ajánlatokat referenciákkal „Jövedelmező mellék- cikk“ jeligére Rudolf Mosse S. A. Bu­cureşti I. Bdul. Bratianu 22 továbbítja. Tf m 1 -H Jf a - tisztítása legszebb tf'ífeBfST'W Â ü * 1 avaszi rutiak testese^ legolcsóbb a JLWSS» 14L-ban. Moldovei 15. Telefon 180 Hívásra azonnal megyünk! tött esti Tisza-hidon. A korlátra támaszko­dott és végtelen melankóliával nézte a folyót. Az ujszegedi parton esti beszédjüket susog- I tik a füzek s a rekettyésben bujócskát ját­szott a langyos szél. Társaimmal a Vigadó- I ból jöttünk. Hancuzó kedvünk volt s fü­leink távoli öröm-nótákat hallucináltak. Messziről észrevettük és amikor melléje ér­tünk, elcsendesedtünk Soha jobban nem ütöttek belém a Juhász-sorok: Érzem, hogy az öreg Tisza felett Az örök élet csillaga remeg. Egyszer a Dugonics.Társaság felolvasó ülésén láttam. Szakálla most már valamivel rendesebb volt s amint a padok közt évődve mesélték, rendőrt beavatkozásra szedette rendbe. Való igaz, hogy Szaiay József rend­őrfőkapitány volt egyik legbizalmasabb ba­rátja s ha néha rá lehetett venni1, hogy kinn mutatkozzon, vagy felolvasson, az a lelkes irodalombarát és irodalmár Szaiay érdeme volt. Csak rá figyeltem és mégis alig tudtam, hogy mit olvas. Vonásai meglágyultak, hang­ja csak töredezve gördült át lassan a sima­ságba s szlávos szomoruságu szemei megható szelídséggel ragyogtak a terem fényében. Magam elé idézem a beteg költőt. Nagy művésze volt 3 gondolatnak és érzésnek, de az életben még a mesteri oklevelet sem nyer­te el. Megállt az inaséveknél. Ö volt az élet tehetetlenségébe és mozdulatlanságái g ágya­zott miagyar Oblomov. S a mesele '1, mély és fájdalmas szerelem, az. Anna-buvőlet is Goncsárov Olgájává] rokon. Mint kékszemü koldus-zarándok vonult át a magyar éle­ten. Fény és népszerűség sohasem szegődött melléje társul s akik szerették volna, azok­ról ő nem vett tudomást. A végtelenség titkát és zenéjét kutatta lelkében egy életen át s minden verse a vég­telenbe beállított költő felvillanó üzenete a legmagasztosabb szépségek honából. Nagy költő volt, mert nem szállt szembe sorsával, hanem az ember megadásával s a művész alá­zatával faragta ki azt a müvet, amire az élet késztette és ihlette. Utoljára akkor láttam Juhász Gyulát, ami­kor már súlyos betegen a gedói külvárosból baktatott haza a széles macskafejü kövekkel vert utcán. A hosszú utón néha megállt és tétován felnézett az égre. Révedezve tette a kapu kilincsére kezét és még egyszer hosz. szan végignézett az utcán. Valószínű, ekkor járt kinn utoljára. Azóta meghalt Móra is s a mull héten a Juhász Gyula koporsójára terítették rá a Jókai-leplet. A szegedi nagy triász utolsó tagja elköltözött s elmúlásával a század utol­só nagy romantikus költő-sorsa ért véget. A zaklatott életű költő már megpihent az ollaszos szépségű Szeged-belvárosi temetőben s ott nyugszik közvetlenül Móra Ferenc melletti az irodalom nagy forradalmának ta­núja, a költő-zenész, a mindig egyenletes szépséggel éneklő, századának komor és meg­próbált fia. Háromszor láttam rokkanó emberi alak­ját a szegedi környezetben, végleges elzárkó­zása előtti félesztendőben és nem feledhetem e három találkozást. Tavasszal már kevesen jártak a Kultúr­palota könyvtárába s a fülledt napokon, az álmos könyvtártiszt mellett legtöbbször majdnem egyedül olvastam. Igaz, hogy na­gyobbrészt a romantikusokat. Róluk tartot­ta annakidején hires előadásait Zolnay pro­fesszor, A szomszéd szobában, igazgatói iro­dájában, hatalmas szivarfüstbe burkolózva rótta olvashatatlan rúnáival izes, édes és ke­serű sorait az árkuspapirok fölé hajló Móra Ferenc. Egyszer csak észreveszem, hogy megállt a Móra tollának sercegése, halk han­gokat hallok a hátam megeít, hátranézek s kint a nagy terem ajtajában egy fáradt-tar- tásu, összetört ember áll. Szakállas volt az arca, torzonborz a külseje, ruhája rendetlen redőkben takarta a fájdalmas testet s a sze­meiben, amint a nagy napfényes ablakok fe­lé tekintett leírhatatlan lemondás, alázat bo­rongott. És szomorúság, nagy és végtelen szomorúság. Szakállas arcából is kitetszett a fájdalom két mély ősi árka s szájának szé­les vonaglása elmondhatatlan dolgok tragi­kumáról beszélt s előre éreztette az eljöven­dő önkéntes némaság súlyát. Nemsokára utánajött Móra. Ott álltak ketten a zsúfolt könyvoszlopok között, ta­vaszi sugarak játékában, a Tömörkény em­léktábla alatt. A szegedi nagy triász, gondoltam magam­ban. Egyiküket már fehér márványtábla he­lyettesíti: „E kincses háznak szentelte kin­cses életét“... Hosszasan válogattak a könyvek közt. A könyvtártiszt mellém llépett: „Ez Juhász Gyula“, súgta és a szakállasarcura mutatott. Ez volt az első találkozásom. Aztán láttam a költőt a bujkáló hold s a villany pazar, nagyvárosi fényében fürösz­.4 szívfájdalmak ha a balkezébe is kisugárzanak karakterisz­tikus jellegzetességei az angina pectorisnak, amely egyike az érelmeszesedés legijesztőbb jelenségeinek. A fájdalmak elviselhetetlenek, folyton erősödnek létlekzetvételnél. TÖKÉLETES MECHANIZMUS. ELEGÁNS VONALAK, LESZÁLLÍTOTT ÁR j* *- ut *zo/-es rura vo moaeii a legolcsóbb automobil eb­ben a kategóriában. Minthogy elegáns, kényelmes, tágas, erős és biztos, az ui modell kielégíti az automobilisták minden kate­góriájának igényeit. Ford uni­verzális auto amely még hosszabb használat után sem ér­téktelenedik el mindig könnyen és ió áron adható el. Ezenkívül még egy újdonságot is hoz, amelyet egyetlen más autónál sem találunk: a vevőnek módjában áll, hogy ugyanazon karosszéria mellett két motor között válasszon: az egyik 85 lóerős, a legnagyobb teljesítmé­nyek számára, mig a másik 60 lóerős a leggazdaságo­sabb üzem számára. íme, ezért hódította meg az uj 1937-es Ford V8 az egész világot. Ford V8 1937 rendkívül kényelmes: úgy elől, mint hátul három utasnak több mint ké­nyelmesen van helye. A kény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom