Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)

1936-12-13 / 289. szám

a speciális fog-és száj-szappan enyhe habja alaposan megtisz­títja a fogakat, ott is ahová a fogkefe nem juthat ei; a különlegesen finom tisztító anyag kifényesíti a fogzománcot, anélkül hogy őzt megtámadná a Dr. Bräunlich óital összeáll boti Sulforizin-Oleat fokozatosan tá­volítja el o fogkővet és megako- dályozzá az újraképződést. ELLENZÉK üi isii fijimi Irta: SZOMORY DEZSŐ. A csónak az öreg fűzfához volrt) kikötve s mozdulatlanul állott a vizen. Oldalvást for­dulva, jó mélyen be is süppedt a sekély es parton az iszapba, öblös belseje, a töredezett lécekkel és abroncsokkal meglehetős tisztát- lannak látszott s alig volt kedvem beszállóm. A révész, szakavatottan, m,ingyárt meg is magyarázta, hogy a komp nem járván mos­tanság, a csónakon szállítja « sokféle ap­róbb jószágot, olykor- egy borjai is a tiszttartó ur kedvéért ka sürgős s ezek bizony, mala­cok és borjak, nem ismerik se a szabályt, se a rendet, amit a csónakban be kell tartani, ahogy mondta. Innen a sok rtisztátalanság. Másrészt azért nem fizeti senki, nem is kö­telessége, hogy évköziben is kísurolja a, ha­jót, ezt csak újévkor szokta (tenni s akkor is a bojtárjával1, aki most az uraságnál szolgai hajnaltól napestig, az erdei vadászatokban. Ezt mondta a révész csöndesen a szakáiIá­ból, azon békésen és tudományosan, ahogy az ember a maga szakmájáról beszól na- gyobbszerü felindultság nélkül. A pánton, a térben s az alkonyban, messze elhangzott erőteljes baritonja, mint egy hittérítő hangja a pusztaságban a sok kopár lomb és sárga nád fölött. Ez úgy hangzott, mintha ezen az egyetlenegy magános hangon s ebben a pusztaságban, egyszerre százan beszednének, egy egész tömeg, egy egész kórus beszélne a végtelenséghez, — olyan visszhangja <ás elzen- gése volt ennek a magános hangnak! Amel­lett, hogy ez a hajósember arról a mocsokról s rondaságakról beszélt, amit borjak és ma­lacok müveinek a csónakban, mégis ahogy itt állott; a parton és beszélt a fűz alatt, va­lami olyan megejtő költészete voit, hogy nem győztem csodálni. Megadva magam sorsnak és kényszerűségnek, már azon vol­tam, hogy belépjek a csónakba a Szamos üde látképe előtt opálos ezüstben, ami szin­te boldogkőin hatott a szivemre, mikor a tanító a hátam mögött, vállon érintett barát­sággal. S mivel a szél is elült s még egyfor­mán világos vök a víz tükrétől s egy felleg- rajtól -is az égen, odainvitók a tűz alá a padra, ahová leült mint egy szent. — Ne tessék sietni, — mondta, — olyan szép itt a parton! Még nincs este, halott már lehet érezni a méla holdat, a messze távolok­ban, ahonnan ki fog bukkanni ránk. Tessék leülni, — bíztatott, ki tudja mikor lesz itt megint író ur ezen a szép tájon! — Ki »tudja! — mondtam s leültem a ta­nító mellé, a fűz alá, a padra. Magasan akkor, repült egy madár. — Darumadár! — mondta a tanító, — amott ni a többi. Ez az elülső vezeti a töb­bit s mutatja az irányt, a nagy utat az égi vándorlásban. Ez tudja a nagy utat ez az elülső, — hogy mér éppen ez tudja, k& tud­ná megmondani? — Ezerféle ilyen titok van a természet­ben, — mondtam együgyű en. — Tulajdon­képpen olyan kevés dolog van, amit tud az ember, a maga bánatán és hivságain kivüh Amit lát és hail az ember, az olykor olyan egyszerűnek látszik s olyan egyszerűen hang­zik, holott ép iaz a trtctk és az a rejtély a dologban, ami olyan egyszerűnek látszik s olyan egyszerűnek hangzik. — Mert a dolgok kérem, — féléké a ’ta­nító, — olyan sokrétűek s annyi minden­féle tula jdonsággal birnalk, hogv az ember ezt föl se tudja fogni. Ezzel a sokrétűséggel és mindenféle tulajdonságokkal szemben, az ember lelke is megszámlálhatatlan hajlamos­ságot: mutat, megszámlálhatatlan irányokba. Tulajdonképpen semmi .sem egyszerű ezen a világon, ami az ember lelke elé tárul s ma­ga e lélek sem tárja fel magát amúgy egy­szerűen soha semminek. Innen van, hogy például annak a darumadárnalk, aki száll az égben a sok többivel utána, ép úgy lehet örülni, hogy ezek milyen szépen szállnak, mint ahogy búsulni lehet, hogy ezek most innen egy jobb vidékre szállnak. Egyazon dolog miatt, olykor, lehet sir-ni és nevetni. — Igazi mély bölcsesség ez kérem, — di­csértem meg a tanítót. — Ilyet na.pjain.K- ban csak faluhelyen lehet hallani, egy ilyen öreg fűz alatt, egy iílyen korhadt pádon, a Szamos partján! Hányszor van az csak­ugyan az ember életében, hogy azt mondja: nem tudom nevessek vagy sírjak? Boldog vagyok tani tó uram, hogy engedve szives fel­szólításának, ide ültem szomszédságába, hogy halig assam és tanuljak. — Oh kérem, — felelte a tanító szeré­nyen, — távol tőlem a szándék, hogy az :ró ural tanítsam. Inkább én tanulnék az iró úrtól. De vagyunk néhányan tanítók, akik elmerülvén az erkölcsi gondolatok fonalán a. lelki v.zsgáiatokba, még Pascalt is áttanul­mányoztuk s boldogan, idézünk nagyszerű KALODONT 3 ku»á£ó iu£egdtmiá§gat qaftaaiáfyeb fogai- ép az angolok óriási „repülő-csatahajója LONDON, december hó. A Handley Page repülő gép-vállalat radletti gyárában ünnepélyes keretek között Harrow névre keresztelték az cmgol légihaderő leg­nagyobb és legfélelmetesebb „repülő-csataha­jóját“. Az óriási bombav elő gép megszerkesz­tésén egy évig dolgoztak a gyár kiváló mér­nökei és műszaki szakértői, miközben nyolc­ezer tervrajzot készítettek. Az előzetes mun­kálatok 50.000 fontot emésztettek fel. Az uj re­pülőgép szárnyainak hossza 36 méter, két Pagasus-rendszerü motora kétezer lóerőt tud kifejtem, a páncélozott csónaktest gyomrá­ban több tonna bombát ex hét vihet, a gép or- rában; közepén és farán pedig forgatható páncélos gépveggvertornyok vannak, ame­lyekből minden irányban tehet tüzelni. Az óriásgépet barna, fűzőid és fekete zománco­zása a levegőben csaknem láthatcÉlanná te­szi. Az alkatrészeket a legújabb tömeggyár­tási elv szerint külön-külön készítik külön­böző gyárakban és az elkészült alkatrésze­ket a légihaderő szakemberei szerelik össze. tuen áramvonalas mozdonyt vásárol ingosslávia Magyarországon A Magyar ÁSÍamvasttlah Gépgyára készíti a hatalmas vasszöfnyetegeket BELGRÁD, december hó. Miint ismeretes, a magyar államvasutak bu­dapesti gépgyáréban elkészítették Jugoszlá­via részére az első áramvonalas mozdonyt, amelyet a belgrád—zágrábi (vonalon próbál­tak ki. A Jugoszloveotszki Kurír azt árja, hogy a mozdony gyorsasága mindenkit kielégí­tett. A jugoszláv szakértők szeriül az áramvo­nalas mozdonyoknak az a legnagyobb hibá­juk, hogy minden száz kilométer után kény­telenek vízkészletüket kiegészítem. A másik nehézség az, hogy az áramvonalas- mozdo­nyok szén szükségletét nem lehet a Jugoszlá­vián szénbányákból fedezni. A Jugoszlovensz ki Kurír mindezek ellenére azt Írja, hogy a jugoszláv szakkörök most tanulmányozzák azt a javaslatot, amely szerint Magyarországon sürgősen 50, esetleg en- riél is több ámmvonalas mozdonyt ren­delnek a kliringszaídó kiegyenlítése érdekében. Hány tavaszt látott a filmsztár? Leleplezték a hollywoodi csillagok korát-Londonból jelentik: Sheilah Graham a hires hollywoodi sztárók életkorát leplezi le a !VSunday Resferee“-öen. A cikk szerint Grace Moore egyáltalán nem csinál titkot belőle; hogy már megün­nepelte 35. születésnapját. De reméli, hogy még sokáig fiatal marad, mert intenziven sportol és sokat utazik. Norma Shearer, aki Júliát játszotta a Ro­meo és Júliában és olyan volt, mint egy serdülő lány, valójában 32 éves és két gyer­meke van. Ruth Ghatterton 43 éves. De korát senki sem találná el, aki nem tudja; egészen fia­talos, karcsú és friss. Kay Francis 1899 január 13-án született Oklahoma. Cityben, tehát néhány hét múlva betölti 37. évét. Marlene Dietrich 32 évet vall be: objek­tív bizonyítékot nem tudott szerezni az élei koráról Sheilah Graham.-Marion Davies 37 éves. Katherine Hepbumról csak annyit tud­nak, hogy 30 éves már elmúlt. Joan Crawford gondosan titkolja az élet­korát.; viszont ténjr az, hogy már 1922. óta filmezik. Mima Loy és Claudette Colbert 31, Irene Dunn 32 éves. Mae West egyáltalán nem óhajt nyilat­kozni életkoráról. Csak ennyit mondott: „Még mindig elég fiatal vagyok ahhoz, hogv- a férfiak eljöjjenek a kedvemért a moziba.“ tanai kincsesházából, amin-t az imént is lettem A rossz mindig jó valamire. Ha másra nem, hát balsorsunk megismerésére és kellő érté­kelésére. Van egy kis szobám a kerti ház vé­gében azoknál a k-.itünő öregeknél, aikiket tudtommal iró ur is nagyrabecsül, mint né­hai jó szüleinek kedves barátait. Tudom, hogy meg is fog emlékezni róluk finom Írá­saiban és kellőkép meg fogja világitani, a lel­ki rajz tökéletességével azt a szent, noha magtalan házasáletet, amelyben Feri bácsi és Amália néni élnek egymással, több mint egy­félévszázad óta. Volt '.alkalma megfigyelni azt, a szinte legendás hűséget s egymáshoz való oldhatatlan ragaszkodást, moly mint egy kettős szobrot úgyszólván ércbe önti ezt a halhatatlan házaspárt. Szóval az ő aszta­luknál étkezem, az ő jóságukat s vendéglátá­sokat élvezem s viszozásul, mind e mai na­pig, nincs más módomban, minthogy oly­kor furulyázom nekik a klarinétomon. Öt­venhárom éves vagyok s ma úgy élek itt, mint házi zenész az uraságnál, mondhatnám házi furulyás.Az igazság .az, hogy mindenem megvan, ami csaik kell. Ezeket mondta a tanító, az ő csöndes hangján, a fűz alatt, a pádon. De imhol es­teledett s más füzek mögött a túlsó parton, a méla hold bukkant elő, ahogy ezt a tanító megjósolta volt. A ház felől azt ul végében, egy béresasszony szaladt felénk nagy vidáman és csizmásán, s hívta a tan tót vacsorához. S ahogy hivta, mingyárt hozzája is si­mult az őszi tájban, meleg barátsággal. — No, Isten vele tanító uram! — mond tani s beszálltam a csónakba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom