Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-11 / 262. szám
m# WrnVWmVWr fi. mncBNzwm Vasúti szerencsétlenség Pre deal ét Bratov között BUCUREŞTI, november 10. A Brasov—Predeal közötti meredek útszakaszon súlyos vasúti szerencsétlenség történt tegnap reggel 4 óra 45 perckor: a Satu-Maré—Cluj—Brasov—Bucu- resti-i gyorsvonat, közvetlenül azután, hogy elhagyta a Predeal előtti nagy alagutat, összeütközött hat összekapcsolt, lefelé robogó lokomotivval. Az összeütközés következtében a gyorsvonat két mozdonya, valamint a lefelé robogó mozdonyok közül a két első kisiklott. A szerencsétlenség miatt az útszakaszon egész nap átszállással bonyolították le a forgalmat. Ennek következtében az ösz- szes vonatok késve érkeztek Bucxirestibe. A tegnap reggel történt vasúti szerencsétlenségről a következő újabb részleteket jelentik: Az egymásra torlódó kocsik utasai közül öten súlyosan megsebesültek: Elena Aldea, Ion Aldica, Ion Ongia, mérnök, loan Margineanu és Olteanu Sebastian. Halálos áldozata nincs a szerencsétlenségnek. A sebesülteket haladéktalanul a Brasov-i kórházba szállították, ahol gondos ápolás alá vették őket. Halálveszélytől egyikük esetében sem kell tartani. Az öt súlyos sebesülésen kivül a szerencsétlenségnek több könnyebb sebesültje is van. Ezeket a Predeal-i állomáson részesítették első segélyben. Eddigi hírek szerint a vasúti szerencsétlenségért egy Ionescu nevű Predeal-i tisztviselőt terhel felelősség, de hibás egy Robu nevii váltóőr is. Inescu állitó- iak kelleténél korábban útjukra engedte Brasov felé az összekapcsolt mozdonyokat, anélkül, hogy bevárta volna a gyors beérkezését. Ennek következtében végzetes katasztrófa lehetősége állott elő. Hogy nem történt tömegszerencsétlenség, csak annak köszönhető, hogy a mozdonyvezetők, látva a fenyegető veszélyt, utolsó pillanatig helyükön maradtak s minden erejük megfeszítésével igyekeztek csökkenteni a menetsebességet. Ez részben, sikerült is nekik, az összeütközést azonban nem tudták elkerülni. Érdekes körülmény, hogy a mozdonyokkal összeütköző gyorsvonat, utasai között volt Maniu Gyula, Valér Pop iparügyi miniszter, Valér Roman, Titu Gane és Manolescu-Strunga volt miniszter is. Ugyancsak ezen a vonaton utazott Zacharie Boiia, a Romania Noua c. lap felelős szerkesztője is. A szerencsétlenség után Pop Valér miniszter autón utazott tovább Bucuresti- be s megérkezése után az újságíróknak a következőket mondotta: — A biztos haláltól menekültem meg. Szerencsés megmenekülésemet annak köszönhetem, hogy a szalonkocsi váza rendkívül szilárd volt. Aludtam már — mondotta, — mikor megtörtént a szerencsétlenség. Az összeütközés ereje kidobott az ágyból. Ha, mint rendesen, a vonat hátsó részén is lett volna egy mozdony, valósággal összepréselődtünk volna. Szerencse, hogy vonatunkat csak vontatták a mozdonyok és nem tolták. Az összeütközés után az ablakokon másztunk ki a kocsikból. A sötét éjszakában a mentési munkálatok nehézséggel jártak. A mentővonat megérkezése után átkutatták az összes mozdonyokat, de a személyzet közül senki sem sérült meg. A sebesültek mind a vonat utolsó harmadik osztályú kocsijában tartózkodtak. A nyomban megindult vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenségért Ionescu Emil Predeal-i forgalmi tisztviselő és Robu loan váltókezelő a felelősek. Tudták, hogy szembejön a gyorsvonat és ennek ellenére útra engedték a hat mozdonyból álló szerelvényt. Q/x. „őictól meqoőlL Remekeinek eqeszseqefc mert az ODOL megelőzőleg hat fertőzések ellen, tehát nátha, torokfájás, influenza és más bajok esetében. Az ODOL üdit és élénkít. Az ODOl egészségesen tartja a fogakat és a szájat. Gyermekei tehát kezdjék et korán a szájápolást ODOL-lal és jegyezzék meg a mondást: Használj ODOL-t s ép marad Szájad, torkod és fogad 1 (05) V_y a tökéletesített ODOL jelzése, melynek fertőtlenítő hatását nagy mértékben fokoztuk. Az ODOL-nak ezt a kiváló baktériumölő hatását bakteriológiai és klinikai kísérletek tudományosan bebizonyították. a Nagy mozgás politikai életben Taímescu csütörtökön fontos beI- és külpolitikai kijelentéseket tesz Omdean. ™ A nemzeii-parasztpári vezérel Bucuresiiben tanácskoznak BUCUREŞTI, november 10. A liberális párt legutóbbi vezetőségi ülésén, a Curentul jelentése szerint, elhatározták, hogy a kormány eddigi munkájának eredményét az országgal ismertetik és központi irodát állítanak fel a propaganda irányítására. Az ülés folyamán Tatarescu miniszterelnök — a párt orsz. főtitkára — felhívta a jelenlévő megyei tagozati elnököket, hogy minden hét vasárnapján népgyüléseket tartsanak a közvélemény felvilágosítására s az eredményről hetenként tegyenek jelentést a központi irodának. Tatarescu miniszterelnök ezután felkérte a jelenlevőket, hogy mentői számosabban jelenjenek meg csütörtökön a liberális párt Oradea-i népgyülésén, hol Bucuresti-i lapok jelentése szerint a kormány bel és külpolitikai programját fogja ismertetni. A Rador távirati iroda jelentése szerint az antirevizionista gyűlés előkészítésére nagy előkészületeket tesznek Oradeán. Az Inter Balkan Press ma reggeli telefonjelentése szerint a képviselőház és szenátus külügyi bizottságainak tagjait értesítették, hogy a bizottság, november 20. napján ülést tart, melynek során An- tonescu külügyminiszter a nemzetközi helyzetről beszámolót fog mondani. BUCUREŞTI, november 10. Miha- lache, a nemzeti-paraszt párt elnöke, tegnap délutáni kétórás királyi kihallgatáson volt s pártjának álláspontját ismertette az uralkodóval. A kihallgatás után Tizezerleies be 8f_ f _ B $ BB S f OSi'llSI 19 Az Ellenzék, — hiven ötvenhét éves múltja minden hagyományához, — friss hírszolgálatán és becsületes magyar hangján kivül újabb áldozatok hozatalával igyekszik olvasótáborának rendelkezésére állni. Baleset ellen biztosítani akarja min- denik olyan előfizetőjét, amelyik előfizetési díjjal hátralékban nincs. Hogy ez az akciónk a mai felfejlődött technika világában mit jelent, azzal tökéletesen tisztában van az az olvasónk, aki jól ismeri a mai kor jelszavát. „Sebesség!“ — ez a mai kor jelszava. A ma embere autón, gyorsvonaton, repülőgépen száguld célja felé. Természetesen a sebesség és a technika megköveteli a maga áldozatait. A közlekedési baleseteken kívül a gyárakban és műhelyekben dolgozó gép is számtalanul okoz balesetet. Baleset fordulhat elő odahaza a háztartásban, a rosszul szigetelt villamosáram által és igen sok baleset fordult már elő a főzőkészülék felrobbanása által és más hasonló módon. A nyugati államokban a balesetbiztosítás egészen természetes valami. A nyugati országok lapjai már régebben bebiztosították balesetek ellen olvasóikat. Lapunk jelen esetben követi a nyugati államok nagy lapjainak példáját és jelentékeny áldozatot hoz, hogy előfizetőinek segítséget biztosítson arra az esetre, ha baleset, vagy halálos szerencsétlenség érné őket. Nagy anyagi áldozatok árán megegyezést létesített az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb, tőkeerős intézetével, a Cluj-i Első Ardeali Általános Biztositó Társasággal és igy gondoskodik arról, hogy előfizetőit ingyenes balesetbiztosításban részesítse. Ezt a kedvezményt minden olyan éves előfizetőnk igénybe veheti, aki előfizetési hátralékban nincsen. Ezek az előfizetőink egy, a nevükre kiállított 10.000 lejes balesetbiztositási kötvényt kapnak ajándékba, amelynek érvénye mindaddig tart, amíg az előfizetés fennáll és az előfizetési díjjal hátrálékban nincsenek. Felhívjuk tehát minden előfizetőinket, hogy ezt a kedvező alkalmat senki se mulassza el és siessen mindenki rendezni hátralékát, hogy megkaphassa az ajándék 10.000 lejes balesetbiztosítást. it©©sevell frasscias ereJe^ü? A „Maiin** bizonyítékokat sorol fel, — de felmutatni egyet sem tud PÁRIS, november 10. A Matin c. francia lap egy cikkében megállapítja, hogy Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, régi francia nemesi családból származik. A cikkíró Liliéből szerzett értesülései szerint, Roosevelt ősei a Lille közelében levő Lannoy-ból erednek. Roosevelt édesanyja, aki szintén itt született a La Nőve családból származik. Ez a család 1600-ban hagyta el a helységet és emigrált Amerikába. A Lannoy-család különösen több tábornoMadgearuval találkozott, majd Dobresti-i birtokára utazott, honnan pénteken tér vissza a fővárosba. A nemzeti-paraszl- párt soraiban ismét élénkség tapasztalható. Maniu Bucur esti-be érkezett, hol Madgearuval és a párt Ardeal-i képviselő és szenátor tagjaival folytat tanácskozásokat. A Rador ma reggeli távirata szerint Mihalache után Őfelsége II. Károly király a többi pártelnököket is kihallgatáson fogja fogadni. Politikai körökben a parlament megnyitásának küszöbén, nagy jelentőséget tulajdonítanak a kihallg’atássorozatnak, mely után a feszült belpolitikai légkör enyhülése fog bekövetkezni. kot adott Franciaországnak, 16 tagja az Aranygyapjas-rend kitüntetettje volt, Charles Lannoy pedig a paviai ütközet győztes hadvezére, akinek I. Ferenc átadta kardját. Roosevelt elnöknek a Lannoy-családdal való kapcsolatait azonban nem támasztják alá bizonyítékok, mert a helység levéltára megsemmisült. Öngyilkos lett, mepí — sikkasztott ? GALATI, november 10. Az Unic-szá!ló egyik szobájában főbelőtte magát Patriche Dumitru Ruseta községi (Braila-megye) adófőnök. Az öngyilkost kórházba szállították, itt azonban csakhamar kiszenvedett. Patriche egy unokatestvérének címezve búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben hívja rokonát, „jöjjön, hogy boldognak lássa“. Az öngyilkosság okait nem lehet tudni. Egyes, még beigazolatlan feltevések szerint, sikkasztás áll a tragédia hátterében. Anglia nem tréfál LONDON, november 10. Hivatalosan jelentik, hogy az uj angol rendtörvény szigorúan tiltani fogja a politikai jellegű egyenruhák viselését. Ugyancsak tiltja az uj törvény a katonai jellegű magánalakulatok tagjai számára is az egyenruhaviselést. Ez a törvény foglalkozik a nyilvános gyűlések és utcai tüntetések ügyével is és szigorú intézkedéseket ir elő rendzavarások esetére,.