Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-11 / 262. szám

a vrvvffiWK 1936 noTombét IT* & osztolányi Dezső betegségének drámai története BUDAPEST, november 9. Háromévi betegség után kedd délelőtt 11 óla ti jvciekor, a/ Uj Szent Jónás kórház. B. sebészetén meghalt Kosztolányi (Dezső. A nagy költőt három évvel ezelőtt foghus- rák támadta meg, amelyet Adáin Lajos egyetemi tanár operált. l'tána Kosztolányi Stockholmiba utazott és az ottani rádiumkórházban kezeltette magát. A rosszindulatú daganat azoaiban a mult év végén kiújult. Az lTj Szent János kórházban ez év ele­jén bárom műtétet hajtottak végre a beteg költőn és már reménykedtek a felgyógyu­lásában, amikor általános szepszis és tüdő­gyulladás lépett fel, amely végzett Koszto­lányi Dezsővel. (Ennek a három évnek, ennek a súlyos betegségnek a története a következő: Ahogyan kezdődött... Ezerkilenesz.áz.haríninchárom. ősz. Kosztolányi Dezső észreveszi, hogy két hiányzó foga helyén a foghus pirosas. El­megy egy orvoshoz, megvizsgáltatja magát. A válasz megnyugtató. — El fog múlni! Semmiség! Teszünk rá egy kis ludat és el fogja felejteni! — modul­ja az orvos. Kosztolányi azonban nem elégszik meg ezzel a válasszal. Egymásután keresi fel négy orvosbarát­ját és mindegyik kedvező választ ad. Kosztolányi hidat veret a „pirosság“ fölé. ff Legfeljebb főbelövöm magam!“ A hid ott feszült Kosztolányi fogai között és a költő tovább dolgozott. Egy napon Kosztolányi igy szólt felesé­géhez: — Ilona, nekem rákom van . .. — Ugyan! — intette le a felesége Koszto­lányit. — Hiszen az orvosok megállapítot­ták már, hogy semmiség az egész . .. Kosztolányi megint sorra járta az orvos­ismerőseit. — Rák! — mondta Kosztolányi. — Hipochonder! — válaszoltak az orvo­sok. — Semmi baja nincs . .. Ezerkilencszázharmnicnégy január elején Kosztolányi felkereste dr. Simon Béla egye­temi magántanárt. — iHuszonötéves barátság fűz hozzád — mondta Kosztolányi. — (Elvárom tőled, mondd meg az igazat. . . Mi baj történhe­tik? Legfeljebb főbelövöm magam . . . Simon tanár leszerelte a fog-Jiidat és min­den kétséget kizárólag maga előtt látta a nyálkahártyarák egyik legrosszahbindulatu alakját. A diagnózist azonban elhallgatta Koszto­lányi előtt. Elvégezte a szokásos próbamebszést, hogy szövettani vizsgálattal is ellenőrizze meg­állapítását. Rák. Ez volt az eredmény. Dr. Simon Béla ekkor — Kosztolányi lelki egyensúlyának helyreállítása céljából — hamis kórszövettani leletet készíttetett, mely­ben a vizsgálat eredményeként az epulis diagnózisát állították fel. . Á beteg megtanulja a szak irodalmat Erre azért volt szükség, mert ekkor már Kosztolányi a rákra vonatkozó egész orvosi irodalmat ismerte. Kosztolányi, miután a hamis kórszövet­tani leletet áttanulmányozta, teljesen meg­nyugodott, felvidult, mert éppen előtsaml- mányai alapján ismerte az epulist és az egész klinikai kórkép alapján plauzibilisnek tartotta ezt a diagnózist. Eaekután dr. Simon Béla megmagyarázta Kosztolányinak, hogy „bár a daganat tel­jesen és tökéletesen jóindulatú, mégis fenn­áll a lehetősége annak, hogy később el fog fajulni és rosszindulatúvá válik“. Felvetette a gondolatot, hogy ezt a „jóindulata“ daga­natot már csak proTiJaktrkiis szempontból is kezeljék olyan radikálisan, mintha rossz­indulatú volna. Kosztolányi a legnagyobb örömmel egye­zett bele az indítványba, majd Simon tanár megkérdezte, hogy van-e valaki ismerőse a nagy sebészek közül, akire a leginkább rá­bízná sorsát? Kosztolányi dr. Ádám Lajos professzort választotta. Simon dr. felkereste Ádám Lajost és kö­zölte vele a diagnózist, átnyújtva neki az igazi kórszövettani leletet. Másnap Kosztolányi, Simon őt. társasá­gában felkereste Ádám Lajost, aki termé­szetesen meghagyta a beteget abban a tu­datban, hogy epulisa van s hogy baja ártal­matlan és gyógyítható. Ezután még Török professzor is megvizs­gálta a beteg költőt, majd Ádám Lajos el­végezte rajta az első műtétet, majd később a másodikat. A második műtét után már szinte úgy látszott, hogy Kosztolányi meggyógyult. A rákos rész eltűnt, Kosztolányi a legjobb lelki és testi állapotban volt. Ekkor Ádám professzor azt tanácsolta, hogy utazzék el a költő Stockholmba, ahol a rádiumkórházban hosszabb kezelésnek vesse alá magát. Á stockholmi prognóás... Stockholmban megvizsgálták Kosztolányit és közölték feleségével: a költő állapotában olyan rosszabbodás állott be, hogy az álla­pota rendkívül súlyossá vált és el lehet ké­szülni a legrosszabbra is. Kosztolányiné, a költő sokszor mogéne- kelt Ilonája megdöbbentél! értesült férje állapotúról és kérte az orvosokat, hogy to­vábbra is olyan kezelésben részesítsék Kosztolányit, mintha volna remény a meg- gyógyulására. Kosztolányi egyre több rádiumbesugárzást kapott és az állapota egyre rosszabliodott. Lelkiállapota teljesen felborult, egyre zaklatottabb lett és egyre többet beszélt a halálról. Láza harminckilenc és negyven fok kö­zött ingadozott. Huszonhárom rádiumkezelés után indult útnak hazafelé a költő és felesége. Berlinben nagyon rosszul volt, már-már a legrosszabbra gondoltak. A Collegium Hungaricumban két fiatal orvos virrasztót! mellette és leste minden lélegzetvételét. S a duzzanat egyre növekedett. . . Nyelni i.s alig tudott, pokoli kint okozott minden lenyelt korty viz. Kosztolányit többen megvizsgálták — kö­zöltük Ádám Lajos professzor i.s — és egy­behangzóan reménytelennek találták álku­polát. — iBdle kell törődni a végzetbe! — mond­óik. Harc a halál ellen! Minél jobban súlyosodon Kosztolányi ál­lapota, annál intenzivebb volt az életvágya. — Nem akarok meghalni! — hajtogatta. — Élni akarok! Ekkor beszállították Kosztolányit az Uj Szent János kórházba, ahol dr. Hauber László főorvos vállalkozott arra, hogy fel­veszi a harcot a könyörtelen halál ellen. Három műtétet végzett Kosztolányi Dezsőn. Az első operáció alkalmával eltávolította a daganat felét. A másodiknál már teljesen kiirtotta a rákos daganatot. A harmadik műtétnél már megállapította, hogy rákos képződmény Kosztolányi nya­kában nem található. Légcsőm e Is zés Augusztusban már ismét a kórházban volt Kosztolányi, mert a rádiumkezelések utó­hatásaként nekrózlsok következtek he, me­lyek a gégeporcra tevődtek át. Augusztus 9-én éjjel gégevizenyő lépett fel és az inspekciós orvos légcsőmetszéssel mentette meg a költő életét. A légcsőinetszés után javult Kosztolányi állapota. A rákos daganat teljesen eltűnt, kiujulás sehol nem volt tapasztalható, a lélegzetvé­tel megkönnyebbült. Szepszis, tüdőgyulladás .. • De a csontok és porcok nekrózisaból szár­mazó fertőzések krónikus szepszishez vezet­tek, majd hörggyulladás és végül tüdőgyul­ladás lépett fel. A hatalmas szervezet és Kosztolányi élníi- akarása azonban többször legyűrte a halált. Az elmúlt hét csütörtökén váratlanul le­szállt a láz, Kosztolányi jól érezte magát és a kórházban mindenki hinni kezdett abban, hogy sikerült a költőt az életnek megmen­teni. Ügyi átszőtt, hogy a vérátömlesztések so­rozata nem volt hiábavaló, a költő tovább fog élni. Kosztolányi csütörtök éjjel el akarta hagyni az ágyat. — Hazamegyek! — mondotta az orvo­soknak. — Meggyógyultam! A javulás azonban csak átmenetinek bi­zonyult. „Tedd, hogy éljek!" Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan mult is el. Kosztolányi napok óta vívta végső csatá­ját a Nagy Ismeretlennel. Vasárnap még ezt irta fel dr. Hauber kér­désére válaszolva egy cédulára: — Tedd, hogy éljek! Hétfőn már elvesztette minden reményét: — Meglásd, én meghalok! Ez volt az utolsó, amit közölt. Az éjszakát nyugodtan töltötte. Reggel köhögési roham vett erőt rajta és 11 óra 6 perckor örökre lehunyta szemété. E SZAMOK feleslegeseknek látszanak D e elegendő, hogy a zsebében legyen egy sorsjegy, amelyet az AURORA sorsjegynagy- árudénál vásárolt, amelynek az ország min­den városában van irodája, hogy belássa : a számok valódi MILLIÓKAT jelentenek, valódi, jó pénzt, amelyet megnyerhet a sorsjátékon, bármelyik havi húzáson. HA SORSJEGYET AZ nagy­árudatol veszi •sjegy ára 200 lei. Szerencsés AURORA -sorsjegyek I Kereskedelmi HiiteÜssB^k R- ¥. CLUJ, PIAŢA UmiRIf I©- 20. Megölte, aztán kira­bolta hitelezőiét fíUZAU, november 10. Az esküdtszék életfogytiglani kény­szermunkára és 50.000 lej pénzbünletés- re Ítélte Dinu Vusile Cuslau-i (liuzau- megye) gazdát. Dinu Dobre mult év márciusában felkereste az egyik közeli faluból Dinu Vasilet, hogy behajtsa raj­ta régi követelését. Miután végeztek, Va­sile Dinu elkísérte hitelezőjét, aki az or­szágúton rátámadt, borzalmas kegyet­lenséggel agyonverte, majd Icirabolva ál­dozatát, a nála talált 1000 lejjel elmene­kült. A csendőrség azonban nem sokkal ezután letartóztatta. Az anódelemek megválasztásánál azok mi­nősége képezi a döntő tényezőt. Minőség te­kintetében a legnagyobb biztosítékot a D URA - R EX - ANÓDELEM EK nyújtják, melyek 3 lámpás készülékhez ele­gendők. Ennél nagyobb rádiókészülékeknél i háromszoros kapacitású DURA-REX-TRIP LE-AN ÓDELE ME K a leggazdaságosabbak. Ezek árai a normál elem árával összehasonlítva igen olcsók. Az eiső kísérlet meg fogja önt győzni, hogy használatuk mennyire előnyös és többé más elemmel dolgozni nem fog. Forduljon biza­lommal viszonteladó kereskedőjéhez, aki önt legjobban ki fogja szolgálni. Technikai fel­világosítással o DURA-MüVEK R. T. Timi­soara készséggel áll rendelkezésére. liiűef mnepáli A Református Nőszövetség biztatást nyer­ve az elmúlt évek eredményeitől, ez évben is megrendezi tíz dekás napjait. Az adakozó szeretetnek ma már legkedveltebb formája az a ic dekás kis csomag, amelyet évről-évre eljuttatnak a Ref. Nő szövetséghez azok, akik jóléti intézményeit segíteni akarják. Kevés olyan magános, vagy több tagból álló család van, ahol tíz dekából álló élelmiszert egy év­ben egyszer ne nélkülözhetnénk akkor, ami­kor azzal sok tehetetlen öregen, sok kis gyer­meken és szegényen segítenek. A sok kis tiz dekás csomag összegyűjtve olyan nagy menv- nyiséget tesz ki, hogy komoly segítséget je­lent majd. A Református Nőszövetség hálás köszönettel vesz minden adományt, legyen az fűszer, élelmiszer, főzelékféle stb. A tiz dekás napokat folyó hó 9., 10., n.„ 12. és 13-ára tette a Nőszövetség és kéri az ada­kozókat, hogy adományaikat juttassák dl a következő helyekre: R.adó Andrásné Str. P. Maior 9. szám, Lőrinczi Ferenczné C. Moţi­lor 78, László Dezsőné Str. Cogalniceanu i7. sz. Nagy Kálmánné Str. Marechnl Foch 115. szám. Hajdú Zoltánná Str. D. Cantemir 13 — íj. szám, Hideivei Ref. Lelkészi Hivatal, Máthé Ákosné Str. Decebal 88., Török Fe- rencné Str. Măcelarilor 5., Száva Jenőné Str. Áron 32. szám, özv. Biró Andrásné Str. Fan. t2ndle 27. szám. Ref. Napközi Otthon Str. M. Foch 67. A Ref. Nőszövetség városunk minden tagjának szerető szivéhez fordul, ami­kor kéri, hogy ezeken a napokon áldozatos szeretettel jöjjenek az éhező és fázó szegé­nyek segítségére. A legkisebb adományt is sze­retettel várja és köszöni a Ref. Nőszövetség. Mures-megvei terménypiac TARGU-MURES, november 10. A Muresmegyei term én bacon általános lanyhulás tapasztalható, mert a kikötőik felé a szállítás szünetel miután külföldi vevők buza iránt nem érdeklődnek. Buza 400 tej mázsánkén ti árban talál elhe- lyezlést gyenge kínálat és kereslet mellett. A gazdák tartózkodnak az eladástól. Tengeri. Uj á<ru élénk kínálat mellett mi­nőség szerint 240 lej mázsánkénti árban. Árpa iránt nagy a kereslet, kevés a kíná­lat 300 lej mázsánkénti ár mellett. Zab lanyha, csak névleges árjegyzések 240 —250 lej mázsánként. Marhaárak magasak. Hízott expo rima ríva kilója élősnilyban 16—17 lej. Sertésüzlet lanyha, kiviteli nehézségek a ( külföldi valuták de valorizációja miatt. Elő- 1 súlyban 24 lej kilónként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom