Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-10 / 261. szám
I 1 936 november If. ELLENZÉK MIHÁLY NAGYVAJDA NEVENAPJA. ügy városunk társadalma, mint az ország egész lakossága szeretettel ünnepelte meg tegnap Mihály nagyvajda nevenapját. A névnap alkalmából zászlód iszt öltött az egész város, a görögkeleti katedrálisban és az összes fe- iekezeíek templomaiban hálaadó istentisztelet volt. A névnap alkalmából az ország minden részéből üdvözlő táviratokkal keresték fel a fiatal nagyvajdát. ELTÜSSZENTETT ENERGIA. Londonból jelentik: Harrington János salt- lake cityi (Utah állam) kereskedő a tüsszentés világbajnoka címére tart igényt, miután szénanáthában szenved és saját megállapítása szerint, legújabb megbetegedése ala'tt százezerszer tüsz- szentett és tízezer zsebkendőt használt el. Eddigi tüsszentései által kifejtett erővel a világ legmagasabb felhőkarcolóját, a newyorki Empire State Buildinget, három méter magasságra lehetett volna a járda színe fölé felemelni. Furcsa deviza,|áfcék egy petróleumtársa-« Ságnál. Constanta-ból jelentik: A jegybank helyi fiókjához érkezett feljelentés szerint a Redeventa kőolaj társaságnál kétes devizaműveletek folynak. A hatóságok kiszálltak a helyszínre, több regisztert és okmányt lefoglaltak. A nyomozás még folyamatban van. Siesta Szanatórium, Budapest, I., Ráth György-ut 5. a főváros egyik légideálisab- ban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia sib. Röntgen. Kémiai és mikroszkópiái laboratórium. Elektrocardiograph (szlevizsgáló.) Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló- készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modem vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villany- iizemü konyha! Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park! Olcsó árak! Elgázolta a vonat az autót. Stockholmból jelentik: Tegnap este Helsingborg közelében a vasra ti átjárón áthaladó vonat elütött egy gépkocsit. A gépkocsiban Ylfya Peyron bárónő és tizéves fia, valamint a gépkocsi vezetője foglaltak helyet. A gépkocsiban ülők az összeütközés pillanatában szörnyet haltak. AZ ANGOL KIRÁLY KANADÁBA IS EL- MEGY. Quebeeből jelentik: Az Angliából Kanadába visszaérkezett Macenzie King kijelentette, hogy az angol királynak kifejezett szándéka India után Kanadát is meglátogatni. Vizbevetette magát egy elkeseredett diák. Constanta-bői jelentik: Tegnap délután értesítették a kikötői hatóságokat, hogy a Károly király nevét viselő világítótorony közelében egy gimnazista ruháira bukkantak. A ruhák méBett beverő iskolatáskában lévő könyvekből a helyszínre kiszállott hatóságok megállapították, hogy Victor Dumitres- curól, a „Mircea cél Bátrán“ középiskola V. osztályos tanulójáról van szó. Megállapítást njmrt, hogy a tanuló az utóbbi na- pokbana levert volt és idegesen viselkedett. Öngyilkosságának pontos okát azonban nem sikerült felfedni. A hatóságok megadták a temetési engedélyt. Úszva az Atlanti óceánon át. Washingtonból jelentik: Baird Hicks bowlingi (Ohio állam) lakos kijelentette, hogy átussza az Atlanti óceánt. Felszáll a Queen Mary óriás- gőzösre és fürdőruhára vetkőzve, várja a pillanatot, amikor a hajó elindul. Mihelyt a hajó kifut iNewyonk kikötőjéből, a hajó úszómedencéjébe ugrik és ott addig úszik köröskörül, mig a gőzös négy és fél nap múlva ki nem köt Southanuptonban. Siker esetén Southampton és Newyork között megismétli hőstettét. Aki halálba követte a — kutyáját. Pozsonyból jelentik: Egy nyulvadúszaltal kap. csői a than tragikus szerencsétlenség történt a közelmúltban. Egy Remennric nevezetű 22 éves fiatalember nyulvadászatra kirándult Zilinára, Pozsony környékére. A lövést elhibázva azonban nyúl helyett saját kutyáját lőtte le. E tévedés annyira elkesri lette, hogy az eset megtörténte után torkon lőtte saját magát. * KÜLFÖLDI ÚTJÁRÓL hazaérkezve, november 15-én kezdi a legtökéletesebb módszerü szabászati tanfolyamát Wcress Jenövé, Piaţa Unirii 13. Ko. 1205. AZ EZÜST SEBEKET GYÓGYÍT. Az egyiptomiak is felhasználták már az ezüstlemezeket sebek gyógyítására. Idáig az orvosok is azt hitték, hogy ez csak babona, mig most az amerikai orvosok is kimutatták, hogy az ezüstnek csiraölő hatása van. Sőt újabban arra is rájöttek, hogy ezüstoldattal átitatott kötszerek még jobban elősegítik a sebek gyógyítását, mint a tiszta ezüst. Most folynak az arra vonatkozó kísérletek, hogy ezeket a tapasztalatokat a gyakorlatban hogyan lehetne értékesíteni. Royal sîâ&ermozţs A KOPASZSÁG olyan hiba, amelyet nem lehet eldugni. De meg lehet előzni. tmény, Elhalasztották az orvosi kamara közgyűlését. A Cluj-i orvoskamara tegnap, vasárnap délelőtt 1 órára tűzte ki ezévi közgyűlését. Miután a közgyűlésen a tagok nem jelentek meg kellő számban, a közgyűlés megtartását jövő vasárnapra halasztották el, amikor a tagok számára való tekintet nélkül is megtartják. MzT, hétfőn n&.&y premier! STROGOFF MIHÁLY VERNE GYULA hires regénye. — Fősz: ADOLF WOHLSRÜCK. Román-magyír ieltfaíohhah Grandiózus, iökétsícs, művészi és meglepő ! ] Súlyos vasúti katasztrófa. Varsóból jelentik: Tegnap reggel Varsó közelében súlyos vasúti szerencsétlenség történt Szozenslivice állomás közjelében egy villamos vonat nekiment az állomáson álló expressvonatnak. Az express utolsó kocsiját a sínekről kidobta s három vagont összetört. Öt utas meghalt, 50 súlyosan megsebesült. A vonatban sok tanuló tartózkodott. Mondén kutya. Newyorkból jelentik: Perry város (Newyork állam) utcáin óriási feltűnést keltett Neel Károly ,,Socks“ nevű hatalmas bulldogjával, amelynek körmei a legújabb női divat szerint bíborvörösre voltak festve. Neel kijelentette, hogy kutyája gondosan manikűrözött körmeivel uj kutya- divatot teremtett. Ájőnljaifeölínek hölqcjeim..hó|q szépségük átkához használjanak csakis: PUDERlf AXtC ÉS éiémftsT Mig az orvos a moziban volt Betörést követett el @§y Beghin-i uríiám TARGU-MURES, november 9. Megdöbbentő esemény tartja izgalomban Reghin lakosságát. Tettenértek egy betörőt, akiről — legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy egy közismert Reg- hin-i fiatal urilány. Weisz H. Mendel dr. orvos csütörtökön este elment a moziba s miután szemüvegét otthonfelejtette, az első szünetben hazament, hogy elhozza szemüvegét. Legnagyobb megdöbbenésére rendelője felől gyanús zajt hallott, be akart nyitni oda, azonban az ajtót valaki belülről bezárta. Azonnal leszaladt és a szolgálatos rendőrrel tért vissza. Feltörték az ajtót és a szoba közepén láttak egy villogó szemű nőt, aki az egyik kezében egy húsvágó bárdot, a másikban egy nagy konyhakést tartott fenyegetőleg. A nőnek falusi kendővel volt bekötve a feje és első pillanatra azt a látszatot keltette, mintha valami cselédlány volna. Nagy volt azonban a meglepetés, amikor a rendőr lerántotta a fejkendőt és alóla egy nagyon ismerős leány arca került elő. Az orvos és a rendőr azonnal ráismertek a tettenért betörőnőre. A rendőrség megállapította, hogy a betörőnő Weisz dr. rendelőjében levő íróasztalt akarta feltörni, melyben 200 ezer lej körüli összeg volt éltévé. Reghinben általános nagy megdöbbenést keltett letartóztatása és sokféleképen magyarázzák az urilány kétségbeesett tettét, melyre a rendőrségi kihallgatás során várnak magyarázatot. Megvételre keresek ló álMpolban levő cséplőgépet, I buza, borsó részére. Ajánlatokat I „Cséplőgép“ jeligére a kön'vosztályöa. MA 56 Tisza Kálmán kormánya költségvetési kap s lapunk hozzáfűzi: „Jókai Mór beszédétől nem lehet elvitatni, hogy sok derült percet szerzett a honatyáknak.“ Mint előadó városunk képviselője, Hegedűs Sándor szerepek és a fölszólalók sorában volt Ugrón Gábor és Orbán Balázs br., továbbá Mocsári Lajos, Csanádi Sándor. Bittó István, Helfi Ignác, Szederkényi Nándor. Élénk föltünést keltett az Ellenzék távirata, hogy a kormánypártban az adó javaslat egy fontos pontját leszavaztál:; itt is jelentős szerepet játszottak transsylván képviselők, mint Kemény János br. és Elekes György. Beszédes a külügyi szemle. Megtudjuk például, hogy Ausztriában az üldözött demokrata Kronawetter a képviselőházban lerántotta az álarcot a Németország felé kacsintó osztrákokról és a dülőig nói eset kapcsán Trikupisz volt miniszterelnök szorongatja Kommuclorost, a görög kormány fejét, hogy háború árán is szerezzen érvényt Törökország ellenében a berlini kongresszus határozatain. „Rémes állapotok Írországban“: Parnellnek, az ir elszakadási mozgalom vezérének a pőre folyik. Bartha Miklós összekaszabolásának az ügye még mindig nagy izgalmakat okoz. Lapunk erősen támad, amiért a bűnös katonatisztek ellen a vizsgálatot elnyújtjik. Állandó polémia folyik az .,itteni Wehr- zetunggal alias Kelettel“ és pedig a Cis- sey-eset kapcsain. Ar utolsó háborúban is győztesen harcoló Cissey francia tábornagy lemondott állásáról és vizsgálatot kért, mert csalás és hűtlenség vádját emelték ellene; bezzeg Rüstov és Dienstl tiszt urak még most is zavartalanul szolgálnak. A francia esemény kapcsán Mezei Ernő vezércikket ir az Ellenzékben: Az esküdtszékek és a közös hadsereg címe alatt. Vita folyik a Magyar Polgár és a Kelet közt is. Hild tábornok panaszkodik, hogy vámsunk társadalma elzárkózik a tisztek elől. Lapunk alaposan megleckézteti a színházat, a Rózsaszínű dominók cimü trágár operett miatt. Behatóan foglalkozik Pálmai Ilka nyiltszinen történt súlyos ájulásával. Az ifjan meghalt kitűnő Kéler Ilona helyére drámai szendének Fáy Szeréna szininövendéket, vagy Ramazetter Jolánt fogjál: szerződtetni. .4 budapesti német színház megnyitását biztosnak jelentik a lapok. „Derék jó fagyra esett le éjjel időjárásunk hőmérséklete.“ A Korcsolyázó Egylet már készülődik. HARMINCÖTESZTENDŐS LÚD. Washingtonból jelentik: Canterbury Lcenó charleston! (Virginia állam) baromfitenyésztő telepén kimúlt Hezekiah. a világ legöregebb hídja. A ludak matuzsáleme, hites adatok szerint, harmincöt tavaszt látott. Mész-szávü embert operáltak Londonban. Londonból jelentik: A londoni belgyógyászati kórházban ritka merész műtétet hajtottak végre Harley Vilmos 28 éves betegen, aki szivburokelmeszesedésben szenved. Harley szivén mészkéreg kezdett lerakódni, mely gátolta szívműködését. Az orvosok felnyitották a mellüreget, levakarták a szívről a mészbunkolatot, majd bevarrták a mellüreget. A műtét alatt ,,véradó“ állt készenlétben, hogy bármely pillanatban vérátömlesztést lehessen a betegen végrehajtani, erre azonban nem volt szükség. Harlev a műtét után nem sokkal magához tért és kijelentette, hogy ugv érzi magát, mintha lefejtették volna a szivét szorongató vaskapcsokat. Egyelőre oxigénsátorban tartják, amelyben a levegő oxigéntartalma állandóan 70 százalék, de az orvosok meg vannak győződve, hogy nemsokára teljesen felépül és néhány hét miüva megtarthatja esküvőjét. w SEIDE MÜß TÜZES KE.Ü1ERCE Nyugat k adás Posta 1 utánvéttel Regény. — 112 Le LEPAGE'S.