Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-10 / 261. szám
Éjszakai csendélet l’j .s oluitárs.il kaptunk a s.:ui;itóiiiimli:iii. kodvest'n boréniK'/i'tt kis szobánkkal eddig kolN»n ívs/tottiik meg egyik 1 nula posti vallla- lat iilösobh totis/tvisal ójával. Az uj vendág nagyon rokonszenves volt mindkettőnknek. Udvarias, előzékeny úriember, aki ezenkívül jó társalgónak is bizonyult. Vidám beszólgo- t őssel töltöliik el az o'sö őstől, címig el érkezett a lefekvés ideje. Barátságosan jói éjszakát kiv 'ltunk egymásnak es csakhamar mindnyájunkat elnyomott az alom. Szörnvii zajra őbredteiin fel. Mintha vil- Univtiirós/ .működött volna u közelben, olyan fiilsJ.rtö mór megás zavarta meg az éjszaka csendjét. Régi szobatársam már ébren volt. Sőt cigarettázott is idegességében. — Hallja ezt, Szerkesztő ur? — suttogta felém a sötétben. — Hallom! — mondottam lemondóan. — l’j szobatársunk ugv horkol, mintha huszár- trombitás lenne! Fel kellene költeni! Lehetetlen ezt kibírni reggelig! Hiszen még alig múlt el tizenkét óra! — indítványozta az egyre idegesebb öreg ur. Fn szemérmesebb voltam és azt javasoltam hogy vÍrjuk meg a reggelt, majd cikkor kíméletesen közölni fogjuk uj ismerősünkké!: köMöz/ön át valamelyik másik szobába. Érveket és ellenérveket sorakoztattunk fel. ugvhogv horkoló szobatársimk végezetül is felriadt. Megpróbált udvarias maradni, de mégis kiérzett hangjából a hosszúság, amikor megkérdezte: — Mi az. az urak virrasztanak? — Oh igen. üdvözölni akarjuk a hajnalt! felelte akasztófahumorral régi lakótársam. A felelet végét már nem is hallotta az uj lictcg. Ismét álamba merült. Horkolása most mór valóságos bömböléssé erösödil'tt. Hiába próbáltunk elaludni, még szunnyadni is lehetetlen volt o folytonosan növekvő zajban. Kínunkban köhögni kezdtünk. Olyan lármát csaptunk, hogy a szomszédban lakó gondnok is felriadt. Ijedten nyitóit lie a szobánkba: — Ki influenzás az urak közül? Van-e szükségük kokainra, mert azonnal adhatok! Horkoló társunk erre sem ébredt fél. Végre egyesült erővel: fütyörészni kezdtünk. Ennek meg i:s volt az eredménye. Szobánk uj lakója magához tért, megdörzsölte szemeit és elkeseredetten mondta:- Szép kis szanatórium! Az embernek nincs se éjjele, se nappala! Mielőtt végsőkig felizgatott sorstársaim felelhetett volna, már ismét felhangzót a horkolás — jeléül annak, hogy füttykoncertünk csak .pillanatokig tudta megzavarni szobatársunk édes álmait. Láttuk, hogy itt minden kísérlet dVtalan. Végnélküli beszélgetésbe kezdtünk, amelyet a most már egyhangúvá ütemesült horkolás kisért. Hajnal felé egy pillanatra csend lett. — Pszt! Hallgassunk — mondotta az öreg ur — különben még ismét kikapunk, amiért nem hallgatjuk nyugodtan ezt a késő éjjeli zenét! Most már kacagtunk a váltózhatatlan tényeken és igy jött el nagynehezen a reggel, amikor végre g szobatársunk is magához tért. Asitozva emelkedett fel ágyában és rosszkedvűen fordult hozzánk: — Nahát, uraim, nem akarok szemrehányást lenni, de ilyen rossz éjszakám még sohasem volt! Nyolcsizor-tizszer is felriadtam az éjszaka és ne haragudjanak, de ez az első és utolsó eset volt, hogy az önök szobájóban aludtam! Mi nem válaszoltunk. Bűnbánóan néztünk egymásra és a világért sem árultuk volna el o szanatórium lakóinak álmatlan éjszakánk titkát. Hallgatásunknak meg is volt az eredménye: az uj beteg még az nap este más szobába költözött. Most ott üdvözlik a hajnalt a régi betegek . .. Végh József. ’zzsaemssmmeaaKSBSBRszsssBB ama* ——— ELLENZÉK mzKSUmw-XMxrvr wv vira IfJí m&T'Hmnbar 10. Kik az uj jog-szerinti szenátorok BUCUREŞTI, november 0. A legfelsőbb seminrtőszék elismerte Titulese.u, Victor Anloneseu, AI. Lape- datii volt miniszterek jogszerinti szená- torsAgúl. A szenátus már a jelen ülésszak kezdetén nevezetteket jogszerinti szenátoroknak fogja kijelenteni, miután mindhárman több, mini hat évig miniszterek voltak. A kultuszminisztérium átirata alapján a parlamenti szünet alatt püspöki rangot nyert következő püspöküket ismeri el jogszerinti szenátoroknak: Popovici, mint Oradea, Origón* Len, mint Arges, Nicolai* Colan, mint Cluj püspöke, továbbá loan Hatan, mint Lugoj görög katolikus püspöke. A legfel süld) semmilüszék elismerte Gorski tábornok jogszerinti szenátorságáért való folyamodását is. Mivel azonban, a volt hadseregfelügyelők közül egvrdöben csak négy lehet a szenátus jogszerinti tagja, (ioiski tábornok csak üresedés utján léphet jogaiba. D€víiac$cmpc$í€** után ngomoi a BHcnrcsli-i rendőri BUCUREŞTI, november 0. A Curentul jelentése szerint a rendőri hatóságok és a jegybank mellett működő devizaellenörzö rendőrség nagyszabású nyomozást indított a devizacsempészek ellen. Lazaronoanu vizsgálóbíró és Prosper Constantinescu ügyész a fővárosban több csak nemrég letelepedett és a gyanúba vett idegen állampolgár lakásán házkutatást tartott. Ez alkalomVajjon megér ennyit? mal u j és nem is gyanított bizonyítékok birtokába jutottak a nyomozást vezető hatóságok, úgy, hogy minden remény megvan arra, hogy rövidesen kézre kerülnek a rendesen idegen csempészek s többé nem okozhatnak tetemes károkat az ország pénzügyi életének. A deviza- csempészek ellen tett intézkedéseket is ismét megszigorították. Még mindig tisztátalan a vére! Ekzema - Pörsonések - Pattanások - Furunculosis - Visszerek - Megkeményedett erek Visszerea gennyedések - Köszvény, caüz - ve-sebajj - ischiao - Arterio-sciarosis a kritikus életkor bajai. \ legtöbb betegség eredetének egy az oka : a tisztátalan vér. Almát lansóg, rnigrain, szédülés, a véredényelmeszesedékben szenvedik szívdobogása, koszvény, csúz, idegesség, zsába, ischias, vesehomok, vesegyulladás, bérbajok ekzema, pörsenések, furunculosis, pattanások, psoriasis, sycosis, erythemía stb. a vérbe vegyült ttszlátalanságok következményei. Ezek a Lisztátalanságok okozzák a visszérből é« megkövesedett erekből keletkeze folytonos visszeresgenny- edéseket és a legsúlyosabb női bajok Is ezek következményei. Energikus vértisztítóval igyekeznünk kei) tehát a vért tisztán tartani, vagy ha már mérgező anyagok keveredtek beléje, azoktól a vért újból megtisztítani, mert csak így előzhetjük vagy szüntethetjük meg a fent felsorolt betegségeket. A Dépuratií Richelet erre irányuló bámulatos hatása már régen ‘elismert. A Dépuratií Richelet filtrálja, szűri, valósággal megtisztítja a vért és hála ennek az erélyes “ helyesbitó " tevékenységnek, a gennyedések elszáradnak és elzárulnak, a sebek és laesiok eltűnnek, anélkül, hogy a b.őrön nyomot hagynának maguk után. A beteget nem kínozzák többé az állandó viszketés romboió következményei. A húgymérgeket is elpusztítja a Dépuratif Richelet és ezáltal felszabadítja az Ízületeket, illetve megszünteti a reumatikus fájdalmakat. A nedvkeringés szabályozásával hat a visszerekre és könnyűvé teszi a járást ; eloszlatja a kritikus életkor ama sok baját, mely annyi nőt kínoz és elhárítja az ötvenes életkorú emberek elől ar érelmeszesedés veszélyét. Még értékesebb tulajdonsága Richelet Dépuratií-jának az, hogy feléleszti a vért és bámulátásán megfiatalítja a szervezetet. OlPUÜÁTIP RICHELET minden gyógyszertárban és drogériában kapható 4 milliárdha került a z E g y G a 01t-Á11 a its d k n a k az elnökválasztás NEWYORK, november 9. Az Egyesült Államokban csak nemrég lefolytatott elnökválasztások óriási ősz- szegeket emésztettek fel. Egy newyorki hírlap szerint a választási harcok 4 mil- liárdjába kerültek az Egyesült ÁllamokJapán ismét akap valamit TOKIO, november 9. A japán lapok a folyamatban levő japán-kinai kereskedelmi tárgyalások sikertelenségéről írnak. A nankingi tárgyalásokról elterjedt hírek aggodalmakat keltettek a hadsereghez és a külügyminisztériumhoz közelálló körökben. nak. Roosevelt elnök több. mint 22 milliót költött (3 milliárd 300 millió lejt). Csupán az elnök politikai körútja 800 millió lejbe került. Landon ellenjelölt ezzel szemben 700 millió lejt költött el a választási küzdelmek alatt. Ma JŐ NAPOM lesz Ili v-M 4 SjLSs MERT REGGEL az AURORA sorsjegyárudáiól vásároltam sorsjegyet és tudom, hogy szerencséi hoz• A ü Deficites-1 osszák kölfcégvetfés BÉCS, november 9. A következő költségvetési évre elkészített költség-vetés ma került a szövetségi tanács elé. Az uj osztrák költségvetés 1.372,912.200 schilling kiadást és 1.332,709.000 schilling bevételt irányzott elő. Eszerint a deficit 40 millió 202.500 schilling lenne. Ehhez még hozzájárul, mint külön kiadás 17 millió 488.000 schilling, amit különbö= zo beruházások címén irányoztak elő. FERFISZABÓK FIGYELMÉBE- Az foxi fzezon divatlapjai már nagy választékban kaphatók az Ellenzék könyvosztályában» i.Iuj, Plata Unirii. Vidékre utáayéirtei ii iuüíiuui bzálLituak, f I f Uy» I O R A szerencsét hozott minden játékosnak. A nyeremények száma, amelyet az Aurora a mult sorsjáték alatt kifizetett, rendkívül nagy. Ez a körülmény annak tudható be, hogy a sorsjegyeket uj módszer, a brazíliai módszer szerint osztja szét. Lépjen be bármely városban bármely fiókunkhoz és VÁSÁROLJON SORSJEGYET I S Sse^e Beesés Áü ill© it^A-sors jegye ICereslíeslelmi SfliáeHbank R. 1« CLSIJ, PI.4T Mimii m. 20. Uj német büntetőtörvény BERLIN, november 9. A közeljövőben érvénybe lépő uj német büntetőtörvénykönyv igen fontos újítást tartalmaz. E szerint az a német állampolgár, aki külföldön olyan bűn- cselekményt követ el, melyet az illető' állam törvényei nem, de a német törvények üldöznek, Németország területére való visszatérése után megbüntethető. Riporfcrteiícslíinóiig PARIS, november 9. Geo London, a hires igazságügyi újságíró a Le Journal-ban bejelenti az 1934 februárjában megölt Albert Prince biró ügyének lezárását Tudvalevő, hogy Prince biró halála szoros kapcsolatban volt a nagy vihart felvert Stavisky-ügv- gvel. Az újságíró szerint az ügyet olyan ítélet fogja lezárni, mely sem a gyilkosság, sem az öngyilkosság feltevésének nem kedvez. Geo London szerint ugyanis valószínűtlen, hogy ezek után akár a főügyész, akár Prince özvegye a kamarától az ügy ujraf el vételét kérné. |IAplOr Mit hallgassunk meg? Hétfő, november 9. BUCUREŞTI. 6.30: Reggeli műsor, 13: Időjelzés, vízállás, sport, 13.30: Lemezek. Közben 14.10: Hírek, 15: Hírek, 18: Rádiózenskar, 19: Időszerű anyag, 19.15: A zene folytatása, 20: Felolvasás, 20.20: Dademezek, 21.10: Felolvasás, 21.25: A Bobescu-négyes játéka, 22: Felolvasás., 22.05 SeoarMiu énekes Muszorgszkij -dalokat ad elő, 22.30: Hírek, 22.45: Diaicu-zenekar, 23.55 Hírek. BUDAPEST. 13.05: Cigányzene. 14.40—15.20 Tiiumph énekegyűtas, 15.40* Hírek, 17.15: A riSó diikf&órájz, *7AV- FGnrk, 18: Jazz, 19: Th-uey Lajos elbeszélései, 19.30: Székely Arnold Chopin-müveket zongorázik, 20.05: Pékár Gyula előadása, 20.34: Bekén-é Madaras Gizella fiecy- 2X.IO; A KUiMEsoOiBjaá Társaság hung- v«-enyéaek kdacvectstie ob Qpen&dé, 22.10: Hitiek, Majd: Cigányzene, 24.: Ibinek német nyelven, 24,05: Hanglemezek, 1.05: Hírek. BÍCS 22: A rádió első szirnfóniku? hang versenye Grócbói, — DEUTSCHLANDSENDER. 7.30: Mlhiwhi. — MÜNCHEN. 23.15—24? Ünnepi hangverseny. — RÓMA. 22.50 Perosű Első főpapi mise három vegyeshangra és orgonára. — STRASBOURG. 23: Marechal cselló- művész hangversenye. — VARSÓ 18.15: Zachu- reczky Ede hegedni. — ZÁGRÁB. 21: Fúvósötös.