Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-10 / 261. szám

mmrwn 3 nwf **fWM*W? T9. Komoly munka a maliban, nagy tendütet a jövőre! Csak a szerepei tfudfa megvalésHani az igazságai ezen a földien — Kion«Sia a üefoffísaáiKs Rlőszövetfség isi eSnoknöje- — Benső­séges ünnepséggel iarioiiák sneg a (lüj-5 ISelormáius Slőszöveíség közgyűléséi CLUJ, november 9. Nemcsak méreteiben, de jelentőségében is, a szokásos lé-vi közgyűléseket messze túlha­ladta a Gluj-i Református Nőszővetség teg­nap délután 4 órakor megkezdett rendes évi közgyűlése, amelyen az összes beszámolók, hatalmas és alapos munkáról tettek tanúbi­zonyságot. Ebben a sivár és sekélyes élet­ben, aimikor az emberi érzés, legtökéletesebb, jének, a szeretetnek hiányát tapasztaljuk íindenütt, jóleső 'örömmel és az elismerés őszinte hangoztatásával Írunk beszámolót A közgyűlést közének és Deák Ferenc fel­ső, városi lelkész emelkedett imája vezette 'be. Majd Pálffy Lászlóné ügyvezető alelnöknő a közgyűlést megnyitotta. .Bevezető szavaiban méltatta az eltávozott dr Makkal Sándorné elnöknő érdemeit. Felolvassa dr. Makkaíné- nak a közgyűlésihez intézett levelét, melyben további kitartó és buzgó, áldozatos munká­ra hívja fel a Nőszöve Wáget. Az elnöklő Pálffy Lászlóné köszönetét fejezi ki dr. Mák­ká inénak a 'baráti kézfogásért, a nemes buz­dításért s szeretetteljes szavakban vesz bú­csút az eltávozott főpásztori pártól. Ezután dr. Szele Endréné tette meg titkári jelentését a Nőszövetség elmúlt két évének működőséről. Kegyelettel emlékezik meg a Nőszővetség elhunytjairól, az uj elnöknő édesanyjáról, özv. Szilvássy Bétáné-ról, dr. Jancsó Ödönről és másokról'. A beszámolók­ból kiderül, hogy a Nószövetség ez idő alatt egy közgyűlést és nyolc választmányi ülést tartott az egyes bizottságok pedig számtalan összejövetelen irányították a nehéz és sok áldozatot követelő munkát. A Nőszövetség két (szeretetmtézmknyt tart fenn, az Agg- menhfázat és a Gyermekek Naipközi Ottho­nát. Majd felsorolja az egyes bizottságok tel­jesítményét, melyet azok hangyaszorgalom­mal töltöttek >be. Ezután a pénztári jelentést olvassa fel Szabó Imréné helyett Sándor Fe- rencmé. A pénztári jelentésből kiderül, hogy a nagy válság ellenére is, a Nőszövetség, há- ' la az áldozatos és adakozó telkeknek, anyagi egyensúlyát is fenn tudta tartani az elmúlt nehéz évek alatt. Nagy Jenőné ellenőri jelentéséből kide­rül', hogy mindenik bizottság okmányokkal igazolta pénzkezelését, melyet az ellenőrök teljes rendben is találtak. A hdtvédelmi bizottság jelentését Deák Fe- renené terjesztette elő. A hitvédelmi bizott­ság hit- és ismeretterjesztő előadásokkal siet a reformátusság segítségére. Az iskolaügyi bizottság jelentésiét báró Bornemisza Biemémé terjesztette a köz­gyűlés elé. Az iskolaügyi bizottság szavaló és iírásbel i versenyeket irt ki az elemi isko­lások, irodalmi pályázatot a közép iskolások számára. A versenyek dicséretes eredmény­nyel jártak. 71 versenyző részesült jutalom­ban. Dózsa Miksáné a Napközi Otthon mun­kájáról számolt be. Dr. Illés Gyuláné az Aggmenlíáz-bizottság jelentésiét adta elő, mely jelentés szerint egy ujaibb szoba előteremtésével ma már 16 öre­get ápolnak az Aggmenházban, melyet kül­földi vendégek is nem egyszer meglátogat­tak, elismerésüket fejezve ki az ott látottak felett. Markos Albertné kórházügyi jelentése sze­rint a bizottság nagy nehézségekkel küzd, de azért bizakodó. Dr. Ujvárossy Miklósné a szegényügyi bi­zottság jelentését dolgozta fel. A szegieny- ügyi bizottság nagy erőfeszítéseket tesz a szegény gyermekek meleg ruhával való ellá­tása érdekében. Tőrök Bálmtné a menzaügyi bizottság je­lentését terjesztette elő. E bizottság 30 egye­temi hallgatót lát el ebéddel. Ezekután Pünkösti Pálné a perselyügyi, Dóczy Ferencnő a rendezőbizottság és Járosl Andomé a leánykor jelentését terjesztet­ték el. A közgyűlés egyhangú lelkesedése mellett dr. Kristóf Györgyné terjesztette elő a meg­választandó uj tisztikar névsorát, amely a következő: elnöknő báró Bornemisza Ele­mérné; alelnöknő Laár Ferencné; titkár Borbáth Dániélné; ellenőiök: Nagy Jenőné és Lőrinczy Ferencné. Választmányi tagok: Tyr.Buttyka Aladámé, Csetri Elekné, Deméity Miklósné, Friedmann Nándomé, Hajdú Zol- lánné, Kelti Pétemé, Kovács Dezsőnlé, Nagy Andrásné, Nagy Lajosné, dr. Tavaszy Sán- domé, dr. Tufán Sándorné, Cseh Zsig- mondné. Amikor báró Bornemisza Elemérné elfog­lalja elnöki székét, Pálffy Lászlóné, majd Vá­sárhelyi Jánosné, meleg szeretetről tanúsko­dó szarvaikkal üdvözlik s a közgyűlés részt­• arról a három óráról., amely a református teológia diisztenmíúben zajlott le. Szépszámú és mindvégig figyelmes közönség előtt hang­zottak el azok az építő jelentések, amelyek az elmúlt két évnek munkájáról számoltak be és az egyhangú lelkesedésből1, amely eze­ket a jelentéseket kisérte, valamint az uj tisztikar megválasztásiának helyesléséből, arra lehetne következtetni, hogy egy akarat­tal és a hatóerők közös nevezőre való hoza­talával a jövőben miig szivósabb és alkotóbb munkára lebet kilátás. vevői1 pedig lelkes tapssal' fogadják az uj el- nökmőt, aki a következő értékes beszédet mondta: Báró Bornemisza Eíemérné székfoglaló beszéde | ... amely ári ai ön felnijének és amely szépséghibákat és feles­legei kíllségekel okoz. Csak DIAVOLO púderI használ­jon, mely számos kisérlel és hősz- szas tanulmányok alán készüli. A Diavolo-pader megbízható gyárt­mány. — Rendes doboz 45 Lei, mignon doboz 22 Lei. DÄRlGY Kedves Nőszövetségi Testvérek! Nagyon meghat az a bizalom, amit ma itt előle­geztek nekem. Nem tudom mivel érdemel­tem meg? Annyian vannak itt, akik sok­kal többet dolgoztak Nószövetségünk érde­kében -— fáradhatatlanabbal:, önzetleneb­bek voltak, mint én. Azt hiszem, nem té­vedek, mikor azt állítom, hogg engem ma itt csak a szeretet választott meg. Az a szeretet, amely éppen most, ezekben a szomorú, fájdalmas hetekben annyi gyön­géd figyelemmel, annyi melegséggel vett körül. ügy érzem, hogy ez a szeretet gyakran elfogult velem szemben, de min­dig jól esik és nagyon hálás vagyok érte. ígérem, igyekezni fogok kiérdemelni. Hi­szen egyetlen programpontom úgyis a sze­retet. Szeretni azokat, akikkel együtt dol­gozunk és szeretni azokat, akiken segíteni Csakis annak a nő szövetségi munkának van értéke és erkölcsi ereje, amely a sze­rétéiből fakad. A szeretet a munka lelke. Sötét, nehéz időben élünk, kevés a nap­sugár, nagyon sok a felhő. Talán jönnek még nehezebb idők is. Ezért mind több és több önfeláldozásra, nagyobb és na­gyobb szeretetre lesz szükségünk, ha egy­házunknak hasznos és lelkiismeretes szol­gái akarunk lenni. És sokan kell legyünk! akarunk, sí szerepel zászlóié Testvéreim! Szivem egész melegével kér­lek, gyertek, álljatok mellém! Segítsetek, buzdítsatok! Induljunk el együtt a szere­tet zászlója akrri, a megértő önzetlen, ön­feláldozó munka utján. Szeretném, hogy a Cluj-i Nőszömet tég tagjainak fémjelzése a kiapad hat at lan sze­retet legyen. Szeretném, hogy mindenki felismerhessen minket arról, hogy könyö­rületesek, jóakaratnak, megértők vagyunk. Tudunk igazán szeretni. Nem haragszunk senkire, nem gyűlölünk senkit. Ha valaldt megbántottunk, bocsánatát kérjük és min­denkor megbocsátunk annak, — aki min­ket bántott meg. Tartsunk össze. Vigyünk jóakaratot, szeretetet ebbe a zavargó, gyű­lölködő világba. Szeressük egymást! Szeressük egyházun­kat, fajunkat, országunkat! Két kézzel, bő­ségesen szórjuk mindig és mindenütt ma­gunk körül a szeretet rózsáit, szegényre szenvedőre, elhagyottra. Mindenkinek, aki nyomorult, akinek bánata van, aki szeren­csétlen. Az egész világra! Próbáljuk meg egy jobb, egy igazságo­sabb világ elő harcosai lenni. Egy világnak, ahol megértik, megbecsülik egymást az em­berek! És szeretni tudnak! Mert csak a szeretet tudja megvalósítani az igazságot ezen a földön. Dolgozzunk és harcoljunk ezért a jövő­ért! És szeressünk, mindig csak szeres, sünk. Akkor munkánk áldott lesz. A nagy hatást kiváltott elnöki megnyitó után ‘báró Bornemissza Eíemérné Vásárhelyi Jánosné felé fordult, akihez a következő meleg szavalhat intézte: — Szeretett püspöknSnk! Meleg szavait és előlegezett bizalmát meghatott hálával köszönöm meg. Ígérem, hogy értékes se­gítő keze alatt teljes erőmből így eke zn fo­gok azon, hogy a kerületben a mi Nőszö­vetségünk mindig jó példával járjon élőt. összetartásban, önzetlenségben és szeretet- ben. Ezután Vásárhelyi János püspök is üd­vözölte az uj elnöknőt, majd rövid, de nagy- értékű beszédben összegezte a Nőszövetség főcélját, mely nem lehet más, mint a krisz­tusi jóság képviselete ezen a földön. Ez a jóság pedig sohase a gazdagokhoz és hatal­masokhoz simul, hanem a szegényekhez és sebesültekhez hajol le. Lehet valamely kul­túra nagy, de a részvét lelkisége nélkül örökre tökéletlen marad. A Nőszövetségnek ezt a lelkiséget kel! képviselnie. Beszéde után Vásárhelyi János püspök magasszárnyalásu imát mondott, majd a „Te benned biz tunk“ hangjaival a közgyűlés véget ért. GYOMOR, BÉL, VESE, MÁJ ÉS EPEHÓ­LYAGBETEGEK szívesen isznak reggelenként cgyeşy pohár természetes FERENC JÓZSEF ke- serüvizet, mert annak hatása gyors ég biztos, enyhe és kellemes. Orvosok ajánlják. Setecí Mozgó Bemutatja az első antiboisevista filmet: Főszerepben: MIMEINOFF EMBERE BESTIÁK A darab színhelye a mai Orosz­ország. - Német párbeszédekkel! 1 Tizezerlejes balesetbiztosítási kötvényt kap ajándékba az Ellenzék minden előfizetője Az Ellenzék, — híven ötvenkét éves múltja minden hagyományához, — friss hírszolgálatán és becsületes magyar hangján kívül újabb áldozatok hozata­lával igyekszik olvasótáborának rendel­kezésére állni. Baleset ellen biztosítani akarja min- denik olyan előfizetőjét, amelyik előfizetési díjjal hátralékban nincs. Hogy ez az akciónk a mai felfejlődött technika világában mit jelent, azzal tö­kéletesen tisztában van az az olvasónk, aki jól ismeri a mai kor jelszavát. „Se­besség!" — ez a mai kor jelszava. A ma embere autón, gyorsvonaton, repülő­gépen száguld célja felé. Természetesen a sebesség és a technika megköveteli a maga áldozatait. A közlekedési balese­teken kívül a gyárakban és műhelyek­ben dolgozó gép is számtalanul okoz balesetet. Baleset fordulhat elő odahaza a háztartásban, a rosszul szigetelt villa­mosáram által és igen sok baleset for­dult már elő a főzőkészülék felrobbaná- sa által és más hasonló módon. A nyugati államokban a balesetbizto­sítás egészen természetes valami. A nyu­gati országok lapjai már régebben be­biztosították balesetek ellen olvasóikat. Lapunk jelen esetben követi a nyugati államok nagy lapjainak példáját és je­lentékeny áldozatot hoz, hogy előfizetői­nek segítséget biztosítson arra az esetre, ha baleset, vagy halálos szerencsétlenség érné őket. Nagy anyagi áldozatok árán meg­egyezést létesített az ország egyik legna­gyobb és legmegbízhatóbb, tőkeerős in­tézetével, a Cluj-i Első Ardeali Általános Biztositó Társasággal és így gondosko­dik arról, hogy előfizetőit ingyenes balesetbiztosításban része­sítse. Ezt a kedvezményt minden olyan éves előfizetőnk igénybe veheti, aki előfize­tési hátrálékban nincsen. Ezek az előfi­zetőink egy, a nevükre kiállított 10.000 lejes balesetbiztosítási kötvényt kapnak ajándékba, amelynek érvénye mindaddig tart, amig az előfizetés fennáll és az elő­fizetési díjjal hátrálékban nincsenek. Felhívjuk tehát minden előfizetőnket, hogy ezt a kedvező alkalmat senki se mulassza el és siessen mindenki rendez­ni hátrálékát, hogy megkaphassa az ajándék 10.000 lejes balesetbiztosiíást. A világlsii’li ¥arzaii regényeik 1. Tarzan, a dzsungel fia .2. Tarzan visszatér. 3. T. rzan bestiái. 4. Tar­zan fia. 5. Tarzan és az aranyszőrü oroszlán. 6. Tarzan és Opar kincsei 7. Tarzan, a rettenetes. 8. Tarzan az őserdőben. U kötet. 9. Tarzan és a törpék. - Köteíje fűzve 63 Lei, kötve 95 Lei. €,oí*" Por. aa-M-ir uíásisvéaííei ­jelentései*

Next

/
Oldalképek
Tartalom