Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)

1936-10-11 / 236. szám

I ’BTßEBNZßK 5 193 6 október It. HÄRSANYI ZSOLT Boldogtalan Borbála Találtam a régi idők adatai között való böngészésemben egg kész regényt. Nem kell vele semmit csinálni, csak egyszerűen el­mondani Kiad akár két kötetet is. Én csak a színtelen tartalmi kivonatot mondom el, hogy elférjen az újságban igy>, egy kurta lélegzetvételre. Ezelőtt ötszáz esztendővel a Hohenzol- lern-család még csak a brandenburgi őrgró­fok rangját viselte. A familia későbbi nagg pályafutásának megalapítója egy bizonyos Frigyes volt, nürnbergi nagijur, aki sokáig élt a magyar Zsigmond király környezeté­ben. Ennek volt egy Achilles nevű fia. A renaissance idők kellős közepén szüléiéit\ azért kapott ilyen szép klasszikus neveti Achilles őrgróf tizenkilenc gyermekének egyike volt az, akinek története megragadta figyelmemet. Borbálának hívták. Miír kicsi korában olyan szép gyermek voll, hogy cso­dájára jártak. Nyolceszrtendős volt> mikor apja férjhez adta. Ez persze nem igazi házasság volt, hanem afféle politikai frigy-. Teméntelen sok ^ kis állam éldegélt Európában a német-római császárság jogara alatt, mindegyikben egy- egy kicsiny dinasztia uralkodott-. A trónok leltári vagyontárgyak voltak, azok rppen olyan hagyatéki eljárás alá estek, mint a földbirtok, vagy az arany evőeszköz, Ezért a házasság intézménye teljességgel csakis vagyonszerző és hat alomszerző eljárássá tolódott. A szerelemhez nem volt semmi köze. A kis Borbálát mindenféle örökösö­dések biztosítása végett a glogaui herceg­hez adta feleségül Achilles őrgróf. A há­zasságot meg is kötötték annak rendje és módja szerint Abban az időben a nősülés két ünnepi alkalommal járt: az esküvő után néha tiz-iizenöt evvel következett a lakoda­lom. Ez esetben erre bajos volt számítani, a házasjelek között fennálló tetemes korkü­lönbség miatt. Ugyanis Borbála, nyolcéves volt, férje pedig nyolcvanegy. XIV. Henrik glogaui herceg, a fiatal férj, — mert mint férj kétségtelenül fiatal volt —, négy év múlva itthagyta a világot. — Nyolcvanöt évet éli, hátrahagyott özvegye még nem volt több tizenkettőnél És szép­ségéről még többet beszéltek. Azt mondják a régi írások, hogy a tizenkétéves özvegy ámulatós szép gyermek voii. Még azon évben jelentkezett az uj kérő a lengyel Ulászló személyében, Ez ugyanaz az Ulászló veit, aki később a Dobzse László nevet érdémelie ki Akkor még csak a cseh király rangját viselte. Achilles igent mon­dott, a házasságot megbízottak utján meg is kötötték, az ünnepélyes esküvő napját ki is tűzték. A meghívókat szét is küldték már az összes európai udvaroknak. Ulászló olyan esküvőt akart csapni, hogy annak pompáján egész Európa elilmélkodjék. A vendégeket 1477. február 7-ére hívták Prá­gába. Csakhogy Ulászló nagy versenytársa, Má­tyás király, 1476. decemberében tartotta a maga lakodalmát Beatrix nápolyi király- leánnyaL Ez volt az évszázad legfényesebb eseménye. Pompája, pazarsága egyenesen meghökkentő. Ulászló ezzel a fényűzéssel (átlátás kétségtelenül igazolta a2 ODOl csiraölő hatását. Az ODOl tehát elismerten fertőtle­nítő és baktériumölő. Aki az ODOl-t mindennapos szájápo­lásra használja, megvédi egész­ségét. Tehát igaz a mondás.­Használj ODOL-f s ép marad Szájad, torkod és-fogad! SZÁJVÍZ F O G P É P a tökéletesített ODOL jelzése, melynek fertőtlenítő hatását nagy mértékben fokoztuk. Az ODOL-nak ezt a kiváló baktériumölő hatását bakteriológiai és kli- nikai kísérletek tudományosan bebizonyították. nem tudta felvenni a versenyti Hogy szé­gyenben ne maradjon, a maga esküvőjét elhalasztotta egy félesziendővel. Úgy gon- dolia, hogy akkor már nem lesz oly kihivő az összehasonlítás. Erről értesítette Achil- lest, aki a halasztást tudomásul vette. Leá­nya jogilag már cseh királyné volt, hiszen a házasságot már megkötötték. Ez alatt a félév alatt azonban mi történt: a sagani herceg szemet vetett a glogaui her­cegségre, arra a szép birtokra, amelyet Bor­bála első férjétől örökölt Nem sokat teke­tóriázott ez a János, zsoldosokat fogadott és Glogaut erőhatalommal elfoglalta. Ki­tenni egész egyszeiüen nem lehetett, mert valóban voltak valamelyes, akár alapos, akár mondvacsinált igényei. Mindenesetre ott ült Glogauban, abban a glogauban, amely miatt Ulászló a szép Borbálát feleségül vette. Bor­bála hozomány nélkül marad. Ulászló most elkezdett köntörfalazni. A félév leteltekor mindenféle ürügyek alatt megint elhalasztotta a lakodalmat. Aztán megint. Lassanként európai botránnyá da­gadt a dolog. Achilles, a papa, próbált a sarkára állni, de hasztalanul. Előkelő párt­fogókat mozgatott meg, hasztalanul. Végre egyenesen a pápához fordult, hogy szerez­zen érvényt a házasság szentségének. (Hogy a házasság szentség, azt negyven évvel az­előtt mondta ki az egyház.) A pápa szigorú levélben rá is irt Ulászlóra, hogy ne okos­kodjék, vigye haza feleség t. Ulászló ügyet sem vetett a szentaíya felszólítására. Vígan élte világát, jobbra-balra udvarolgatott. Borbála otthon maradt és várt. És tovább szépült. Vita nélkül őt tartották Európa leg­szebb asszonyának. Csak éppen a férjének nem kellett. Kétszer volt eddig férjnél és leáng maradt. Vagyonát elfoglalták, apja nyakan kellett élnie. Először gazdag her­cegné volt és ebből a vagyonból nem ma­radt semmije. Aztán cseh királyné lett, de Prágát sohasem látta. Otthon, az apai ház­nál felséges asszonynak szólították, de szű­kös háztartásban nélkülöznie kellett. Huszonkét esztendős volt, mikor apja meg­halt. Szépségének egész Európa csodájára árt. Férjet bizonyára kapott volna akárhá­nyat, ha nem éppen királyt is. De nem me­hetett férjhez, mert már férjnél volt. Ulászló pedig élte világát. A házasságból sohasem lett házasélet. Borbála meghalt anélkül, hogy férjének fele­sége lehetett volna. Talán nem is látta Ulászlót egyszer sem. És itthagyta a vilá­got Európa legszebb nője, aki nyolcéves ko­rában herce gasszony lett, tizenkétéves korá­ban királyné, de a szerelmet nem ismerte meg soha. nős dolgot észleltem. A ház kéménye füs­tölt és az udvara parkírozva volt s onnan muskátlik piroslottak és egyéb virágok tar- kálilottak felém. És láttam jobbról egy nagy szel:!ős fészert, ami olyan volt, mint egy fekvocsarnok. És valóban, a fészerben ágyak voltak felállítva s az ágyakon fiatal nők fe­küdtek, szemben a napfénnyel és az erdők­kel, ott a szállás magaslaton. A kíváncsiság át-vitt megint a túlsó oldai- ra, megkerültem a házat, melynek a bánya felöl nem volt bejárata és beléptem a virá­Kis ház a BAKOS KERESZTUR, (szeptember.) öt év J óta nézem a kis házat a dombtetőn, az el- ; hagyott kavicsbánya fölött, mely úgy fék- j szik Rákoskeresztúr és a Hegy között, mint ' egy megkezdett és be nem fejezett óriási görög amphit-eatrum, amiből a márványpa- dok és a színpad hiányzik. De ott a- magasban a kis ház kacérul áll fák és bokrok között, szemben a fiatal er­dőkkel. A szél játszott vele, a nap süti reg- gekőil estig minden oldalról. Nem tudtam mire vélni fehérségét és elhagyatottságát s azért a 'kíváncsiság egyszer eltérített szokott sétautamtól, átmentem az üres amtphiteat- ra-m túlsó felére, fel kapaszkodtam « dombra és benéztem' a kis ház ablakán. És ekkor meglepődtem. A ház messziről úgy hatott, mint egy hosszúra, nyúlt, torná- cos, igen tisztán tartott, parasztház, valami dombtetőn kis tanya, amiből a lakó kiköltözött és ott hagyta a magányosságnak. De közeiről olyan volt, mint egy minia­tűr szanatórium. Nyugatra egy egész sor óriási forgatható ablaka volt, amik csak úgy szívták be a fényt és a levegőt. Délre pedig tágas, üvege­zett tornáca, amiből hófehér ajtók nyíltak be a nagy szobákba^ amik, má tagadás benne, bizony egyszerű gerendás szobák voltak, de fehérre meszelt gerendákkal és a padlója fe­hér betonkövekkel kirakva. Láttam benne eg)" szép nagy konyhát, éléskamrát, apróbb fülkéket és ámultam. — Mi lehet ez? — kérdeztem magamban és kérdeztem másoktól is, de senkitől sem kaptam feleletet. Nemrégiben alkonyat táján megint arra sétáltam a kavicsbánya felé és ekkor kü lo­gos udvarra. Két ápolónő nyájas mosollyal közeledett felém. Az egyik egy vörös keresztes nővén akit a jelvényéről megismertem, a másik egy­előre még ismeretlen maradt előttem. — Hát mi van itt? — kérdeztem tőlük. — Szanatórium? A nővér szerény mosollyal felelt: — Ez túlságos magas cím volna nekünk — mondta —, ez csak egy tüdőgondozó ott­hon. Meg tetszik talán nézni? — Hogyne — feleltem és már indultam is a nővér vezetésével befelé. Benn, a nyitott ablaku szobákban ott vol­tak az ágyak, szépen egymás mellett, hófe­héren, jó és finom gyapjú takarókkal. Ott voltak a kis éjjeliszekrények, asztalkák, szé­kek és mosdók. Ott volt a fürdőszoba beren­dezve. Ott volt az orvosi rendelő, a rönt- genlabonatórium tökéletes felszerelésével és egy ismeretlen alkotmány egy asztalan, ame­lyet nem értettem s amelyről a nővér meg­magyarázta, hogy az egy légmelltöltő, mely Spardrapné különös karácsonya Irta: TURCSÁNYI ELEK Spardrapné még ma is emlegeti azt a karácsonyt. — Tudja, lelkem, iákkor se voltam én már flatai és sok karácsonyt megéltem az­óta és azelőtt is; de olyiat... — Milyen volt hát, lelkem Spardrapné, ha el tudná mondani? — kezdtem faggatni ilyenkor lelkiismeretlenül, mert már nem először hallottam a történetet, amelyet ka­rácsony táján öreg Spardrapné mindig élet­re lehelt és elfutó emlékeiből soha el nem fogyó türelemmel újra, meg újra összerakott. — Hát úgy volt az, tudja... És már rá is zenditett a mesem u rák ára, amelyet ime, hallgassanak meg: önök is. * Hál úgy volt iaz, hogy akkor én már több, mint húsz éve gazdasszonya voltam az öreg Lord Maclenernek Winchesterben. Nem volt annak senki ija-fija, csak tömérdek vagyo­na és rengeteg gond & vállán, mert a Win­chesteri gyárak legnagyobb' része az övé volt. Azok közé tartozott, tudja, akik sem­mivel kezdik s végtére úgy megtölttesodnak, hogy már el -se fémek egy középszerű an­gol grófságban. Az öreg Johnnak három tit­kára is volt, de a szivét-lelkét mégis csak nekem öntötte ki, nem nekik. Tőle tudom, hogy milyen szegényen kezdte s mennyit küzködött, amíg eljutott odáig, hogy a lor­dok házának tagja lehetett. Csak én tudom, hogy magas méltósága és rengeteg vagyona mellett is mennyire egyedül és milyen bol­dogtaton volt szegény; hogy elgyötörték álmatlansága és egyéb testi nyavalyái. Mondta is sokszor: Spardrapné lelkem, lennék-e én- még, ha nem maga gondozna engem.; mert ezek a titkárok csak ama jók, hogy tönkre­tegyék az életemet! Abban az évben már hetekkel karácsony előtt megindult a különös postajárás, amely­hez fogható soha még fel nem verte a Mac- ilaner-káz karácsony előtti nyugalmát. Mert maga, Winwkém (ez a Wirmikém én vagyok Spardrapné jóvoltából, aki selypes, fogatlan beszédével a legbecsületesebb neveket is ki­forgatja eredeti formájukból), sajnos tapasz­talatból tudja, hogy mennyire kietlen egy agglegény karácsonya s ilyen volt Maclaner Johné iis mindig. Soha olyan csöndes nem volt a házunk, mint karácsonykor és a ka­rácsonyt közvetlenül megelőző hetekben. Régi szokás« voi« -már az öreg Johnnak, hogy a karácsonyi szent estét sohase várta be ott­honában. Eszeveszetten menekült ilyenkor melegebb háztájak felé s családos barátai­hoz hivatta meg magát rendszerint, ahol ma­gányos életének örömtelenségét a mások gyermekeinek boldog karácsonyi kacag,ása közben igyekezett elfelejteni. Nos hát, én legalább is igy tudtam s igy hittem mindaddig, miig az a bizonyos, külö­nös karácsonyi készülődés össze nem zavart, A csomagok egyre érkeztek s a titkárok asz­tala Lassan tele lett — a legkülönbözőbb gyermekjátékokkal. A hatalmas könyvtárte­rem lassan átalakult valami ismeretlen ren­deltetésű játékbazárrá, amelyet főleg a kü­lönböző ördöngős masinák duruzsolása, csi- lingelése és zakatolása népesített be a Macla­ner-házban addig ismeretlen hangokkal és zörejekkel. Szerelők és gépészek dolgoztak n szobában, titokzatos víllamoshuzalokka! há­lózták be a termet s ezek a vékony huzalok vezették az áramot ,a pompásan működő bo­szorkányos kis, gépezetekhez; de persze, nem­csak villamosgépek voltak itt. Voltak itt •gőzgépek és oLhjmotorok és fölös számban s az utolsó napon még egy valóságos erdőt is varázsolt ide a titkárok gondos, díszítő keze karácsonyi zöld fagyöngyágakból s ha az öreg John akkor hirtelen betoppan, bizony aligha ismer rá megszokott könyvtárszobá­jára. Csakhogy ő különös módon és szoká­saitól eltérően a hetekig tartó előkészületek alatt egyetlen egyszer sem lépte át könyv­tára küszöbét és semmit sem akart tudni arról, hogy milyen rejtélyes karácsonyi ké­szülődés folyik a könyvek és a könyvtár­szekrények fojtott levegőjű birodalmában. Pedig hát, ebben a házban semmi sem tör­tént az ő akarata ellenére s ha a titkárok­nak heteken át nem volt jobb dolguk en­nél a titokzatosnál, akkor azt bizonyára az öreg John rendelte igy. S mert iigy volt és csak igy lehetett, annál jobban fájt nekem, hogy az öreg John életében először voit bi­zalmatlan hozzám. Fájt, hogy életének ezt a legnagyobb titkát; még nekem sem árulta el, pedig ha vakaki, én bizonyára örültem vol­na annak, hogy az öreg John még sincs annyira egyedül, mint én képzeltem. Nem le­hetett kétséges ugyanis, hogy ez alkal ómmal olyan ünnephez készülődnek a Maclaner­házban, amely a legmeghittebb családi ün­nepségekhez hasonlít $ valószínűleg nyilvá­nos bevallása lesz annak, hogy az öreg John Maclaner mégsem fog meghalni utód nélkül mintiahogy mindnyájan gondoltuk. Ezt kel­lett hinnem már csak azért is, mert a titká­rok készségesen elárultak annyit, hogy ezek az előkészületek mind a ,,kis Johnt“ illetik, a kis Macimért, akit ezen a napon az aján­dékok olyan tömegével készültek elárasz­tani, amelyhez hasonlóvá’!' még egyetlen kis­korú mnjorescat sem vártak a szent estét ünneplő angol birodalomban. Bárhogy haragudtam is Maclianerre, a ki­csikére mégis csak kiváncsi voltam, örö- költe-e apja vonásait? Szőke-e, barna-e? Milyen nagyocska már a szentem? Mert hogy egészen apró már nem lehetett, azt a rá­várakozó játékszerek is elárulták. Szép szál- fiú már bizonyára, állapi toltam meg magam­ban, ha hinni lehet, az áruházak karácsonyi katalógusainak, amelyek szerint az effajta játékok beszerzése gyermekeink számára csak a tizenhárom-ti zennégyéves életkortól kezdve ajánlatos. Valóságos kis kamasz le­het már, gon dókám, mindenkép elképzelni igyekezve őt, jövendő urát a háznak, aki talán nekem is uram és parancsolom lesz valamikor. Az utolsó napokban a titkárok, ezek a fontoskodó fajankók, lezárták « könyvtár­szobát, s> naég engem is eltiltottak attól, hogy karácsonyig oda bármikor is belépjek. A legfurcsább volt azonban az, hogy ez a ti­lalom minden jel szerint Madanerre is vo­natkozott. Tanúja voltam tréfás jelenetek­nek, mikor a mosolygó Maclaner elől titká­rai állták el a könyvtárba vezető utat s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom