Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)

1936-10-09 / 234. szám

* VEEffjr«** 799« ok tó hír 9. mmm sMiwm ■& wm% Ma este: SZENT JOHANNA Délután 5-Uor Nászul Béesbe ölesé helyárahhal Ma este ötödször kerül színre Bern' hard Shaw világhírű színjáték;», a Szent Johanna. Közönség és sajtó megegye /ett abban, hogy a Szent Johanna esz­tendők óta legmiivészibb teljesítménye színházunknak Az utolsó előadáson is telt ház nézte végig Shaw remekművét. A címszerepet ezúttal is Fényes Alice alakítja. Délután 5-kor olcsó lielyárak- kal a Nászút Béesbe kerül színre. Holnap esle: IFJ. HORVÁTH PÁL forgószinpadon Földes Imre pompás vígjátékénak pre­mierjét a nagy színházi szenzációknak kijáró, különleges érdeklődéssel várja a közönség. Az érdeklődés nemcsak a ki­tűnő darabnak szól, hanem az uj for- gószinpadnak is, amelyet évek óta vár és sürget a közönség. Az utolsó főpró­bákat már a forgószinpadon tartották meg. Valóban megkapó látvány, ahogyan a közönség szeme előtt fordul el a szín­pad a szereplőkkel együtt, bemutatva egy nagy gyár egész életét, a vezérigaz­gatói szobától az irodákon keresztül le a fütőházig. Epén pánik van a gyárban, hire ter­jed, hogy az elnök veje csődbe akarja juttatni az egész vállalatot s kenyérte- lenségbe dönteni tízezer embert. Ekkor jelenik meg a fiatal állástaian mérnök, ifj. Horváth Pál, hogy egy vakmerő öt­lettel megállítsa a pusztulást. S innen in­j dúl el a remekbeszabott, lebilincselő, ' minden izében mai vígjáték cselekménye, hogy végül is diadalmaskodjék az igaz­ság, az ifjúság és a szerelem. A vígjátékot Kádár Imre rendezi. A díszleteket Rajnai Sándor, a forgószin- pad készítője, tervezte. A címszerepben Kovács György ismét egyéniségéhez min­denben illő nagyszerű szerephez jutott. A gyárvállalat elnökét Tóth Elek, az intrikus vöt Jenei János alakítják. Har- math Jolán az elvált fiatal asszony, az elnök leánya. Hivatalnokok, munkások, ügyvédek, bírák szerepében Tompa Sán­dor, Forgács Sándor, Csóka József, Fü- löp Sándor, Nagy István, Borovszky Oszkár, Lantos Béla, Deésy Jenő, Csen­gén Aladár, Dancsó György, Rajnai Sán­dor, Örvössy Géza, Kudelász Károly, va­lamint a társulat minden férfitagja fel* lép. hogy a budapesti Nemzeti Színház Zágon Istvánnak egy uj darabját mutatja be legkö­zelebb. A darab cim: Feltételes megállóhely. Főszereplői Tőkés Anna, tíerky Lili, Gázon Gyula és Uray Tivadar; hogy Szűcs László, a kiváló Turda-i szár­mazású operaénekes a Kamara Színház uj direktora, első darabjául a Sok hűhó Emmá­ért című uj magyar operettet választotta. A premier október 15-én lesz. Főszereplő Day- ka Margit; hogy a bécsi Theater an der Wien négy magyar szerző egy-egy darabját vásárolta meg. A négy iró: Fodor László, Bónyi Ador­ján, Vadnay László és Anday Ernő; hogy Elisabeth Bergner legközelebb angol színpadon lép fel. James Barry The Boy Da­vid cimü darabjának főszerepét játszó el; hogy a budapesti Operaház Orfeo előadá­sán sikerrel mutatkozott be három uj, fiatal énekes: Tury Gizella, Szrlvássy Margit és Sárdy János; hogy Metier Rózsi uj darabot irt. Címe: Az álom halála. A népszerű írónő Vallomás cimü színdarabját pedig megfilmesített ék. h°gy az idei pesti artistavizsgán száznál több tüzőzjelölt jelentkezett. Átment 36; hogy a Vígszínház J asset Andre darabjá­nak végleges magyar címe: Az elérhetetlen asszony. Darvas Lili alakítja a főszerepet. hogy Székely Mihályt, a kiváló énekest hosszabb amerikai hangversenykörutra hív­ták. Székely Mihály a horribilis felléptidij és összes költségmegtérités ellenére sem vállal­hatta a dolgot, mert lekötötte magát egész évre Budapestre; hogy hatalmas sikert aratott az Ártatlanok cimü amerikai film Budapesten. A teljesen újszerű filmben különösen nagy sikere van két eddig ismeretlen nevű gyermekszerep­lőnek: Marcia Mae Jonesnek és Bonita Granville nek. hogy Lantos Béla jóságos, nemes Márton testvére a Szent Johanna egyik legszebb ala­kítása. a Hamlet hatalmas szerepe után a nagysikerű Shaw-darabbon bizonyította be a fiatal Lantos állandó fejlődését; hogy Sándor Erzsi kamaraénekesnő Mis- knlcon vendégszerepel; hogy Erna Sack, a neves fiatal énekesnő is filmszinésznő lett, mint annyi más opera- csillag. Most forgatják első filmjét; hogy Lázár Mária alakítja a Disraeli fő­szerepét a pesti Magyar Színházban; hogy Edivard G. Robinson, a hires ameri­kai román származású karakterszínész, je­lenleg Londonban filmezik; hogy angol-magyar zenei ünnepet tartottak Wiesbadenben. ahol a magyar müvek között Erkel. Dohnányi, Bartók és Kodály repre­zentáns müvei kerültek bemutatásra. FÉRFISZABÓK FIGYELMÉBE. Az őszi fzezon divatlap iái már nagy választékban kaphatók az Ellenzék konyvosztályábaa, Cluj, Piaţa Unirii, Vidékre utánvéttel is azonnal szállítunk, A Színház műsora: Csütörtök délután y. NÁSZÚT BECSBE. (Bu* dapest—Wien.) (Olcsó helyáruk.) O-ütör ök este fél 9: SZENT JOHANNA, (ötödször.) Péntek fél 9: IFJ. HORVATH PÁL. (Földes Imre óriási sikerük v^jbéka. ELŐSZÖR FORGÓSZINPADON. A címszerepben: Ko­vács György, Premier-bérlet y szám.) Szombat délután 4: MÉZESKALÁCS. (Ifjúsági előadás kizárólag az iskolák részére.) Szombat este 9: IFJ. HORVATH PÁL. (Másod­szor, Rendes bérlet y szám.) Vasárnap délután 3: CS ARDáSKIRALYNŐ. (A c-mfzerepben Sólymosán Magda. Olcsó hely­árak.) Vasárnap délután 6: CSAVAR GOLAN Y. (ötöd­ször.) Vasárnap este 9: IFJ. HORVATH PÁL, (Har­madszor.) HéMó fél 9: IFJ. HORVATH PAL. (Negyed­szer.) Kedd d. u. 3: TATAR JÁRÁS. (Olcsó helyárak.) Kedd este 9: IFJ. HORVATH PÂL. (Otödraör.) CSÜTÖRTÖK i CAPITOL-MOZG4*h Gaál Franciska legújabb szenzációs vigjátéka: KATI. EDISON-MOZGÓ: I. SHE — .AZ ÉLET LÁNGJA. Monumentális fiknremek. He­len Gahagan, Randolph Scott. II. VÁN­DOR FÉNYKÉPÉSZEK. Pat és Pata- chon-nal. III. JOURNAL. MUNKÁS-MOZGÓ: T. GYERMEKRABLÓK. Izgalmas gangszterdráma. Fősz. Chester Morris, Jally Eifers. II. A VÁGYAK RITMUSA. Fősz. Joan Crawford és Clark Gable. Előadások: 3. 6 és 9-kor. ROYAL-MOZGÓ: Ma: SÁMSON. Harry Baur és Gaby Morlay slágere. H. Bernstein világhirü müve után. Román-magyar feliratok. A legfrissebb Fox világhir- adó és Romániai aktualitások. SELECT-MOZGÓ: A VÖRÖS PIMPERNEL. Koida Sándor remekműve. Orczy báró­nő regénye. Főszereplők: Merle Öberon, Leslie Howard. URAJNIA-MOZGÓ: MONTECABLO ÖZVE­GYE. Főszereplő: Dolores del Rio. Nagy áremelkedés árpában a Constanta-! piacon. Bucureşti-bői jelentik: A Constanta-i tőzsdén az utolsó napokban nagy áremelke­dés mutatkozott az árpánál. Tegnap mint­egy 3000 lejjel emelkedett az árpa ána va­gononként. A gyengébb minőségű árpáért 31 ezer lejt fizettek, míg az elsőrangú minő­ségű árpáért 32.500 lejt is elértek. Az irány­zat továbbra is szilárd, miután az export megindul t. „ Uj cégek városunkban. A Gluj-i keres­kedelmi kamaránál a következő uj cégbe­jegyzéseket iktatták: Molnár Lajos „Bonbo- neria Opera“, Str. Regina Maria 45., Schild­kraut Márton litografia, Galea Molilor 54., Contiuné Pintiu Elena, Bumbăcăria Moţilor, Regele Ferdinand 51., Mihályfi Lajos „Nowo- phone“ rádió és vTlanyosalikatrészek, Piaţa Carolina 5. APRŰHIRKTESEK Érv szó ára » lej, vastagabb betűvel szedve 4 le). Legkisebb hirdetés ára 10 lej. Álláskeresőknek cgv szó i lej. vastagabb betűvel szedve 2 lej, — Csak vasárnapra feladó t hirdetések után 25 szá­zalék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. Adás-véfeí LEBÉLYEGZETT, használt, de jó állapodban levő romi-kártyát kercrek. Cim a kiadóban. G, 1283. JÓKARBAN levő gyermekkocsit megvételre keresek. Ajánlatot * kiadóba „Gyerekkocsi“ je­ligére kérek. Ko. 1073. ELADÓ jó állapotban levő üzletberendezés. Cim a könyvosztályban. Gy. 360. ANTIK bútorok, továbbá modern ebédlő, szé­les díván és eredetj festmények eladók Kepes ügyvédnél, Ferdmand 14. K. 349. KERESEK megvételre dogg vagy bernáthegyi kiRyakölyköt. Címekor „Anmeg jelöléssel“ a könyvosztályba kénem. G. 1286. ELADÓ foágyök, éj jePí ízok tények, márvány mosdó, ebédlókredenc, ebédlőasztal, lárupaernyő, fjlodendronok. Mocüor 35. G. 1288. alkalmazás 1 KIFUTÓFIUT KERESEK. Jelentkezni Ellenzék könyvosz ályában. RIKKANCSOKAT magas jutalékkal izünk. Jelentkezni lehet a délelőtti órikboa, Ellenzék kiadóhivatala, Calea. Moţilor 4. TANULÓLÁNYOK felvétetnek. Mode 1 ház, Cluj, Memorandului y Gy, 398. AGILIS ügynököt a. helyi piacra keres komoly cég. Ajánlatokat „Megélhetés“ jeligére Rudolf Mosse Cluj, Gal. Reg. Férd. 8. Gy. 397. ír. I Állami osztálysorsjegy eladására sorsjegy ügy nüköket keresünk. ECOIOMIA CLUJ, PIAŢA UNIRII 23. Állást kems KERESKEDELMI levelezőnő, perfekt román, émet. magyar és német, magyar gyoirsiró fél- aipori állást keres. Fentieken kívül levelezik igolul. franciául és olaszul is. Óralevelezéít :s állal. Érdeklődni Ellenzék könyvoszcáyában, iata Unirii. G. 1278. Apróhirdetések feladhatók: a kladóhlv»t*fb*n kőnyvosztályunkban. bizományosainknál, bármri / hirdetési irodában, C«ak válarzbélycgcs kérdésekre válaszolunk. Cimct tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre kell irányítani ASSZISZTENSNŐ, hétéves gyakorlattal, állást keres. Apolónőmk. esetleg házvezetőnőnek is e megy. Cim a kiadóban, Gy. 396. OKKULTISTA, ÉLETREFORMER, vegetáriu: ritka MEDIALIS tulajdonnágu élettár»*.], beár- eulna kisebb tőkével hasonló irátnyelvü vül’sajtba, vagy ilyennél b’ztos állást keres. Ajánlatokat ,,Okkuh:zmus“ jeligére kér. Gy. 393. INTELLIGENS, középkorú nő, hizvezetőn ó: állást keres magányos úriembernél. Vidékre is. Esetleg plébánián. Cim könyvosztályban. Ko. 1076. KÖZÉPKORÚ, intelligens magyar nő. ki • háztartás nvnden ágiban jártas, jobb uriháznil, vagy magányos uriemberrnéi házvezetőnőnek ajánl­kozik november i-re. Jelen-ég; állásában 10 éve van. Cime: Sárassy Anna, dr. Bársan-nál, Bis­triţa. Gy. 399. VEGYES KERESEK pénzzé] rendelkező férfit, aki bir­tokhoz betársulna. Megkeresést: „Kisbirtok“ jeli­géire kérem, Ko. 1073. üngatlan-lakás KÖZFONTBAN kiadó két szoba emeletien iro­dának, szuterinben műhely. Memorandului 6. Ko. 1064. ELADÓ forgalmas főúton igen jól jövedelmező ház, mely áll 4 üz.ethely-ségbői, 2 nagy és több kisebb lakásokból. Tőkebefektetésre elsőrangú. Évi jövedelme 164.000 lej. Ara 870.000 lej. Kamilli. STr. Bantui 20. F. 230. BELVÁROSBAN eladó egy családi komfortos ház, mely áll 4 parke ces. eS6 és fürdőszobából. Ára 480.000 lej. Kamilli, Snr. Baritiu 20. F. 23c. STR. IULIU MANIU 23. Háromszobás, füt­hető hallói«, összkomfortos, rendkívül tágas 3a- feis. továbbá fürdőszobás garzoni akis november i-re kiadó Kepes ügyvédnél, Regele Ferdinand 14. _____________________________K. 349, STR. GOGA i. Hiromczobás, összkomforttá. három?rkél}res modern lakás november i-re ki­adó. Kepes ügyvédnél. Ferdinand 14. K. 350. 3 SZOBÁS, esetleg 2 szoba, hallos lakást kere­sek belvárosban. Cjm „Nov. 1.“ jeligére az El­lenzék könyvosztályába. G. 1287. Belvárosban földszinten két szoba für­dőszoba, konyhával vagy anélkül nov. 1-re kiadó. Érdeklődni Sir. Iorga 21/1, röntgenorvosi re delőben. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kksüF áfiban 240 lejért kaphatók az ELLENZÉK önyvosztályában, Cluj, Plat* Lnlrîi. ------ . ——---------------------­Vasuii mtiSielyek átszervezése BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósító­jától.) A CFR vezetősége hosszabb idő óta foglalkozik azzal a tervvel, hogy a vasúti műhelyek működését racionali­zálja és ezzel jelentős anyagi és költség­megtakarítást érjen el. loan Macovei mérnök, az államvasutak igazgatója, ta­nulmányozta a kérdést és munkája eredményre is vezetett. Ennek nyomán úgy határoztak, hogy a Cernauti-i, Con­stanta-i, Oradea-i és Arad-i műhelyeket „zóna-műhelyekké“ alakítják. Ezekben a műhelyekben a szerelvények csereré­szeit fogják gyártani és javítani. Költ" séglmegtakaritás céljából osztályokat ál­lítottak fel és a terv be is vált. A többi 11 műhelyt mozdony és vasúti kocsi ja­vításokra rendezték be. A műhelyek racionalizálása folytán nempsak költség és anyagmegtakaritás állott elő. Bebizonyosodott, hogy az ész­szerű újraszervezés jelentős időmegta- karitást is eredményezett. A műhelyek racionalizálása után azonban mintegy 2000 munkás munka- nélkiil maradt. Az államvasutak vezető­sége már elkészítette az uj munkásbe­osztásokat, úgyhogy a munkanélkül maradt vasúti mühelyaikalmjhzottak hamarosan ismét keresethez jutnak. A racionalizálás folytán munkanélkül ma­radt 2000 müheiyalkalmazott, — akik egyébként kivétel nélkül jó munkaerők­nek bizonyultak, — a négy zóna-mű­helyben nyer majd elhelyezést. Arravo- natkozólag is tettek intézkedéseket, hogy az átszervezés folytán előállt uj helyzet ne rontson anyagi tekintetben a munkások helyzetén. Halálra ítélték a gyermekkinzó bécsi asz- szonyt. Becsből jelentik: A bécsi esküdtszék kétheti izgalmas tárgyalás után tegnap mon­dott ítéletet Luchner Ödön zongoragyáros és felesége ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy cselédjüket válogatott kínzásokkal halálra gyötörték. Az esküdtszék bűnösnek találta az e’vetemült házaspárt s ezért az asszonyt kö­tél általi halálra, férjét hatévi súlyos bör­tönre ítélte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom