Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-07 / 154. szám
iBLZYffYYK 1930 Iul lua 7 Biaüanu György szerint a külpolitílíai iájékozailan- ságotf belső zűrzavar kiséri „Ha ei németbarátfság, altkor egyä« vagyok Peiain inariaílal“ CLUJ. (Ar Ellenzék tudósítójától.) Vasárnap délelőtt Gheorghe Bratianu liberális pártja is nyilvános gyűlést rendezett városunkban abból az alkalomból, hogy a pártelnök helyi tago :nt szakosztályainak munkáját megnyitotta. Gheorghe Bratianu kíséretében dr. Nicolae Zigre, Grigoriu Voiou egyetemi tanárok, Oh. Purge dr., Goja dr., Cristu Zamfir, Mototolesou tanár, Statescu ezredes, Ion Cojocnriu. Cora, Kusu, Xantopol ügyvéd, Strat tanár, Florian lelkész. V. Manescu és mások jelentek meg a gyűlésen, mely az Albina bank palotájának emeleti nagytermében folyt le néhány száz főnyi közönség jelenlétében Grigoriu tanár, Gheorghe BraJt hurut kéri fel a gyűlés levezetésére, majd Xantopol ügyvéd emelkedik szólásra és a megtévesztő jel- szókkal dolgozó mozgalmakat támadja, mely ellen minden párt fel kell emelje szavát az országban. Purge Gheorghe dr. a most megnyíló szakosztályok munkájáról beszél, melynek az o céljai hogy g demokrata-liberális eszmét ápolja. Manescu az ifjúság nevében bizalmáról biztosítja Gh. Bratianut. Zigre Nicolea dr. Oradea-i ügyvéd rámutat a szélsőcéges mozgalmakra, melyek fejjel mennek egymásnak. A szakosztályok kötelessége az, hogy a régi liberális pórt áttol megjelölt utón halad jón. Közéletünk betegségét mutatják a szék őség es mozgalmak. A parasztság proletarizáilódása erre mutat. Szükség van román polgári osztályra. A nemzetközi tőkét román tőkévé keü változtatni. Strat tanár hibáztatja a demagógiát s a. liberil'izmus mellett foglal állást. Meg kell védeni a magántulajdont — mondotta. Az ország sohasem akart rabszolgaságot. Demagógiát jelent a „parasztság“ jelszava. Maniu meggondolatlan kijelentéseket tett, kommun izmust nksit, állami beavatkozással. Megvagyunk győződve, hogy eljön a szabadság és igazság napja. Gh. Bratianu kötszönetet mond ünnepléséért, rámutat a szakosztályok működésének fontosságára, majd igy folytatja: — A mai nehéz körülmények között szükség von ez összes felelő® (tényezőik összefogására. Külpolitikai téren teljes a tájékozatlanság. Nem tagiadjuk Franciaország segítségének értékét, mégsem szabad a francia politikát ösz- szetéveszteni, a szovjet politikájával. Litvinov és Kun Béla nem lehetnek a. francia politika képviselői. Nem hiszek a jelenlegi franciaországi politikai helyzet állandóságában. Véleményem szerint a francia nacionalista visszavágás el nem maradhat. Ha ez németbarátság, akkor együtt vagyok Petőin marsallaJ. Meg kel1 tartsuk jelenlegi határainkat, nacionalista érdek kell irányacsa küipoliri- kánkat. — Azt üzenem: — Kövessetek, ha kezembe vettem a zászlót — végezte beszédét Gheorghe Bratianu, ki barátai kíséretében a móevidék látogatására gépkocsin tovább utazott. Capitol - Mozgó MA, HÉTFŐN 9 négy és fi! musMfés! Vígjáték-sláger! MA, HÉTFŐN SZŐKE SZAKÁLL, HALMAY TIBOR, VEREBES ERNŐ, FELIX BRESSART ÉS OTTO WALBURG ALAKÍTJÁK!! Befejeződött a katolikus Népszövetség nagygyűlése Érdekes határozati javaslatokat fogadott el a közgyűlés _ TARGU-MURES. (Az Ellenzék tudósítójától.) A katolikus népszövetség közgyűlése szombaton délben 11 órakor kezdődött meg. A közgyűlésen Vorbuchner Adolf dr. s. püspök, Fiedler István püspök, Po- rubszky Ferenc prefektus, Flórian polgármesterhelyettes, va'amint nagyszámú érdeklődő közönség vett részt. Az elnöki asztalnál Betegh Miklós, Gyárfás Elemér dr., Cziffra Kálmán dr., Jaros Béla apát- plebános, Márton Áron népszövetségi igazgató és Kovácsi Albert dr., a helyi nép- szövetségi tagozat elnöke foglaltak helyet. Az elnöki megnyitót Betegh Miklós mondotta, aki először az államhatalom képviselőit, majd pedig a megjelent főpásztorokat üdvözölte. Ezután pedig kegyeletes szavakkal emlékezett meg Majláth püspökről, aki betegsége miatt nem jelenhetett meg a közgyűlésen. Ezután Porubszky megyefőnök válaszolt, majd átadta Lape- datu kultuszminiszter és a megye üdvözletét. Gyárfás Elemér a hódoló táviratok szövegét olvasta föl. Márton Áron, a katolikus népszövetség igazgatója tett ezután jelentést. Dr. Cziffra Kálmán bészéde A közgyűlés ünnepi szónoka dr, Cziffra Kálmán nyugalmazott főispán volt. Eladását kellemetlen incidens zavarta meg, amennyiben a villanylámpák hirtelen elaludtak és a terem sötétségbe borult. Mig a sötétség tartott a Mária Kongregánisták egyházi énekeket zengtek, majd Jaros Béla apátplébános imát mondott a gyülekeze tei. Félórás villanyzavar után ismét kigyulladtak a límpák és Cziffra Kálmán folytatta ünnepi beszédét. A tisztujitás. Márton Áron bejelenti, hogy miután a püspöktől más megbízást kapott, lemond a katolikus népszövetség igazgatói tisztségéről. Dr. Sulyok István Márton Áron érdemének tulajdonítja a sikeres katolikus nagygyűlést. Kovácsi Albert inditványoza, hogy a tisztuji- tással kapcsolatban elnökké Betegh Miklóst válasszák meg. AZEUROPA Román Nemzeti Utazási és Idegen forgalmi vállalat sajáivezetésealatt álló szállodáit Modern konfort, nensió szisztéma, j fürdők, stb.Egyé-i ni pausál-kurák ! Mérsékelt árak !| Carmen Sylvan május hó 15-én megnyitotta! HOTEL MOVILA, HOTEL BĂILOR, HOTEL UNNI, VRAJA MĂRII VILLÁK tz* , £VA ^ \ ^ " £ CP1 A püspök felszólalása. Vorbuchner Adolf Alba-Iulia-i püspök megköszönte az üdvözleteket, majd biztosította a Népszövetséget támogatásáról. Fiedler István Oradea—Satu-Mare-i püspök azt hangsúlyozta, hogy több kongregációra lenne szükség és kéri, támogassák a Mária Kongregációt. Ezután megáldotta a gyülekezetét és ezzel végétért a népszövetség közgyűlése. A közgyűlés a tisztujitásra előterjesztett névsort egyhangúlag elfogadta. A nagygyűlés utolsó napja. A róm. kát. népszövetség tizedik országos nagygyűlése vasárnap nagyarányú ceremóniákkal ért véget. Különböző konferenciák után tábori misét tartottak, amelyet dr. Földia Ágoston Timisoara-i püspök celebrált. Ezután a közművelődési házban díszközgyűlést rendeztek. A díszközgyűlést Betegh Miklós elnök felkérésére Pacha püspök vezetett le, aki Majláth Gusztáv Károly püspökről emlékezett meg kegyeletes szavakkal. Az ősz püspök említésére a közönség percekig tartó éljenzésben és tapsban tört ki. Ezután Vorbuchner Adolf segédpüspököt ünnepelték. Dr. Gyárfás Elemér a katolicizmus hivatásáról. Márton Áron pedig a katolikus humanizmusról tartott érdekes előadást. Vasárnap délután tartotta meg gyűlését a leányvédelmi szakosztály, majd a háromnapos nagygyűlést körmenet zárta be, amelyen mintegy hatezer ember vett részt. Halárowiti javaslatok A kulturális szakosztály katolikus énekek, világi énekek és népszokások módszeres ösz- szegyüjtésére tett javaslatot a fiatal papok és tanítók bevonásával. A továbbiakban katolikus dalosversenyre, valamint az értelmiség nevelésére tettek javaslatot. A szociális szakosztály szórványvezetők kiképzésére és a szórványközpontokhoz egyházközségi nővér kiküldésére tett javaslatot. Az orvosszakosztály absztinens egyesüle tek felállítására, antialkoholista napok tartására tett javaslatot, valamint arra, hogy az egyházi főhatóság tiltsa el az egyházi torokat. A sajtószakosztály azt javasolta, hogy Cluj-on katolikus sajtócentrumot létesítsenek, amely katolikus írógárdát neveljen. Á pedagógiai szakosztály is megalakult és elhatározták a főiskolai szakosztály újjászervezését is. Kölcsönös nyilatkozatokbaí fejeződött he a Gasíro D per Az érdekes fordulatokban bővelkedő Gastro D perben, — tekintettel arra, hogy a felek előzetesen megegyeztek — Mózes Károly gyógyszerészt a cluji törvényszék felmentette. A megegyezés a következő nyilatkozatok alapján történt: Én Mózes Károly kijelentem, hogy a vád tárgyát képező cikkekben sem Császár Ernő gyógyszerész ur személyét, sem az általa forgalomba hozott Gastro D gyógyszert nem voll szándékomban sérteni. Csupán a hirdetések gyógyszerészi és orvosi ethikát sértő módja ellen tettem kifogásokat. Én Császár Ernő tudomásul veszem a fenti nyilatkozatot, a vádat visszavonom és kijelentem, hogy ezentúl a hirdetéseket gyógyszerészi és orvosi ethika szempontjából felülvizsgálom és összhangba hozom a fenti követelményekkel. SzinhOrNozgA Mai kezdettel premier ! HARRY PIEI legizgalmasabb filmje : HÍV A DZSUNGEL! Helyárak: 12 és 19 lej! Előadások 3, 5, 7, 9-kor Siesta Szanatórium, Budapest, I., Ráth György-ut. 5. a főváros egyik legideálisab- ban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkópiái laboratórium. Elektrocardiograph (szivvizs- gáló). Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló- készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villany- üzemü konyha! Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park! Olcsó árak! ___________ felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT. — Az Ellenzék „Concordia“ müintézetének körforgó nyomása. CENZURAT