Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-26 / 171. szám

BCE BNZÉK 1936. /afina 26. FAÂL JÓB VASÁRNAPI RIPORTJA Szsnólen Tölti, a császár tálkája nyo cvuneqy cszdenrlüveB sa váliási, ezernyi emlékkel «* nnuSjjd- 2ian bciféí ferencz Józsefről, akii íiicnbéí etzáemleí udvari szolgálnia alaii egyediem egyszer kiteld csak szívből kacagni A császár iőlakája nem irja meg memoárjait Bl.SZTI'.lU'.l'BÁNYA, 1930 július. (Gopyright by Jób Puál. Utánnyomás tilos.) \/ utón, amelyik Breznóbánya roló vezet, jobb oldalon, egy kocsma mellett áll egy földszintes ház. Az udvara gödrös, a falak- iái lehull a vakolat. Négy csirke kapargál a szemétdomb körül, rácsos kerítésen at le­het bejutni hátul a kertbe, ahol do/sakban leander virágzik és most érik gyümölcsbe a esenevész meggy. A barack még egészen zöld a iákon. Egy öreg kutya — amolyan ko- mondd féle — békésen tekint az érkezőre, az egyik lakásban kicsattanó arcú fiatal leány énekel és amikor kapunyitásra meg­szólal a csengő, öreg ember, gallér nélküli ingben és kabát nélkül jön mosolyogva elénk. — Herr Szmólen? — szólítom meg az öreget, mire az kék kötényében megtörli a kezét — most jött elő a kertből, ahol hajnal óta dolgozott — fürge szemeivel pislogva rám tekint és megismer nyomban. Egy pilla­natra elgondolkozik, aztán mondja: — Ezt'i kilencszáz tizen háromban, tavasszal tetszett nálam járni, nagyon szép volt a cikk. amit rólam irt — és máris szalad a szobába, hogy valahonnan az almáriumból előkeresse azt a riportot, amit huszonhárom esztendővel ezelőtt irtani róla és amiben Szniclen Antal nyugalmazott császári és ki­rályi főlakáj, Ferencz József első komor­nyikja először az életében adott interjút. ... A neve valamikor fogalom volt. Parla­menti viharok dúltak körülötte, a Budai Színkörben zsúfolt házak előtt egy egész nyáron át játszották azt az operettet, ame­lyet Guthi Soma irt és amelynek ..Szmólen Tóni“ volt a címe. A darab miatt annyira megharagudott Ferencz József, hogy abban az évben egyetlen pesti színházban sem bé­relt páholyt az udvar. Katonatisztnek nem volt szabad betennie a lábát Krecsányi Kál­mán színházába. Az udvar egy héttel előbb hagyta el a budai várpalotát. Hosszú időkön át az udvar talpnyalóit — politikai értelem­ben is — Szmólen Tóninak hívták. Ellenzéki lapok vezércikkek fölé Írták ezt a nevet. Amikor húszegynéhány évvel ezelőtt meg­látogattam őt Besztercebányán, Szmólen Tóni még hatalmas szál, fess ember volt. Emlékszem: frissen beretválva fogadQlt és ebédre felrakta kabátjára a medáliáit is. Pontosan tizenkét darab van belőle. Most: ott porosodnak egy fotográfia rámája alatt. Szmólen Tóni is összetört. Bajuszt növesztett és szakállt: mind a kettő már régen ősz. És belepte a dér a haját is, amely még mindig befutja a fejét. De a császár egykori lakája még mindig élénk és friss, akárcsak élete vége felé a gazdája. Nyolcvanegy esztendős, de bot nélkül és fürgén szalad és szemüveg még nem volt fürgén pislákoló szemein. Minden mozdulatában benne van az udvar levegője. Udvarias és figyelmes, a ruhája kopott, egykoron elegáns szürke kabátjának ujjait egy barna nadrág szövetéből foltoz- tatta meg, rózsaszín csikós ingének vászna lassan szétmállik, a keze durva és kidolgo­zott, de: a kopott kabát és a gallér nélküli ing mögött is érezni kell azt a tizenhét esz­tendőt, amelyet Szmólen Tóni a Burgban, Schönbrunnban, az ischli Kaiser-villában és a hadgyakorlatok ,,császár-sátrá“-ban töl­tött el a legfelső hadúr mellett. . . A gazdájáról ha beszél, nem használ so­hasem más kifejezést, csak a „felség“. Hó­dolattal és alázattal szól róla. „A felség'1 szü­letése napján és november harmincadikén, amikor Ferencz József szemeit lecsukták a schönbrunni kastély első emeletén, elmegy a templomba, szobája telistele van régi foto­gráfiákkal, megsárgult tajtékszipkákkal, ami­ben virzsiniáját szivta egykoron ötvenkét millió ember ura, a monarchia uralkodója, a felség . . . „Egyedül én maradtam hírmondónak a császár udvarából“ Átmegyünk a szomszédos kocsmába, le­ülünk az egyik asztal mellé, Szmólen Tóni sört iszik és lassan beszélni kezd. Újságíró­val soha szóba nem állt, pedig sokan keres­ték. Prágából, Marisch-Ostrauból, sőt Ber­linből is kapott ajánlatokat, hogy irja meg a memoárjait. Még csak nem is válaszolt a levelekre. . . . Az. udvari emberek sohasem beszéltek, ezt a szokásukat megtartották akkor is, ha nyugalomba mentek. Kezeibe támasztja a fejét és szomorúan mondja: — A „régiek“ közül egyedül én maradtam itt hírmondónak. Ferencz József udvarából talán már nem él senki. Paar, Bolfrass, Montenuovo herceg, Fürst Rudolf Liechten­stein, az első főudvarmester, Schiessl, a ka­binetiroda főnöke, Kerzl doktor, a császár orvosa, az udvari plébános, mind, mind el­mentek már. Nemrég meghalt az öreg Prie- lesz.ky báró és nem élünk csak kelten: a „nagyságos asszony“, Schratt Katalin — nemrég gratuláltam neki születésnapjára — és én. a lakáj. De ezen nem lehel csodál­kozni: fiatal ember nem igen volt az udvar­ban. akik ott éltünk, valamennyien a fel­séggel együtt öregedtünk meg. És igy is vjp az rendjén: a felség elment, el kell mennünk nekünk is ... Elmeséli: hogyan került udvari szolgá­latba. Besztercebányán született, a ház, amelyik­ben lakik, az apja háza volt. Az apja — egykoron hires kovács az ősi bányavárosban — százegy esztendővel ezelőtt, 1835-ben vá­sárolta meg a házat, amiben lakik, öt kato nának adták, a kaposvári „rosszseb ezred­nél“, a negyvennégyeseknél szolgált. Azután bezupált és Szaloniki mellé, Plevlebe került. Itt már fegyvermester volt. Egyszer egy mell- hártvagyulladás után Balatonfüredre küld­ték és a parkban megtalálta Vaszary Kolos breváriumát. Balatonfüreden nyaralt akkor Stefánia főhercegnő is, Rudolf özvegye. Egy­szer azt álmodta Szmólen Tóni, hogy há­romszögletes kalapban áll egy fényes par­ketten és magas botot tart a kezében. Tisz­tek, csillogó egyenruhában, fényesre pucolt gombokkal defiliroznuk el mellette és sza­lutálnak neki. Másnap elment Stefánia ud­varmesteréhez, Bellegarde grófhoz és jelent­kezett udvari szolgálatra. Vaszary Kolos pro- tezsálta. Bellegarde gróf Bécsbe rendelte és azon a napon, amikor oda érkezett — 1893 tavaszán — véletlenül megüresedett egy lakáj helye az. udvarnál. így került ő Stefá­nia helyett Ferencz József mellé. Fcrenczy Jda, Erzsébet királyné udvarhölgye és ba­rátnője „abrichtoltu“, oktatta ki az udvar szokásaira és a spanyol etikettre, amelynek iKuiyolult paragrafusait ma is betéve tudja Szmólen Antal nyugalmazott császári és ki­rályi fölakáj. Négy hónap múlva, az udvar akkor jött vissza lseidből, teljesített első Ízben szolgálatot a felség mellett. És tizen­hét esztendőn keresztül, 1893 őszétől 1910 május tizedikéig minden reggel Szmólen Tóni szolgálta fel a reggelit, ő ült a bakon, ha a felség kikocsizott, ö állt az audiencia szoba ajtajánál, ha sorsdöntő tanácskozások folytak odabenn, ő volt az egyetlen, akinek legfelsőbb enge­déllyel szabad volt belesni a kulcslyukon a császár hálószobájának és dolgozószobá­jának ajtaján, — hogy ezt mások engedély nélkül nem-e tették meg, arról Szmólen Tóni nem beszél — és ennek az engedélynek az alapja az volt, hogy egyedül ezen a módon lehetett ..kilesni“ a felség titkos gondolatait. Egyedül igy tudta meg Szmólen Tóni, hogy végzett-e az uralkodó a reggelivel és kivihető-e már a tálca, hogy délutáni sziesztálása után fel- ébredt-e már Ferencz József és jelcntkez- het-e jelentéstételre a soros adjutáns, hogy vége felé jár-e az audiencia és a következő „legalázatosabban jelentkezőt“ elő lehet-e már készíteni a formaságokra, amiknek leg­fontosabb pontja az volt, hogy ha az audien­cia véget ért, akkor nem volt szabad hátat fordítani, hanem háttal az ajtó felé kellett kifelé menni a szomszédos szobába, ahol megint csak Szmólen Tóni kapta el a kifelé defilirozó politikus frakkjának szárnyát. .. Politikusok neglizséiseit Megkérdezem tőle: — Volt barátja a felségnek? Tudja, ked­ves Szmólen, abban az értelemben, ahogyan magának, vagy nekem barátunk van. Akivel leülünk egy pohár sörre és minden utógon- dolat nélkül kedélyesen eldiskurálgatunk. Akinek kiönthetjük a lelkünk bánatát. Aki­vel közös gondolataink vannak és akivel szemben nem feszélyez bennünket semmiféle etikett... Kihörpenti a második pohár sörét és az­tán feleli: — Nerc. ilyen értelemben a felségnek ba­rátja nem volt. Ferencz József mindenki számára, a trón­örökösnek éppen úgy, mint az unokáinak csak a császár volt. Azok a legendák, hogy baráti viszonyban volt például Palmerrel, a Länderbank igaz­gatójával, vagy hogy esténként kedélyes ta- rokkpartikra fogadta barátait — mesék. Az egyetlen ember, aki megengedte magának azt, hogy vicceket meséljen &1 neki, Fejér- váry Géza báró volt. Emlékszem, hogy a tatai hadgyakorlatokon Esterházy gróf kas­télyában Fejérváry viccein hatalmasakat kacagott és nem vette rossznéven azt se, hogy mi, lakájok is kacagtunk. De ezenkívül sohasem láttam nevetni őt. Mosolyogni néha, de szívből kacagni szolgálatom tizenhét esz­tendeje alatt csak egyszer. — A politikusokat éppen olyan szolgák­nak tartotta, mint például engem. Andrássy Gyulát szerette, de Wekerlének sohasem bo- csájtolta meg a polgári házasság törvénybe iktatását. Többször előfordult, hogy mialatt én a háta mögött tartottam a kabátját, a kezével kétszer tévesztette el a kabátujjat. Kossuth Ferencnél sokkal többre becsülté az apját és a politikusok a számára nem jelentették «azt a komolyságot, amit általá­ban a világ hitt. Én szerettem Kossuth Ferencet, mert vala­hányszor audiencián jelent meg, mindig arany dukátot nyomott a* markomba. Appo- nyi Alberttel nem szimpatizált. Magam se tudom, hogy miért, de történelmi tény, hogy életében egyetlen egyszer sem nyújtott kezet neki. Általában: a minisztereknek csak akkor nyújtott kezet, ha azok bucsuaudiencián je­lentek meg nála, közülük pedig Andrássy Gyulán kívül csak Kossuth Ferencet ültette le, ezt is azért, mert közölték vele, hogy Kossuth Ferenc köszvényes. Meg is mondta neki: — Üljön le kedves Kossuth, hallom, hogy nehezére esik az állás ... — Mindennap — télen úgy, mint nyáron — reggel öt perccel négy előtt kelt. Soha­sem kellett kelteni. Mi persze a szomszéd szobában már régen ébren voltunk és vár­tuk a csengetvüjét. Agya előtt kipucolva ott állott a csizmája, valamilyen, egészen külö­nös ügyességgel ugrott bele a csizmákba. Akkor bement hozzá a masszőrje, aki meg­mosdatta. Fél ötkor a meleg szobában jég­hideg tusst kapott minden nap. öt órakor ott ült az Íróasztalánál, ebben az időben sze­retett leginkább dolgozni. A program egy­forma volt mindennap: reggeli hétkor, ren­desen Schratt asszonnyal, fél nyolckor tem­plom, fél kilenctől kilencig házi audienciák, amelyeken Paar, Bolfrass és doktor Kerzl jelentek meg, azután fél tízkor kezdődött az általános audiencia, amely gyakran kettőig is eltartott, nem kis bosszúságára a szaká­csoknak, akiknek ilyenkor újra kellett elké­szíteniük az ebédet. Délutánonként volt a diner, amelyen rendesen résztvett Schratt Katalin is, olyankor is, ha — ami ritkán történt meg — Erzsébet az udvarnál tartóz­kodott ... A hazugságot szívből utálta ... Négyen ülünk a besztercebányai kicsiny kocsma tarka keszkenővel letakart asztalá­nál: Szmólen Tóni az asztalfőn, László Mik­lós, a „Legboldogabb ember“ szerzője, aki a Nemzeti Színház és a Vig számára most irja két drámáját a közeli Telgárton és Rumpelmayer-Románi Antal, a telgárti Kettő heti üdülés és vasúti jegy Clujtól—Clujig 9.700*— Lejtől. Táysasnyas'aSások & daltnái tengerpart legszebb fiáíáőlíeíyeis1! I RAB, MIÉ SZIGETE , SPALATO MIBROVÍHIK Kettő heti tartózkodás és vasúti jegy Clujtól—Clujig 8.900— Lejtől (Ragusa) 2 heti tartózkodás, vasú i jegy Clujtól-Clujig 12.200— Lejtőj Indulások aug. 1. és 15-én. Végső jelentkezési határ idő julius 26. és augusztus hó 9. Foríait (egyéni) utazások Olaszország, Jugoszlávia és Ausztria leg­szebb és legolcsóbb helyeire. — Felvilágosítások és jelentkezések Ellenzék könyvoszááiyában Cluj, Piaja Unirii 9. Telefon 109. Síermes meneffegyirotla Cluj, Cal. Heg. Terdlinaml 15. Tel. 29. Voiajul Românesc, Sfürada Daca Ivóid Sír. Uaiverihăţi) ülő. 5. Fenti árakban kitűnő szállodákban való elhelyezés, elsőrangú étkezés, vasúti jegyek, fürdöjegyek, kurtaxák, borravalók foglaltatnak benn. hotel gazdája, aki nemrég dijat nyert kocsi jávul, Besztercebányára áthozott bennünk«* aztán én, aki félve veszem elő noteszein«-! hogy Szmólen Tóni egy-egy mondatát b sztenografáljain. Kérdeznem alig k«-11, S/mó len Tóni magától is lueszéi és észre k«-ll '■«•n nem, hogy jól <-sik n«-ki, hogy: huszonhat esztendő után kibeszélheti magát. Halai, mosolygós, gyönyörű leány lilében be lm/ zánk: az unokája. „(Nagypapa, fél keil«) « I mult, kihűl az ebéd“ — invitálja őt, de „Tóni bácsi“ — marad . . . És mesél tovább. — Tizenhét esztendeig voltam nála, de még csak hozzám se szólt soha egy szót sem. Ha néha rám nézett és azt mondta: „ma szép időnk lesz“, ez már egy hallatlanul nagy kitüntetés volt. Egyszer egy csekélység miatt megneheztelt rám és akkor két évig egy szóval se tüntetett ki. Volt egy másik esetem, kicsiség, de el kell mondanom, mert ebből meg lehet ismerni a karakterét. Budán voltunk. Én szervíroztam az esti dinernél. Valamelyik huta szolga rosszul tette fel a kitüntetéseimet a frakkomra. Én nem vet­tem észre. A hadiékitményes medáliám nem az első helyen lógott, holott ennek ez a helye. Amikor odaállok a felség mellé az ezüst tállal, amiben a sültet szervíroztam, észrevettem, hogy szúrós szemekkel néz rám. Először az arcomra, aztán a mellemre. A villa és a kés egy pillanatra megálltak a ke­zében, idegen ezt észre se vette volna. A tekintetét a mellemről le se vette. Én. ami­kor kimentem a teremből, idegesen álltam a tükör elé, a verejték csurgót! rólam. Per­sze rögtön észrevettem, hogy a kitüntetések sorrendjében van a baj. Ledobtam a frakkot és egy pillanat alatt elrendeztem a medáliá­kat. Amikor aztán újra bekerültem, megint rám nézett a felség. De most már mosolyog­va és jóságosán ennyit mondott: — Jól van, Tóni... — Ez volt a számomra a legnagyobb ki­tüntetés. — A hazugságot utálta és annak, akit ha­zugságon ért, nem bocsátott meg soha. Ra­gaszkodott a formaságokhoz és a spanyol etikettől sohasem tért el. Még olyan ragasz­kodó emberével szemben sem, mint amilyen Kerzl doktor volt, a háziorvosa. Becsről és Bécs minden pletykájáról informálva volt és pedig a „nagyságos asszony“ utján. Schratt Katalin mindent elmesélt neki, ami Becsben történt. Tőlünk nem kérdezett soha semmit és azok az udvari alkalmazottak, akik rablómeséket mondanak a „császárral folytatott meghitt beszélgetéseikről“, bizony lódítanak. Az igaz, hogy velünk szemben is udvarias volt, minden szolgálatunkat mindig megköszönte, de a házi dolgokon kivül ha utasítást kaptunk, akkor ezt sohasem ő adta, hanem a kabinetiroda. Ha például Schratt asszonyhoz, a hietzingi villába levelet kel­lett elvinnünk, akkor — még ha a levél a felség Írása is volt — mindig a kabinetiroda adta át a küldeményt és a választ is a kabi­netiroda főnöke, Schiessl kegyelmes ur adta a felség kezeibe ... « Arról, hogy miért hagyta el az udvari szolgálatot, nem akar nyilatkozni. Ennyit mond csak: „Volt egy ember az udvarnál, aki haragudott rám és én beadtam nyug­díjaztatásom iránti kérelmemet. Háromszor vizsgáltak felül, mind a háromszor egászsé-■ gesnek találtak, de a végén mégis elfogadták a kérvényt“. Megkérdezem: — És mit mondott a búcsúnál a felség? Csodálkozva mondja: — A búcsúnál? Hát csak nem gondolja, hogy én búcsúzni voltam a legfelsőbb had­úrnál. Hogyan jönne ehhez egy szolga? Aztán megkérdezem: — És a pesti dolgokról se szólt egyszer se? — Nem. Amikor Lengyel Zoltán inter­pellált a pesti parlamentben és az interpel­lációjában azt mondta, hogy „az udvar után nem maradt Pesten más, csak a hulladék az udvari istállókban és Szmólen Tóni kifize­tetlen számlái a budai vendéglőkben“, sem beszélt erről a dologról velem senki. És egyedül Kerzl említette meg mosolyogva, hogy Kovács Mihály — igy hívták a budai színkör színészét — milyen jól játsza az ala­komat. Egyszer magam is meg akartam néz­ni az operettet, de felismertek és nem mer­tem a színházba bemenni, a „Tóni bácsi“ név azonban akkor ragadt rám. Ezt Lengyel Zoltánnak köszönhetem és amikor a felség — életében egyetlen egyszer a budai diner­nél — Tóninak szólított, mert különben nem szólított a nevemen és idegenek számára „Herr Szmólen“ voltam, akkor alig mult el pár hónap a „Szmólen Tóni“ budai premier­je óta . .. Havi hétszázhusz csehkorona nyugdijából, nyolcvanegy esztendővel a vállán rózsáit nyesegeti és cseresznyéjét szüreteli a császár szolgája a besztercebányai apai házban. Az összeomlás óta nem volt Bécsben. N-em is kerül oda többé. Minek? Az a világ, amelyet tizenhét esztendeig szolgált, már régen nin­csen. Egyedül ő maradt itt hírmondónak belőle... Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE. A leg­nagyobb budapesti szinpadi siker kőnyvalsts- ban, illusztrált, amatőr kiadásban 119 lej az Ellenzék könyvosztályában, Clui

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom