Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-06 / 129. szám
ft '»EEB/VZÄIC 19 30 / u o I u% 0. Junius 4—10 Közöli Silo? m ieden gyűlés? BUCUREŞTI. (Ar Ellenzék távirata.) Bucurosti-i hir szerint a belügyminlsz- 11 ium, a hadügyminisztériummal egyetértésben elrendelte, hogy az ostromállapot zónákban junius 4 és lü között ne engedélyezzenek semmiféle gyűlést, 'agy összejöveteleket. A belügyminisztérium a hirt megcáfolta. \ „A köztársaság' e nők és hadsereg őpa- rancsnok kérésére VARSÓ. (Az Ellenzék távirata.) Tegnap délelőtt mutatkozott be a parlamentnek Klapkovski miniszterelnök és uj kormánya. A miniszterelnök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök és a hadsereg főparancsnokának a kérésének engedett, mikor vállalkozott arra, hogy kormányt alakítson. * N A paüeszíinaí fórra- dasmárok fel akartak re bbantani ecy angol Hatonavonatot LONiDON. (Rador.) Jeruzsálemből jelentik, hogy egy angol katonákat szállító vonat ellen merényletet akartak elkövetni, ami szerencsére meghiúsult. A vonat előtt egy mozdony haladt, amely kisiklott és igv észrevették, hogy nagy területen a síneket felszedték. A Jeruzsálem—Hebron útvonalon két hidat ismeretlen tettesek a levegőbe röpítettek. JERUZSÁLEM. (Rador.) A Reuter jelfenti: Egyik haifai rendőrállomás közelében bombát d-obtak egy utasokkal telt autóbusz elé. A robbanás megsebesített hat zsidót, egy arabot és egy egyiptomit, akiket kórházba szállítottak. A rendőrség letartóztatott két arabot, akik a robbanás közelében tartózkodtak. Röviddel e robbanás után másik két bomba robbant egy postahivatal közelében, amelynek több ablaka betört. * köszönetnyilvánítás. Mindazon jó barátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen jó férjem elhungta alkalmából résztelükkel felkerestek, ezúton mondok hálás köszönetét, özv. dr. Farkas Pálné. ,,ANYÁK NAPJA“. A cl-uji unitárius egyház- község ezen évi Anyák-napját folyó hó 7-én, tirtja meg — egyfelől az azon nap délelőtti istentiszteletnek s másfelől az irten'-iszcelet után nyomban köveckező ünnepélynek keretében. Az istentiszteleten az egyházi beszéde* Szánthó V: ma, gyök. lelkész jelölt, hitoktató s lelkész iogia tartatot. Az ünnepély a D. F. Unitárius Nők Szöee?ségénk a régi kollégium épületében evő helyiségében, (Calea M. Foch 10. sz, J, emelet) fog megtartatni s azon az iskolás növendékek szavalatokkal és énekszámokká: fognak szerepelni. x A ..Principesa Ileana1* leánygimnázium tudomására hozza az érdekelteknek, hogy a telvételi vizsgák (I. osztály) junius 23-án reggel 8 órakor kezdődnek meg. A GYAKRAN VISSZATÉRŐ FEJFÄTÄS ÉS SZÉDÜLÉS sok esetben megszűnik, ha a beteg naponként reggel éhgyomorra ér. este lefekvés e °'tt„ e8Y félpoháL- természetes „FERENC JÓZSEF“ keserüvízet iszik. Az orvo.‘ok ajánlják. PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON kapható az Ellenzék könyyosztálvában, Clnj, Plata Unirii. Fehér szalvéta 50 darab 9 lej, mintás szalvéta 25 darab 9 lej. Cukrászdáknak, éttermeknek negvedes fehér szalvéta 1000 drt> 40 lej. 20 kötet lexikont p alándáltba mindenki, aki előfizet az Ui Idők képes hetilapra, a legnívósabb és legszebb budapesti folyóiratra. Előfizetési ár egy évre csak SCO— lej. Kérjen ismertetést: Ellessék kö nywo&ztái&ától €mh P. Cl \ semmitöszék is |éváíia§y<a Kreimer Miklós elítéléséi Két hónap? elzárás és három évi eltiltás az újságírástól a „Kftusvéli-harangszó“ cimü cikkért Köztudomású, hogy uz Ellenzék vezércikk- Írója, Krenner Miklós dr (Spectator) ellen számos sajtópert indítottuk, melyek felmentéssel végződtek, egyet kivéve, amely épp egy tudományosan és elvontan fejtegető cikk miatt indult. Az Ellenzék 1933. évi húsvéti számában jelent meg Krenner ,,Húsvéti harangszó“ cirnü nagyarányú ünnepi cikke, mely a transzilvánizmus és tartományi ön- kormányzat kérdését is szóvá tette. A vádhatóság a bíróság elé állította a cikk szerzőjét államellenes izgatás címén. Több tanács többször tárgyalta az ügyet, mig végre 1934 februárjában elhangzott az első Ítélet. A helyi törvényszék a Marzescu-törvény alapján bűnösnek mondotta ki Krenner Miklóst és elitélte két hónapi fogházra, három évi eltiltásra a hirlapirástól és politikai jogainak öt évi felfügg<?sztésére. Az Ítélet nagy feltűnést keltett, mert az első esel volt, hogy újságírót eltiltanak az írástól és politizálástól is. Az első éppen a kisebbségi ujságiró- szervezet akkori elnöke volt. Az ügyész megnyugodott, de a védelmet lelkesen ellátó Klein Miksa dr. felebbezett. A tábla helybenhagyta az ítéletet azzal a hozzátétellel, hogy az ügyész felebbezése esetén súlyos-, bitóttá volna. Nemrég, május 13-án a sem- mitöszék jogerőre emelte az elsőfokú bíró ság Ítéletét. Krenner Miklósnak be kell vonulni a fogházba és három évig nem irhát. Krenner Miklós a következő nyilatkozat közreadását kérte: „Idestova már másfél hete tudom, hogy jogerősen elmarasztaltuk. Volt időm elgondolkozni helyzetemen. Megállapítottam, hogy csak a sorsom változik meg: én maradok, aki vagyok. Viszont kötelességem ' ^ helyzetem különösségének tudatában, hogy ne feszélyezlek egyetlen magyar Intézményt se, amely lúggá fogadott, főleg hu kitüntető módon cselekedte. Ezért — idő és költségkímélés céljából — hálás köszönetéin kifejezésével itt jelentem be lemondásomat a Kisebbségi Újságíró Szervezet elnöki tanácstagságáról és örökös diszelnökségéről, a helybeli Újságíró Klub elnökségéről, az aradi Kölesei Egyesület tiszteletbeli tagságáról, az Országos Magyar Párt intézőbizottsági tagságáról és helyi tagozatának tiszteletbeli elnökségéről, egyben kilépésemet az Újságíró Szervezetből, a transzllván Irodalmi Társaságból, a Kemény Zsiginond Társaságból, a romániai Pen-KIub magyar osztályából és az Országos Magyar Pártból. Az olvasóktól majd akkor búcsúzom el, amikor az Ítélet végrehajtásához fognak. Krenner Miklós“. CAPITOL Világsláger 1 Cluj szenzációja! - Ma, pénteken mutatja be a Capitol-Mozgó az Egyesült Államok által aranyéremmel kitüntetett világfilmet: ^OZGO ÜMKOK KERT3E! GRRRY COOPER, ARI! HflRDlRG ■MM ............Ilii jTiszák a főszerepeket. Műsor előtt a legújabb Paramount-jurnái, a Szovjet vöröshadsereg felvonulása és a legújabb abessziniai esemé- mények, stb. Este 9 órai előadásra kérjük a jegyet előre megváltani ff A nemzetközi események a hadfelszerelést sürgetik“ mmrrr p 11 ■ --Jniiiss elején történik meg a kormány átszervezése felelőt szerkesztő: Dr. GKOIS LÁSZLÓ, BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Kormánypárti körökben a liberális párt országos kongresszusának előkészítésével vannak elfoglalva. A vidéki megyei tagozatok kongresszusai közül a junius 21. napjára Ba- cauba s junius 26. napjára Muscelbe összehívott gyűlés nagyfontosságunáik Ígérkezik. Az előbbin Tatarescu miniszterelnök, az utóbbin Dinu Bratianu fog felszólalni. Tatarescu miniszterelnök most a hadseregfelszerelésre fordítja minden tevékenységét, miután meg van győződve, hogy igy szolgálja 'legjobban az ország érdekeit. Az Adeverul értesülése szerint a nemzeti-parasztpárt nem hajlandó a jelen'egi kormánynak ezen o téren segítséget nyújtani. Hibáztatja a kormányt a Skoda-ügy felidézéséért, mely késleltette a megkezdett munka befejezését. — A hadseregfelszerelésre vonatkozó további szerződések aláírását folyton halasztják — irja az Adeverul. — Tatarescu azt ígérte, hogy* a felszerelést másfél hónap alatt kereszt ül viszi s felszabadulva a munkától a párt ügyeinek fogja minden idejét szentelni, ígérete óta 6 hónap telt el s május is elmúlt anélkül, hogy tervét megvalósítva, lemondott volna hadfelszerelési tárcájáról. Végül a nemzetközi események erősebbeknek bizonyultak s arra kényszerítik, hogy rövidebb határidőkkel kösse meg a kérdéses szerződéseket. Amit 6—8 éves szállításra akart beosztani, azt most egy évi szállításra kell lekötni, feladatának tehát rövidebb idő alatt fog megfelelni. ÚJABB RAZZIÁK. A helybeli rendőrség tegnap este már harmadizben végzett a város terű* létén általános személyellcnőrzést. Az újabb razzia eredménye 63 letartóztatott: 59 férfi éj> 9 nő. A letartózHatottak közül- i4j akiket szabadlábra is helyeztek, később igazolta magát. A visszamaradtak közül 48 egyén személyazonossága nem volt rendben, 1 személyt a bűnügyi osztály, egyet pedig az állambiztonstági hivatal körözött, mig négy fiatalember ellen azért indult eljárás, mert nem tettek eleget az előzetes katonai kiMi fog következni? — A liberális párton azt hitték — folytatja ez Adeverul —, hogy a hadfelszerelési program megvalósításával Tatarescu missziója véget ért s legkésőbb ősz kezdetén le fog mondani. Ma már ezzel szemben az őszi parlamenti ülésszak megnyitásáról beszélnek. Ez azonban csak „illúzió“, mert az ősz a kormányválságot elhozza. A közelgő tanácsválasztásokon ugyanis a kormánypárt súlyos vereséget fog szenvedni. Ezt nem lehet majd figyelmen kivül hagyni. A jelen pillanatban azonban még tart az optimizmus, ennek bizonyítéka az a hir, hogy Tatarescu kormányát julius elején átszervezi. Politikai körökben kíváncsian várják: a hadfelszerelési tárcával az átszervezés alkalmával mi fog történni? Másik akadály lamandi tárcanélküli miniszter személye, aki a részére felajánlott kultuszminiszteri tárcát nem akarja elfogadni. Lapedatu kultuszminiszter örökét tehát minden valószínűség szerint Nistor fogja betölteni, kinek helyét a munkaügyi minisztériumban lamandi fogja majd betölteni. Ti- teanu volt belügyi államtitkár helye is betöltésre kerül átszervezés esetén. Valószinüleg Cornel Tataranut nevezik ki helyére, ki nagy beszédet mondott s éles támadást intézett a szélsőségesek esllen e liberális párt R.-Sarat-i ülésén. képzésről rendelkező törvények. Érdemes meg- emliteni, hogy az utóbbi 3 nap folyamán, amióta razziáit tara e rendőrség, a bűnügyi osztályhoz lopás, vagy betörés ügyében egyetlen feljelentés sem érkezett. NŐI DIVATLAPOK a tavaszi szezonra (ruha, kabát, kosztüm) már hatalmas válasz* tékban kaphatók az Ellenzék künyvosztályá- ban, Cluj, Piaţa Unirii. Megnyílt a Someşeni sós, hé- nea és iszapfürdő! Junius 7-én, vasárnap nyílik meg a Somescni lürdő. — Melc;' és hideg fürdők, iszappakolások, masszázs, két medence úszásra, us/ómester, i.sz. p- bekenések, napfürdők. — 25°/o kedvezmény a vasúton. — Megá lanak a nappali személyvonatok Halta Băile Someşeni-n junius 15-től. — Állandó autóbuszjárat. Elsőosztályu vendéglő. A Elunt-kormány összetétele (Első oldali cikkünk folytatása) A szociális együttműködés csoportjába tartoznak: Lebas munkaügyi miniszter, Sei- liere közegészségügyi miniszter, Desarnaulde testnevelésügyi államtitkár, Lacorre asszony gyermekvéddemügyi államtitkár tartoznak. Az uj kormány 21 miniszterből áll és 14 államtitkárból. A miniszterelnök és 12 miniszter a szocialista párthoz, 8 miniszter pedig a radikál-szocialista párthoz tartoznak. A minisztereken kivül főbiztost neveztek ki Paris környékének szépítése érdekében. Kineveztek továbbá 5 úgynevezett koordinációs bizottságot. A nemzetvédelem és hadiipar bizottságának elnöke Daladier, a közegészség- ügyi bizottságé Sallengro. a nemzetgazdaságügyi bizottság elnöke Spinasse, a külügyi kapcsolatok elnöke Delbos, a szociális egvütt- miiködésügyi bizottság elnöke Lebas lett. A kormánylista nyilvánosságrahozatala után Leon Blum kijelentette az ujságiróknak, hogy a kormány tagjainak nagy szánta a több párt részvételével magyarázható, ami kötelezettségeket jelentett. Az újítások bevezetésével nem egyéni célokat követett, hajnem ennek komoly okai vannak. A miniszterelnök kötelessége lesz, hogy a különböző csoportok között ez együttműködést biztosítsa és hogy a logika elvei szerint mindenkinek kijelölje hivatását. Leon Blum a közigazgatás gyökeres átszervezésére készül. Nyilatkozatát az uj miniszterelnök a következő szavakkal fejezte be: „Remélem, hogy- kormányom sokáig fogja tartani magát, mert ebben az esetben sok újítást valósíthatok meg. Az állam kötelességei egyre bonyolultabbá és változatosabbakká lesznek. Az uj kormány már szombaton mutatkozik be a kamarában. León Blum ez alkalommal ismertetni fogja politikai célkitűzéseit. Az első minisztertanácson Lebrun köztársasági elnök elnököl. Ekkor szerkesztik meg azt a kormánynyilatkozatot, amelyet Leon Blum szombaton délután a parlament előtt fel fog olvasni. Leon Blum az újságírók tudomására hozta, hogy ma este rádióbeszédet fog mondani, melyben a munkássztrájkkal foglalkozik és ismertetni fogja a kormány álláspontját a jelenlegi helyzet égetően sürgős kérdéseivel kapcsolatban. Az angol külpolitika három sarkpontja LONDON. (Rador) A Times vezércikkben mutat rá arra, mi kell legyen az angol politika három sarkpontja: 1. Nagybritanniának világosan közölni kell, mely kötelezettségeit tekinti érvényeseknek. 2. Határozott kezdeményezést kell mutatnia a Németországgal való tárgyalások terén. 3. Meg kell valósítani azonnal nemzetvédelmi terveit. Ami a szankciók kérdését illeti, a Times azt hiszi, hogy azok fenntartását vagy megszüntetését csak a népszövetségi tagállamok közös akciója által lehet kimondani. Három hatalomnak kellene kezdeményezést vállalnia a Népszövetség tekintélyének megerősítése végett. E három hatalom, Nagybritannia, Franciaország és Németország. Nem lesz könnyű azonban összeegyeztetni a francia és német felfogást Európa megszervezését illetőleg. Évezredes történelem tanúsítja viszont, hogy nem lesz biztonság e két ország között, amig ez az egyezmény nem valósul meg. Angliának meg kell mutatnia, hogy főcélja minden támadás és háború megakadályozása s hogy nein fog érzéketlen maradni ezen elv megsértésével szemben Színi* ös* - Mozgó Ma, pénteken premier! Clujon előszöri TarzanadzsHnttElPÉms Idegíeszitően izgalmas egzotikus filmóriás! — Igalmas kalandok az őserdő mélyén! — Magyar felirattal ! ! Pénteki kezdettel! Helyárak: 12 és 19 lej Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT* *■ &8 fclten&ék „Concordia4* műintézeténefe körfjsgó ujviuXtfr CENZURAT