Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)

1936-06-07 / 130. szám

Szerkesztőség és kiadó hi varai: Cluj, Calea Moţilor 4 Fiókkiadóhivaital és könyvosztíly: Piaţa Unirii 9 szám. — Telefonszám: 109. — Levélcím: Cluj, postafiók 80. MAGYAR POLITIKAI NAPILAP ALAPÍTOTTA: BARTHA MIKLÓS Előfizetési 840 lej. — pengő. A áriak: havonta 70, negyedévre 210, félévre 440 évente • Magyarországra: negyedévre xo, félévre 20, évente 40 többi külföldi államokba csak a portókülönbözettel több LVII. ÉVFOLYAM, 13 0. SZÁM. VASÁRNAP ■mawmi 1936 JUNIUS 7. Hatodék hogy bölcsen uralkodó királyunk haza jött és elfoglalta ősei trónját. Az események élénk emlékezetünkben élnek. Nem feledtük, hogy a régensianácsi rendszer természetes gyön- geségből folyó hangulat némán is elszállt a király füléhez s ö habozás nélkül lépett tör­téneti küldetésének nehéz útjára. A fejlemé­nyek szintén élénk emlékezetünkben fészkel­nek. A király a gazdasági válságon úgyszól­ván már átvezette országát és az ismétlődő politikai válságok alighanem végetérőben vannak. Az elmutt korszak számos törvénye fogja megőrizni a királyi kodificátor jelen­tőségét, de mindennél inkább legnagyobb al­kotása, amit kizárólag maga kezdeményezett: o földet fojtogató terhek alapos gonddal tör­tént konverziója s az óhatatlan áldozatul adott hitelélet lassú, de biztató újraépítése. Ami sötéten felhőzi az eget, nem a mi ro­vásunkra esik; az általános időjárás követ­kezménye, a világválság folyománya, hogy a szélső jobboldali törekvések elhatalmaskodá- sa mindenütt végzetes bajokat zúdított a ki­sebbségi jogvédelemre és a külközéletet a keletafrikai háború, a rajnai öv fölfegryvere- zése, az angol vezérlet alá került Népszö­vetség válsága töltötte meg irtózatos feszült­séggel, aminek a villamos kisütése érdekében most folynak a végeláthatatlan erőfeszítések. Ezeknek sorába tartozik a három államfő épp most kezdődő találkozása országunk fő- . városában. Csehország*es Délszlávia államfői meglátogatták legnagyobb kipillantásu és te­kintélyű társukat , a mi fejedelmünket és nem csak emelik junius 8-nak ünnepét, hanem közre akarnak hatni vállvetve a béke meg­mentésén és az elkerülhetetlen jog-igazság megtalálásán. Hódoló üdvözletünket küldjük e kétszeres ünnepnapokon a trón lépcsőjére. Holnap szenteli föl az előírás szerint ragyogó szer­tartással a szükséges 3 egyházfő országré­szünk katolikus segédpüspökét, Vorbuchner Adolf dr.-t. Az őspüspőld és újabban koroná­zó város székesegyházának szűk méretei mi­att kívánták, hogy mentői kisebb közönség érkezzék az idegenből, de a szivek és lelkek nem ismerik a távolságot, még kevésbé a szűkített határokat és minden idegáramlá­sukkal odafordulnak a szentelés ünnepéhez, ahol eldől a transzilván vidékek szilárd hitű és szenvedni tudó katolicizmusának a lelki vezérlete hosszú időre. Igaz, hogy alkalma­sint nem uj kezdetről, hanem régi folytatás­ról van szó. Háta Istennek, Majláth Gusztáv még nem adja át egészen püspöki trónusát s minden tehetősége megvan, hogy fönntartson minden eddigi vonalat, amibe az utódlásra hivatott segédpüspök bizonyára engedelme­sen és bölcsen beleilleszkedik. Nem tagadjuk, fájdalmasan érintett a tősgyökeres magyar papok mellőzése a koadjutorság betöltésekor. Ez most már főleg katolikus kérdés és ka­tolikus testvéreink ezúttal is engedelmes örömmel hajolnak meg a pápai szék kifür­készhetetlen akarata előtt. Nincs önkormány­zatunk, mint a görög katolikusoknak, akik szabad elhatározással jelölik érdemes főpap­jaikat még az érseki székre is. Az egyház­megyei belső és korlátozott önkormányzat­nak az a kis mérete, amely legalább elvben s halkan képviselt valami óhajtást, veszen­dőben ment a státus egyszerű püspöld tanács­osa való átalakításával. De mindez most már meddő dolog. Viselni kell az elrendeltetést és a jobb időkre bízni, mikor a transzilván ma­gyar katolicizmus magyar akarata legpará­nyibb külsőségekben is érvényre juthat. Erős biztatást hallunk, hogy az uj segédpüspök igazi magyar lehetőségeket jelez. Ebben a reményben üdvözöljük őt felszentelése alkal­mából cs Isten bő áldását kérjük magyar katolikus szellemű tevékenységére. Ida délelőtt érliezneli Bueuresti-ke a kisantant-illamfük Áss uj francia kormány egyelőre tehetetlen a folyton terjedő mimkás- szárájkkal szemben. — Blum miniszterelnök mérsékletre intő rádió­beszéde. — Angol—olasz közeledési tárgyalások Délkina hadat izent Japánnak (?) A külpolitikai események előterében a jugoszláv és csehszlovák államfők Bucu- resti-i látogatása áll. Benes csehszlovák köztársasági elnök tegnap este 11 órakor uta­zott át városunkon és érkezését épp úgy, mint Pál jugoszláv régensherceg érkezését, Bucuresti-ben ma délelőttre várják. Titulesv u külügyminiszter a várakozás ünnepi han­gulatában nyilatkozatot adott az Universulnak, melyben hangoztatja, hogy * kisantant sohasem fog eltérni a Népszövetség alkotmányától, melynek védelmére negyvenötmillió embert bocsát Genf rendelkezésére. A Népszövetség és az erős nemzeti hadsereg — tette hozzá kijelentéseihez Titulescu — nem zárják id egymást. A mai nap az érkezés ünnepségeinek van szentelve. Holnap a Scroviste-i kastélyban fontos tárgyalások fog­nak lefolyni, melyek után előreláthatólag külpolitikai szempontból is jelentős kijelen­téseket tesznek a Bucuresti-ben tárgyaló államfők. Parisban a Blum-kormány ma mutatkozik be a parlamentben. Az uj kormányt való­ságos forradalmi helyzet várj« az országban* Hosszú idő óta példátlan kiterjedésű sztráj­kok rázzák meg a francia közgazdasági éiet szervezetét. A kormány éfm^WDó szocialista vezető egyéniségek közbelépése a munkásoknál eddig sikertelen maradt. Még mindig nem lehet világosan látni, hogy milyen erők állanak a folyton terjedő sztrájk mögött. Jobb­oldalról a kormányt támogató kommunistákat vádolják azzal, hogy forradalmi helyzetet akarnak a sztrájk által teremtem. A kommunisták parlamenti képviselete tiltakozik ez eilen és a jobboldali körökkel rokonszenvező munkaadókat teszi felelőssé a munkás- mozgalomért, melynek állítólag tisztán bérmozgaimi és szociális jellege van. Leon Blum, aki tegnap átvette a miniszterelnökséget, rádióbeszédben fordult az országhoz. Kijelen­tette, hegy a kormány meg fogja tenni kötelességét és a választáson tett egyetlen Ígére­téi sem hagyja megvalósítatlanul. Kéri azonban a munkásságot, hogy legyen bizalom­mal a kormány iránt, mely a munkásság jogos követeléseit fokozatosan meg fogja való­sítani és kéri a munkaadókat is, hogy a lehető legszélesebb egyenlőség szellemében vegyék tanulmányozás alá a munkások követeléseit Az országot pedig kéri, hogy őrizze meg hidegvérét és óvakodjék a tulhiszékenyek túlzásaitól és az álnokok által terjesztett hamis hírektől. A helyzetet, Blum miniszterelnök szerint, csak a rosszakarat dramati­zálja, mert jóindulattal rövidesen meg fogják oldani a nehézségeket. A sztrájkról érkező megbízható hírek azonban éppen elég anyagot nyújtanak Blum miniszterelnök megnyugtató szavai ellenére is ahhoz, hogy a helyzetet drámai feszült­ségűnek lássuk. A munkabeszüntetés lassanként életfontosságú üzemekre is kiterjed és közeledik ahhoz, hogy általánossá váljon. Párisban tegnap már élelmiszerpánik kezdő­dött s a közönség megrohanta a nagy élelmiszerüzleteket. Az esti lapok a sztrájk miatt szintén nem jelentek meg, bár legújabb táviratok szerint, megjelenésük mára biztosí­tottnak látszik. A kormány a munkásság megnyugtatását erős szociális jellegű törvény- javaslatok benyújtásával akarja elérni. Első javaslatai között fognak szerepelni a negy­venórás munkahétre, a fizetett szabadságra és a kollektivszerződésekre vonatkozó tör­vényjavaslatok. A Népszövetség rendkívüli közgyűlését junius 30.-ra összehívták. Külpolitikai körök­ben elterjedt vélemény szerint a közgyűlés összeüléséig minden valószínűség szerint lényegesen enyhülni fog az angol—olasz feszültség. Grandi londoni olasz nagykövet az utolsó napokon kétszer is tanácskozott Eden külügyminiszterrel és hosszabb megbeszé­léseket folytatott Vansittart állandó külügyi államtitkárral is. Londoni irányadó körök­ben nem titkolják, hogy a tanácskozások tárgya jóval túlhaladja a pillanatnyilag idő­szerű kérdéseket. Angol hivatalos körökben növekedik a hajlandóság arra, hogy vala­milyen elfogadható formában az abessziniai befejezett tényeket tudomásul vegyék. Egy­előre úgy angol, mint olasz részről az a legfőbb cél, hogy Genfben ne kerüljön olyan összeütközésre a dolog, mely a Földközi-tengeren tervezett szélesebb megegyezés elé legyőzhetetlen akadályokat hárítana. Szó van arról is, hogy a szankciókat esetleg olyan kijelentés kíséretében szüntessék meg, amely Anglia elvi álláspontjának is elégtételt adhat. Az utolsó órában szélsőkeleti szenzációt jelent a távbeszélő. Nankingból Londonon át érkező jelentés szerint a Kantonban székelő délkinai kormány hadat üzent Japánnak és 200.000 főből álló hadseregét már meg is indította észak felé. A jelentés ebben a for­mában meglehetős zavaros. Kínának a japán csapatok által megszállott északi területe nagy távolságra fekszik a kantoni kormány területeitől, közbeesik a Nanking által kor­mányzott óriási középkinai terület. A japán csapatok megtámadásához tehát vagy az kellene, hogy a nankingi kormány közösen támadjon a kantoni kormánnyal, vagy az, hogy a kantoni kormány igazában a nankingi kormány területei ellen indítsa meg a támadást Japán ellen folytatott háborúskodás címén. A Szélsőkeleten mindenesetre fon­tos események készülnek, melyekben még ivem lehet tisztán látni. BmwesSiaz ünnep előtt B <U C U R E S TI. (Az Ellenzék távirata.) A bucureştii lapok hosszas cikkekben foglal1- koznak Pál jugoszláv régewsherceg és Benes csehszlovák köztársasági elnök látogatásával. A kormány hivatalosa — a Viitorul — ve­zércikkében hangoztatja, hogy a román nép ünnepélyesen fogadja illusztris vendégeit, kiknek látogatása a kisantant államai között fennálló kapcsolatok megingathat at lanságát jelképezi. Benes elnök rövid nyilatkozatot adott a Dim men­tának, melyben leszögezi, hogy a kisantant célja a nyugalom, béke és gazdasági fejlődés lehetőségének biztosítsa. A kisamtantot — mondotta — elsősorban magunkért hivtuk életre, bogy kölcsönös bi­zalommal és munkával segítsük egymást. Bí­zunk magunkban s teljes jogú részesei aka­runk lenni az európai politikának, melynek rendjét minden kísérletezéssel szemben meg- védtüik. A békeszerződések alapján állva ak­tiv tényezői voltunk a Duna-medence politi­kai és gazdasági megszervezésének oly mér­tékben, .UűSy^egnagyóbb ellenfeleink sem kötelék fűz ■össze bennünfognak ben­nünk csalódni. y Titulescu külügyminiszter a következő nyilatkozatot adta a Dimineatanak: — A kisantant államfőinek találkozása megszenteli a világháború után kötött első regionális biztonsági-szerződést. A megszer­vezett béke szükségéből született, modern ál­lami élet útját követi s példaként szolgál ma is Abban az órában, midőn Európában min­denütt ily szövetségeket fognak alkotni — mely senki ellem- nem irányul s a nemzet­közi törvényeket tiszteli — az igazi békével fogunk találkozni. Büszkék lehetnek, akik megalkotják s megelégedettek, akik szolgál­ják. Hivatalos jelentés szerint Titulescu nyilat­kozatot adott az Universulnak is, melyben- leszögezte, hogy a kisantant azért győz, mert összhangot teremtett az erő és biztonság kö­zött. Sohasem fog a Népszövetség alapokmá­nyától eltérni, melynek céljára a csoportjához tartozó 45 millió európai védelmét rendel­kezésre bocsátja. A Népszövetség és az erős I nemzeti hadsereg nem zárják ki egymást. El­lenkezőleg, a Népszövetség alapokmánya az államokat a biztonság védelme és nemzetkö­zi kötelességeik teljesítése céljából hadsereg felállítására kötelezi. A kisantant titka az volt, hogy a nemzetköziség és erős és védel­mező nemzeti érzés fogalmát össze tudta egyeztetni. A restaurációs ünnepségekre számos kül­földi újságíró, fotoriporter és fíknriporter ér­kezik a fővárosba. A királyi palotában ai mai dezsőné kereté­ben a három államfő felköszöntőt fog mon­dani, melyeket a román rádió közvetíteni fog. A beszédek a kásantanit szolidáris politi­káját fogják kiemelni, amd rendkívüli fon­tosságot fog adni a bucureştii értekezletnek. A holnapi napot egészben a politikai tár­gyalásoknak szentelik, amelyek a Scroviste- kmtélyban fognak lefolyni. Vasárnap este nagy diner lesz a csehszlovák követségen. Hétfőni Benes elnök és Pált herceg részt fog­nak venni az OETR által rendezendő összes ünnepségeken, délben) a palotában adandó di­neren. majd este szintén az uralkodó által adandó intim dezsőném. Annak végeztével a magas vendégek megtekintik a cotrocenii gyakorlótéren rendezendő tábortüzet. A II. Károly-hajó felszentelésére kedden kerül sor. A hajó keresztapja az uralkodó lesz. (Foly tolása a 16. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom