Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-30 / 148. szám
1936 juni us 30. ELLENZÉK 5 Leintette a vasút a goromba kalauzokat. Bucuresti-ből jelentik: A CFR vezérigazgatóság most kiadott 874. számú hivatalos lapja szigorúan figyelmezteti a vonatkísérő személyzetet (kalauzokat) és az ezeket ellenőrző tisztviselőket, hogy a fürdő és üdülőhelyeinket látogató utasokkal szemben udvarias és előzékeny magatartást tanúsítsanak. Az idegen utasok menetjegyeinél előforduló tévedések és esetleges szabálytalanságok alkalmával, melyek legritkább esetben származnak az utas hibájából, a kalauzok ne kezdjék gorombaságokkal és büntetésekkel, hanem egyik közbeeső állomáson, hol több ideig áll a vonat, az állomásfőnök vagy más tisz-tviselő bevonásával legyenek segítségére az utasoknak. Munkanélküli épitőmunkások. Tg.-Mures- röl jelentik: A Tg.-Mures-i iparosiok megdöbbentő, nehéz helyzetéről tanúskodott az a népes küldöttség, mely pénteken délelőit járt a város ideiglenes bizottságának elnökénél. A küldöttség 3-28 munka nélkül álló épitőmunkás nevében beszélt arról a nyomorról, melyben ennek az iparnak munkásai vannak most, amikor a nyári hónapokban kellene őket legjobban foglalkoztatni. S'oós József, az épitőmunkások egyesületének elnöke azt kérte, hogy a város időközi bizottságának elnöke részesítse a 328 dolog- talanságra kárhoztatott iparost a városi és megyei közmunkákban, teremtsen uj közmunkák révén munkaalkalmakat és intézkedjen aziránt, hogy a viz és villanydijakat ne hajtsák fel ezeken a kenyérkereset nélkül maradt munkásokon mindaddig, mig keresethez nem jutnak. Dandea interimár- bizottsági elnök megígérte, hogy az ügyet megvizsgálja. Féltékeny elefántok. Berlinből jelentik: München állatkertjében, Hellabrunnban a napokban szabályos ütközet folyt le az elefántok között. A csatának tragikomikus háttere van. Az állatkert tizenhárom elefántja ugyanis féltékenykedett egymásra. A féltékenység tárgya három kis bébi-elefánt volt, amelyeket az állatkert közönsége Stasi, WaslI és Seppl becézőneveken ismert. A bébi-elefántok eddig anyjukkal voltak, most azonban kiengedték őket az öreg elefántok közé. Ezek nagy lelkesedéssel fogadták a kicsinyeket és mindegyikük egyedül akart játszani a bébikkel. Az öreg elefántok között ezért nézeteltérésre került sor. Először csak lökdösték egymást, később azonban már vad dühvei mentek egymásnak. Meg is harapták egymást, úgy hogy többen megsérültek. Az ápolóknak csak nehezen sikerült a dühöngő elefántokat szétválasztani és a három kis bébi-elefántot biztonságba helyezni. Újabb mamniuth-agyarat találtak Miskolc környékén. Budapestről jelentik A Bükk, mint Magyarország legősibb települése! számtalan és nagyon értékes lelettel egészítette ki a jégkorszak emberének és állatvilágának életére vonatkozó ismereteket. Harminc esztendővel ezelőtt itt indították meg a magyarországi barlang- és ősember- kutatás munkálatait. Ezeknek a kutatásoknak az eredményei, az ősember életére rá-, világitó szerszámokon és fegyver-kezdelle- gességeken kívül, a diluviális jégkorszak elképzeléseinket meghaladó méretű mammulh- és barlangi-medvecsontok voltak. A kutatások előtti időben egv-egy ilyen felszínre került csontról gonosz óriásokra és mesebeli sárkányokra következtetett a néphit és a biztonság kedvéért jó erősen megvasalva, a községháza falához szögezték . . . Ma már csak népmüvelődési jelentőségük van: ma már adat minden ilyen csont, amiből rekonstruálni lehet ezeket a tiz es tizezer esztendővel ezelőtti szörnyetegeket. Közép-Európa legnagyobb mammuth-agyarát is, 3 méter és 38 centiméter hosszú, Miskolc környékén találták és a bors'od-miskolci múzeumban őrzik. A napokban Iiangon-patak völgyében JDomaházán újabb két ilyen agyarra bukkantak, amelyek közül a nagvobbik 2 méter és 60 centiméter hosszú. Az uj lelet egyelőre még darabokban van és vastagon beparafi- nozva várja a miskolci múzeumba való elhelyezését. PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON kaphat* az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Plata Unirii. Fehér szalvéta 50 darab 9 le], mintái szalvéta 25 darab 9 lej. Cukrászdáknak, éttermeknek negyede» fehér szalvéta 1000 drfr Öl világrész maggar vándorai Hires magyar felfedezők Irta : HALÁSZ GYULA. Most Lei 73—, később 112 Lei Lepagenál, Cluj. — Postán utánvéttel. — Kérjen teljes ujd. jegyzéket Lepagetól I Bográcsgulyás-ebéd Debrecen. (Az Ellenzék tudósító jótól.) Nagy sikerrel zajlott le az idei hortobágyi hidi vásár. Felhajtottak többek között 1100 lovat, 11S1 szarvasmarhát, 3629 juhot és 200 sertést. A vásár közönségét kellemesen lepte meg, hogy a Hortobágy folyó medrét wz töltötte meg, amire évek óta nem volt példa, úgyhogy könnyen itathatták a felhajtott állatokat. Sok vágómarhát felvittek Budapestre, a Dunántúlra pedig igavonómarhái szállítottak nagy számban. Az 1181 szarvasmarhából 1015 kelt el és az árak is kedvezően alakultak. A vágómarha kilogramja élősúlyban 36 —50, az ökör 45—60 fillér, a lejestehén darabja 170—330 pengő, a vágólóé 35—100 pengő, közepes igásé 130—200 pengő, kocsiló 300 pengő, katonai célokra vásárolt hátaslovak 400—700 pengő. Anyajuhok páronként 24 pengővel keltek el, míg a sertések élősúlyban kilogramonként 70—85 fillér között mozogtak. Német filmezőtársaság felvételt készített a hortobágyi vásárról. így fényképezték a kilenc boltíves nagyhid mellett táborozó szekereket, a sokezer jószágot és főleg Kovács Bálint csikós minden cowboy nagyságot megszégyenítő bravúros lovasmutatványait. A csikós lova hátóira széket tett, majd ráült a székre és nyugodtan elfogyasztotta bográcsgulyását, miközben a lő minden vezetés nélkül szabadon száguldozott. Sarlóval vágta át nyakán az ütőereket. Tg.-.Vlures-ről jelentik: Borzalmas öngyilkosság színhelye volt Culpiu Mures-megvei község. Mihály Ferenc 21 éves legényt átvágott nyakkal, holtan találta édesanyja. Csakhamar tisztázódott a véres dráma minden részlete. A fiatal legény ugyanis, mig anyja mezei munkára ment, éles sarlóval átmetszette nyakán a főütőereket. Öngyilkosságának oka az lehetett, hogy Mihály Ferenc évekkel ezelőtt valamilyen baleset folytán elvesztette bal lábát és nem tudott a mezei munkában segédkezni. Az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. Szinkör Mozgó! MA MA Masriene Pietfricli legragyogóbb dime Biborruhís sssicny! Magyar felirat. Hely árak : 12 és 19 lej Előadások 3, 5, 7, 9 Tűz a margitszigeti Polo Színházban. Budapestről jelentik: Kinos feltűnést keltett, hogy a margitszigeti Polo Színház két estén nem tartott előadást. A szinház nap-nap után telt házak előtt játszotta a „Szerelmes Budapestjét, majd a vezetőség elhatározta, hogy szombattól kezdődőleg előadás után tánccal szórakoztatja a közönséget. Ezért a nézőtérre hatalmas fényszórókat szereltetett fel. A reflektorok kipróbálásánál azonban az áram lángba borította és elégette a fővezetéket. A hibát már kijavították és igy a szinház két napi kényszerszünet után folytatja előadásait. Siesta Szanatórium, Budapest, I., Ráth György-ut. 5. a főváros egyik legideálisab- ban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkópiái laboratórium. Elektrocardiograph (szivvizs- gáló). Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló- készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villany- üzemű konyha! Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park! Olcsó árak! Történelmi gallérok. Newyorkból jelentik: Troy városában, amely Newyork államban fekszik, érdekes látnivaló akad a múzeumban. A múzeum ugyanis egy háromezer darabból álló gallérgyii jteménnyel rendelkezik. E gyűjteményben valamennyi amerikai elnök gallérjából van legalább egy darab. De más nevezetesebb amerikai politikusok és közéleti férfiak gallérjai is szerepelnek a különleges gyűjteményben. Minden galléron látható egy cédula, amely pontosan leírja a gallér származását és eredetét. Van olyan gallércédula is, amelyet egykori tulajdonosa állított ki és aláírásával látott el. A fiatal segédek vizsgája. Az uj ipartörvénnyel kapcsolatosan bizonyos tájékozatlanság észlelhető az iparosság körében a ta- noncügyeket illetőleg. Az a kérdés merült fel, mi a teendője a munkaadónak, ha ta- nonca kitöltötte az inaséveket és felszabadult. Erre nézve a törvénnyel kapcsolatos utasítás úgy intézkedik, hogy az a mester, akinek tanonca kitöltötte az inaséveket, bejelenti ezt a munkakamaránál, ott egy nyomtatványt tölt ki, amelyet a kamara láttamoz és ennek alapján a felszabadult tanonc egy esztendeig, mint segéd, dolgozhat. Egy éven belül azonban köteles a segéd az előirt vizsgát letenni. A vizsga sikeres letétele után megkapja végleges segéd igazolványát és munkakönyvét. A vizsgákat évente kétszer tartják meg. Ma harminchat éve 1900 junius 28-án kell ünnepélyesen meg- eskiidnie császár-király, uralkodó-család a két állami föméltóságok előtt Ferencz Fer- dinándnak, hogy a Chotek Zsófia grófnővel három nap múlva kötendő házasságát morganatikusnak tekinti és az összes jogi következményeknek magát aláveti. Egy másik 'világizgalom is van: a kiuai boxer- forradalom nagyarányú kifejtése: most már nyilvánvaló, hogy az uralkodást kéziben tartó özvegy császárné ki akarja irtani az összes idegeneket. A távírók ezúttal még örvendetes hirt közölnek: Pekingből sikerült a követségeknek elmenekülni és a Seymour tengernagy vezetése alatt harcoló 3.000 főnyi európai katonaságot az ostrom alól fölmentették. Később sül ki, hogy a német követ életével fizetett. A válasz lesz Waldersee tábornagy büntető hadjárata. A Bethlen-kollégium népének nagy gyásza. vau: Kovács Gyula, 26 évig városának általános szeretetet élvező polgármestere meghalt; Bartók György ref. püspök temette. Városunk jelentős ünnepre készül. Másnap lesz Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter 35 éves érettségi találkozója és ez alkalomból a város, díszpolgárává is választják; tanulótársai közül a jelentősebbek: Baranyai Imre honvédezredes, Gyulay Árpád p. ü. tanácsos, Her- czegh Lajos MÁV felügyelő, Hóry Béla árvaszéki elnök, Losonczi György min. o. tanácsos. Schilling Ottó közjegyző; a találkozóra hivatalos, az egyetlen élő tanár: Gyulai Pál is, azonban egy másik találkozó miatt kimenti magát. Hegedűs Sándor egy városunkból indult pályát juttatott előbbre. Most foglalta el a kereskedelmi minisztérium államtitkári állását Nagy Ferenc dr., aki egyetemünk tanára volt. Wesselényi Béla br. főúri bandériumot szervez a Mátyás-szobor leleplezési ünnepségeire. A városi közgyűlés napokon keresztül élénk tevékenységet folytat. Az uj Vigadó építésének a terve ismét napirendre került. A vizmü 'végleges kiépítését eldöntötték és elfogadták Farkas Kálmán miniszteri szakértő tervét. Az egyetemen érdekes doktoravatás volt: két fivéré, Perl Ottó fogorvosé és Perl Alfréd ügyvédjelöltté. A Fiivész- kert értékes ajándékot kapott: Istvánffy Gyula egyetemi tanár nagy tömeg „ibolyakövet“ küldött a Tátrából, amelyből szik- lacsoportozat készül a rajta élő vörösszinü moszat bemutatása céljából. Lendvai Márton szobrát nemsokára leleplezik szülővárosában, amelynek díszes jelentőségét Thorma János festő telepe ad. Géczi István, a jeles népszínműi ró városunkba jön s itt mint festőművész mutatkozik be. Hegyi Aranka és Megveri Dezső, a pesti Népszínház művészei magánszinésziskolát akarnak nyitni. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kiállításban 240 lejért kaphatók az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj, Plata Unirii. BÜDACHI GOIDOM EGÉSZSÉG! KENYELEM OLCSÓSÁG! Iszapfürdők Tó- és tengeri fürdők Gyönyörű strand Szezon junus hó 15-től szeptember hó 15-ig!! Felvilágosításokkal szolgálnak ; az „Oficiul Local de Turism“ és az EUROPA Román Nemzeti Utazási és Idegenforgalmi vállalat üsz- szes menetjegyirodái!! Mimltínteló győz a „Hi uneroa“ utolérneleUau miau- sége állal, mert a Primeros antia/.eptikas és több évi pr6 >a által megállapított használhatóságú k szUmény. Az egészséges .Primeroa“-ban a csodás finomság éa bebizonyított bízatom egyesül. Mit hallgassunk meg? Hétfő, 1956. junius 29. BUCUREŞTI. 18.r s: Marcu-zenefcara. 19'- Hírek. 19.1 v: A hangverseny folytatása. 20.20: Grozutza Sándor román népdalokat énekel. 2 r: Ridiózenekar. 22.0s: Niculercu-Bossu énekel. 22.30: Hírek. 22.43: Vladimirov ének- és bale- la jkazen eket. 23.20: Közvetítés egy étteremből. 23.23: Hírek. 24: Hangverseny folytatása. EUDAPEST. 10.30: Hitek. 11 —12.10: Egyházi ének és szentbeszéd a. főblébánia-templombó.. 12.13—13.13: Görög katolikus istentisztelet. 13.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 3.15: Magyari Imre és cigányzenekara. 4.43: Ka' marazenehangverseny. 6: A XXIV. Országos Dalosverseny és Liszt Ferenc-ünnepély. 9.3o: Hanglemezek. BÉCS. 12.30: Béc.fli szimfonikusok. 13: Köny" nyü fuvószene. 17.30: Händel: Messiás-oratórium, Közvetítés a mödlingi Szt. Ottmár templomból. 20.20: Bad-Gastein fürdő 300 éves jubileuma. A történelmi viseletek felvonulásának közvetítése. 23.20: Wagner-est. — BELGRÁD, 17: E'.őadás. 17.20: Népies zene. 18.10: Előadás. 18.45: Lemezek. 20.25: Operettrészletek. 22: SokoPh3ngver- seny. — BERLIN. 19: Lemezek. 23.30: Hangverseny. 24: Szórakoztató zene. — PRÁGA. t8: Katonazenckar. — VARSÓ. 10: Hangverseny. 13.30: Lemezek. 15: Lemezek. 16.30: Népszerű zene. 17: Szimfonikus hangverseny. 18: Tengerészzenekar. 20: Férfiénekkct. 20.50: Szalonzene. 22: Énekverseny. 23.05: Nowow’-ejsky: A Baltitenger legendája, opera részlet. 24: Tánclemezek. Kedd. 1936. junius 30. BUCUREŞTI. 20.20: Grinzinger schrammel- négyes. 20.50: Előadás. 21.05: Confort Mircea énekel. 21.25: Könyvszemle. 21.30: Szimfonikus hangverseny. 22.30: Hírek, 22.45: A hangverseny folytatása. 23.20: Szórakoztató zene. lemezeken. 22.55: Hírek. BUDAPEST. ii: H>rek. 13.0s: Sovánka György és cigányzenekara. 2.30: Setét György hegedül. 6: A Pogány—Erdős jazz-zenekar műsora. 7.15: Hanglemezek. 8.15: „Izfand, a boldog sziget.“ Zakál Dénes útirajza. 8.45: A rádió szalonzenekara. 9.10—9.25: „Az Interparlamentáris Unióról és budapesti kongresszusáról.“ Görgey István dr. BECS. 8: Ébresztő. 11.50: Paoasztzene lemezeken. t6.2o: Gyermekkar. 17.05: Filmlemezek. 20.10: Szülőföldszolgálat. 20.25: Kasza- és sar'-ó- gyárakból (riport). 21.10: Vidám néprajzi est közvetítés Grácból. 22.45: Tarka tizperc. 23.10: örmény zeneest. 24.15—2: Szórakoztató zene. — BELGRAD. 17.20: Lemezek. 17.40: Népdalok. 20.30: A nemzet órája. 20.so: Rádiózenekar. 21.50: Hamgjáték. 22.30: Népdalok. — BERLIN. 19: Kermgők. Titokzatos haláleset reggelig tartó mulatás után. Debrecenből jelentik: Kovácsay Gábor 33 éves terménykereskedő Hajdúszoboszlóra utazott. Másnap délután egy soffőr jelentkezett a kereskedő lakásán és elmondotta, hogy ő vitte Kovácsayt Hajdúszoboszlóra, ahol a kereskedő reggelig mulatott, majd hazatért és a soffőrnek meghagyta, hogy délután menjen a pénzért. Délután aztán holtan találták Kovácsayt szobájában. A rendőrorvos megállapította, hogy a holttest már órák óta fekszik a szobában. Kovácsay holttestén semmiféle külső sérülést nem találtak. Elrendelték a boncolást annak megállapítására, hogy nem történt-e mérgezés. A kereskedő felesége különben hetek óta súlyos beteg. Primăria Municipiului Cluj. No. 17.653—1936. HIRDETMÉNY. Cluj váiros polgármesteri hivatala az érdekeltek tudomására hozza, hogy o Grigorercu híd körül tervezet- partvédelmi munkálatok tárgyában nyilvános árlejtést tart. Az árlejtés 1936. julius 14-én, d. e. 11 órakor a városház^ 4. sz. termében az árlejtési bizottság előtt le.°z megtartva, az államszámviteli törvény 88—110 cikkelyei szerint. A terra^z és galyhenger munkálatok költségvetésének végösszege 1S7.000.— lej. A munkálatok a megrendeléstől számított 45 nap abet elvégzendők, az átvételt pedig a> helv- fzinen az átvételi bizottság végzi. A zárt boriték- baaj, benyújtandó felbélyegzett és lepecsételt ajánlatokkal egyidejűleg 10.000.— 'ei ideiglenes óvadék készpénzben vagy állampapírokban letétbe helyezendő. A terv. költségvetés és q tcherfüzetek, naponta 12 —13 óra között ^ város műszaki hivatalában, (Str. CogSünicea-nu 4. I. emelet) tekinthető meg. Cluj, 1936. VI. 26. Primăria Municipiului Cteţ.