Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-14 / 135. szám
14 ELLENIÜK 10 3 0 I u n I u s 14. Öhöäliarc az őrüli mrúm és ftütlü földbirtokos höiölí BUDAPEST. (A/ Ellcnvzök tudósi lójától.) Purv's.i jelenetnek voltak szemtanúi azok, akik reggel a Váci-utcában megfordultak. Az ilyenkor még csendes, elegáns utcai nyugalmát fiatal nő sególykiáltásai verték fel. — Tolvaj! Maga lopta el a retikiilümet! — kiáltozta a húsz év körüli fiatal leány, aki egy jól öltözött negyven év körüli férfi ruhájúba kapaszkodott és ütlegelni kezdte az ismeretlen urat, akit láthatóan kínosan érintett a nem várt inzultus éss meglehetős erélyesen igyekezett a sikoltozó nő ütlegeitől szabadulni. Szabályos ökölharc fejlődött ki közöttük, amelyet csők a járókelők közbelépése szakított félbe, közben persze hatalmas ember- gvürü vette körül a hadakozó feleket. A tömeg két pártra oszlott. — A hölgynek van igaza — kiabálta egy töpörödött öreg asszony, okit az eset annyira érdekelt, hogy élelemmel megrakott kosarát maga elé rakta <a földre és igv bíráskodott. Sokan azonban a fiatal nőt okolták o jelenetért. Még mielőtt a helyszín, hívatlan bírái dönthettek volna, hirtelen feltűnt egy rendőr alakja. — Biztos ur kérem — kiabálta a nő — ez az ember a múlt héten a Vörösmarty-téren kilopta a kezemből a retikülömet és futásnak eredt. Vigye be a rendőrségre! — Ezt a nőt soha életemben nem láttam 1 — tiltakozott az ismeretlen férfi. Ugylátszik, összetéveszt valakivel és tolvajnak néz. Most már én kérem magát, biztos ur, állítson bennünket elő a kapitányságra. A tömeg, amelynek fantáziáját mód felett izgatta a nem mindennapi jelenet, hosszú utón át kisérte ezután a két főszereplőt a TV. kerületi kapitányságig, találgatva az eshetőségeket. A rendőrségen aztán tisztázódott az eset. Az igazolásnál kitűnt, hogy az ismeretlen férfi G. Artúr, a pesti társaságban is jól ismert vidări földbirtokos és mint útleveléből ki- derűit, öt napi külföldi tartózkodás után tegnap lépte át a magyar határt és szórakozni jött Budapestre. A fiatal leány egyre furcsábban viselkedett a rendőrségen és ezek- után is követelte az eljáró rendőrtiszt viselő- töl, hogy G. Artúrt azonnal csukássá le, sőt újból nekirohant a férfinak és hangos szi- daimak között ütlegelni kezdte. — Ihics Anna varrónő vagyok — kiáltotta — és ha ezt az embert azonnal nem csukják le, akikor a kormányzó úrhoz megyek. A rendőrtiszt most már az orvosi hivatalba kisérte át Lbics Annát, akiről a rendőrorvos csakhamar megállapítottal, hogy ön- és közveszélyes őrült és rögtön telefonom kérte a mentőket, hogy egy kocsit két ápolóval küldjenek a kapitányság elé. : — Ez a kocsi majd elviszi magát a Várba — mondta a főorvos. Ibics Anna megnyugodva ült a kocsiba, amely aztán hangos sziréné zással vitte utasát a Lipótmezei elmegyógyintézet felé. TEKÍZ9-SP0RT Versenyeredmények: Unirea Zalán—F.T.C. Cluj 230—121 (10. jár.). Clujon: Remény—Jó’ barát 173—147 (13. jé1.). A „Vasas“ Cluj, újból megkezdte működését, A Székely.'ég a Remény elleni propagandám érkőzésár 201 —185 arányban nyerte meg (15 ját.), Gaáí Tamás, loseni község plébánosa, tekézo- pályü-t épít a község fiatalsága és Bucinul era* pat részére, mely eddig homokos pályán játszott. Az avatást a Tárgu-Mures-j kerület fogja végezni. A Simon "pályán, vasárnap délei önt xo órakor, ünnepség keretében osztják ki a pályabujnokl érmeket. Móricz szövetségi elnök jelenlétében. Veres Imrén, a Matadorok kiváló és érdemes játékosát 44-ik születésnapja alkalmából a csapat 22 ragja meleg ünnepiéiben részesítette. A Venus Huedin csapatát újjászervezték. A Klub levélcime: Venus Huedin, Politia. Program: Kedden, junius 16-ikán, Favorit— Matador, barátságos, a Szabó-pályán. UríB-fire n&$u fasuU szemben 2 “A?1? ter“!e' ten fekvő áruraktar céijüit is szolgáló mamunmaammummauma gyártele p céljaira is alkalmas — eladó! Cím: Banca e!e Scont öin T^-Mufss 5. B. Egy szó ára 2 lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdeté.i ára 20 lej. Alíástkeresőknek egy sző i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladott hirderések útin 25 szí. zalék felárat számítunk fel, Djj előre fizetendő. I Apróhirdetések feladhatók: a kiadóhivatalban, könyvosztályunkban, bizományo-iainknál, bármely hirdetési irodában. Csak vála zz bélyeges kérdésekre válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell jrányjcaní. Levelezés .....nr li hl...... ER-KA szalon kószát legszebben, legjutányosab. ban gyermekruhát, kabátot Eminescu 11. F. 93 OLCSÓBB LETT A KÖZISMERTEN LEGJOBB SZAKÁCSKÖNYV: Lakatos Imréné, Háztartási tanácsadó-ju. Az eddigi 240.— lejes ár helyett, most csak 150.— lej «z Ellenzék könyvosz&ílyüban, Cluj, Piára Unirii. Közeit joo oldalon, 1200 válogatott jó recept. A könyv számtalan kiálltán kitüntetését ’ vpta meg: __ FÉNYKÉPEZÓK figyelmébe! Perutz és Lu~ micr gyártmányok a D‘or illatszered rtxm kaphatók. Amatőr munkák scaakszesai kidolgozásai. ___________ _________________ F. 61. NE TEGYE TÖNKRE AZ EGÉSZSÉGÉT egész nyáron a perzselő kályhánál, hanem vegyen sürgősen a legpraktikusabb gázfőzőbői Moskovitz és Társánál, Cluj főpostával szemben. Takarékosságra is. GyERMEKKOCSIK, nyugágyak legolcsóbb árban. Bodner Aruház. Calea Marechas Foch 5. Gy. 181 Az élet könyvel: Foerster: Az élet művészete VI. javított kiadás 99 lej. Foerster: Élet és jellem IV. kiadás 119 lej. Kaphatók az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piát« Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Kérje az ingyenes könyvjegyzéket HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Legújabb módszer szerint és leggarancáltubb villanynélküli tartós ondcdálás a világhírű Hősugár géppel, eddig még nem létezett sikerrel csak MUSS A cégnél készül. P. UNIRII 23, Adás-vétel 1 MEGVÉTELRE keresünk női-, férfi télikabátot, bőrkabátot és használ* ruhákit, BALCAN- bazár, Iuliu Maniu 6. _____________________F. 211 KÉVEKÖTŐ ARATÓGÉP. üzemképes állapotban olcsón ELADÓ. Érdeklődni Cluj. Dorobanţilor 43., vagy Turda Prinţul Carol 30. Gr. 1126 OLCSÓBB LETT a dr. Szentpetenné „Az éa czakícskönyvem" cixnQ szakácsmüvészeti könyv, ico© drb. recepten kívül közli & modem szaki»* művészet termékeinek lírását, levesek, süitek, these ták, befőttek stb. készítését. Nőknek legsxcobia legjobb ajándék. A szakácskönyv ár* diszkórásben i2f lej, fűzve 100 lej. — Kapható az Ellenzék könyvosztáiytbon Cluj, P. Umru éa ?ü«y joaact Turcia, könyvkereskedőnél. KERTI HEVERŐSZÉKEK gyár] áron eladók. Ser, Văii 6. ____________________________Ko. 657 HASZNÁLT Nációnál! pénztárt megvételre keresünk. Eischer T. A. Cluj __________F._17r FÜSZERÜZLET-BERENDEZÉS eladó Cal. Reg. Ferdinand 96. Gr. iya ZONGORA, bécsi, gyártmány, rövid, k'.tünő karban, olcsón eladó. Szigeti Memorandului iţ. Ko. 66z KÉPKERETEK, szakszerű javítását o csón vállaljuk. Blondei és léckeretekben nagy választék. ,_PAX“, Cluj, Cal, Victoriei 6. F. 193 ELADÓ 500 mtr. hosszú 600 nyomtávolságú, hordozható kisvasút felszerelés, 4 drb. egy köbmétere« billenő csillével és négy fordítóval, vas- talpakkal együtt, méterenként kb. 13. klgr. su’iy- ban. SIGMOND S. A. Cluj, P. Unirii. F. 143 ELADÓ vadászfegyver, tizenhatos Lanchester. Ugyanott bútorozott fzobá'k, különbé járattal kiadók. Grigonescu 92. Gr. 1134 Románia uj autótérképe minden autóvezetőnek nélkülözhetetlen. 34 kitünően színezett térkép és az ország 16 nagy városának külön térképe egy tartós vászontokba gyűjtve. A teljes gyűjtemény 250 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. 'O keres I MAGYAR-, román-, német gyorsírást biztos eredménnyel olcsón tanítok. Str. Iorga 17. Coloniale Ko. 620 URADALOMBAN vagy gyárban autóvezetői ép gépészi állást vállalnék 8 éves külföldi prak* szissal. Megkeresések a kiadóba „Külföld: jeligére^ _______________________________K. zi5 UTAZÓI állást vállalnék nagyobb vállalatnál, saját autómmal. Megkeresések a kiadóba ..Külföldi“ jeligére. K, 215 INTELLIGENS urileány alkalmazást keres, ipar v. kereskedelmi vállalatnál, könyvelést is vállal. Perfekt román. „Szerény igény“ K. 218 Alkalmazás JÓMEGJELENÉSO tisztviselőnőt kerekünk, “ki már dolgozott sors jegyirodában és aki beszél“ perfekt a rojjián, magyar nyelvet. írásbeli ajánlatokat személyesen kérjük leadni Colectura „Hermert-hez. Piám Unirii 1. szám. (Primăria épület). Gy. 188 ÖNÁLLÓAN dolgozó sefycmmüvirágkészütő- nők felvétetnek „Cyklamen“ iparmű véí-zed szalonban. Brasov, Sft.-loan 10, K. 220 ÜGYNÖK, jó megjelenésű, perfekt román, német, magyar nyelvtudással, fix és jutalékra felvétetik. Memorandului 15 emeleten. Ko. 661 RIKKANCSOKAT magas jutalékkal fdve- tzünk. Jelentkezni lehet « délelőtti órákban, —> Ellenzék kiadóhivatala, Calea Moţilor 4, ■ma. 400.000 .a Calea Moţilor mentén, 3 szoba, nagy veranda, fürdőszoba, konyha, spelz és még 2 8zoha, konyha, mosókonyha, speizbói álló kertes ház, távoliét miatt — eladó. Sándor bizományos, Calea Victoria 13. A kutató ember könyve propagandában. Jeans: A CSILLAGOS ÉG TITKAI. Az érdeklődő ember népszerű csillagászata. (Lexikonalak, Ízléses nyersvászonkötés, kitűnő fénj- lemez illusztrációk) most csak 235 lej. Kapható az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre azonnal szállítjuk —* utánvéttel is. Kérjen ingyen könyvjegyzéket. Ingatlan-lakás ELADÓ « •wolt dr. Popo^taTéle ház. Str. Memorandului 12. szám. Évi jövedelme 50—60.000 lej. K. 204 CSALÁDI HAZAT VENNÉK. Jelige: „Készpénz 500.000“. Köayvotztályba.____________K. 214 KÉT SZOBA. konyha, balcon, különbejáratu bútorozott szoba, napos, kiadó. Matei Basarab No. 7. K, 217 KIADÓ városunk legnagyobb (46—16.4 m.) legszebb, legtisztább (be-on padló) legvilágosabb (30 óriás obiak) legszárazabb GYÂRHELA1SÉGE, Regele Carol II. 118. Szerződéskötési Dr. Négy Ferencnél. Regale 3, Ugyanott külön udvar, négylovas istállóval, nagy szekér, sutószinnel. öt- szobás lakás.____________________________Gy. 185 DISZKRÉT, teljesen különbeánatu, kisebbszerü bútorozott szoba' kiadó. Str. Timbalei No. 1. (Str. Feleacului kezdetén.) Gr. 1130 £$*> Ht3Ü®m0üQ' <SSSI Piaţa Unirii melle t, több lakásból és üz- 1 thelyiségből áliő, masszívan és moder nül épült, uj emeletes bérhá^, 100.030 le] évi b r övedelmazűséggel eladj. Sándor bizományos, Ca’ea Victoriei 13. ■■■■■■ a mzBzaam mmam hbmbhi KIADÓ azonnalra két szobás komfortos lakás, Str. Fántenelei 10. Ko. 669 ELADÓ VILLA, 2 holdas gyümölcsös kertben, Cluj legszebb nyaraló helyén (2 szoba, veranda. konyha). Str. Donát 212. _______Ko. 664 KIADÓ, főúton jóforgalmu mészáros és hen- tesüzleL Cím a könyvosztályban. _______Ko. 666 KIADÓ azonnalra és augusztusra utcai és udvart helyiségek rendelőnek, irodának, üzletnek. Regele Ferdinand 21., bőrüzletben. Ko. 665 BELVÁROSI kertes villában, különbejáratu, fzáp bútorozott szoba kiadó, julius i-re. Str. Gojdu j. _____________________ Gy. 187 _____s> SS&jűúü1 <Eora Belvárosban, 45-ös vasbeton falazattal épült 3 parkeííes szoba, előszoba, szép csukott ver inda, fürdőszoba, konyha, speiz, pinco és cagy k:rtb31 álló családi ház sürgősen eladó Sándor bizományos, Calea Victoriei 13, KIADÓ négyszobás, komfortos lakás garage- val, Str. Maiorescu 7, dm a kiadóban. ___K. 216 ELADÓ PARCELLÁK, miniszteribe engedélyezve! Viz, villany, csatornázás. Legelőnyösebb tőkebefektetés. Értekezni: GalÜster, Str. Grădinilor 9. Fajgyümölcsöa. _____K 219 KIADÓ szoba, előszoba, konyha, speiz. Ser. Pop Iulian 4. Grigorescu 53. mellett. Gr. 1x31 SZÉP utcai üres szoba. márvány-mosdóval kiadó. Str. Clemenceau 4. házmesternél._Ko._667 BÚTOROZOTT szoba, utcai, pa-rkettes, fürdőszoba használattal, julius i-re kiadó, ugyanott zongora eladó. Cim: Ellenzék könyvosztályában. Gr. 1135 Mozgószinházak műsora; SZOMBAT— VASÁRNAP*. CAPITOL-MOZGÓ: Premier! Ismét egy világszenzáció! „PYGMAI.ION“. Bemard Shaw viilághirü müve. Fősz.: Jenny Jugo, Gustav Gründgens, Eugen Klopfer. EDISON-MOZGÓ: Három film román és magyar feliratokkal. I. POMPEI UTOLSÓ NAPJAI. Monumentális filmlátvá- nyosság. Preston Foster-rel. II. NEVESS, ÖRÜLJ, SZERESS. Színes revü Shirley Temple-vel. III. Journal. MUNKÁS-MOZGÓ: Dupla miisor: I. TRAU- MULUS. Pályadijat nyert filmdráma. Főszerepben Emil Jannings. II. EGY BOLONDOS ÉJSZAKA. Vígjáték. Fősze- repben ZiLahy Irén, Max Hansen és Hal- may Tiibor. Előadások: 3, 6 és 9. OPERA-MOZGÓ: Premier: A VÉGZET. Főszerepben: Herbert Marshall és Constance Bennett. Magyar feliratok. Hétfőtől: AZ ASSZONY PARANCSOL, Elissa Lao- di, Cary Grant. ROYAL-MOZGÓ: Két világsikerű film 15 és 20 lejért! I. AZ ÉLET ÚTJA. Cluj-on utoljára. II. ANTONIA. Lengyel Menyhért müve, Ábrahám Pál zenéje. Magyar feliratoki SZÍNKÖR-MOZGÓ: BON ÉS BÜNHÖDÉS. Harry Baur legnagyobb filmje. Helyárak: 12 és 19 (Lej. KÉT FIATALEMBER olcsón telje;, eliáiiásr- kaphat. P. Carolina No. 1. btlra egész hátul. _______________________________________Gr. 1133 KIADÓ modern girzx>n lakás elő- és fürdőszobával, hálófülkével, stb. Str. Matei 5. Házmesterrel. F. 143 Ki/vDÓ modern, önálló, napos egy ízoba, konyhL lakás. Str. Matei 5. Házmesternél. F. 143 BUTOR.OZATLAN, szép_ féregmentes, kü- lönbejánaitu szoba kiadó. Sigmondnál, P. Mihxil Viteazul 3. _______________________________F. 143 300 HOLDAS URIBIRTOK ORADEA MELLETT eladó. Tárgyal: Ligcthy Miklós, Cluj, Marechalul Foch 39. Telei: 14-66. _______F. 180 320 HOLDAS URIBIRTOK, SATU-MARE MELLETT ELADÓ, vagy cluj-i házzal e.cserélhető. Tárgyal: Dr. Ligethy Miklós, Cluj. Ma- nechalul Foch 39. Telei: 14-66. F. 180 (NÉGYSZOBA, konyha, fürdőszoba, komfortos lakás azonnalra vagy julius ive kiadó. Plata Unirti ii. Házmesternél érdeklődni. Ko. 670 Turistaság A Haggibbor S. E. turisztikai szakosztálya f. hó 14-én, vasárnap gyalogúi Hit is rendez Cluj környékére. Indulás reggel fél nyolckor az egyesület otthonától, (Ser. Regina- Ma-Ua 15.). Ven* dégeket szívesen lát a vezetőség. A KKASE vasárnap reggel 7 órai indulással (Unitárius kollégium elől) gyalogos kirándulást rendez Gorbó-vö.gy, Dumbrava, Kismagura, Páter-forrás. Bükk útiránnyal. Vezető: Deák F. Az elnök bölcsője. Newyorkból jelentik: Coolidgenek, az Egyesült-Államok egykori elnökénk özvegye barátai tanácsára árverést rendezett az ura tulajdonában volt tárgyakból. Az elnök bútorai, képei, könyvei és egyéb holmijai meglehetős olcsó áron keltek el. Az árverés „kluja“ az egykori elnök fűzfavesszőből font bölcsője volt. Egy gyógyszerész vásárolta meg néhány dollárért. A korai impotencia Rendes körülmények közt, az egészséges férfi 60—65 éves koráig a nemi képesség teljében van, mig a férfiasság időelőtti részleges, vagy teljes eltűnése kellemetlen és oka kutatandó. Az impotencia igazi kezelését csak olyan kezelés képezheti, mely hatással van annak okaira. Az impotencia egyetlen óvszere a „Retor/1. A ,,Reton‘‘ nem lévén izgatószer, hatása három nap elteltével észlelhető: e hatás erőss és államdó. Mivel a „Relon1! az impotencia okaira hat, hatása csodálatos: A férfi ifjúvá, újjászületik. A kezelés napi három tablettából áll. 25 drb. tablettát tartalmazó tubus ára 98.— lei. Kapható az összes gyógyszertárakban és drogueriákban.