Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-10 / 107. szám

1936 május IO.

‘KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

ELLENZÉK

!!■ Il Hl IBI HIM III III I III

\

VALAKI

Ejfél után egy elhagyott kávéházba \*etödöm, ahol még sohase jártam. Hai- ^os nap után üldögélek, lógó karral, mint a fáradt úszó.

Hirtelen valaki átköszön hozzám a izemben lévő harmadik-negyedik ász- mitől, nyájasan, kedves sugárzással, egy tataiémber, aki szintén egyedül üldögél az asztalnál. Kék szeme mosolyog az örömtől, hogy fölismert.

Mihelyt kirezzent tűnődésemből én is (ölismerem őt. Ez a fiatalember gyerekorvos, tanársegéd. Csak egyetlenegyszer jöttem vele össze még a télen. Elzász orvostanár vacsoráján, de ott igómban rokonszenvesnek tartottam és negszerettem.

Visszaköszönök neki, mosolyogva, a tezemet lengetve. Igazán örülök, hogy > örül a láttámon.

Mégis valami megalázottság marad •ennem, valami lelkifurdalás. Csak nem ondolja felőlem, hogy már annakelőtte rs' észrevettem s megvártam — elvártam - hogy ő köszönjön nekem először? En <z ilyen embereket megvetem. Egy- zerre tartozunk köszönni egymásnak, zinte versengve az elsőségért. Nincs :or, rang, érdem, vagy vagyon, ami föl- neüthetne bennürdzet ettől az emberi cötelességtől. Ha az utcán találkozunk, vár messziről kell jelezni erre való :észségünket, már előbb föl kell röpül- lie tekintetünknek, mint a hajó-zászlók- lak az árbocra s a köszönés csak ennek ermészetes következménye lehet, előz- :ödés és nem erőharc. Ez az én erköl- söm, az én udvariasságom erkölcse. Az, ki vét ellene, senld és semmi előttem. Ennélfogva minden ismerősömnek előre öszönök, ha van rá módom, de ha azt apasztalom, hogy ezt ki akarják erő- zakolni, hogy megkövetelik szenvedö- eges tisztelet-adásomat, melyet ők legöl jebb viszonozni hajlandók, akkor jbbé nem köszönök nekik. Még vissza e köszönök.

Félreértések elkerülése végett jó volna adatnom ezt a kitűnő gyermekorvossal. itsétálhatnék az asztalához. Csak ne ölnék ilyen halálosan kimerült. No,

majd más alkalommal jóváteszem.

Az alkalom nem késett.

Néhány nap múlva este a zsúfolt villamoson robogok hazafelé. Künn állok a tornácon, megpillantom őt. Egy sarokba bújva valami könyvet olvas. Sikerül meglesnem azt a pillanatot, amikor föltekint. Tüntetőleg megemelem kalapom és rámosolygok. ö szintén megemeli kalapját és rámmosolyog a fiatal, kék szemével.

Később, hogy az utasok zöme leszáll s a kocsi majdnem kiürül, hozzásietek. Viharosan rázom a kezét. Mellé telepszem.

— Hogy vani — vatlatgatom.

— Köszönöm. És ön?

— Köszönöm — válaszolok. — Hazafelé?

— Nem. A nagybátyámhoz. Minden szerdán náluk vacsorázunk, ősidőktől fogva.

— Ahá, családi vacsora.

— Az — bólint.

— Mit olvas?

Kezembe adja a könyvet. Künn a tornácon azt hittem valami orvosi munkába merül, mely a gyermekbénulásról, vagy ilyesféléről szól. Tévedtem. Szép- irodalom. ,,Esmond Hemik“. Ez meglep és fokozza iránta a nagyrabecsülésem. Mindig azt vallottam, hogy a kiváló emberek minden iránt érdeklődnek: számukra az egész világ egy.

— Még diákkoromban olvastam — jegyzi meg. — Most újra elővettem.

— No és hogy tetszik?

— Isteni — feleli.

A válasz kissé lehűt. Én sohase jellemeznék igy egy könyvet, mert a dolgok fölöttébb sokértéküek és bonyolultak. De ő végre gyermekorvos és olvasó.

Zavaromban az angol humorról dadogok valamit. Miután nem kapcsolódik, abbahagyom. Feléje fordulok:

— Sokat dolgozik?

— Bizony — sóhajt. — Reggeltől estig. Robotolok.

Panaszkodik A gazdasági válság az egész világon óriási, az emberek szegények, nincs pénzük a legszükségesebbre

Prof, Veress k&zm@í$km krémle

MELY A KIVÁLÓ DERMATOLÓGUS PROFESSZOR UTASÍTÁSAI SZERINT KÉSZÜLT:

táplál la, le&nzerváfga, regenerálja az arcot!

FOLERAKAT CLUJ: EM KE ÉS RÓZSA DROGUERIA

a tudományos alapon nyugvó fogpaszta

Aki a szer megválasztásánál, amelyre fogai egészségét bizza, elfogad jó tanácsot, ónnak az évek hosszú sora óta bevált Chlorodont fogpasztát ajánljuk. Tartós sikert csakis valóban jó készítmény ér el, ezért használ sok millió ember tudományos alapon nyugvó Chlorodont fogpasztát Kiváló tisztitóképesség, az értékes fogzománc megóvása, kellemesen üdítő mentaillat azok az előnyei, amelyekei fiatal és öreg egyaránt nagyra értékelnek

A Chlorodont fogpaszta tartal- maz egy hathatós oxigénsót, amely a mentollal együtt semlegesíti a szájüregben a dohányefflorod ont megóvja fogait és egészségét.

és ételszagot Mindkét alkatrész — az oxigénsó és a mentol — a száj és nyálmirigyeket fokozottabb nyálkaképzésre ösztönzik. Ezáltal a szájüreg természetes tisztulását érjük el, minden káros antiszeptikus szer használata nélkül.

!

j SA. ki ífelyesen ápol) a fogát é í Qfglovodont fogpasztát fasznál J

sem, kenyérre, orvosságra, ruhára. Elmeséli, hogy ma délután először látott elgázolást. Egy gépkocsi az Aradi-utca sarkán elütött valami nénikét. Borzasztó volt, borzasztó.

így beszélgetünk mindenféléről, a papagájokról, a gyorsírásról és a néger- kérdésről is, szóval, arról, amiről az emberek beszélgetni szoktak.

Én szóbahozom ezt a cudarhideg, rendellenes időjárást. A társalgást csínján az ö mestersége felé terelem.

— Sok most a beteg?

— Természetesen. Mindenki meghűl, náthás.

— A gyermekek is — teszem hozzá.

— Azok is — veti oda.

Tartózkodónak látszik. Ez azonban

még rokonszenvesebbé teszi a szememben. Vagy én az előbb nem voltam tartózkodó, amikor ő Thackeray-t dicsérte? Különben lehet, hogy nem is tartózkodó,

Párbaj a jegyzőnéveí

Irta: ZSENGE BALÁZS.

Jegyzőné, papné, tonitónéi mióta a világ | fenn áll, mindig ellenlábasok. Járják egymás házát és amikor ketten vannak, harmadikat szapulják isteni gazában. A jegyzőné nyelve különösen fői volt vágva, akárcsak egy rigóé.

Régóta kerestem az alkalmat, hogy én is találhassak neki egyszer legalább abból a sok savanyúiéból^ armt ő készített a mások számára. És az alkalom elérkezett. íme.

Táviratot kaptam. Lihegve hozta a postás. Illő sietséggel bontottam fel. Három szó mindössze, a negyedik az aláírás;

— Pénzért azonnal jöjjön.

Nézem a- keltezést. Három nappal ezelőtt indították útnak.

— Rend mikor vette át ezt a táviratot — kérdem szelíden a még mindig gyorsvonatot utánzó postástól?

— Én-e?

— Igen. Kend.

— Én a tegnap.

— É.s ma kézbesíti?

— Most. Ebben a minutálban.

■ — Miért nem hozta a tegnap?

— Azért, tetszik tudni, mert a tegnap, amikor hazajöttem a városiból a postával, mert tetszik tudni, hogy én egy héten háromszor megyek a posta utánt hát amint hazaérek, éppen a tehenem, tetszik tudni az a bimbó, a csás, amelyiket a mult őszön vettem a vásáron, jó kis 'tehén, úgy erkőcsre, mmdpediiglen tejelésre s igára egyképpen... nem mondom, hogy drága volt, de olcsónak •cm lehet éppenséggel mondani s most, hogy i

egy kicsit a szénaihiány mián felmerni! a jószág ára, hát éppenséggel megéri az árát, tán még négy-ötszázzal többet is... eztet csak azért vtetém közbe mellesleg, hogy igen jó kistehén... s amint betoppanok -az udvarra, hát az asszony s a nagyobbik jánykám, aki a tavaj hirnlos volt, most már nem az hála- istennek, mondom, amint betoppanok, futnak elibém s nagyi elken dezve újságolják, hogy a Bimbó éppag elleni akar... no, mondok, hamar egy éveg szeszt, köménymagot a sparhetre, meg vizet főni, aztán iziibe Cserepes Jóska sógor után... tetszik tudni ő ért a born yuíogás hoz, akármijén formában jő is a bornyu, akár lábbal előre, akár farral, akár összagpzsörödve... s én addig az istállóban leszek.

— Egyszóval meglett a bornyu ugye-e?

— Dehogy egyszóval! — vágott a szavamba — szőnélkül lett az meg kére,malisán, ■mert amíg elkészült Cserepes Jóska sógorom, elhozták az éveg szeszt, megpergelő- dötit a köménymag is, felforrt a viz is s az asszony ojan fajin pálinkát penderített ösz- sze, hogy még a tiszt elet es ur is megnyalta vóna utána a száját... s mi kettecskén elkezdtük egymásra, s a Bimbóra s a kicsibornyu szerencsés eljövetelére köszöntgetni... s addig köszöntgettük, amíg szépecskén kiürült az éveg egy lecseppig. Az asszony már aludt. De hiába is virikelt volna velünk, mert a korcsmáros is aludt. Latelepedénk hát kettecskén, a sógor, meg én a tehén farához s lassanként belőlünk is elszállt a lélek. Egy roston nagy bődülésre ijedtek fel. Kinyitom a

szemejien, hát setét van, mint a tömikobe- Tapogatok magam körül s valami úgy mej- be rúg, hogy felben geredek ültömből. Szólítom a sógort, nem szól. Sógor, hallod-e? Nem szól. Ejnye no, mi a fene? Keresem a gyújtót. Megtalálom a lájibi zsebbe, mert mindéiig ott hordom. El sere intek egyet, nem gyűl. Mégegyet. Asse. El a harmadikat, de azt már párosával, a meggyül s akkor látom, hogy a sógor a tehény alatt, rajta a bornyu s a sógor orrán, száján bugyborékol a vér. Meggy ujtom a lámpát. Lehúzom a bornyut a sógorról, a sógort ki a tehény alól, ki az istálóból az udvarra, hamar egy vider vizet a kutból s azzal szemközt a sógort. Ez használt. Felült. Megrázta a fejiit s úgy nézett re- ám, mntha sohase látott volna engemet. Azt kérdi, hol vagyok? Mindok, most jó helyt, de az imént a tehény alatt valál. Akkor biztosan az lépett a képemre, mán azt gondoltam, hogy esmég az asszonnyal van szóváltásom. Hát igy aztán hozzá láttunk a te- hényhez, bornyuhoz, aztán a sógor három fogát kerestük reggelig az alom között, meg is találtuk, megfrüstököltünk s azon sebtiben kaptam ezt a sürgönyt, hogy el ne késsek vele, mert tudom én, hogy a sürgöny az nem olyan semmiség, mint teszem azt egy újság, vagy egy levél. Azzal egy-két napot, ha késik is az ember, nem olyan nagy baj.

— Igaza van. Köszönöm,hogy úgy sietett vele.

— Még hamarább is elhozhattam volna, de a jegyzőné tekintetes asszony, nekik is vittem egy levelet, meglátta a kezembe a sürgönyt, s izibe megkérdezte, hogy honnét jő, vájjon kitől kapták azok a rongyosok sürgönyt, mert tetszik tudni nagy újság nálunk a sürgöny s az asszonynépséget a gáz veti fel a nagy irigység mián, ha valaki más

kap sürgönyt s ő nem kap.

— Furcsa szerzet az aszonynépség, az egyszer szent. Most megkínálnám magát egy pohár pálinkával.

— Csak köszönöm, nem vagyok rá érdemes.

— De úgy dukál. Vagy legalább eg,y jó cigarettával, de egyikből sincs jelenleg.

— Nem tesz semmit, kéremalásan. Megesik az hébe-hóba minden szegény háznál.

— Majd egy más alkalommal. Jó.?

— Jó lesz akkor is. Addig is tessék ebből rágyújtani. Tudom én, hogy a nyála csorog a dohányos embernek, ha nincs neki magának s lássa, hogy a másik füstöl, mint egy törökbasa.

Elővette a néhai ötöst s rágyújtottunk.

— Aztán, ha meg nem sérteném szómmal, honnat jötit az a sürgöny?

— Biz-e messziről.

— Mirigyért gondoltam én is... Oszt kitől?

— A főispántól.

— Ejha! Amman csak ugyancsak messziről jött.

— De gyorsan jött, meg kell adni. Azért sürgöny, ugy-e bár?

— Ami igaz, az igaz... Oszt mi áll benne?

No, gondoltam, most itt az alkalom tekint etesasszany!

— Bizony ebben sem több, sem kevesebb nem áll, mint az, hogy a jegyzőket egytől- egyig ki fogják cserélni. Az ittenieket áthelyezik Moldovába s az ottaniakat pedig ide.

A vén posit ásnak leesett az álla.

— Csakugyan ez van benne? Nézze meg még,egyszer, de jól.

Megnéztem, de jól.

— Szorul-szóra úgy van, ahogy mondtam.