Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)
1936-03-06 / 54. szám
«műn hu AFs I A MASK VILMS horditotia: PINTÉR LÁSZLÓ I hallottam mar magáról. Voss m Van dor Steeg or, igazgatója, nagyon kedvezően nyilatkozott hiröl leszek magának egy ajánlatot. Szükségem ' an ogv távoli ültetvényen igazgatóra. Szeretné ezt az állást megkapni.’ Fizetése hat.száz forint lenne, kezdetben, később felmehet egész nvoles/á/.ig. A jutalék. • át, az.t tudja, hogy van! Ívlőre nehéz megbecsülni, i)e a helyzet biztató Jelenleg ugv húszezer körül larhat. később talán több is lesz... az áraktól függ... Pieter kővé meredt. „Én. . één...1“ „Gondolja meg jól. Voss ur. A sziget messze van. Szumatra nyugati partján Maga teljesen egyedül írsz, csak egy asszisztense lesz. egy hollandus, bizo ■vos van Beek. Persze szabadságra sem mehetne •őst... De... eh... Szóval gondolja meg. Ivn ma este iutazom Jöjjön fel majd a szobámba és közölje, mire jutott...“ Pieter kábán állt meg az. étteremben, mikor Brink ián magára hagyta Minden összekavarodott szeme ott Beszédfoszlányok, zene, zagyva zűrzavarban kavargód füle körül. Feje szédült a meglepetéstől IVélát űznek vele? Van der Steeg. Brinkmanné? Ki mondta . ? Jó vélemény. Munkájáról... Szorgalmáéi?.. Igazgató? Ilatszáz forint havi és húszezer ju- í.dék?... Elképzelni sem tudta, hogy kaphatna ö ekkora összeget! Nem. ez nem lehet igaz... Mintha vauid filmet pergetnének, képfoszlányok, határozatin emlékek villantak meg szeme előtt. A kis utca. lázuk. A műhely. Apa fc!gyűrt ingujjal. És minden kép fölött a kísérteties összeg. *20.000! Térdei rogyadoztak Le kellett ülni. Kissé megnyugodott, kezdte ‘isztábban látni a dolgokat. Egyszerre teljes valóságában bontakozott ki előtte a nagyszerű kép: Hatévi !lilét után igazgató! Még füfelgyelő sem volt! Mindenkit átugrott. Egyenrangú van der Steeggel... A gondolat elégedettséggel töltötte el, egyszerre kibékült sorsával. Hiszen igaz. mindig keményen dolgozott. Hát nem helyénvaló és megérdemelt, hogy' most megkapja jutalmát? Asminah... Hosszú idő óta most gondolt először Asminahra. Hogy fog örülni, amiért nem megy sza badságra. És Dúl... Hogyan is gondolhatta, hogy Dúlt ilt hagyja?... Egyszerre világos lett előtte, hogy volta kép sohasem gondolt komolyan elutazásra, szabadságra... Hollandia... a messzeségbe távolodik... még sohasem gondolta át igazában milyen messze is van Hollandia... most megértette, hogy nem is szabad visszamennie Hollandiába, néhány megtakarított garasával. Csak mint igazán gazdag ember térhet oda vissza... nagyon gazdag... mérhetetlenül gazdag... egy más ember, — egy más világba — uj életet élni... Mielőtt hazautazott. felkereste Biomot. Nem hagyta nyugton a nagy újdonság, élete óriás változása. el kell mesélni egy barátnak. Biom elköltözött. Egy maláj igazította útba Pietert. Kivezette az európai negyedből a bensziilöttek házai közé, a város szélére. Kis ház. virágokkal és zöldségekkel teleültetett kertben. Biomot benszülött viseletben, sarongban és rövid kabátban találta. A ház előtt ü>t, előtte olajpapír és vékony bambuszrudacskák, kinai napernyőt készített. Biom nem mutatott meglepetést Pieter láttára. Mosolygott, nagy, kerek szemével barátságosan hívogatta. Nem állt fel. csak eltolta maga elől a papirt és a bambuszrudakat. rámutatott valami rozoga nádszékre és úgy beszélt Pieterhez. mintha nem évek, hanem csak órák óta nem találkoztak volna: ülj le, öreg cimbora... hogy vagy? Mi szél hozott erre?“ „Szabadságon voltam fenn a hegyekben. De mit csinálsz te tulajdonképpen?“ „Pajongott készítek, napernyőket*1, felelte Biom, ..kidobtak ugyanis“. „Honnan dobtak ki?“ Biom széles kézmozdulatot tett. „Hát... mindenhonnan. Kezdtem aSumatrai Nagy Áruházban. Azután voltam írnok a vámhivatalban. Ár verési irodában. Felügyelő a vasútnál. Meulemansnál is dolgoztam, a csemegekereskedőnél... ezekről te is ludsz... Most pedig kinai ernyőket készítek. És ebből is megélek, amint látod. Egyszer élünk csak... Vos, öregem... ezen a földön legalább is... csak egyszer... így legalább magam ura vagyok. Esernyőt csinálok és megkeresem vele a minden napi tál rizsemet. Szerényen élünk itt, Atoonnal. Legalább olvasásra is marad időm“. Nagy halom könyvre mutatott. „Ezek bői a könyvekből csodálatos dolgokat tanul meg az ember, érdekesebb dolgokat, mint például gumin iüíll- tetés vagy húsdaráló eladás... vagy... na. igen... melyeket becses társadalmunk, mint tisztes kenyérkeresetet ismer el és ahol az embert ezerszer meglopják, megcsalják és ahol mi is lopunk, csalunk másokat. Nos hát, engem már mindez nem izgat... nekem már minden mindegy... már nincsenek undok főnökeim, akik halálra bosszantanak... nincs gondon« semmire és hidd el, ez az esernyőkészités kényelmes, szép munka, mellette még sok szép dologra is gondolhat az ember... Egyhangú munkák nem rosszak, ha olyanok, hogy a kéz egymagában is elkészül velük, anélkül, hogy nagyon oda kellene gont L L k N /. H k mmommmmi,úrimat tat I ') J 6 w i r c t u « 0. ■uw ■ ■■■■min ■■limn \ ■ dőlni.. l)e, mondd csak... te ugy e nemsokára Hol land iá hu mész? Nem sokat változtál, öreg fin, éppen olyan nyápic legény vagy, mint régen... főnöki pocak még iu*in domborul...“ Pieter vigyorgott. „Főnöki pocak még nem, de főnöki állás. .“ Biom meglepetten nézett rá. Nem elcsodálkozva, csak kissé merev vizsgálódó pillantással Szemei még jobban kidülledlek. „A. a Deli Knbber nél?“ — kérdezte végül. ,, A, nem, ott nem megy ilyen gyorsan Kértem elbocsátásomat Szabadságra sem megyek. Felkínál tak nekem egy állást, igazgató egy szigeten...1' Biom idegesen dobolt kövér ujjaival térdén. „Igazgató egy szigeten? Milyen társaságnál?“ „Brinkman... a Société des Gaoutchoucs-nál.“ Biom ajkát csücsörítette. „Brinkman?... Úgy?.. Mond miért nem maradsz, ahol vagy? Várd ki nyugton, inig rád kerül a sor.“ „De miért? Csak nem őrültem meg! Isten tudja meddig várhatnék még! Ha ugyan egyáltalán érdemes volna nekem várni...“ „Hál jó...“ Biom félreforditotta szemét. Azután újra Pieterre nézett, de pillantása most gondterhesebb lett: „De, Pieter... neked maláriád van... mondd, nincs neked szükséged egy alapos pihenésre? Érdemes egy vacak kis állás miatt egészségedet kockára tenni?“ „De ott lényegesen többet fogok keresni... és azután akár örökre hazamehetek“1 Biom elgondolkozott. Hosszú hallgatás után szólalt meg újra: „Ha még nem késő... És ez a Brinkman. Nagyon vigyáz« magadra, alattomos fráter...“1 Pieter ajka öntelt mosolyra húzódott: „Van nekem magamhoz való eszem!*1 felelte büszkén. Biom összehúzott szemmel figyelte. Észrevette, hogy Pieter önbizalma nagyon megerősödött az uj állástól. Ez is valami. Aztán a maga egykedvű módján, hamar napirendre tért a dolog fölött: „Hál szerencse fel pajtás! Remélem, minden úgy történik majd. ahogy magadnak elképzeled!“ Még elbeszélgettek egy ideig a régi időkről. As- minahról. üulrói. A Deli Rubber Társaságról... Hát, bizony... Knechtmans... van der Steeg... „És mondd csak, milyen az asszonyka?“ „Oh, nagyon kedves, egész más embert faragott van der Steegből. Elviselhető főnök lett és mindenki nagyon szereti most.“ „Úgy?... Ennek ebben is disznója volt!“ „Ha korábban jön. téged sem tesznek ki. Biora.“ „Lehet“, Biom vállat vont... „de hát minden úgy történik, ahogy történni kell*1. Mosolygott. Elbúcsúztak. Kevés szóval meleg kézszoritással. Igaz barátság fűzte őket össze, időn és körülményeken felülemelkedő igaz barátság. MÁSODIK RÉSZ. Délután öt óra tájban lágy szél kerekedett az Indiai Óceánon. Végigcirogatta a mozdulatlan, aivó vizet, felborzolta sima tükrét, apró hullámok gördüllek a sziget partja felé és halk csobbanással haltak el a finom fövenyen. A sziget halotti nyugalomban feküdt, mint valami mozdulatlan zöld folt az ultramarin kék vizen, az ég ragyogó kék kupolája alatt. Partjáról, mint valami sz étterpesz tett kar, hosszú faépítmény nyúlt be a tengerbe, szuvas cölöpököu két keskeny palló. A partot szegélyező zöld pálmasor előtt homokos ösvény húzódott. Az ösvény barna kunyhókhoz vezet; kis halászfalu cölöpökre épített házacskái bújtak a nagy Iák alá. A falu mögött magasra nyúlt fel egy vakító fehér világítótorony. A vadul tűző napban, az apály és dagály örökös változásában halotti mozdulatlanságban várta a kis sziget az üdítő alkonyi szellőt. Most, hogy a tenger végtelen messzeségéből megérkeztek az első kis hullámok, egyszerre megmozdult az élet. Megrezzentek a dús lombok, az egymásba- boruló óriás kókuszpálmák koronája titokzatosan susogott. a hosszú, hegyes levelek zizegve simogatták a kunyhók domború fedelét. Meztelen leLsőtestü maláj férfiak és fiatal fiuk, nadrágjukat magasan felgyűlve gázoltak be a vízbe, tenyerüket szemük elé tartva kémlelték a nagy vizet; a hálóscsónakokat várták. Már közelgett a raj, hazahajtotta a szél és a hullámzás. Egyszerre vidám kiáltozástól lett hangos a kis kikötő. xAsszonyok, gyermekek szaladtak lelkendezve a partra, hogy láthassák a fogást. A jól megrakott karcsú csónakok befutottak, inár a sekély part homokját súrolták, a halászok kiuglráltak és parira vonták. A hosszú hajótestben nyüzsögve vergődtek a halak, ezüstös testük vakítóan csillogott, mikor kétségbeesetten fel-feldobták magukat. Barna kezek nyúltak a csónakokba és buzgón rakták nagy kosarakba a rengeteg halat. A levegő megtelt sós párával, halszaggal és a tengervíz izével. Férfiak és fiuk vártukra kapták a kosarakat és a falu felé cipelték. A falu felől halszagott hozott a szél, a friss hal szaga elkeveredett az oszlásnak indult halmaradvány bűzével. Lassan megszűnt a szél, a hullámok elcsendesedtek, a viz újra kisimult, tükrén az óceánba lebukó nap vérvörös csikót festett. Megnyúltak az árnyak, leszállt az éj, az égbolt mély kék kupoláján millió csillag rezgeti. A kunyhók fölé köd ereszkedett, a repedéseken rőt fénycsik vetődött ki a földre. Elhalkult a beszéd, csöndes mormolás vagy egyhangú imaének hallatszott csak innen-onnan. A sötétség beálltával kigyull a világítótorony, éles léI»V«- hossz it karként 11V1111 Im* a végtelen vi/i< • lit határt iiiIkészvc. Pieter és Asminrjli gyakran jártuk le nézni a ha látszok hazatéréséi. Kocsival hajtottak végig a kó- kuszpáhuák mellett a kis kikötőhöz. A falunál le szálltak és végigmentek a keskeny ösvényen. A part hoz érve megálltak, arcukat a langyos szélben für delve és nézték az apró, tarajos hullámokat unla k hazasegilik a halászrajl Figyellek, hogyan érkizll meg a kis csapat, kíváncsian kémleltek he a halak kai megrakott csónakokba. Asminah néha vásárolt i tőlük. Válogathatott, kikereste, amit akart, azután a kiválasztott halakat felfűzték egy zsinórra és haza vitték. Gyakran jött velük a kis Dúl is, ilyenkor ő vitte a halakat. Ugrándozva szaladt előttük, vidáman hibáivá a felfűzött halakat Házuk a tengerpartra nézett. Tágas, levegős, tró pusi ház, nagy szobákkal, hűvös verandával. Körii lette nagy kert, vén árnyas fákkal. A ház előtt pú zsit, virágokkal szegélyezve majd egyenes páhnasoi A pázsit mellett ösvény vezetett a háztól u kocsiutra Az utón túl keskeny homokpart, azontúl a teugei Végtelen felülete szikrázva tündököl a tűző napfényben. éjszaka pedig rejtelmes sötétségben mormoi. hullámai halk csobogással mossák a partot. Estefelé, mikor az alkonyi szellő felkel, lágyan zizzennek meg a falombok. Zöld vadgíilambok búgnak az ágak között. befurják magukat púba fészkükbe. Aztán min den nesz elhal és leszáll az éj halottas csendje. Pieter jól érezte magát a házban. Most nem pa naszkodhatott amiatt, hogy üres a lakás. Minden szobája teli volt rakva bútorokkal. A bútorokat a tár saság vette, régimódi, ormótlan holmit, melyek sem szépek, sem kényelmesek nem voltak, de a házhoz tartoztak, az ö kertjéhez, pompás kilátású verandájához. A sok bútor sem enyhítette azonban a csupasz falak vigasztalan látványát. Képeket és faidiszeket nem vett a társaság. Szerencsére Pieter mjagával hozta kigyóbőrét. ,,Ezt itt is a verandára tesszük, Asminah.“ Asminah már hozta is a szögeket és kalapácsot. Pieter felállt egy székre, Asminah kissé hátralépett, hogy megadja milyen magasra verje be Pieter a szögeket. ,,Igy, Asminah? Magasabbra?“... Asminah hu nyorgatott, fejét oldalt fektette; méregette a helyet" — „Így jó, Tuan!“ — Pieter felszögelte a kigyót, leugrott és Asminah mellé állt. „Milyen szép még mindig ez a bőr. Asminah!“ .Asminah bólintott. Pieter nagyon elégedett volt. Ez a kigyóbőr korábbi életére emlékeztette, Tunah Merah-ra, Knechtmansra, Biomra, első lakására, melyben még Pasman szolgálta ki. Ez a kigyóbőr egy darab mult, ez teszi házát igazán az ő házává, még pedig nem afféle rozoga sinkeh kalyibává, nem is Biom öreg kunyhójává, mely tele volt kisértő emlékekkel — ez a Tuan Besar lakóháza, a nagy ur otthona, az igazgatóé, a sziget uráé. És Pieter a Tuan Besar. az igazgató, a sziget parancsolója... Annakidején habozott is egy pillanatra: Hát lehetséges ez? Vállalhatom én ezt?... — De, azután... minden ugv ment, mint a karikacsapás. A „Tuan Besar házában" lakik, minden az övé: a ház, a kert. az istállók; szol gák. kutak, még a fák is. Minden a Tuan Besaré: a nvai, a gyermek. És, ha az emberek ezekről a dolgokról beszéltek, mindig hozzátették: „a Tuan Besar háza... kertje...“ Nem volt többé Pieter Voss; igazgató ur volt, Nagy Ur. Tuan Besar. Saját házából, saját kertjén keresztül, saját utján ment irodájába. Mert a gummitársaság igazgatójáé az ut is, az iroda is, a gyár is, a malájfaluk is, a kulik is. Még a kis kórház és a benszülött orvos is az övé volt. Az irodaépületben külön szobája volt, kopár terem, a sarokban hatalmas pénzszekrény, a meszelt falakon térképek, táblázatok, egy óriás naptár, kövér számokkal. A szoba közepén állt Íróasztala, rajta iráshalmaz, mely rá vár. Az irodában dolgozott írnoka, aki több, mint tiz éve látta el az irodai teendőket és bár Pietert mindenbe ő vezette be, mégis a legmélyebb alázattal beszélt hozzá, hiszen nem volt egyéb, mint a Tuan Besar kranija. Alárendeltje volt, éppenugy, mint van Beek. az asszisztens, aki a gummiültetvényt és a gyárat mutatta be. Van Beek fiatal, erős hollandus volt. Vállas, szőke óriás. Egy fejjel magasabb, mint Pieter, alig fiatalabb, mégis vagy tiz évvel fiatalosabb. Kemény- vágású, nvilt arc, szőke haj, kék szem; igazi ifjú germán. Pieter akai-atlanul is Klaasra gondolt. Csak éppen Klaas kihívó, nyegle modora hiányzik van Beeknél. Trópusi sisakját kezében tartva, kissé előrehajtott vállakkal várakozik Pieter parancsaira: „Mehetünk.“ Van Beek kihozta magát. „Igenis, Voss ur, errefelé lenne szives...“ Együtt mentek végig a gummiültetvényen. A mtandurok tisztelettel köszöntötték őket. A kulik behúzott vállakkal sompolyogak el mellettük. Az uj Tuan Besar — sandítottak vissza Pieter felé... Bementek a gyárba. Végigmentek a tisztítóberendezések, gummiőrlők és dübörgő sajtolok mellett. Együtt másztak fel a kis vaslépcsőkön a szárítóba, megvizsgálták az üveges, barna gummitáblákat. melyek úgy lógtak egymás mellett, mint a száradni akasztott fehérnemű. (Folytatjuk.)
