Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)

1936-03-06 / 54. szám

19 3 6 március 6. bzlbnz&ig ■/ HIRCK INSPEKCIÓD GYÓGYSZERTÁRAK. Fel>- már 29—március tí-ig a kővetkező gyógy­szertárak teljesítenek szolgálatot: Dr. Hintz, Piaţa Unirii 27., telefon 15—73, dr. Halász, Piata Cuza Voda No. 2., Flohr, Calea Regele Ferdinand 79., telefon 8—99, Diana, Strada Iorga 19., telefon 5—52. Megjelent Baritiu Septimiu dr. egészség- ügyi főfelügyelővé való kinevezése a hiva­talos lapban. A hivatalos lap legutóbbi szá­ma közli, hogy dr. iBaritiu Septimiut, a helyi betegsegélvzö igazgatóföorvosát mi­nisztertanácsi határozat alapján egészség- ügyi főfelügyelőnek nevezték ki. -Baritiu inár fél éve tölti be ezt tv tisztet ideiglenes meg­bízatással. A magas állásban való megerősí­tése széles körben nagy megelégedést kel­tett. mert Baritiu dr. egyike azoknak a tisztán látó, emberies orvosoknak, akik egész életüket a közért áldozzák fel, kiknek nem az állás ad tekintélyt, hanem a személy az ál­lásnak. Mint a betegsegélvzö főorvosa állan­dóan rendelkezésére állt a betegeknek, szí­vesen hallgatta meg panaszaikat és hatás­körében minden lehetőt elkövetett sérelmeik orvoslása érdekében. Kinevezésével megüre­sedik a betegsegélvzö főorvosi állása. Utóda minden valószínűség szerint dr. Sglimbea he­lyettes főorvos lesz, aki a betegek osztatlan szeretetét és nagyrabecsülését birja. A legnagyobb magyar könyvsiker! Balassa Imre: MOZART CSODÁLATOS ÉLETE, a nagy zeneszerző első regényes életrajza. Bibliofil művészi kiállításban Ára 190.— lei. Kapható: Ellenzék könyvosztályánál, Cluj. Leszakadt a hid a szekér alatti Szilágysági | tudósítónk jelenti: Az elhanyagolt állapot­ban lévő, rossz hidakra jellemző, könnyen végzetessé válható baleset történt a szilágy- sági iPagaia község határában. Farkas László falubeli gazda búzát vitt a szomszédos köz­ség malmába őrőltetni s amikor lovasszeke­rével a falu szélén lévő rozoga fahidhoz ér­kezett, a korhadt tákolmány leszakadt a szekér alatt. A gazda búzával terhelt szeke­rével és lovaival a mintegy három méter mélységű patakba zuhant, amelyben szeren­csére nem volt viz. .Farkas és lovai csak könnyebb sérüléseket szenvedtek Az eljárás megindult. Legyen rend a temetőben. Csak a közel­múltban foglalkoztunk a házsongárdi teme­tőben történt visszaélésekkel. A városi ta­nács, hogy a visszaéléseket megakadályozza, Pop Stefan volt kerületi kapitányt bízta meg a temető ügyeinek vezetésével. Most már az nj igazgató működésével sincsenek megelégedve a temetkezési vállalkozók, akik emlékiratot adtak be a tanácshoz, melyben a temető rendjének megőrzését kérték. Mussolini megköszönte kitüntetését Őfel­sége n. Károly királynak. Buciiresti-bül je­lentik: Őfelsége II. Károly király az „Ország Őre“ kitüntetését adományozta Mussolininak az ifjúság nevelése körül elért nagy érde­meinek elismeréséül. Ugyanaz a kitüntetés ez, melyet Baden Powell cserkészfőparancs­nok kapott régebben az uralkodótól. Római lapok jelentése szerint a .Duce távirati utón mondott köszönetét a kitüntetésért. Adóhouok felhasználása. Bucuresti-ből je­lentik: A pénzügyminisztérium megállapítá­sa szerint 800 millió lej értékű adóbon van ma is forgalomban az országban, mert nem jegyeztek belső kölcsönt ezekkel. A Gazeía jelentése szerint az előírandó feltételek mel­lett 1932 január 1. utáni időkből eredő adó­fizetésre is elfogadják majd a bonokat, amennyiben az adósok tartozásaikra pénzt is fizetnek. TARTALÉKOS TISZTEK JELENTKEZÉ­SE. A helyi hadkiegészítő parancsnokság (Cercul de Recrutare) március 1-én kezdte meg a tartalékos tisztek Md. E. 1. (Ofiţeri de rezerva) livretjeinek láttaniozását, mely egész hónapon át fog tartani. A hadkiegészí­tő területén lakó tartalékos tisztek tehát március hó folyamán kötelesek okmányaik­kal megjelenni a parancsnokságon. Ez a rendelkezés a mozgósítás alól felmentett (dispenzati de mobilizare) személyekre is vonatkozik, akik felmentésükre vonatkozó irataikat kötelesek bemutatni. A láttamozási reggel 8 órától 12 óráig fogják eszközölni az Avram láncú kaszárnyában. Az alantas tartalékos tisztek személyesen jelentkeznek szolgálati felszereléssel kapitányig bezárólag. A lovassághoz tartozók a „harnasamentul de campanie“-í is magukkal hozzák. A tartalé­kos törzstisztek személyesen, vágj' másként juttatják el a parancsnoksághoz irataikat. Jelenteni kell azt is, tett-e esküt a tartalékos tiszt őfelsége II. Károly királyra. A mulasz­tókat a törvény szigorúan bünteti. PONTOSSÁG. .4 kereskedelmi utazó várja a vonalját. Tadja, hogy késni fog, mint ahogy mindig késik. De csodák-csodája: a menetrendben megjelölt időben befut a vonat. Az utazó el van ragadtatva, odamegy az állomásfő­nökhöz és gratulál a pontossághoz. — Ne gratuláljon — szó! az állomás- főnök — Miért? —- Mert ez nem a maga vonala. Ennek tegnap kellett volna megérkezni. Marószódaoldatot ivott a három éves gyer­mek, Carei-ból jelentik: Megrendítő gyer­mektragédia történt az elmúlt reggel a ha­társzéli Capleni községben. Debreceni Jó- zsefné falubeli asszony nagy mosáshoz ké­szülődött s miután a szükséges marószóda­oldatot elkészítette, a közeli üzletbe ment szappanért. Ariiig a vigyázatlan asszony be­vásárolni volt, három éves kisfiát magára hagyta a mosókonyhában, aki az asztalon lévő befőttesüvegből megitta a marószóda­oldatot. Amikor később Debreeeniné vissza­tért az üzletből, gyermekét borzasztó kínok között, eszméletlen állapotban találta. A szerencsétlen kisfiút beszállították a kór­házba, hogy gyomormosást végezzenek rajta. Az orvosi beavatkozás már későn jött, mert a beleket a méreg teljesen összeégette s a gyermek meghalt. A gondatlan anya ellen az eljárás megindult. EGÉSZSÉG, közegészséget szolgáló havj folyó­irat februári számának tartalma: A cukor szere­pe a táplálkozásban. Mi okozza az öngyilkosságok növekvő szaporodását? A cukorbaj, mint népbe, tegség. Ipari betegségek. Kapitalista érdek az egészség szolgálatában. A fogak romlásának okai­ról. Sport és egészség. A cigarettázás befolyása a rákbetegségre. Nitrinmérgezések élelmiszerek által. Tuberkulózis ellen: társadalmi küzdelem. A mozi az orvostudomány szolgálatában. Must általi ólommérgezések. A tulipán betegségokozó. Egyes szám ára 10 lej, vidékre 13 lej pénz, vagy postabélyeg beküldése ellenében küldj az Ellen­zék könyvosztálya Cluj, Piaţa Unirii. Előfizetési ára egy évre no lej. Wirr au fajait a iegwwerek ma, csütörtökön a ROYAL MOZGÓBAN. Tizenkétmillió lakásnak van adótartozása. Bucuresti-ből jelentik: A Capitala tudósítása szerint Románia 18 milliós lakosságából csu­pán 6 millió léleknek nincs adótartozása. Pénzügyi kimutatások szerint 4 millió állam­polgár pontosan tesz eleget adófizetési köte­lességének, 8 millió azonban kivonja magát a fizetés alól. Romániai kereskedő utazott Szovjel-Orosz- országba. {Bucuresti-ből jelentik: Sadigursky Chisinău-i szőrmenagykereskedő Moszkvába utazott, hogy orosz szőrmeáruk behozatalá­ról tárgyaljon. Sadigursky az első román kereskedő, ki a két ország közötti forgalom megindulása óta keresztül utazott a határon. Utcán árulják a bort Braila-ban. Bucu­resti-ből jelentik: A Braila-i vendéglősök és kocsin árosok tiltakozó beadványt intéztek a város vezetőségéhez, melyben rámutatnak arra, hogy vidéki szőlősgazdák szekereken járják be a várost s bort mérnek ki a csapraütött hordókból az utcákon. A városi tanács az eljárást megindította. Bucureşti — cluji képviselete az: CIlCRIZfh KfflHJVOS7fá*l!a a február hó 15-iki — kilencedik jáü negyedik húzásán is a nyeremény! százait fizette ki szerencsés játékosaim A?onnai vegyen sorsfégye? ÁLLAMI SORSJÁTÉK | 10. JÁTÉK I. HÚZÁSA 1936 MÁRCIUS 15-ÉN Az ország legszerencsésebbfőelárusitója: Sancö pstom ne cw^rf Sorsjegyek árai: Negyed sorsjegy 200 lej, fél sors­jegy 400, egész sorsjegy 800 lej. Húzás márc. 15. PRÓBÁLJA KI SZE­RENCSÉJÉT NÁLUNK VETT SORSJEGGYEL Vidéki rendelése­ket a pénz és 7 lej portó-költség előzetes beküldé­se mellett azon­nal intézünk ! 1 ! Nem szenved többé epben az oxigenes fürdőben , Ha lábai égnek és fájnak, — tyúkszemei, a lábán levő gyulladások és kipirosodott ré­szecskék nyilainak, viszketnek — áztassa be lábait egy Saltrates Rodell-es fürdőbe. Fáj­dalmai megszűnnek, megkönnyebbül, amint ezek az oxigénes gyógysók felszívják a sava­A sertéskereskedők panasza az export elmara­dása miatt. Bucuresti-ből jelenek: Az, erdélyi septésexporcőrök felhívták a földművelésügyi mi. misztérium figyelmét arra, hogy mér hónapok óta szünetel a ser.téskmtel, ami miatt igen nagy kárt szenvednek. De nemcsak ők karmodnak, hanem a sertéshizlaldák és a gazdák is, mert a j sertés ára az export megszűnése ó'ta kilónként j 25 lejről 13—18 lejre esett. Ugyancsak erősen lecsökkent a buza, a kukorica és más gabona ne­műek ára is, mert ebben a szakmában sincs ki­vitel. Átvágta szeretőjének nyakát. Bucuresti- ből jelentik: Nicolae Jorgulescu 25 éves asztalossegéd hosszabb idő óta élt Consianla Penescu 20 éves munkásleánnyal vadházas­ságban, mig az utóbbi napokban a leány elhagyta. A szerelmes iparos vissza akarta hívni a leányt, ez azonban elutasította. Be­szélgetés során egymást érték a sértések, majd Jorgulescu hatalmas ütést mért Cons- j tanta Penescu arcára, minek következtében ez megtántorodott és eszméletlenül zuhant a padlóra. A férfi azt hitte, hogy „színházat játszik“ szeretője s a leány nyakát egy bo­rotvával elvágta, aztán nyomtalanul eltűnt lakásáról. A súlyosan sérült leányt kórházba szállították. Kevés remény van felépülésére. Az eljárás megindult. MESTERFOGÁS. — Moralj®, hogy lehet az, hogy maga minden áruját eladja, mig a többi ügynök­nek senuni sem sikerül? — Egyszerű fogás az egész. Akkor me­gyek a házba, mikor nincs otthon a férj. Kijön az asszony s igy szólítom meg: Ke­zeit csókolom kisasszony, litt hon van a kedves mamája? Belefulladt a patakba. Simleul-Silvaniei- ről jelentik: Özv. Szabó Mihályné Bagos-i hadiözvegy a napokban vette fel pár száz lejnyi járandóságát a »Nasfalu-i adóhivatal­nál. Az idősebb asszony mielőtt a pénzzel visszaindult volna az alig négy kilométer­nyire lévő falujába, betért egy kocsmába s ott italt fogyasztott. Amikor a borozást be­fejezte, már este lett s gyalog elindult haza­felé. Útközben, hogy ne kelljen kerülőt csi­nálnia, a Berettyó folyón nem a hídon ment át, hanem gyalog akarta átszelni a sekély vizet. Az elfogyasztott bor hatása következ­tében azonban a folyó közepén valamiben megbotlott s mert felállni nem tudott, bele­fulladt az alig félméteres vízbe. Az ügyész­ség a temetési engedélyt kiadta. CLAUDE FARRÉRE hires regénye fi ­rnen, ma, csütörtökön a Royaí-mozgóban. Ötszáz lej birság házasságtörés miatt. Bu- curesti-ből jelentik: Scarlat Scarlatescu Braila-i gazdálkodó húszéves házasság után elhagyta feleségét és viszonyt kezdett egy másik asszonnyal. Az elhagyott feleség ma­gánnyomozást indított s az ókirályságbcli törvények alapján feljelentette férjét házas­ságtörés miatt. A törvényszék a bizonyító eljárás befejezése után 500 lej pénzbírság­gal sújtotta vádlottat. Előkészületek a loinbi nyaralótelep meg­nyitására. A dr. Vlad városi főorvos által létesített lombi nyaralótelep néhány évi mű­ködése alatt a szegény gyermekek paradicso­mává vált. Az idén a nyaralótelepet egész­ségügyi berendezésekkel bővítik ki. Sikerült nagy fáradtsággal a telep vízellátását bizto­sítani s az idén már nem csak fürdőszobát állitanak be, hanem fürdőmedencét is. A medencekészités most kezdődött meg és pul­iiét alatt elkészül, úgy hogy mire az első gyermekcsapat kiérkezik, már uj ruhába öl­tözötten várja a telep sápadtarcu kis ven­dégeit. kát és más mérges anyagokat Az összes gyul­ladások, égések, sebek 3 percen belül messzim­nek. Tyúkszemei és bőrkéméi)yedései ugv fel­puhulnak, hogy könnyedén eltávolítható őkm gyökerestől és véglegesen. Próbálja ki ezt a baltrates Rodell-es lábfürdőt még ma este Jobban fog aludni, könnyedén fog járni, él­vezettel fog táncolni. a»® hogy a Satu-Mare.-i színtársulat f. hó 18-án fejezi be szezonját s aztán Oradeára megy vendégszerepelni. Oradea után Brasov követ­kezik a társulat programjában, amely a Tha­lia Társulat Brasov-i vendégjátéka után fog ott szerepelni; hogy Vass Piri, a városunkból elszármazott feltűnő szépségű, tehetséges színésznő leg­utóbb a h irály né cimü darabban aratott nagy sikert Szegeden, mint az ott vendégsze­replő Beöthy Baba és Beregi Oszkár partne­re. Ugyancsak nagy sikere volt Vass Pirinek a felújított Mélióságos asszony trafikja fő­szerepében; hogy Karácsonyi Ili, a neves primadonna, befejezte nagysikerű vendégjátékát Bécsben és visszautazott Budapestre, ahol az egi)ik nagy színházzal tárgyal; hogy különös végrendeletet hagyott hátra John Tiller, a hires reoü-rendezö, akinek görliei közé jutni vágya volt minden csinos angol lánynak. .4 Tiller görlök híresek vol­tak szépségükről és tánctudásukról és sokan mentek közülük férjhez előkelő angol fő- urakhoz. Tiller minden vagyonát azokra a volt görljeire hagyta, akik nyomorba jutot­tak; hogy Galii Cured, a hires énekesnőt súlyos baleset érte Newyorkban. Autója egy másik gépkocsival ütközött össze s Galii Curcii megsebesítették az üvegszilánkok. Miután el­távolították testéből az üvegdarabokat és a sebeit bekötözték, lakásán ápolják a meg­sebesült énekesnőt: hogy hatalmas sikerrel játszotta első ízben Lady Machbet szerepét a budapesti Nemzeti Színházban Tőkés Anna. Nagy sikere van az előadáson a nálnnk is jól ismert Nagy Ador­jánnak is; hogy Janovics Jenő dr. megkezdte a Korda filmek egész Balkánra szóló képviseletét. Ja­novics a romániai képviselet vezetésére maga mellé vette Incze Vilmost, az ismert filmem­bert, a Paramount volt romániai képviselő­jét. Janovics dr. a napokban utazik Lon­donba. ZENEKARBAN. — Karmester: Nézze citiiányéros ur, ha már legyeket fogdos a cintányérral, le­gyen szives taktusra fogdosni őket. Számlákat hamisítottak. Bucuresti-bol je­lentik: A lasi-i hadbíróság most tárgyalta Constantin Bucurel repülőkapitány és Gh. Buhaciuc törzsőrmester bűnügyét, akik Î59 ezer lej értékű számlát hamisítottak. A vád­lott kapitány védekezésében előadta, hogy Gh. Constantinescu intendáns-őrnagy az el­lenőrzés alkalmával 150 ezer lej többletet talált a pénztárban, mire azt tanácsolta, ké­szítsenek ennek fedezetére számlákat. A hadbíróság a tárgyalást Constantinescu őr­nagy kihallgatása végett elnapolta. Sántha Ilona hangversenye. Ma, csütörtökön este tartja Sántha Hona énekmüvésznő nagy ér dekiődésíftl várt olasz—spanyol hangversenyét : kát. gimnázium nagytermében fél 9 órai kez­dettel. Az érdekes koncertre, amelyen Tatár Ferenc is közreműködik, a Király könyvkeres­kedésben s este a pénztárnál válthatók meg a jegyek. Az ELLENZÉK a haladást szolgái iu. ö kisebbségi és emberi jogok eiona / a» ANNABELLA játszik ma, csütörtökön a ROYAL MOZGÓBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom