Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-12 / 34. szám
VLtfíNXtíK 793« T9*r»ât 7? n erklär — Ez — szólt Magda és úgy érezte, hojíy sírnia kellene abban a nagy, túláradó érzésben, ott a sötét országúton, a Tamás autójában, ahogy ránézett erre a hűséges, kedves, bolond Tamásra — én — folytatta — köszönöm ezt ma gának Tamás, de nekem olyan furcsa ez az egész, elgondolni, hogy én vuluha a maga... Hirtelen félbeszakította önmagát. — Talán ostoba vagyok - - folytatta — de engem George sem tudott egészen kigyógyitani a nagyravágyó álmaimból... Utazni szeretnék, most jobban, mint valaha az életemben, végtelen szépségeket megismerni, akarni és tudni a mesterségemet, eredményt érni el a magam erejéből egészen. És aztán... hogy magyarázzam meg, én, ha csak egy kis biztos helyet érzek majd az emberek között a talpam alatt, a magam és az anyám számára, én hivni fogom magát Tamás és el fogok menni magával Konstancába... De addig nem akarok... Ezt meg kell értenie. Tamás elengedte a kezét és a kapcsolóhoz nyúlt. — Nem — mondta Magda és megfogta a Tamás kezét — most én mondom. hogy ne menjen még egy kicsit. Meg kell mondanom, hogy maga rettenetesen fog hiányozni nekem és hogy nem tehetek róla, nem akarom, más szeretnék lenni, de ha én a jövőre gondolok, mindig úgy képzelem el magam, hogy dolgozni fogok, önálló leszek és utazni fogok — és nekem ez a legnaI gyobb és legszentebb vágyam Tamás... — Lehet, bogy nem sikerül — folytatta Magda - -, hogy kifáradok és elhullok és ez nugyon-nagyon fájni log., Most kezdek csak dolgozni és pár éven belül eldől úgyis... És ha maga még akkor is szóval tudni fogom, hogy várni fog rám, ahogy mondotta és akkor oda fogok menekülni magához lehajtott fejjel és alázatosan fogok menni maga elé... Tamás nem válaszolt, csak nézte öt és a pillantása olyan volt, mint a Magda édesapjáé, azon a képen otthon, amit az anyja a fiókban tartott, hogy ne emlékeztesse rá, hogy milyen boldog lehetett volna, ha az a komolyszemü ember nem hal meg olyan hirtelen. — Nem érdemiem meg, hogy ilyen jó hozzám... Én ígérem, hogy egy év múlva ott leszek Konstancában, ha akarja. Hiszen olt is dolgozhatok — lefesthetem a tengert... — Most jöjjön el — mondta Tamás és megfogta a két vállát és nagy, komoly és erős elhatározás volt a szemeiben. És Magda valami különös és felszabadult és boldog nyugalommal Melt, mint aki ennek az egyetlen embernek a karjai között hirtelen az egész furcsa I élet értelmét és célját és a vágyak hiá- I bavalóságát egyetlen szempillantás alatt felfogja, megérti, átöleli: — Elmegyek, Tamás. (Vérje.) Ma este:Énekes madár Ma este rtegycdxzer kerül ermre Tamási Áron páratlan sikerű darabja az Énekes madár. Magdó szerepét ezen az előadáson Fényes Alice, Mókát Kovács György játsza. A | JÖJJ ÉS NEVESS! A ,^iel<yp(tr6dlstăkei: szerdán ét erütörtfikőn. Alig terjedi híre, hogy a Melojjnródisták végre engedélyt kaplak romániai' turnéjuk megtartására, máris tömegesen kezdett érdeklődni a közönség ennek a maga nemében egyedülálló nemzetközi altrakcáónak itteni vendégjátéka iránt. A Mdoparódisfák a legnagyobb világvárosi orfeumok és varieték hangulatát fogják előidézni szerdán és csütörtökön este bárom1 negyed 11-kor a Magyar Színházban, Minden egyes müsors2ám valóságos remekmű. Film nemzetközi nagyságai Hans Albers, Szőke Szakáll, Al. JoÉon, Alpár Gitta, Richard Tauber, Félix Bressorí elragadó zenei paródiák formájában lépnek a rivalda elé. A két órás műsor olyan élvezetet ígér, amilyent coak <a legnagyobb világvárosok közönsége I tud megszerezni magának. Bohózat egy párisi szállodában Két estére a bohókás jókedv szelleme költözik be a színházba. A 120-as tempó és a Budapest—Wien nagysikerű szerzői, Szántó Armand és Szécsón Mihály kitűnő bohózata a francia szellem könnyed, vidám, fordulatos és ötletes csillogásával visz színpadra egy rendkívül mulatságos történetet. Mitévő lenne az ember, ha szállodai szobájába, tiz perccel elutazása előtt, berohanna egy gyönyörű fiatal leány és se szó, se beszéd, elbújna az ágya alá, mígnem a felháborodott apa rátöri az ajtót. A humoros helyzetek pillanatonként változó kaleidoszkópja indul el ebből a kis eseményből, amelyből végűi is parázs bohózat kerekedik. Kovács György, mint vendég, Sándor Stefi, Stefanidesz Ili, Ihász Aladár, Jenei János, Csóka József, Balázs Samu és Rajnai Sándor fellépése biz- ' tosilja, hogy a bohózat legelsőrendü szerep- I kiosztásban kerül a közönség elé. Három ember a hóban Szeptember óta változatlanul minden este ott szerepel a budapesti színházak hirdetőtábláján: 3 ember a hóban. Vidámabb, kedvesebb, hangulatosabb zenés vígjáték alig szerepelt az utóbbi esztendők műsorán. Elragadó mese, ragyogó muzsika, jobbnál- j jobb szerepek, finom humor és vaskos ko- ; mikum, szikrázó élcek és ugyanakkor nemes életbölcsesség: ez jellemzi Erich Kästner és Gyöngy Pál zenés vigjátékát, ez a minden izében remek darab, a 3 ember a hóban. Péntektől kezdve kivétel nélkül mindennap: 3 ember a hóban. Pi Magtár Kedd fél 9- ÉNEKES MADÁR. (Ţarná* Áron óriási sikerű zenés székely népi.játéka. Kovács György vendégjátéka. Sólymosán Magda, Fényes Alice, Kőszegi Margit, Károlyi Leona, Tompa Sándor, Balázs Samu, Csóka József fellépése. Negyedszer.) Szerda fél 9: BOHÓZAT EGY PÁRISI SZÁLLÓ. DÁBAN. (Színtó Armand és Szécsén Mihá’y bohózata* csak felnőtteknek. Kovács György vendégjátéka* Sándor Stefi, Stefanidesz Ili, Ihász Aladár, Jenei János, Csóka József, Balázs Samu é.s Rajna’. Sándor felléptével. Bér- ieisziioetben. A premier-bérlők helyeit kedd déli r óráig fenntartja a pénztár. Rend« helyárak.) Szerda %u: JÖJJ ÉS NEVESS! (Komm und Lach!) A „Me’oparodisták“ nemzetközi humoros rcvii-csoport két óris kacagó estje. Vi. lág-?.ttr?.kcoi! Premier hetyárakkak) Csütörtök fél 9: BOHÓZAT EGY PÁRISI SZÁLLODÁBAN Másodszor.) Vtii: JÖjJ ÉS NEVESS! Komm und Lach! (A „Mriopafódisták" nemzetközi revű-cso. porc humoros bucsu.estelye. Premier-hely. árak.) Péntek fél 0: HÁROM EMBER A HÓBAN. (Erich Kästner és Gyöngy Pál Budapesten több, mint xoo előadást megért brilüáns ze~ néí vífíitéka. Koric« György Vfndégjlréki. vak Harmaih Jolán, Kőszegi Margit, Ştefani d«yz Ili, Miklótsy Margit. Cr.opán Flórt, Tóth Elek, Ihász Aladár, Tomp* Sándor, Csóka |óz*ef, Uarovszky Orzkár, Nagy In. ▼In fellépésével Prcmiér-bérlei 22 az,) Szombat 3 Ve MONTMARTKEI IBOLYA. (OL cjó helyárakkal.) ä: AZ UR KA fONAl. (Kovács György vendégjátékával Olcsó li*!yárakk:b!.) 9: három Ember a hóban. Mítodsxor. Rendes bérlet 22. ti..) Vavárnap d u. 3. CSARDASKIRALYNÓ. (A nagysikerű Kálmán operett, olcsó hciyárakk*l.) d. u 6: fNEKES MADÁR. (ötödször Kovács György, Sólymosán Magda. Fénye, Alice, Kőszegi Margit, Tomp« Sándor, Balázs Samuval.) esze 9: HÁROM EMBER A HÓBAN (Harmadszor.) Hétfő fél 9: HÁROM EMBER A HÓBAN. (Ne. gyedszer.) Kedd fél 9: HÁROM EMBER A HÓBAN, tötödazőr.) A üoriíIt? Óiéra rolóra Szerdán, február 12-én: íRIGOLFTTO. Pénteken, február 14-én: A VARÁZSFŰVOLA. Szombaton, február 15-én: (iskolai matiné) A COZI AI LEÁNY. IIÉlMIIlllH —III— II ................MIMI I II Mozgószinháztk milson * KEDD: CAPITOL-MOZGÓ: AZ ÉLKT ÚTJA. F.gy Iliin, (tiniről az egész világ beszél! Rtri- dtfzt« Nikolai Ekk. E raitiek és c*odühítő» filmalkotásról az égési világsajtó elragadtatással Irt. lüDiso.N-MozGói í. kaland az EXPRESSZ FA'. Izgalmas filrnszenzácíó. Fősz. Karl Ludwig Diehl, Charlotte Susa. II. BON.SOIR lir.CS. Csodaoperelt. Jack Buchanan, Maritza Sári. MUNKÁS-MOZGÓ: I. VASGYÁRON Ohnet regénye után. Főszerepben: Henry Rol- Ihh és Gaby Morlny. II. ABESSZIN HÁBORÚ. III. Sili-Simfonic, IV. Micky Maus és Journal. Előadások: 3. 6 és 9 órakor. Helyárak: 10 és 12-j-3 lej. ROYAL-MOZGÓt Premier! A BOLDOGSÁG (Le Bonheur). Fősz Charles Boyer és Gaby Morley la Vusgyaros női főszereplőjel Uj Journal. Számozott jegyek elővételben. Rcmcnyik Sándor uj verses kötete: ROMON VIRÁG. 134 uj vers gyűjteménye 242 óldalon. Ána 100 lej az Ellenzék könyvosztá!yáb<n, Cluj, Fjata Unirii. Vidékre utánvétté is szállítjuk. Levelezés ÉRTÉKPAPÍROK vételére ős e'adására megbízásunk van. „Comm“ iroda, Str. Jorga 2 (Átjárni Ich« az Ellenzék könyv osztályán keresztül is.) Adás-vétel VAS aktayzekrényt keresek megvételre. Cim a Könyvosztályban. _Ko. O0* ELADÓ finomkivitelü kombinált dió-szek- rénv modern fotdlek. Müasztalos Str. Davd 3____________________________________Ko. 07 VELENCEI és Panóniat csipkéket vitrinbe és függönybe készítek, Cim a könyvoszcályban. Gj-. 1901 280.000 <nBm it árostól 15 psrmy re, újonnan s más | sivaa vp.ilt s2ép 2 utcai zo a, elösz<.b,i, I fílid >> óba, ktnyha, sppis. nincz’ és me!- g iékljtlyL'égekböl álló kertes c-aládi ház 3 eladó. Sándor H7ománvo9, Cale"1 V:e!oriai 13 I Alkalmazás JÓL NEVELT, ügye?, húszéves leány legjobb slzonyitványokkal szobalánynak 3rik’3.'mazárr ke* ■es Timisoaraun. Leveleket a kiadóba kérek (,Tim.isoarft-ra vágyó** jeligén-. _______Ko. 131 IPARVÁLLALAT keres eréfye? fiatal nőt bitalmi állásba. Fényképes ajánlatokat eddigi működés ismertetésévé ,,Megbízható“ jekgére <1 íönyvpsztíüyba. ______________________Ko. r3<* HAJTÓSZIJJAK gyártásához értő szakmásért keresünk. Jelentkezők február 12-én (2 és J óra között képviselőnkkel a Newyork szállójában tárgyalhatnak. Gy. 1902 GÉPÍRÓ tisztviselőnőt- perfekt román—magyart, irodai gyakorlattal keresünk. Ajánlatok referenciák megadásával ..Afiandó Tţco‘‘ alatt kiadóba kéretnek. Ko. 13? ÍBm> 8 50.000 „ Jó lorga mn Cz!°íi negyed sn, 2 u obS tiz let eiyiseg 0 4 csalódj 1 és ó Hó Oj óp traeayfl bérház, m ly örök fflegélhe- lést biz o it, — kiadó. Sándor bi’o-^-mvT', 0"lea V c'o'i-i 1'. Állásiak eres KITŰNŐ, szzkJtépzett vizvezetékszereiő bárhol elhelyezjtedést keres. Cim c könyvosztályban Gy. 1896 Liűaüan és lakás ÍS0.00D ök< IfFb vLlane^y dbru, Csatorna. Hz, •.lüannyaí el! tott 400 m* kit ij désü, 15.40 m. uícíí fronttal ■ 26 . mcly«égg 1 bíró i-áíhely. termő gyiimöicsössel el.uó. Sándor hromá'wo*. Ca' a V’ctorieí 13. ORVOS KERES t szobás összkomfortos lakást központban noájuc i-rc. Cim a kiadóban. Ko. IJ4 IŰ. Kitűnő bérnegy dhen, ] ár m ca ládi 1- kás ól f’s find a me’lt k lelyis^srekbői álló, Jó karban levő b r áz, 25.000 lei b rjov deLmmel eladó. ‘ ándor bi rmán'Tg, Crl°a Vi< to iei 13. MII hallgassunk mesj ? Kedd. február n. BUCUREŞTI. iS.r 5: Lemezek. 20.13: Lemezek* 20.40: Hires énekesek lemezei 21,30: Szimfonikus hangverseny. 22.45: A hangverseny roiyta- tása. 23,10: Vendéglői zene. — BUDAPEST, xir Hírek. 11,45: Felolvasás, 13,05: „Triumph“ énekegyüttes. 13,40: Hírek r4t Hivng'emezek. 15: Hírek, r7.r0: Asszonyok tanácsadója. t8: Daimedv Győző emlékezet;. 19: Csiszár Bé:a előadása. f9,30; Faragó György zongorázik. 20,1c: Zenés részletek Gigli „Enyém v-agy“ c. filmjéből. 21.10: A Magyar Színház előadásénak közvetitése: Az Ur katonái, 22: Hírek. 23,40: Uj magyar Vonósnégyes. 24.40: Jazz.zenekar. BECS. zi: Bécsi farsang, tarka-est dalokkal é? zenével. 23.20: Böhm-Linhzrd Thea szoprán énekel — MILANO. 21,35: Alfanc: Cirano ói Bergerac, 3 feivonásos opera, — PRÁGA. 20.to: Szaxofon-szóló. 21.5c: Rádiózenekar Mamard csellómüvésszel. — RÓMA 21.35. Szimfónikus hangverseny. — VARSÓ. (§.15: Szaleski brácsa* művész játéka. Szerda, február ií, 20.15: Lemezek. 2r.i5: Gio-nca Aurelii és Stre:tteld-Gross Mi-ría kétzonr>*ás hangversenye. :r,45 Nestorescu Mimi énekel 22.10: Kis raji'■z.nekar. 22,45: A zene folyta-á«a 24: Ven. déglő zene. — BUDAPEST, xt: Hírek. I4i3p" Postászenekar. X5.40: Hírek. 17.10: A ^rí-dió diákfélórája. 18: Hanglemezek. 19: Előadás. 19,30: Szalonzenekar 20,5c: E’őadds. 21.to: A buda'pesti hangverseny zenekar. 22.15: Hírek. BÉCS. 20,55: Szmfónikusok Wagner-Regeny zongoraművésszel. —^BERLN. 21.45: Rádiózene. kar." — PRÂGA. 21,05: A' fil'hairmónikusok hangvet^cnyc Leroux zongoraművésznővel. •— RÓMA. 21.35: Donizetti: Szerelmi bájit«l._op?- r«. — VARSÓ. 22: Ch opi n - müvek. — ZAG. RAB. ?4.:o: Dalok h á-^ák. Csütörtök, február 13. BUCUREŞTI. 18: Kis rádiózenekar. 20,15: U} lemezek, 21.15: A filharmónjkusok hangverse, nye az AthenacumóS — BUDAPEST. 11: Hírek. 11.45: Felolvasás. 13.05: Beszkárt.zenckar. 13,30: Hírek fa,30: Hang'emezek. 15.40: Hírek. 17.10: Előadd. 18.30: Jazz-zenekar. 19,20: Előadás. 19.5c: Bogdán Margit énekei’, 20,40.: A rádió külügyi negyedórája. 2r: Szinmüelőadás a Stúdióban. Selyemkendő. Színmű 3 felvonásban. Irta: Meskő Barna. 22,35: Hirek. 23: Jane Courtland zongorázik, Paul Loyenzj éneked. 24: Hanglemezek. BÉCS. 23,10: A gsőmfóníkusok, Opera énekkara. — BERLIN 21.10: Nagy zenés, dalos tarkaesc Bérinf<51. ~ PR.AGA. 20,35: Rádíóze- nekar. — RÓMA. íi.35: Lehár: A vég özvegy, operett. *— VARSÓ. 14: Bach: D.mo’J hegedűverseny. 18,15: Hangverseny 22.55: Haydn: F-dur és Esz.dur vonósnégyesek. — ZÁGRÁB, i S.i s: Rádiózeíiskar. Péntek, február 14, BUCUREŞTI. 18.15: Motzoi-zenekaor. 20,35: Közvetítés az Operahrzból. 24: Éjjeli hangver. sent'. — BUDAPEST, ix: Hirek. 11,20: Felolvasás. 13.05: Weidinger Ede szalonzenekara. 13,30: Ffirek. 14(30: Ciz3.ny7.cne. 17,10: A rádió díákíéilóráía. 18: Komáromi János o'beszélése. 18.3c: Liszt-est. 19-55: Előadás. 20.30: Az Operaház előadásának közveritése: Tosca. 24,30: Guttenbcrg György tazz-zer,élőárának műsora BÉCS. 23.50: Rádiózenekar. — BERLIN. 17: Farsangi hangképek. — MILANO Szimfó- nlkus hangverseny. — PRÁGA. 20.05: Wegner: Lohengrin közvetítése a prágai német szin. házból. — RÓMA 21,35: Müvészest, — VARSÓ. 21.10: \yYfgncr: Lohengrin, opera. — ZÁGRÁB. 21,5c: Margaritisz Lorisz zongorázik. 24: Táíuczene. ! többi főszerepek most is Sólymosán Magda, I Kőszegi Margit, Károlyi Leona, Tompa Sán- j dór, Balázs Samu kezében vannak.