Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-05 / 28. szám
Diszti* *ggá választotta Tiíuíescut a Román Sajtószövetség BUCUREŞTI. (Az Ellenzék táviratn.) A homán Sajiószindikátus tegnap közgyűlést tartott, amelynek napirendjén at uj vezetőség megválasztás:! szerepeli. A közgyűlés Ti- tulesou külügyminisztert diszlaggá választotta. Izgalmas tüntetést rendeztek a TurmiS^verini választók BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Hivatalos jelentés szerint tegnap reggel egy baloldali csoport népgyiilést tartott Turnu-Scve- i in-ben, melynek befejezése után a gyűlésen résztvevők közül mintegy kétszáz, személy a fasizmus ellen tüntetve végigvonult a városon. A esomlőrség és tisztek elzárták az utcát, nehogy a közönség és a baloldaliak között összeütközésre kerüljön a sor. Ekkor karók és fejszék kerültek elő, végül is a katonaság a rendet helyreállította. Hivatalos jelentés szerint a tüntetők kommunisták voltak. Este 8 órakor Goga tartott program- beszédet a nemzeti kereszténypárti klubban. \ hivatalos jelentés arról is beszámol, lukgy tegnap Tátárescu miniszterelnök, Ineulet belügyminiszter, Titeanu államtitkár és az országos állambiztonsági hivatal egyik igazgatója fontos ruegbes/>lést tartottak a belügyminisztériumban 8 megállapodtak a Tur- nu-Severin-ben foganatosítandó rendszabályokra vonatkozóan. Megnyílik a Baia-Marei bányá- szatiés kohászati iskola BAIA-AÍARE. (Az Ellenzék tudósítójától.) A bányaiskola tanulói három hónappal ezelőtt az iskola vezetőitől azt kérték, hogy a bányászati és kohászati tanulók három évi tanulás után művezetői oklevelet kapjanak, amint ez régebben történt Az utóbbi években ugyanis az iskola csak egyszerű bizonyítványokat állitott ki a végzett tanulóknak, melyekkel nem lehettek a műszaki egyesületek tagjai. Az iskola vezetősége nem akarta figyelembe venni ezt a kívánságot, mire a növendékek sztrájkolni kezdtek követelésük eléréséért. A három hónap óta tartó háborúskodás most újabb fordulatlioz érkezett, mely előreláthatólag a sztrájk békés utón való megszüntetéséhez fog vezetni. Az országos művezetők egyesületének Baia- i Mare-i titkára visszatért Co3tinescu ipar- | ügyi miniszternél tett kiküldetéséből, mely- j nek eredményeként a miniszter arra való j tekintettel, hogy az aranytermelés fokozásához nagy szükség van képzett emberekre, azonnal intézkedett a BaiasMare-i bányásziskola újjászervezésének ügyében. Miniszteri határozattal továbbra is az ipar és kereskedelemügyi minisztérium kebelébe osztotta az aranybányászati és kohászati iskolát, mely ezentúl művezetői diplomát ad ki a ! végzett tanulóknak. Ugyancsak elrendelte a i miniszter, hogy a tanítást február 10-én meg j kell kezdeni. Az iskola átszervezéséről szóló határozatot a napokban teszik közzé a hivatalos lapban. Elgázolja az autó a líüielességéi teljesHő esés* cicist PLOEŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Campi- na mellett a Bucureşti—Sinaia-i országúton tegnap súlyos kimenetelű aulógázolás történt. Egy, a fővárosból Sinaia felé tartó, 100 kilométeres sebességgel rohanó gépkocsit Dihoiu Oligore csendőrkáplár gyorshajtásért akart felírni és meg akarta állítani az autót. A gépkocsi azonban teljes sebességgel nekihajtott a csendőrkáplárnak, aki a kerekek alá került. A szerencsétlen embert súlyos belső sérülésekkel a kórházba szállították. A gázoló gépkocsi után kutatnak a hatóságok. 8 Aftar-e mester-sieiö Senul? Most jelent meg legjobb magyar Sí-Oktató MAGAZINER: Sielni nem boszorkányság I Szerző a leghíresebb sioktató és könyvét igen ügyes mulatságos rajzokkal illusztrálta. ÁRA: 80 LEI Kapható Ellen-1 zék könyvosztályában,?. Uüirii VidéKre utánvéttel ás szállitlui’ Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. BVLWNZáK MÂI 1 A VÍVÓ CEIIBB4N NA. KEDDEN ESTE NAGY MA! WKiÜij INGYEN TOMBOLA A város legelőkelőbb ts legjobb vacsorázó és lánchelyisége ! Kiugróit a űciehfivszoba nijifoii ablakán c$ a tfalomárohba felette magát a fiatalkora betörő illiióSnq vi/brlu^adl a megszökött betörő CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Ellenzék tegnap elsőnek számolt I»e arról, hogy a rendőrségnek hosszas, hetekig tartó nyomozás után sikerüli elfognia azt a kél betörőt, akik mintegy három hónap óta fosztogatták a helybeli üzleteket és lakásokat. A bűnügyi osztály tegnap végzett a két betörő kihallgatásával és azután mindkettőjüket a 4-es számú cellába /.árták. A cellákban tegnap délután tartották meg a szokásos heti nagytakarítást és ez alatt a foglyokat őrizet alatt a rendőrség udvarán helyezték el. Közöltük volt Fekete János, a tizenhat éves fiatalkorú betörő is, egyike a városi üzletek és lakások rémeinek. Egy őrizetlen pillanatban Fekete valahogy kisomfordáit a esendőrgyüriiből és benyitott az egyik detektivszobába, amelynek ablaka alatt a Malomárok vize folyik. A fiatal betörő a nyitott ablakon keres/,tiil beugrott a Malomárokba és azóta eltűnt. Mire eltűnését észrevették, Feketének már csak hült helye volt. Azonnal keresésére indultak és így veflék észre a szökést. A rendőrség véleménye szerint Fekete szivgörcsöt kapott és vizhcfult. Holttestének felkutatására minden intézkedés megtörtént. CAPITOL MOZI I Minden idők legnagyobb kénifi Im je. Egy elr gadóan szép kémnő lángoló szerelme. Fősz. ; Kay Francis, Les'ie Howard. - Ma utoljára: Casta Diva Fggerth Máriha-val 1 I I KÉMEK MUNKÁBAN mmmammmm Megtalálták a Dtll-lfârpâfokban lezuhant bomhaveto reptnogep roncsait A szerencsétlenül járt repülőgép mandíiárom utasa szörnyethalt BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Beszámolt a<z Ellenzék tegnap arról, hogy Reşiţa környékén, a Déli Kárpátok felet!, a sziklás, erdős vidéken lezuhant egy román | borubavető és bánom utasáról semmit sem tudnak az illetékes hatóságok. Mára megtalállák a lezuhant gépet. Egy paraszt jelentkezeti ugyanis az egyik csendőrőrsön, hogy szemtanúja volt a szerencsétlenségnek. A paraszt: elbeszélése nyomán azonnal me-ntőoszta gokat küldtek ki a gép romjainak felkutatás árai. Órákba nyúló keresés u tém a bcxmbavető roncsait a Cerne are va hegyekben, a VPascu Mic hegycsúcs mellett találták meg, mindhárom utas halott volt. A légügyi alminisztérium Enescu Ramire repülőraj parancsnokot küldte ki a szerencsétlenség okainak kivizsgálására. A parancsnok eddig a következőket állapította meg: A szerencsétlenül járt bombavető szombaton reggel fedélzetén Ivanovici és Ilié pilótákkal és azonkívül Serghie rádió-távirásszal szállt fel az aradi repülőtérről. Aliig néhány kilométernyi ut után sűrű ködbe került a gép, mire Ivanovoci visszakormányozta a repülőgépet az. aradi repülőtérre. Itt váriák a pilóták néhány órát és akkor a Bucuresti-i időjárás kutató intézettől kedvező időjárásjelentés érkezel!', mire a pilóták újból felszálltak. A Déli Kárpátokban újból ál hatol hat at lan köd-zónába érkezett a repülőgép. A sűrű ködben Ivanovici ne- ldvezeite a gépet egy sziklacsucsnak. Egyik szárny súlyosan megsérült, úgyhogy feltétlenül kényszerleszállást kellett volna végrehajtani, de Ivanovici az ismeretlen terepen ezt nem merte megkísérelni. A gépről ekkor érkezett az utolsó rádiótávirat Bucu restibe. Serghie rádiólávirász kérte, hogy közeljék vele, hol vannak. A választ Bucurestibe megadták, de több jelentés a gépről nem érkezett. Borzalmas percek kezdődtek a repülőgép fedélzetén, kétségbeesett viaskodás a halállal. Alig néhány percig repült még a sérült gépmadár, hirtelen újból nekiütközött egy hegycsúcsnak, de ez az összeütközés már végzetes volt: a repülőgép a rettenetes ütődés következtében pozdorjává tört. Mindhárom utas szörnyethalt. Bucurestiben, ahol Ivanovici és Ile pilóták nevét jól ismerték, óriási részvétel keltett a tragikus szerencsétlenség. A három szerencsétlenül' jáTt repülő holttestét ma szállítják Bucurestibe. Olasz tiltakozás (F.ImŐ oldnll cikkünk folytató«*) Ola/vz lopok cáfolják a hirt, mintha a/ olan/ kormány uj tárgyalásokjüt indított vol n* a Dunu-egyezmény ügyében. Egyes államok Olaszországot ki akarták ejteni a Dn na-blokkból (•i más állommal akarták helyettesi leni a Duníu-egyezményfKm, de orr. ilyen törekvések nem vezethetnek eredményi<•. Olaszország részt kért és a részt meg is fogja kapni a Du na-egyezményből. PARIS. (Az. Ellene ék távirata.) Az Ami de Peuple cknü párisi lap külön hangot üt meg. „Aki a félhivatalos és hivatalos jelentéseket olvasva — Írja a lap — arra gondol, hogy a londoni és párisi tanácskozások éle Németország ellen irányul és a német birodalom dien akar újabb szövetséget összekovácsolni. Vannak egyesek, alak nemcsak Németország nélkül, hanem Németország akarata ellenére akarnak dönteni egyes európai kérdésekben 1996 február 3. Iván gMg Keleti püspök halála CLUJ. (Az Ellenzék tudóisi tóját ól.) Nagy veszteség érte a romániai görög keleti egy- liázat. Népszerű püspöke, Ivan Nicolne, tegnap délután 81 éves korában vesebajbun meglialt. A püspök már hosszabb idő óla szem ved betegségében és ö maga is tudatában volt annak, hogy órái meg vannak számolva. Megadással várta a halált. lvan Nicoloe egyszerű földműves család gyermeke volt. 1855-ben a SLbiu-megye Acilu községben született. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, inig a ; középiskolákat Sibiu-ban járta ki. Ott is érettségizett. 1877-ben Seliste község néptanítónak választotta. A falusi néptanítót Miron Cristea metropoLia később diakónussá és lelkésszé szentelte. 1884-ben az Aiud-i fegy- ház lelkészévé nevezték ki, ugyanakkor az Aiud-i Betbien-kollégiumban a, görög keleti hitoktatói teendőket is végezte. 1919 február- I jában az ő kezdeményezésére létesített püs- j piikség vezetését vette át. 1921 szeptemberében városunk és Feleac község püspökévé i válaszolták. Ebben a minőségben haláláig : működött. Ivan Nicolae püspök a magyar uralom alatt is élénk közéleti szerepet töltött be. Mint fi nemzeti párt alelnöke alakította a Lumina» és Vatra bankokat, de tanácsaival és tevékenységével mind g hü harcosa volt az erdélyi román kulturális és gazdasági megmozdulásoknak. Az ő nevéhez fűződik a helybeli görög keleti egyház székesegyházá- I nak felépítése is. Ezt élete főmüvének tekin- I tette. A püspök halála nemcsak a görög keleti egyházat, hanem az ország egész lakosságát is mély’ gyászba döntötte. Temetésének részleteit még nem közölték. A helybeli délutáni román lapok külön kiadásokban, hosszú hasábokon adták hírül a püspök halálát és méltatták Ivan püspök érdemeit. Â francia szocialisták választási éctldikáia PÁR.IS. (Az Ellenzék távirata.) A szocialista párt kongresszusa csaknem egyhangúlag hagyta jóvá a párt választási taktikáját, mely a következő elveket foglalja magában: első menetben a párt valamennyi választó- kerületben jelöltet állit. A második menetben a szocialista jelöli szükség esetén a jobb kilátásokkal biró valamely proletár párt jelöltjének adja át helyét, vagy olyan párt jelöltjének, amely a népfront programját tette magáévá. *A CLUJ-I REF. NŐSZÖVETSÉG február hó 9-én, vasárnap délután 4 órakor a Katolikus Körben (Str. Kogzlniceanu 7.) nagyszabású, gondoson és nagy hozzáéntéssel összeállított gyermek „délutánt rendez. A gyermek-délután eseményt fog jelenteni nemcsak a kisgyermekek, hanem a felnőttek számára is. A gazdag műsor kiemelkedő számaként pompás jeílmezes felvonulás lesz, melynek során szebbnél-szebb, ötletesebbnél-örletesebb jelmezek fogják gyönyörködtetni a látogatókat. Tréfás mutatványok; nagy élőhaba vásár és kitűnő büffé tarkítják ezenkívül a programot és teszik majd kedves emlékké úgy « gyermekek, mint a felnőttek számára ezt a délutánt. A Ref. Nőszövetség szeretettel hívja meg tagjait, barátait és a>zok ismerőseit, kérve, hogy a nagyon kedves délutánon minél nagyobb számban jelenjenek meg. * ÉRDEKLI TALÁN, hogy mindenki izgalommal figyeli az Árvaleányneve 1 ő Otthon legújabb vállalakozását, Most folynak a „tárgyalások“ és valószínű, hogy a legjobb erőket megnyeri a most alakuló cirkuszához. Az ötletekben gazdag cirkuszelaadá's méltó kezdet lesz a hushagyókeddi bálhoz, melyet az Iparkamara újonnan, e célra átiakkitoty báltermében rendez meg a volt Mária Valéria Árvaház elnöksége. * Pályázat főkertészi állásra. A Bucuresti-i református egyházközség a Sós G-ulesti 91. sz, oGatt levő virágkertészetébe vezető kertészt keres. Pályázási feltételek 0 lelkészi hivataltól (Bucuresbi 2., Str. Stirbey Vock 9.) kérendők s a pályázatok Ugyanitt nyújtandók be február 10-ig. FŐFÁJÁS, ROSSZULLÉT, IDEGESSÉG, HYPOCHONDRIAS ÁLLAPOTOK gyakran a legrövidebb i-dő alatt megszűnnek, ha» bélmüködé- sünket reggelenként fél pohár természetes „FERENC JÓZSEF* keserüvizzd rendben tartjuk, Az orvosok ajánlják. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület előadásai. Az Erdélyé Muzem-Egyesülkt előadássorozatában a heten hatósági engedélyezéssel délután hat órai kezdettel az unitárius püspökség dísztermében a következő népszerűsítő előadások kerülnek ■sorra: 1. Február 4-én, kedden Biró Sándor: Romín—magyar történeti kapcsoltattok, (Bölcsészet., nyelv- és történettudomáhyi szakosztály előadása».) 2. Február ‘j-én, szerdán dr. Tullogdy János: A természet védelme és a nemzeti parkok. (Vetített képekkel. Természettudományi szakosztály előadása.) Mindegyik elő. adásna a belépés díjtalan. _____ Primăria Municipiului Cluj, Nr. 34187—193J. HIRDETMÉNY. Az időközi bizottság az eset&ges érdekekek. a Cluji Zsidó Nőegylet tudomására hozza, hogy a közlekedés és munkaügyé minisztérium 70379 —1935, sz. rendelete felhatalmazza, q közoktatásügyi minisztériumot, hogy a Cluj, CKej Ma- rechal Foch 8j. sz. «Jatt és a Cluji Zsidó Nő- egylet tulajdonát képező telket amely T. K. sz. 4763. rend. sz. 4. Top. sz: 1116/1, 1116/2 és 1117/r. alatt szerepel 1001 négyzetöl területen, a Cluji „Principesa Ileana*4 leányliceum részére kisajátítsa. Az időközi bizottság a tárgyalást .1936 fd>r- 24. délután 15 és fél órára ta hely szénére tűzte ki, amelyre az érdekeltek meghivatnak, hogy jogaikat érvényesítsék és megjegyzéseiket megtegyék. A kisajátítás: bizottság az érdekeltek jelenléte nélkül is meghozza döntését. A kísa jtáüísi tervek a vonatkozó mellékletekkel naponta február i-től február 24-ig a város főtitkári hrvatanában tekinthetők meg. Cluj, 1936 január 21. ___________ Com. Interim, Municip., Cluj. Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT. r— Az Ellenzék „Concordia“ műintézeténeb körforgó nyomáss. CENZURAT