Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-02 / 26. szám

1*36 teStnár 2. §t£fan€§cu-Goangâ cgicfciai rcMöi ^ l€i|£l£i퀧£il€ÍB r£$ll£í€3l ^ Emlékiratban áSÍtaliozük a reldor és meltanytiiSianneik tartja, fsoíjy szerepei a ráJíhalíálrozaáfban CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Meg- | irta az Ellenzék, hogy a Burtica-ügyből ki­folyóan Stefanescu-Goanga egyetemi rektor feljelentést tett az ígazságügyminiszternél, mert véleménye szerint személyét kellő alap nélkül vonták be az ügybe. Az igazságügy- miniszter Filipescu igazságügyi inspektort bizta meg a vizsgálat levezetésével, ki az ügy tanulmányozását már megkezdte. A Di­mineaţa jelentése szerint Stefanescu-Goanga rektor terjedelmes emlékiratot készített, melyben rámutat arra, hogy könnyelműen vonták be személyét az ügybe, aminek nyilván­való oka az volt, hogy be akarták nevét szennyezni. Különösen a vizsgálóbiró vádinditványának azt a részét tartja sérelmesnek, mely kellő indok nélkül súlyos gyanúsításokat hoz fel ellene. A vizsgálóbiró ugyanis azt is meg- emlitette vádinditványában. hogy névtelen levelet kapott, melyben felhívták figyelmét, hogy Stefanescu-Goanga rektoré volt az a revolver, mely a tragikus végű Burtica éle­tét kioltotta. A vizsgálóbiró megjegyezte, hogy nem lehet nagyobb fontosságot tulaj­donítani az ilyen névtelen leveleknek s Ste­la nescu-Goanga rektor most azt kérdi: — Miért volt tehát szükség a levél meg­említésére? Miért emlitették nevét oly köny- nyelmüen, hogy azt lehetett következtetni, mintha az egyetem rektora is részt vett vol­na a gyilkosság elkövetésében? Miért foglal­kozott a vizsgálat, annyit személyével s miért tételezte fel, hogy szerelmi viszonyt folyta­tott, annak dacára, hogy semmiféle bizonyí­ték nem merült fel erre nézve. A rektor a Dimineaţa jelentése szerint már átadta az emlékiratot az igazságügyi inspektor kezéhez s rámutatott arra, miként igyekeztek befolyásolni a közvéleményt elle­ne s az ügyben eljárók ellen ezért nyíltan vádat emel. A közvélemény előkészítésére vonatkozóan Stefanescu-Goan­ga rektor rámutat arra, hogy tanúkihallga­tások foganatosítása előtt különféle hírek keringtek a városban arról, hogy az ügybe ő is bele van keverve. így azt mondták, hogy bizonyos levelek vannak az ügycso­móban, melyek szerelmi viszonyára vonat­koznak. Azt a hirt terjesztették — irja » lap — hogy olyan levél van az ügyiratok között, mely szerint Burtica né rmk 4Ö0 ezer lejt ígéri a rektor felesége, ha lemond férjéről. Stefanescu-Goanga rektor tanukra, újság­írókra hivatkozik, akikkel bizonyítani akar­ja. hogy az ügyészségről és vizsgál obi róság- ról kerültek ki ezek a hirek. Tiltakozik a hivatali titoktartás megsér­tése ellen s panaszt emel azért, mert a vád- inditvány teljes szövegét az ő nevének em­lítésével a lapoknak kiadták közlésre. GYOMOR- BÉL- ÉS ANYAGCSEREBE­TEGSÉGEKNÉL, vérszegénység, sápadtság és lesoványodás ebiedben reggel éhgyomorra egy pohár természetes FERENC JÓZSEF' keserü­j viz az emészxőszeryek működését hathatósan 1 előmozdít ja s így megkönnyíti a tápanyagok j vérbe,»utasát. Az orvosok ajánlják. HÉTFŐI KEZDETTEL Ma és holnap utoljára JLássadáis rendkívül izgalmas film, rendelte: John Ford kiváló rendező, Liam O’Fla- herty világhírű iró közismert regé­nye nyomán, fősz. Victor McLaglen Fősz. Loretta Young és Ronald Colman. Eiégáéfeli sdh&ri a heSyhels revíziós hizafóság a festö- Ií©léniáinak. — Üewa sikeilályosliiiia üteg a város- vezetőség |©gi sa ewiéS^ őséggel kiró iskola működéséi CLUJ. (Az EÜJenzék tudósítójától’.) Mű­vészi- körökben a múlt év őszén óriási feltű­nést keltett a Baia-Masre-i interimar bizott­ságnak egy határozata, amelyben az évtize­dek óta fennálló és európai viszonylatban is jólismert festőiskola működését halálra Ítélte. A tanácsi határozat egy napról a másra megszüntetne az iskolát, kiűzte az iskola épületében dolgozó művészeket és az is­kola további vezetésére egg bizottságot ne­vezett ki, amelynek csak egyetlenegy magyar tagja volt, T-horma Miklós, a nagyhírű festőmű­vész. Az időközi bizottság augusztus 7-én vég­zést hozott, amelyben értesítette a jogi sze­mélyiséggel bíró Baia-Marei Festők Társa­ságát, hogy szeptember 1-vel az iskola épüle­tét átveszi. Az iskola ezek után nem működhetett to­vább. Minthogy ez a határozat törvénytelen pezte. Minthogy ez a határozat törvénytelen és sérelmes volt, a Festők Társasága a helyi felülvizsgáltaid bizottságnál élt panasszal. Az ; hegyei 3 bizottságnak már minden szekciója I foglalkozott, tegnap -aztán kimondották a 1 döntő szót. A tárgyaláson a felebbezők nevé­ben dr. Róth Félix ügyvéd előadta, hogy a Társaságnak jogi személyisége pan és a jogi személyiségről szóló törvény értelmé­ben a Társaság működését helyi közigaz­gatási hatóságok nem szüntethetik be, csak a kormány, illetőleg a belügyminiszter, az is csak előzetes vizsgálat után és alaposan megokolt esetben. A vagyon átvétele e^en a Társaság nem tiltakozott, minthogy az épület valóban a Bala-Mare-i polgárságnak tulajdonát képezi. A felül vizsgálati bizottság Persescu-Cdurdariu tanácsa Róth Félix dr. előadásának meghall­gatása után olyan határozatot hozott, amely még jobban megerősítette a bizottság pártat­lanságába és igazságosságába vetett hitet. -Ki­mondotta ugyanis a bizottság, hogy az időközi bizottságnak nem volt joga a festőiskola működését megszüntetnie, an­nál kevésbé, meri uz iskolát a jogi sze­mélyiséggel bíró Festők Társasága tartja fenn, az iskola elnyerte a nyilvánossági jogot és az Iskola ügyeinek vezetésébe csakis a tanügyi hatáságaknak van bele­szólása. Ami pedig a felebbezés-'űek azt a részét illeti, hogy at épületből való kitelepítés következ­tében a Társaság és iskola működése erköl­csi és anyagi kárt szenvedett, kimondotta a felülvizsgálati bizottság, hogy ennek a kér­désnek eldöntésére — minthogy magánjogi viszonyról va-n szó — nem a felülvizsgálati bizottság, hanem a rendes bíróság illetékes. Ha pedig a -Festők Társasága úgy érzi, hogy emiatt jogsérelmet szenvedett, birtokhábori- tási perrel a rendes bírósághoz kell fordul­jon. A felül vizsgálati bizottság döntése azt je­lenti tehát, hogy a festőiskola, amely eddig is annyi kiváló művészt adott az erdélyi ma­gyarságnak, zavartalanul folytathatja tovább működését és apró helyi közigazgatási nagy­ságok nem avatkozhatnak bele ügyeibe. pici drag'eek a legkitűnőbb HASHAJTO-t rejtik magtxkban! p P>a dr*géek az ARTIN hashajtó dragee!, amelyek bevé­tele annyira könnyű é* kellemes. Az ARTIN rendkívül alkalmas formában egyesíti magában a valóban jó hashajtó minden előnyét: a beleket normális munkára ösztönzi, anélkül, hogy bármilyen kellemetlen mellékhatást váltana ki. Az ARTIN hatása biztos, amellett enyhe, görcsök, vagy hasmenés nem jelentkeznek, a belek kiürítése pedig teljes. A szervezet nem szokja meg, úgy hogy állandó használatnál sem okoz bélreny­heséget. Ha székrekedésben szenved, szedjen * drágáét. A Dr. WANDER ÜZEMEK KÉSZÍTMÉNYE. Életveszélyes áj/apof&aa kórházba szállították az ismert versenyzőt és kollegáiét BRASOV. (Az Ellenzék távirata.) Súlyos gépleocsi-szerencsétlenség áldozata lett teg­nap délután Carp mérnök, az ismert gépkocsiversenyző és a Brasov-i repülőgépgyár Dacian nevű mérnöke. A két mérnök egy uj Bugatti kocsit próbált ki a Brasovtól Pre­deal jelé húzódó aszfaltozott országúton. A gép 180 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott, mikor a Timisül de Sus-i állomás közelében egy rendkívül éles kanyarulat­nál kiugrott az útból, kétszer megfordult a levegőben, majd az ut melleti a földre zu­hant. Carpal és Docian-t mintegy 20 méternyi távolságra röpítette a lendület iszonyú ereje. Mindkettőjüket válságos állapéiban szállították a Brasao-i kórházba. : az életfogytiglani kényszer I munkára ítélt volt katonatiszt A gyilkosság itîârs felakasztotta magái ás ama wâgia I® a kőtélről BU0UREST7. (Az Ellenzék tudósítójától.) Megírta az Ellenzék, hogy a Craiova-i es- kiidtbiróság életfogytiglani fegyházra Ítélte Adrian Petrescu 30 éves volt katonatisztek aki mult év december 29-ről 30-ra virradó éjszakán Maria Serbanescu Craiova-i 75 éves dúsgazdag hajadont meggyilkolta. A védők semmiségi panaszt jelentettek be az Ítélet ellen, melynek indokolását most nyújtották be a Craiova-i törvényszéken. Arra hivatkoz­nak, hogy » volt főhadnagy beszámíthatatlan s így nem vonható felelősségre. (Rámutatnak atyjának: Mihai Petrescu CFR tisztviselőnek vallomására, aki eskü alatt mondta, hogy fia a gyilkosság elkövetése után házának udvarán felakasztotta magát s ő vágta le a kötélről. Az elitéit volt katonatisztnek nyolc, fiútest­vére van s orvosok, tanárok vannak közöt­tük. A gyermekek között Adriámnál mindig haj volit. Sokat ivott, vérbajt szerzett s meg akart szökni a ka­tonaságtól, hogy a francia idegen légióba álljon be. J évi büntetésre gondoltak, azért feleltek a gyilkosságra vonatkozó első kérdés után a rablásra nézve feltett második kérdésre „ttem“-mel. A tragikus végű dúsgazdag öreg hajadon rokonsága is elnézően viselkedett Kétmillió lej kártérítést követeltek a bűn­vádi eljárás megujitása percében, amit aztán a főtárgyaláson a forma kedvéért felebbe- zési joguk megvédése végett egy lejre mér­sékeltek. Spanisteanu dr. és Ionescu dr. Craoiva-i törvényszéki orvosok véleménye szerint Ad­rian Petrescu nem elmebajos ugyan, de de- gencrált és a bűnözők jellemző típusa. Ben­ne van a vérében a bűnre való hajlam és ha szabadlábra helyeznék, ismét gyilkossá­got követne el, mert már nem ura akaratá­nak. Az életfogytiglani kényszermunkára Ítélt volt katonatiszt a Craicwa-i törvényszék fogházában várja, mig az Ítélőtábla kórház­ba utalása felől fog határozni. TAMÁSI ÁRON: A védők állítása szerint Adrian Peirescu súlyos természetű idült alkoholizmusban szenvedett s fegyház helyett kórházban, vagy elmegyógyintézetben van a helye. lÉnnek bizonyítéka, hogy a gyilkosságot megelőzően erőszakot köve­tett el áldozata, a 75 éves hajadon ellen. A szigorú ítélet BucUrestM lapok jelen­tése szerint az esküdteket is meglepte. Az esküdtek határozatát —- mellyel „igen“-nei teleltek a feltett első kérdésre —-- Popescü ezredes olvasta fel, akit csak nemrég nyug­díjaztak s aki még sohasem vett részt es­küdtszék! tárgyaláson. Az esküdték 10—15 A székely mese és székely való­ság ie’ke tükröződik Tamási tii könyvében. — Szépm. Céh ki­adása --------------------Lei 100 R E M É N YI K SÁNDOR uj verskötete: „Romon virág“ — — Lei 100 Postán utánvéttel. — Kérjen te: jes jegyzéket LEPAGETÓl a vetés ideje, kérjen mindenütt eredeti macrot I Ha nem talál közelében bizományi árusítót, fordoljon a központhoz, Arad, Bal. Peg. Ferdinand 2. ware. 1-íös SíDíu, P. cetaíií 1. ||j * - ' ■ . ^ I ' ^ I ^ wÜP

Next

/
Oldalképek
Tartalom