Ellenzék, 1935. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
1935-10-20 / 242. szám
193 5. október 20. ELLENZÉK X KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Ha egy pillantást vetünk Puskin arcképére elámulunk és megdöbbenünk. A rendkívülit érezzük, a lörvénybontót és a mordályégetőt, a regényes költőt, aki egy rokonabb és szabadabb században még teljesen megnyilatkozhatott. Szelesen nyitott gallérjából, nyakkendője re- dőiből forradalmas nyugtalansággal lobog elénk feje, a kócos-fekete fürtjeivel. Egy francia versében, melyet még tizen- négyéves korában irt, amikor a Car- skoje-Selo lyceumában tanult, a majomhoz hasonlította magát. Később ezt a nevet adta magának: ,,pokolfa jzat“. Csakugyan van ebben az arcban valami ördögi. Nyugtalan és nyugtalanító. A korlátlant, a zabolátlant idézi föl, a végtelent, mely nem hajlandó alkudozni és osztozkodni. Maga az arcéi erősen néger. Ereiben szerecsen vér is csörgedez. Anyai nagyapja az a Hannibál, akit Nagy Péter cár telepit le Oroszországban. Szeme kék, de amint egyik életirója állítja, az indulat hevében barnában és feketében is játszik. Alakja kicsiny, fürge, ideges. Fölényesen viselkedik, mint egy orosz főrangú úrhoz és a fogadótermek dédelgetett arszlánjához illik. Élete a mozgalmak, kalandok, ég- vivások szakadatlan sorozata, melyet a mai ember szinte meg sem ért, elképzelni se képes. Tudnunk kell, hogy akkor egész Európában a romanticizmus uralkodott, az a féktelen vágy, hogy teljesen kiéljük életünket, az a mámor, mely még a zsarnokot és lázadót is hasonlóvá tette egymáshoz. A cár, amikor megismerkedik a huszonhatéves költővel, ezt mondja Bludoiv grófnak: „Ma beszéltem egész Oroszország legkiválóbb emberével.“ A cár kinevezi a külügyminisztériumba, de ő nem jár be hivatalába, mulat és tivornyázik, a cár száműzi egy szabadságódája miatt Bessza- rábiába, de nemsokára kegyelmet ad neki, majd újra száműzi őt michailovi birtokára, öt évre s maga a cár nyesegeti verseit hódoló, baráti kimélettel. Puskin pedig ilyesmit irhát szabadon: „Mi az ördögért is születtem ebben az országban, tehetséggel és szívvel.“ MásA modern higiena Ántiseptikus készítmény, romlás ellen konserválva van, selyemfinomsága mellett legnagyobb biztonság. — Használjon Jehát csakis Gum .. ‘ kor igy nyilatkozik: „Tetőtől talpig megvetem hazámat, de nem tűröm, hogy az idegenek osszák véleményemet. Hihetetlen egy élet <\s hihetetlen egy korszak. Múzsáját bacchánsnőnek nevezi. A mai égbolt sápadtnak látszik ehhez az égbolthoz mérve, melyen Angliában Byron izzik, Olaszországban Manzoni és bo.s- colo, Franciaországban Chateaubriand. Ő még példaképén, Byronon, a sánta világfin is túltesz. Kél kézzel szórja a pénzt. Kártyázik s amikor fogytán az aranya, egy uj költeménye kéziratát hajítja oda a bankárnak s az a kéziratot örömmel számítolja le. Cigányok közé megy lakni. Egy nőnek a színházban a vállába harap, mert féltékenyke- dik rá. Folyton verekszik. Egyik párbaja közben cseresznyét eszik, hogy ellenfelét ingerelje. Feleségét, Goncsarov Natáliát azzal kéri meg, hogy ő éppen a százharmadik szerelme. A társaságban vidám és szellemes. Egy hölgy megígérted vele, hogy majd eljön haldokló ágyához, mert kacagva akar meghalni. Ha azonban egyedül van, buskomor. Fél a tönkremenéstől. Előre kiválasztja sírboltját. 1837 január 27-én a holland miniszter fogadott fia, egy Dantec-Hen- keren nevű kalandor agyonlövi öt párbajban s harmincnyolcéves korában a hóra rogy élettelenül, akár regényének költő-alakja Lcnszky Vladimir, de utolsó pillanatban még fölkiált diadalmasan, mert belelő ellenfelébe, karján találja s azt látja, hogy az is lehanyatlik. így élt és igy halt meg Puskin Szergejevics Sándor. Ez a vad természeti erő, akit semmiképpen sem tudnánk elhelyezni mai századunk és műi műveltségünk csöndes gyerekszobájába, a világ egyik legnagyobb költője, de nem holmi viharos, dyoniziusi alkotó, amint élete után vél- nők, hanem appollói szemlélő, a csönd, az ábránd és mérték varázslója, aki a báját és kellemet szólaltatja meg s az otthont, az idillt, a természetet tarka mozaik-képeit őrzi érzékletesen és maradandóan. Csodálatos ellentmondás. De igy van. Kortársai nem is tartják eredeti alkotónak, csak afféle ötletes utánzónak. Az akkori bírálók. Passerev, Dobroliubov kevésre becsülik. Maga Dosztojevszki is a „nyugatost“ méltányolja benne, aki az orosz szellemet megtennék enyiti európai hajlékonyságával. Byront olvassák fejére s taglejtéseiben, elkalandozásában, kitárulkozásában lépten-nyomon fölfedezik mesterét, aki mint lírai Napoleon fölgyujtotta az egész világot s két irodalmat indított LENCSI LEVELET IR Irta: SZ. SZIGETHY VILMOS Lencsi sváb Lány volt, leeresztett szőke hajú, mikor hozzánk került. Olyan üde, mint a harmat. (Elég kár, hogy a harmatot reggelre felissza a napsugár s a Lencsikből idő előtt Magdolnák lesznek, ha mingyárt nem is bünbánóak.) Az édesanyám nagyon akkurátos asszony valit, gyors, mint a szélvész és mindenkitől megkivánta a hasonló gyorsaságot. A vén svábasszonyok reggel elhozták a lányukat. — Vigyázzon rá a nagysága, mint a két szemére, hogy baja ne essék, mert szeret csavarogni. A Freimu zikra nem járhat, ott sokféle veszedelem esett a lányokkal. Nekem ne hozzon haza gyereket, ment vele együtt kergetem ki, azonkívül az apja egy pofont! is ad neki. Ha nem fogad szót a taknyos, tessék megverni, ezt még lehet, mert gyerek. Aztán tanítsa ki mindenre, mert még olyan buta, hogy az szégyen. — Jól van, jól, vágóit közbe az anyám, tudom a dolgomat, ne beszéljen annyit, még elkésik a vecsernyéről. Hát Isten áldja. Azzal a lányhoz fordult, elébe tolva a kávéját. — Ülj le, fiam, reggelizzél. Ö miaga térült-fordulift, a szeme csücskéből lesve, hogyan eszik .a jövevény. Külön hite volt, hogy az evés módja jellemzi az embert, a munkáját. — Akárhányszor aztán megszólalt: — Siess, fiam, kapd be gyorsan azü a kis dotty öt, hogy utolérd az anyádat. Ott lesz a tejpiacon, a Kígyó-utcában. Az evésből vonta le a következtetést, hogy soha se fog vele összemelegdni. Tanítani is csak a fejlődésre képeseket szerette, az élhetetlenje kezéből kivette a munkát. — Amíg megmagyarázom, hogyan kell csinálni, háromszor is kész vagyok vele. Istenem, hányszor éreztem én is ezt, amikor például újságírókat tanítottam, kéziratokat javítottam, .a világ legszánandóbb teremtésének tartva a tanárt:, akinek negyven-öt- ven dolgozatot is ki kell javítania. De három szép sor láttára fel tudtam ujjongani. — Ez már igen, itt nem kell kiköpni a tüdőmet;. Ez a gyerek ért három szóból akkor is, ha nem mondtam ki. Elég abból annyi, hogy Lencsi nagyon is bevált. Néha ugyan megbolondult, összeszedte a motyóját, elvándorolt, de hamarosan visszatért, meri csak nálunk érezte jól magát. — Itt nem zárják el a kenyeret, sose kell éheznem, a gyerekek is jószivüek s még a cukorból is adnak. Példátlanul hűséges, derék teremtés volt, védelmezőnk anyai konfliktus esetén, verekedő cimbora, ha a szomszédos utcából jöttek meg hadüzenettel a fiuk. Lencsi el nem viselte volna, hogy mi huzzuh a rövidebbet, általában kevés érzéke volt as isteni tété lekhez, azért — felborulván a helyzet, mikor már egymás hegyin-hátián hemperegtünk —■ megjelent vagy egy dézsa vízzel s elleneinket lelocsolta, vagy a seprővel indult rohamra. Egy&sta- pláne az orvul támadó, de utána meg, a lengyelt és az oroszt. Hogy ez, igy van, azt nem lehel tagadni. Puskin valóban Byron tanítványa. Csakhogy a tanítvány túlszárnyalta mesterét s nagyobb nála, köliöbb s bármily furcsán hangzik, — eredetibb is. A költői eredetiség körmönfont dolog. Ma bárkitől azt kérdeznők, hogy ki a világ legeredetibb költője, aki a hagyományokkal dacolva, vakmerőén és egyénien ki kiáltja mindazt, amit tud, lát és érez, akkor az illető helyes ösztönnel, találomra is a vad lángelmét nevezné meg, Shakes peare-í. Közelebbről, irodalom- történeti górcsövön tekintve azonban Shakespeare is összetett jelenség. írás- modora, ugrándozó szókimondása, - buja hasonlatai, lírai betétjei — Ben Johnsonéi és Marlowéi s tárgyait és meséit sokszor szóról-szóra meglelhetjük forrásaiban, Plutarchos-ban, Plautus- ban, Chaiicer-hen vagy Belieforest ben. Csupa kölcsönből élt ő is, de a kölcsönösszegeket oly leleményesen forgatta és kamatoztatta, hogy hamarosan gazdagabb lett. mint hitelezői, a lélek milliárdosa. Valami hang van benne, egy árnyalat, van, mely csak az övé. A költészetben nem azé a babér, aki először tűz zászlót valamely oromra, vagy először foglal egy lakatlan területet, hanem azé, aki gyarmatosítja s meghódítja önmagának. Puskin is ezért igazabb és mélyebb, mint Byron. Gogol hibátlanul látta őt, amikor igy jellemezte: „Amint minden nép és kor költőivel foglalkozott valami visszhang ébredt benne s milyen igaz ez a visszhang, milyen finom Puskin füle. Érezzük az illatot, látjuk a föld, a kor, a nép színét. Spanyolországban spanyol, Görögországban görög, Kaukázusban szabad hegylakó, a szó teljes értelmében. Az elmúlt idő embereivel, ennek az időnek illatát lélekzi be. Mihelyt bepillant egy parasztkunyhóba, izig-vérig orosz. Természetünk minden hangja visszhangzik benne s ő ért ahhoz, hogy mindent visszaadjon, gyakran, egyetlen szóval, egy bölcsen megtalált, ügyesen alkalmazott jelzővel.“ Remekműve az Anyegin Eugén. Micsoda ez? Versesregény, 7000 sorból álló. Kilenc fejezetre osztotta, mert a fejezeteket a kilenc múzsáról nevezte el s kilenc évig irta, kényelmesen, ötletszerűen, nagy megszakításokkal, mert teljes ihlet nélkül, kényszerből sohase tudott dolgozni. 1822-ben ezt közölte egyik barátjával, szerényen: „Egy költeményt kezdtem el, a Don Juan modorában.“ Egy év múlva már maga is ráeszmélt, hogy az ő orosz hősének semmi köze sincs se Don Jüanhoz, Childe Ha- rold-hoz. Angliában beszélnek az emberek, Oroszországban hallgatnak. Angliában hatalom van, tündöklés, társadalmi élet. Oroszországban magány, csönd, megfutamodó Zinder-fiut a szülői házig üldözte, sőt bementi utána a lakásukba és az anyja szemeláttára pofozta fel, mondván a tetthelyen: — Az anyád istenit, majd megtanitlak én tisztességre, ha az anyád nem ér rá! Idegen cselédlányokkal nem barátkozott, a mosónőnkkel, — aki Túlságosan bizalmas házibutor volt — állandóan hadilábon állt s nem nyugodott addig, amíg be nem bizonyította, hogy lop. Egyszerűen nekiugrott, lerántotta róla a ruhát s valóban, meg is Talált a derekára csavarva egy lepedőt. A mosónő nem volt mai gyerek, szintén értett a taktikához s azzal vágta ki magát, hogy csak óvatossági eljárásról van szó, mert hiszen a nedves munkában felfázik a hasa. Mire Lencsi a tőle kitelhető és meglehetősen kifejteütl gúnnyal húzott ki a karkosárból néhány stílekéit zsebkendőt. — Úgy látszik, attól fél, hogy a kosara is felfázik, asszonyság. Az volib >a féltékeny jó lélek Legnagyobb szenvedése, hogy nem tudta a mosónőt kiintrikálni a házból. De az anyámban sok volt a hála és nem felejtette el Liza néni jó szolgálatait, amikkel gyerekágyassága idején volt meillette. Inkább elfogadta készpénznek, bár hallgatagon, a mentegetődzését, mely szerint azokat a zsebkendőket csakis Lencsi csempészhette >a kosiarába, hogy őt bajba keverje. Lencsi erre vakmerő inszinuációra sokáig hápogott, akárcsak a itultömöot liba, nem volt még neki elég taktikája az ilyen széles skálához, csak. lassankimt értette meg a lényeget, de akkor lángolt és nem váltogatta a szavakat, hanem hu hajtotta bőséges változatlansággal. lem tudott egy gombot felvarrni Kezei a reuma miatt tehetetlenek volta Kruschen 3 hét alatt hatott Egy időben azt hitte, hogy jobb kezét nem fogja többé használni. De „egy áldás“ — Kruschcn só formájában — újra meggyó- gyitolta jobbját. „Igen rossz bőrben voltam“ — írja e nő. — „Nem tudtam elvégezni u házi munkámat, annyira hatott karjaimra és kezeimre reuma. Éjjel nem tudtam aludni, fel' kellett kelnem vizet melegiteni, hogy enyhítsem fájdalmaimat. Mindenféle gyógyszert szedtem. Dörzsöltem és borogattam, de a reuma csak nem tágitoM. Azt hittem, elvesztem jobb kezem munkaképességét. Semmit -sem tudtam kézben tartani, nem tudtam egy gombot felvarrni. Karom lassan elhalni kezdett. Azt ajánlották, próbáljam meg a Kruschen sót és három hét alatt olyan változást tapasztaltam, Hogy elcsodálkoztam. Tovább is szedtem és most minden éjjel jól alszom, hála Kruschen segítségének.“ — J. H. A Kruschen .só két aiTtkal részének meg van az ereje, hogy feloldja a hugysav kristályokat, amelyek a súlyos reumatikus fájdalmakat okozzák. E só többi alkatrészei segít ik a szervezetet, hogy e feloldott kristályokat a természetes csatornákon keresztül eltávolítsa. De ezenkívül a Kruschen sóban vannak még más sók is, amelyek megakadályozzák az étel maradékok erjedését a belek- ! ben és ezzel nemcsak a hugysav további fe:- halmozódását1, hanem más mérgek keletkezését is, amelyek aláássák az egészséget. A Kruschen sót több mint 120 országban árulják és most már Romániában is minden gyógyszertárban és drogériában nagyüvegenként 9$ lejért, kisüvegenként 60 lejért kapható. fájdalom. Az ő útja nem kifelé haladt, mint Byroné, aki csillogó fogadótermekben csapongóit s ötletek szikrazáporában, hanem befelé, mélyre, a kedély és szenvedés emberi mélységébe. Ennek a regénynek a külső váza akkorka, hogy elfér tenyerünkön. Anyegin a fásult di- vatfi találkozik Tatjánával. a vidéki leánnyal, visszautasítja szerelmét, aztán évek múlva, amikor Tatjána, mint hercegnő jelenik meg tábornok férje karján, ő utasítja vissza Anyegint. Vájjon micsoda ebben a munkában a nagy, a bámulatraméltó és halhatatlan? Az, hogy az elröppenő életet meg- rögziti, örökkévalóvá teszi. Bvron minden versszaka tűzijáték. Puskin minden versszaka egy kép. egy festmény, egy kámea, gyöngéd sziliekkel, lekarcoiha- tatlan vonásokkal, kiégetve a szenvedés háromezerfokos porcellán égető-kemen— Csak nem lesz a nagysága olyan bura, hogy azt elhigyje ennek a szemétnek! — Lencsi, az én dolgom, hogy mit hiszek és mit nem. Fogd be végre a szádat. — Elhiszi, elhiszi! — sirt benne sokáig a léllek, inig Liza néni kimondta rá az elképzelhető "legnagyobb átkot: — Megállj, majd bosszút áll értem a fiam, a Poldi. Elhúz a táncba aztán ott hagy a terem közepén, hogy mindenki rajtad röhög. Ennél vérfagyasztóbb megszégyenítést el sem tudott képzelni az a társadalom, melynek szereplő tagjai voltak Liza néni, meg Lencsi. Én már növekvő diák voltam, amikor a legnagyobb tiszteletet tőle kaptam meg. — Ifiur kérem, láttam az iskolai dolgozatát, azt mind fejből írja? Mikor ifiurnak nevezett, tudtam, hogy akar valamit. Azt is, hogy mit. Lencsi ugyanis nem járt soha iskolába s nekem diktálta leveleit, amiket időnként haza küldött, meg néha a keresztanyjának. Szép szabályos leveleket, azokra válaszok érkeznek, érző lélek föltétlenül magával viszi az ilyent a piacra, mondván az ismerősöknek; — Ma levelet kaptam. Annál inkább kell ezt mondani, különben mi mással töltené el az idejét, tizenegy óra (táján, érkezvén haza kilenc helyett? — Hol a jóféle fenében tudtál ennyire elmaradni? — harsan fel anyám. Éppen Ara- dácig, meg vissza sétálhattam volna azalatt, de kényelmesen. A levél különös esemény volt mindig az ő szükkörü kis életükben, lesték a postást már messziről s ha nem is volt esedékes semmiféle üzenet, azért okvetlenül kifaggatták:
