Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)
1935-08-25 / 194. szám
1935 augusztus 2 5. ELLENZÉK sasa Forog a film a Hortobágyon Irta: MÓRICZ ZSIGMOND A Hortobágy alkonyat bin olyan, minit az álmodó tenger, hajnalban pedig, mint egy kmcfolejcatt fdltos selyomkendő. Rótvörös kendő selyme van ki'fcsziitve a roppant távolságokban letiizött ordócskék, c serények és tanyák cövekjei köze. Itt-ott egy-egy gulya, ménes, nyáj foltja van benne. Az egészet megyástst & szik s kifokította a kánikula napja. julius vegén az ember lába szúrós, kemény, száraz fűszálak közt tapos, az állatok foijkái úgy sétálnak, alig hajolnak le. Mit találnak? A sós földet nyalják s délben nagyokat isznak rá a négyes csorda-kuton, ahol már nem a pásztor húzza a vizet, hanem az artézi csapja ereszti. Nézem a szegény kancát, ahogy ráfekteti állát a vízre és asszonyoson metszett ajka, közt mozdulatlan óvatossággal szájjá fel, hogy még egy 'égyecske se jusson a fogai közé; a bornyu habzsol, nyitott szájjal hörböli a vizet s visszacsorgatja s aztán valamennyien elnéznek a határ felé, az ég alján, ahol nagy víztükrök libegnek, a délibáb... magasba eméive a nagy- iványá tornyot, meg a kis erdőt, meg a Csecs-dombot. * Filmet forgatnak a Hortobágyon. Hozzájuk jöttem ki. Egy német rendező tavaly májusban egy füimiriportot csinált, beleszeretett a Hortobágyi», itt maradt őszig, felvett 16.000 méter filmet: mindent, a föld, az ég, a ló és a csönd. A télen megbíztak, hogy írjam belé a Hortobágyba a 'legendát, a kultúrát és a szerelmet. Most azt szemezik bele a sivatagba. A film elgondolása az, hogy egyetlen színész se lépjen bele. Ne legyen semmi hármát ás, semmi ferdítés, az arcokon semnai festék, a beállításokban semmi erőszakosság, a mesében semmi operett. Itt csak a tiszta, élő hortobágyi élet jelenik meg: a csikósok saját magukat játsszák, a maguk szavaival. Az ember azt képzelné, hogy így játék filmet csinálni. A Hortobágy a kimondhatatlan nyugalom és csönd hazája, ahol éj jel-nappal mindenki jelen von s a helyén áll1. Az operatőr csak kimegy és hozzáfog filmezni... És ima, már másfél éve folyik a munka s még mindig messze van a vége. Hogy lehet az? Az operatőr innen Sumatra szigetére megy hasonló művészi fűimet készíteni: a Hortobágy versenyez Sutnatrávol, éppen oly ősi és természeti csoda. De minden csodához nehezen liehet hozzáférni. A reggel azzal kezdődik, hogy öt órakor mindnyájan készen vagyunk az expedícióra, csak a lányt várjuk a vonattal. Tudni kell, hogy a pusztán asszonyé állatnak nincs helye. Minden csikósnak van egy tanyása, aki férfiember, az asszony csak a hidi vásárkor szokott kijönni, máskor nincs itt semmi keresnivalója. Miért isi? A tanya körül nincs kert, mert ebben a földben nem nő meg a virág, se a sárgarépa, vagy a borsó... Szikes taliáj, nem nő itt semmi, csak a vadfü. A szerelemhez azonban lányra szükség vagyon, így a szomszéd falvakon kerestek lányt. Most azt várjuk. A vonat meg jön, a lány nem. — Nem baj, — mondja Hollering mester — érte küldjük az autót Egyekre. Egyek itt van a szomszédban, a Hortobágy f határán, akg 28 kilométer. Éppen annyira, s mint Lányfalu Budapesthez. Nyolc órára meg is jön Egy ékről az autó. Benne ül a kislány; az édesanyjával; mert az édesanya nem ereszti a lányát magában a csikósok, gulyások és a filmesek közé. Mi is beülünk s indulunk a tövig kiszáradt Hortobágy folyó partján. Egy bögre viz nincs a mély mederben; a fenekét fü lepte el. Ez a folyó századokká?: ezelőtt még, azt mondjak, jelentékeny viz vak. Ennek a partján épült akkor Debrecen városa. Alig megyünk tiz kilométert a kiégett pusztaságon, lOvasember jön szembe három lóval'. Egyen rajta ül, a másik kettőt vezeti. Hát a cifra ménes számadója, akihez indultunk. Az éjszaka két lova megbetegedett, vinnie kell az állatorvoshoz a Mátára... Ma vele nem filmezünk ... Ballagunk az autóval a marhanyamos pusztán, elérjük a tanyát. Legalább a feleségét megnézzük. A ciframénes csikósgazdájának ugyanis rendesebb háza van s az asszonyt nyárára kint tarthatja. I — Hun a gazdasszony? — Nincs itthon, — felel egy pompás (legény, aki mezítláb éppen disznókat hajku- rász — elment árvagonét szedni. Ez itt a tüzrevaló. Erdő a Hortobágyon alig mutatkozik s abból fát kivágni tilos. A fakereskedes még valahol ott maradt a kárpáti hegyekben. Mondjuk a bojtárnak, üljön fel az autóba s menjen érte. — Nem lőhet, astzongya, mer ma eresztették ki a kismalacokat. A számadó azt mondta, a félszemem rajta legyék. — Majd vigyázunk mi addig rá. Eilmosoliyodik. Megértjük, hogy nem bizza ránk a kismalacokat, altho ember kell. Szerencse, hogy itt van velünk egy kis- bojtár, a Pista gyerek, ez elég ember ehhez. Át is veszi a kommendót s a legény igy el- biliileg az autóval az asszonyért. Félóra se kell, már itt is vannak. Nagyon derék öregedő asszony, nagy szívességgel invitál be a lakásába. Megnézzük a ruháit. Azt is tudni kell', hogy a csikósok ma is kék ingben, gatyában járnak, a fejükön a régi kemény csikóskalapokkal. A nők azonban a legújabb párisi divat szerinr öltöznek. Az öreg csikósné is oOyan slafrokkban van, mint egy józsefvárosi tésasszony. De a regi ruhái nagyon jó ruhák. Bő szoknya, fekete ternó, még a nagykendője is honi selyem, apró piros virágokkal. „Ebbe esküdtem 32 évvel ezelőtt.“ Feketében esküdött. , — Hányszor volt ez magán életében? — Biza nem sokat. Mindig: ezt vettem fel a gyerekeim esküvőjére. Meg ebben fognak engem eltemetni. Úgy mondja, mintha még egy utolsó nagy örömünnep várna rá ebben a ruhában. Mondja a rendező: — Most elmegyünk a Cinege-tanyára. Hátha ott tudunk valamit csinálni. Beülünk az autóba s újabb tiz kilométeren át rázza a lelkünket az autó, míg megérkezünk a hires csikóshoz. — Hol a gazda? — Elment, — szól a mezítlábas tanyás közömbösen — nem mondhatom meg, hogy hova . .. halászni ment a Hortobágyra. Hát itt is aligha lesz film ma. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZOMJÚSÁG — Antonio Machado — Jó tudni nékünk, hogy ivásra valók a földön a kupák. De rossz nekünk, hogy mégse tudjuk, mire való a szomjúság? ROMÁNC — Antonio Machado — A téren egy torony van, a tornyon van egy erkély, az erkélyen egy asszony s az asszonyon virág van. Egy férfi ballag arra — ki tudja, mért haladt cl? — s elvitte már magával a tornyot és az erkélyt, az erkélyt és az asszonyt, az asszonyt és virágot. NYUGALOM — Emilio Prados — Az égbolt szürke, szürke, a föld vörös és rikító. Oiajfa ágain repült le most a rigó. Hamuból és aranyból van a langyoa alkonyban egy varangyos. A föld már szürke rég, vörös az ég. Halvány hold bújik az olajfán és eltűnik a csöndbe lanyhán. A CSILLAGOK SZÁMLÁLÓI — Damaso Alonso — Fáradt vagyok. Tűnődve nczem a várost, hol húsz éve élek — hogy melyik az, mindegy egészen — Egyforma minden. Egy gyerek a szomszéd erkélyen olvassa most a csillagokat $ a szava pereg. — Szeretnénk, ha vóna. De ha van is, nem szabad kivenni. Nagy a büntetése. Egy túzokért is 80 pengőt kell fizetni, ha valaki le tanéi ütni egyet. A tanyán olyan tisztaság van, a nádból font „vasalóban“ és a kis épületben, mint a hajó fedélzetén. Tűznek azonban nyoma sincs. — Mit főz ebédre? — Ebédre nem főzök, csak vacsorára. — Akkor van. ideje, hát menjen el az autóval és hozza haza a gazdát. A nagybajuszu öreg tanyás oda ül a sofőr mellé, én is kiváncsi vagyok, hogy megy az orv'halászat a száraz Hortobágyon s beültünk a kocsiba. Ahogy biil'egünk-bailagunk, ráz az autó, egyszer csak egy hetyke kis ember iából szembe velünk az avarban, mezítláb. Ez ő maga, személyesen, Czinege János számadó csikós. összeérünk. — Mi újság? — Nagy baj van. Beleesett egy tehén a HortObágyba, most ki kell huzni. — Hogy esett bele? — Hát az urak elbántak a Hortobággyal. Kotrógéppel kiásták a medrit neki. Pedig mink itt imádkozunk egy kis vizért, itt nem önti el se a búzát, se a kukoricát. Május óta nem volt egy szem eső, kétszer volt valami harmacforma. De ha tavasszal víz vóna a csatornán, a meg rögtön leszalad. Kiszárítottak eccóval bennünket tejjességgei. — Van-e benne hal? . — Dehogy van, fene van, még béka sincsen benne. — Hogy esett be a tehén? — Mentek a parton. Egy kollégája belelökte. Olyan a tehén, lökdösődik. Ma már evvel nem lesz felvétel. Azt mondja a rendező: — Akkor elmegyünk Miháiyért. Itt a kislány velünk, megcsináljuk a szerelmi jelenetet. Mihály egy másik számadónak a bojtárja. Újra valami tiz kilométer. Odaérünk. Három-négy legény támasztja a karám oldalát. Mind mezítláb. Mihály nincs. — Kijött egy gazda szekérén, oszt elvitte, mert valami lovat akar venni, hát elvitte, hogy fogja ki neki a lövat a ménesből. Utána az autót. Úgy tizenegy órára meg Elkezdem én is minden áron ... De a gyerek frissebb: el is hagy a versenyen: Egy ... kettő ... három ... négy ... öt... A gyors kis égre-nézőt nem érem el: Egy ... kettő ... háro- i . . négy ... öt... SÁRGA TAVASZ — Juan Ramon Jimenez — Jött április a völgyön által sárgulva millió virággal: a csermelyek hulláma sárga és az a hegy, a föld, a márga sárgák a gyermek temetők, a kert, ahol pihennek ők. A földgolyó egyszerre sárgult, mindenhová fényes sugár hullt, az aranyliliom felett langy harmat, arany-permeteg, a sárga rózsákon libegve megannyi sárga, pici lepke. A fákra föl meg sárga, kuszáit, remegve ingó koszorú szállt, illat suhant lágyan, mesésen a friss, aranyló ébredésben. A holtak csontja közt kinyúlva mozgott az Isten sárga ujja. FÁRADT VAGYOK — Luis Cernuda — Fáradt vagyok és annak, aki fáradt szép tolla van, akár a papagájnak, de nem repülhet, sehová se szállhat, csupán fecseg és önmagába szárad. Fárasztanak rég engem itt a boldog házak, melyek ledőlnek hirtelen, fárasztanak rég engem itt a dolgok, melyek orvul zizegnek, mint selyem. Fáradt vagyok nagyon, mivelhogy élek, bár halni tán még fáradtabb a lélek, fáradtságban fáradtam el, s henyélek. A tolláim közt rám borul a hályog • és szomorúan üldögélve fájok, mint az örökké fáradt papagájok. is jön Mihállyal. A Mihály átveszi a szivardukanciát s rögtön nckigyürkőzik, hogy megpróbálja a szerelmet. A kislány mamája egy pillanatra sem alkarja együtt hagyni vele a lányát, pedig az efféle nem megy anyai szem előtt. De nem megy az sehogyse. A dialógus hat kurta mondatból áll. Nem akarnak őszintém szólani. Próbálunk, próbálunk: a fiatalok csak úgy beszélnek, mint az iskolában a gyerekek, mikor felmondják a eckét. Azt mondja Höllering s nevet: — A film, az nem szinpad. Itt próbákra nincs szükség. Itt a rendezőnek nem az a feladata, hogy, mint a színházban: egy kitalált helyzetbe belenevelni a szinészt: ezeknek én nem is mondom meg, miről van szó. Egyiket beállítom itt, a másikat ott s ellopom a szükséges mozdulatokat. A láda fedelét annyiszor csapja le, míg a kellő tűz benne ninics. A többi a kötter dolga, a vágóé, aki összenyirja a képeket. Igazat adok neki. A film valóban más. Nem szinpad. A filmben az az értékes, ha az élet önkénre en mozdulatait tudja a kép közölni. Minél nagyobb színész valaki a színpadon, annál kevésbé alkalmas a filmre. A nagy színész mindig totálban játszik, vagyis maga körül érzi a teljes színpadot, ahol ő az ur és az egész nézőteret, ahol csak őt tapsolják; a filmnél viszont a legtitkosabb rezdüléseket kell meglopni az operatőrnek. Rábizzuk a dolgot a rendezőre s megyünk a gázkuchoz, ahol egy pár elmaradt kis jelenetet kell még pótolni. A jelenet az, hogy a kisbojtár, viharban, földcsuszamlás miatt, mikor bedcütöct a vilp lám a gázkutba, beleesett a gödörbe. Már ez mind fel van véve, ahogy a kút fenekén fekszik, ahogy kiemelik, már láttam is levetítve, most még annyi kell, hogy a gyermek egy sátorban juhászbundával letakarva fekszik, — meghallja, hogy a gép újra bug, erre kiugrik a bundából s vígan kiszalad. Felállítják a sátrat, elhelyezik benne a fiút, beállítják a gépiét, centiméterrel lemérik a távolságot a lencse és a fin arca közt, végigcsinálják a próbát. — Ne aludj, csak nézz le a bundára. — Nem látom az orromtól. — Ne beszélj. Ha azt kiáltom: most... akkor felveted a fejed... Ha újra kiáltok: most.. . akkor felugrassz és kiszaladsz. Kipróbáljuk. — Mért kaptad fel oly gyorsan a fejed? — Ha úgy rámkiáltott. — Ne szájaskodj. No, már minden rendben van. Az operator belenéz a gépbe, a rendező belenéz a gépbe, én is belenézek a gépbe, akkor sötétség. Ijedten nézünk szét: a nap elé felhő került. Ha nap előtt felhő van, akkor nme* árnyék, ha nincs árnyék, nincs plasztika, minden egyforma sötét. Az egész társaság nekilát felhőt nézni. Mekkora a felhő, mikor tud a nap kibújni alóla? Előveszem az órámat. Szaktanácskozások. A pásztorokat is kikérdik, mennyi ideig szokott tartani egy büdös felhő a Hortobágyon? — Bár egy hétig csorogna — felelnek. Harmincöt perc. Jegyezgetek, egyszer csak meglátom a ceruzám árnyékát a papúron: Irt a nap. Mindenki rohan a helyére. A kisfiú azóta a bunda alatt fekszik s már pirosra főtt, mint a rák. Beállítják a gépet, elpróbálják a jelenetet kétszer, akkor kezdődik a felvétel: hopp, újra sötétség, uj felhő van a nap előtt. Kezdődik az egész elölről. Újabb félórai várakozás, öt perc hiján már íélegy, még semmit se csináltak. Végre tiszta a nap. Beállítják, kipróbálják... Mikor a felvétel? kezdődnék, azt mondja Pista, a fiú: — Adjanak már egy tojást, meghalok éhen. — Mért nem ettél addig, míg felhő volt? — Ha senki se néz rám. Karhatalommal visszafeletetik a bunda alá. Most aztán elkészül a felvétel. Háromszor egymás után, valamelyik csak jó lesz, illetve a háromból egyet majd összenyit a kötter. Az éggel azonban baj van. Két hónap óta egy csöppentés eső nincs és ma oly vigasztalan felhők jönnek valahonnan északról, mint a bánat. Hiába vigasztalnak a pásztorok, hogy nem lesz ebből eső, — mit ér az a filmnek, ha semmi kilátás a napra. Három órakor abbahagyjuk a reménytelen várakozást. Mellettünk hever a gulya. A kiszáradt füvek esdekelve merednek az ég felé, mely tele van sürü felhőkkel. Mintha már nem törődne szegény magyarokkal az ég sem: csak a filmet rontja el, de vizcsöppet nem huüllat... Egy öreg bika oly busán hever, meg lehet a homlokán simogatni a kondor szőrt. — Van víz a Hortobágyba n? — Van egy kis darabon. — Van benne hal? t SPANYOL VERSEK
