Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-28 / 170. szám

HSV-?Dí\ lom ■ihnv ui » 3,3,3^5 Di\m rőtjei Alto óiiim Ilon faoA no A ídA isoa Arcú soil ^on As?, nh )DH DÓ 3b sA ;nd on jţ ii bn 6-1 3 k A al A Tiszántúl egyik helységében lakik az a birtokos ember, aki az ezermes­terek történetét elbeszélte. Portájának tőszomszédságában élde­gél egy család. A család öt fiútestvér­ből áll. Felnőtt ember mint az öt, va­lamennyi nőtlen. Úgy következnek egy­másután, mint az orgonasip, s úgy ha­sonlítanak egymáshoz, mint öt tyúkto­jás. Hasonlítanak pedig nemcsak külső megjelenésük habitusában, hanem kü­lönleges természetükben is: a fegyelme­zett kenyérkeresetet, a polgári rendet, a törvény tiszt elet szabályosságát egyik sem szereti. Pedig tudnának dolgozni, ha akarnák, mert egytől-egyig roppant ügyes, fortélyos fúró-faragók mind az öten. Volt a földbirtokosnak egy rozzant költetőgépje, amelyet megcsináltatni nem lehetett többé. Teljesen szétment, ki kellett dobni a szemétbe. Az öt fivér egyike meglátta a szomszédból. Átment és megkérdezte, nem adnák-e neki azt a vackot, ha már úgyis kidobták. Hogyne, csak vigye el. Elvitte, pedig azt sem tudta, micsoda. Már hóna alatt volt a hasznavehetetlen holmi, mikor meg­mondták neki, hogy az valaha költető- masina volt. Hazavitte, mind az öten nekiültek és elkezdték tanulmányozni. Csak piszkálták órákhosszat, becsületes munkát nem végeztek semmit. Elmehet­tek volna napszámba, de ahhoz nem igen fült a foguk. Ebből a földbirtokosból éltek, akit említettem. Meg aztán abból éltek, hogy a tulajdon fogalmát nem tisztelték. Ne­vezzük nevén a gyermeket: loptak. Hol rajtakapta őket a csendőr, hol nem. Az bizonyos, hogy igen ritkán voltak együtt otthon mind az öten; legalább egyikök mindig dutyiban hüsölt. Az is ürügy volt arra, hogy átmenjenek a földbirto­koshoz egy kis segítséget kérni a baj­ban. ő sokáig segítette őket, minden al­kalommal hosszasan leikökre beszélvén, hogy javuljanak meg. De végül is meg­unta. Mikor megint segítségért jöttek hozzá, fejét rázta: — Nem. adok többet. Haszontalan naplopók vagytok. Dolgozzanak, keres­setek. Fogjatok valami mesterségbe. Az én pénzemen eleget lustálkodtatok. — De milyen mesterségbe fogjunk, nagyságos uram? — Mit tudom én, alapítsatok valami bandát, az való nektek. — Bandára már mink is gondoltunk, de a csendőrök miatt nagyon nehéz. — Ejnye, a fene egyen meg bennete­ket, csak nem képzelitek, hogy betörő- bandára gondoltam? Muzsikus-bandára gondoltam én, nem másra. Minduntalan látok ilyen kóricáló muzsikusokat, még a vasúton is. Próbáljátok meg. — Igenis, nagyságos uram, de nem tudunk muzsikálni, azonkívül hangsze­rünk sincsen. Azt sem tudjuk, miféle szerkezete van az ilyen hangszereknek, sosem néztük meg közelről. Ha legalább most az egyszer utoljára annyit tetszene adni, hogy be lehetne szerezni a hang­szereket . . . — Egy huncut krajcárt sem adok töb­bet. Hanem a jövő pénteken lesz a szü­letésem napja, ötven vendéget hívtam, cigány is lesz. Átjöhettek kiszolgálni. Akkor majd megnézhetitek a cigányok hangszereit apróra. De ha nekem egyet­len kávéskanalam eltűnik . . . A fivérek viharosan tiltakoztak. Azt már nem kell róluk feltenni, hogy jólte- vőjüket megrövidítik. Akárki igen, de őt nem. Hát szóval csakugyan lefolyt a név­napi mulatság. Az öt fivér ott szorgosko­dott. Közben feszült figyelemmel adóz­tak a cigányoknak, egyszersmind apró­lékosan szemügyre vették az egyes hangszereket. Reggel hazamentek, s a földbirtokos hosszú hetekig hírüket sem hallotta. Annál kevésbé, mert elutazott. Jókora idő múltával tért haza. Nagy ámulatára hangos muzsikaszót hallott a szomszédból. Átment megnézni, mi az. Valóságos vendéglőt talált az öt fivér házánál. Azaz, hogy csak aféle ki- főzőt. Italmérési engedélyt nem kaptak, mert azt erkölcsi bizonyítványhoz köti a törvény. De enni adtak bevetődőknek bőven. Egyik fivér kiszolgált, négyen pedig muzsikáltak. A földbirtokosnak szeme-szája elállóit, amikor a hangszereket megnézte. Egy éjszaka azon a bizonyos névnapon elég volt nekik, hogy a látottak alapján néhány hét alatt sajátkezüleg fabrikál­janak egy hegedűt, egy brácsát, egy bő­gőt és egy cimbalmot. Megvolt a rendes formája mindegyik hangszernek. Csak nagyon furcsán szólt a négy hangszer együtt. De mindegy az, muzsika volt mégis, ha a malacbandák legutolsóbbja is. Cincogtak, muzsikáltak, s az öt-hat kosztos vígan eddegélt mellette. Az ál- mélkodó földbirtokos faggatta őket, ho­gyan csinálták, mint csinálták. Főként azt firtatta, hogy a hozzávaló anyagot honnan vették. De arra csak a vállukat vonogatták vigyorogva. Azonban nemcsak a földbirtokos volt kiváncsi természetű, hanem a csendőr­ség is. Beállított két csendőr a fivérek­hez és körülnézett a háztájon. Egyik csendőr mindenáron azt akarta tudni, mi van ebédre, özgerinc volt ebédre, meg paprikás csirke, meg rántotta. Honnan van a baromfi és honnan van az őz ? A fivérek zavaros válaszokat adtak. Rövidesen kitűnt, hogy a költető-gép ki­dobott romjait hosszú spekulálás után úgy megcsinálták, hogy az használható lett. Csirkét költtettek vele. Hogy a to­jást honnan vették hozzá, arra már nem tudtak kellő felvilágosítást adni. Még nagyobb baj volt az őzzel. Hol vették az őzet? Azt felelték, hogy fogták az erdőn. De hogy hogyan fogták, azt mind az öt másféleképpen mondta el. Az egyik csendőr erre egy kis házkuta­tást hevenyészett. A padláson számos őz­bőrt és nyulbőrt talált. Nyilvánvaló, hogy a fivérek orvvadászkodnak és a ki­főző vendégeit vaddal etetik. — Adjátok elé a puskát. És a fegyver­viselési engedélyt. — Minek nekünk engedély, mikor puskánk sincsen? Újabb motozás következett. A puska sehogy sem akart előkerülni: Végre a legkisebbik fivér inge alatt a csendőr ki­tapintott valami furcsa csövet. Az nap­világra került. Olyan volt, mint valami igen nagy töltőtoll. A földbirtokos előadása szerint azt érdemes volna múzeumban mutogatni, mint az emberi találékonyság és kéz­ügyesség ritka példáját. A fivérek egy eldobott öntözőkanna pléhcsövéből pus­kát alakítottak. Nem volt annak puska- formája semmi. Madzaggal kellett va­lami agyhoz kötözni. De lőni azért tu­diáknak. De nem. hanyagolhatja eü az állam iránti kötelességét sem. Mint nevelő az állam­nak is. nagy szolgálattal tartozik. A jövendő dott, ha nem vitt is messzire. — Ezzel lőttetek vadat4? — álmélko- dott a csendőr. Ezzel. Az van benne, hogy ügyesen kell az állatot megközeliteni és jól kell tudni célozni. ügy tudom, most vizsgálati fogság­ban ül mind az öt fivér. Amin kedélye­sen mosolyogni is lehetne, de én, mivel a történet való igaz és nincs benne túl­zás, inkább hosszan eltűnődöm és el- komorodom rajta. A fajtámra gondolok, hallatlan tehetségeinek szinaranyára, s a poshadó életnek arra az ingoványos sarára, amelyben ez az arany úgy elszó­ródik szemenként, hogy ott vész. Ezermester itt mindenki, akire csak rámutatsz. De dolgozni ezer év alatt csak az aratómunkás tanult meg, a töb­biek nem. OPERA KÉT ÓRÁN KERESZTÜL ÁLTALÁNOS KACAGÁS! ! STANés BR9H mint hölgyfodrászok. Főszerepben: STAN LAUREL és OLYVER HARDY MOZGÓ Előadások 3, 5, 7, 9 órakor. — Helyárak 10 és 20 lej. magyar loisKoiai diákság - román tükörben Hegsiólaláaijyk «s helybeli egyebem tanáraid kisebbségi diákjjasnkróS ii. Ankétünk, amelynek közlését mult heti vasárnapi számunkban kezdtük meg, általános érdeklődést keltett úgy kisebb, ségi, mint többségi körökben. Itt adjuk az érdekes köninterju második részét, amely rávilágít a kisebbségi hallgatók helyzetére az egyetemen. loan Lupas, az irodalom és bölcsészeti fakultás román történelmi professzora — Különbözőképpen teljesitik feladatukat. Egyesek jobban, mások gyengébben tesznek eleget kötelezettségüknek. Vannak azonban egészen gyenge kapacitású magyar diákjaim is. Nem tudom elképzelni, hogy mit csinál­nak a középiskolái tanárok és mit az érettsé­giztető bizottságok, hogy az ilyen embereket egyetemre engedik. Nem mondom, akadnak olyan hallgatóim is, akik a kezdettől fogva teljes mértékben megállják helyüket, kik „ro­mán“ kollégáikkal is felveszik a versenyt. A székely diákjaim nagyobb nyelvnehézsógiekkel küzdenek, mint a többi magyarok. Érthetet­len dolog az is előttem, hogy másfél évtized alatt csak a legutóbbi években választottak román történelmi főszakot magyar fiuk. A viszonyt a kölcsönös megértés és értéke­lés jellemzi. Barátságos. Nem tudok semmi­féle incidensről, mely a romám és a magyar diákok közötti nézeteltérésből pattant volna ki. Az együttdolgozás lelkileg! is közel hozza egymáshoz a két faj ifjúságát. — A magyar diáknak a legjobb viszonyban kell élnie azzal a néppel, amelynek a fia. És gazdagítani kell ku . tu raját, lelki kincseit. Ez missziója keli, hogy legyen minden magyar tanárának kell kiépítenie az uj magyar nem­zedék és az állom közötti békés viszonyt. Az önfeláldozás szellemétől áthatva a tanárok és tanítók kötelessége, hogy becsületes és jó állampolgárokat neveljenek annak az ország­nak, mely menedéket (?!) nyújt számukra. — Az egyetemi évek alatt kitűnt egyetemi hallgatók a praktikus életben is megáldják he­lyüket. Az elhelyezkedéseket illetőleg az állam nem tesz faji különbséget. A „kapacitate“ vizsgán szerzett legmagasabb jegy kiérdemlője a legelső megüresedett katedrát kapja. Az egyetemi évek alatt meg éppen nem teszünk faji különbségeket a diákok között. Aki meg- érdiemli, az ösztöndíjakat is élvezhet. Sőt, külföldi tanulmányaiban is segítjük, ha ered­ményt tud felmutatni. — A régi magyar generáció áftmodozó, nagyzoló volt. A mai, egészségesebb gondol- kozásu, alkalmazkodó. Elhagyta a régiek metódusát és komolyain foglalkozik a holnap kérdéseivel. Kultúrája azonban nem eöégi ala­pos. Ez persze minden nép ifjúságánál általá­nos tünet. Korunk sport mániája és egész korszellemünk akadályozza az ifjúságot a ko­moly, tudományos akn er ülésekben. Természe­tesem, kivételek mindig akadnak. Romul Boila, a jogi fakultás dékánja — A magyar egyetemi hallgatókat igen szorgalmas és törekvő elleninek ismerem. So­kan közülük kiválnak tanulmányi előmene­telükkel. Egy páran igen értékes írásbeli dol­gozatokat produkáltak. — Óhajtandó volna, hogy a szép és nemes törekvésekben, a tudomány művelésében és minden dllyan téren, különösen a modern társadalmi, művészeti sporttéren a két ifjú­ság egy utón haladjon az általános emberi javak szolgálata érdekében. — A magyar diákságnak ugyanaz a hiva­tása van nemzete iránt, mint aminőnek min­den ifjúságnak lenni kel1’. Dolgozni fáradha­tatlanul, szellemi és erkölcsi erőket gyűjteni és ezeket nemzete szolgálatába állítani. — A román álam iránt az a kötelessége, hogy annak szervezetét hivatása teljesítése tekintetében elősegítse és támogassa, a hon­Hfieuma, hössasn-; és íüőldsgzsábi legjobban bevált gyógyszere a Togal tabletta Kiválasztja a hugysavat. Még elhanyagolt esetekben is gyó­gyító hatású! Használja teljes bizalommal! Minden gyógy­szertárban és drogériában. Lei 52’— és Lei 130'— Svájci készítmény ! Ezermesterek Irta: HARSÁNYI ZSOLT, “ínam selymek, melyek áz első mosásoknál elszakadnak! Nem is csoda: finom dolgokat, finom szap­pannal keli mosni. u LUX szappan-pehely kíméli a finom anya­gok kényes sza- ^ Iáit és újként őrzi j meg őket. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom