Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-19 / 162. szám

\ io R LLP. N7. fi K 1935 lallag 19. A tiaial mérnök tragédiája (1 !'o oldali cikkünk folytatása.) \ bányatelepen általános részvét nyilvá­nul meg Gross István helyettes ign/gntó- fömérnök rv esuládjn iránt. A/ igen előkelő társadalmi állást betölti* igazgató felesége a tragédia óta állandóan félig eszméletlenül zokog, Fia, aki a tii/ oltásánál vesztette éle­tét, két esztendeje okleveles mérnök. Azóta • dl a bánva szolgálatában. Vasárnap reggel munkás jött a fiatal mérnökért azzal n hír­rel, hogy siessen a kilences aknához, mert ott tiiz tört ki és vegye át az oltási munká­latok vezetését. A fiatal mérnök talpra ugrott, pizsamá­jára vette fel kabátját és azonnal a hely­színére sietett. Négy órakor azt üzenték a tiiztől a családunk, bogy a mérnök urat várják meg az ebéddel. Sajnos, hiába vár­ták. Öt órakor a fiatalember helyett halál­híre érkezett csak meg. A mérnököt tegnap helyezték örök nyu­galomra a család esztergomi sírboltjába. Leólmozott kettős koporsóban kedden dél­után szállították ide a holttestet. A teme­tésen megjelent a város és a megye egész előkelő társadalma és a Magyar Általános Köszénhánya Társulatának tisztikara is. X Esküvő helyett — temetés Fokozza a tragédia nagyságát, hogy a sze­rencsétlen sorsú mérnöknek hosszú eszten­dők óta menyasszonya volt, akivel az ősz folyamán akart házasságot kötni. Esküvő helyett temetésre érkezett a menyasszony. Iliből rendezik a fizeté­sekéi és fiyugciijakai Uj szolgálati szabályzat CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Pop Valér dr. igazságügy-miniszter nyilatkozatot adott a Naţiunea Romana nevii Cluj-i lap­nak, mely a helyi liberálispárti tagozat hi­vatalosa. A miniszter kijelentette, hogy ősz­szel újból rendezni fogják a tisztviselői fi­zetéseket és nyugdijakat az állami hivatalok egyszerűsítésével kapcsolatban. Ugyanakkor véglegesen rendezni fogják az álláshalmozás­ra vonatkozó kérdést is s beterjesztik a köz- tisztviselők uj szolgálati szabályzatának ter- vezetését, amelyen most dolgoznak. Tervek <r kormány álahtkiására BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Kor­mánykörökben véglegesnek tekintik Costi- nescu dr. egészségügyi miniszter megbízását, ki lxelgettesként került a kereskedelmi mi­nisztérium élére. A kormányhoz közelálló sajtó úgy tudja, hogy Tatarescu miniszter- elnök nem óhajt éles összeütközést Mano- lescu-Strungával s egy másik tárca élére szeretné kinevezni. A lapok azt írják, hogy Sassu földmivelésügyi minisztert kérték fel, áldozza fel magát, mondjon le és adja át helyét Manolescunak. Sassu azonban erről hallani sem akar. .4 Credinţa szerint napok kérdése, hogy Evian és Amarescu államtit­károk a kereskedelemügyi minisztériumból távoznak. Fagylalt-estély. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület ezúton hívja meg tagjait és azok vendégeit folyó hó 19-én pénteken este 8 órára a Str. Matia 4-> Corvin-kávéház feletti helyiségében egy kedélyes fagylalt-estélyre. — Egyben újólag felhivjuk az érdeklődők figyelmét vasárnapi kirándulásunkra, melyet az Oradea melletti Fekete-erdőbe rende­zünk a Koiping Sportegylet forrásavató ünnep­ségére _ Julius 25-én tartják meg a rendőrlegény­ség műsoros előadását. Városunk rendőrle­génysége, amint már hírül adtuk, a iRomán Operában rendezendő előadás keretében akarja bemutatni egyéves testfejlesztési mű­ködésének eredményét, amelynek keretében a rendőrség énekkara és zenekara is fellép. Ugyancsak bemutatják az előadás keretében a dzsiu-dzsicu védekezés módozatait is. A mult alkalommal elhalasztott előadást, mint értesülünk, e hó 25-én este tartják meg és ezen az előadáson valószínűleg résztvesznek a romániai tanulmányútra érkező magyar- országi rendőrtisztek is. Kereskedő ez Elleuzék-hol tájéka» eédik. UTA TJTA a és höiött­tU M szövött szakmában, nagy gyakorlattal, aki a vevőknél jól be van vezetve, keres nagy bucureştii gyár. Csak olyan komoly refiektánsok, akiknek jó re­ferenciáik, erkölcsi és anyagi garanciájuk van, küldjék be részletes ajánlataikat az Agenţia de Publicitate: CAROL SCHUL­DER, Bucureşti, Strada Carada No. 2. címre „CAPABIL 1935“ jelige alatt. î Drámai ieSenefek között beismerő vallomást kém­kedéssel vádolt főhadnagy BUCURI STI. (Az Ellenzék távirata.) A kémkedési perben a tárgyalást vezető had bírák ma kiszálllak a katonai kórházba, ahol Antonescu főhadnagy mondatfa el véde­kezését az utolsó szó jogán. Sápadtan, borotválallanul, feliér köpenyben megjelenik egy ablaknál a főhadnagy, aki beismeri, hogy megbccstelenitette az egyenruhái és az or­szágot és szennyfoltja a tisztikarnak, de az igazat mondta. Sohasem hazudott. A vádlot­tak között van egg ártatlan lélek: Aristita Oprisan, aki nem követett el semmit. Anto­nescu kéri a saját megbüntetését, hír valamiben vétkezett. A hadbíróság ezután visszatért a tárgyalási terembe, ahol u többi vádlott tudomá­sára hozta Antonescu nyilatkozatát. Megmérgezte magát egy előkelő budapesti ügyvéd Tragédia a belvárosi szállódéban BUDAPEST. (Az Ellenzék' tudósilójától.) Szomorú szenzációja van a magyar főváros­nak. Dr. Paizs Elemér, előkelő budapesti ügyvéd és ismert nevű műfordító tegnap a késő éjszakai órákban megmérgezte ma­gát. Az ismeretlen méreg súlyosan megrongálta szervezetét, úgy, hogy élelbenmaradásához ke­vés a remény. Dr. Paizs Elemér tegnap délben szobát bérelt egyik fényes belvárosi szállodában. Nyugodt magaviseleté semmi gyanút nem keltett a szálloda személyzetében, annál meg­döbbentőbb volt, amikor késő éjszaka nyögé­seket hallottak az ügyvéd szobájából. Azon­nal betörték az ajtót. A szoba pamlagán félig eszméletlen álla­potban, habzó szájjal találták meg az ügy­védet. A kihívott mentők nem tudták meg­állapítani, hogy az öngyilkos ügyvéd mi­vel mérgezte meg magát. Gyomormosésl alkalmaztak rajta, de még ez sem tudta eszméletre téríteni. Úgy látszik, a méregnek volt ideje felszívódni a szerve­zetbe és elvégezni rombol, munkáját. Az öngyilkos ügyvédet életveszélyes állapotban szállították kórházba. A szállodai szoba asztalán búcsúlevelet ta­láltak, amelyben az ügyvéd megírta, hogy miért akart megválni az élettől, öngyilkos­sága okául azt hozta fel, hogy ez év tava­szán autószerencsétlenség áldozata lett és a szenvedett sérülések annyira megviselték szervezetét, hogy hivatását nem tudta kel­lően ellátni. Dr. Paizs Elemér nagy társadalmi szere­pet játszott a magyar főváros életében és igy érthető, hogy halála mindenütt osztat­lan részvétet keltett. IVaíJy premier !! Előadások 3,5,7,9-Kor. A sztambuli hémnö OPERA MOZGÓ Nagy premier!! He yára’< 10 és 20 Lei. Minden idők legizgalmasabb kémtörténete. — Főszereplők: MYRNA LOY, GEORG BRENT és Lionel Ahvill Jön: STAN és BRAN. Jön: STAN és BRAN. Államellenes izgatás vádja alatt letartóztattak egy református lelkészt Peícli összes líöheményei is a „bijonyiíélío^: szerepelne!« ZALAU. (Az Ellenzék tudósítójától.) Nagy izgalmat keltett vármegyénkben az a hir, hogy a csendőrség Fehér Károly Ilereusa-i 50 éves reformá­tust lelkészt letartóztatta és gyalog indí­totta útnak a 70 kilométernyire fekvő Za- lauba. Bár a birt nagy kétkedéssel fogadták, az mégis igaz. Két nappal ezelőtt névtelen feljelentés alapján a csendőrök házkutatást tartottak a református parókián és a lelkész lakásán is. Lakásán az egyik szekrényben régi iratok közöti egy csomagban régi magyar nemzeti színű zászlót találtak, valamint több régi képet és különböző érmeket, melyeket Fehér az uralomváltozás után nem akart megsem­misíteni és ezért a szekrénybe tette el. A csendőrök a házkutatás után bűnjelként lefoglalták és elkoboztak néhány May Ká­roly könyvet, nemkülönben Petőfi összes költeményeit. Pár héttel ezelőtt ugyancsak Harausa köz­ségben Török Elemér bírót tartóztatták le a csendőrök, mert a lakásán tartott házkutatás során a kályhába eldugva egy dohányvágó gépet találtak. A gazda hiába tiltakozott a letartóztatás ellen és hiába hangoztata, hogy nem tudja, hogy a dohányvágó gép hogyan került lakásába. A csendőrök őt is gyalog kísérték Zalaura, az ügyész azonban kihall­gatása után szabadlábra helyezte. Szerelmi bá &msw§lk&sságoi kíséreli meg egy helybeli mtsakás CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Tegnap a kora éjjeli órákban szerencsés kimenetelű öngyilkossági kísérlet történt városunkban. Nemes Ferenc 21 éves munkás Motilor-utca 27. szám alatti lakásán marószódaoldatot ivott. A fiatalember már régóta készült az öngyilkosságra. Állítólag szerelmes volt egy leányba, akit közelebbről feleségül is akart venni. A leány szülei azonban kijelentették, hogy csak ak­kor lehet szó a házasságról, ha a fiú leszol­gálta katonai évét. A fiatalembert a szülők­nek ez az álláspontja annyira elkeserítette, hogy az utóbbi napokban valósággal bus- komorrá lett és elhatározta, hogy megválik az élettől. Tegnap este azután marószóda­oldatot készített elő, amelyből azonban csak egész kis mennyiséget ivott meg. A házbeliek figyelmesek lettek nyöszörgéseire, majd mi­kor látták, miről van szó, értesítették a mentőket. A mentőorvos azonnal gyomor­mosást alkalmazott az öngyilkos fiatalembe­ren, aki túl van minden veszélyen. AmertLi Lözélcíi veíe(6i cqy s/iqeíen 7árkó7­Íalí el, Itouv 4árqyuiSiimdna!< WASHINGTON. (Az Ellenzék távirata.) A tegnap ősti órákban feltűnő és érdekes birt röpítetlek szél az amerikai hirlapirodák an­nak hangsúlyozásával, hogy az amerikai közélet már élénk feszültségben van miatta. Eszerint Roosevelt családinak nevezett ki­rándulásra ment ötven tagu társasággal, amely erősen politikai színezetű. A kíséret­ben jelen van az egész agytröszt, a kor­mány otthon nélkülözhető tagjai, számos képviselő és szenátor, aztán az amerikai közélet előkelő és független tagjai közül igen sokan. A ,,családi kirándulás“ Jefferson szigetére történt, ahol a nyilvánosság elöl elzárva, úgyszólván hiis magányban szórakozik és tanácskozik a társaság. A sajtószolgálatnak nem sike­rült megtudni, meddig marad a „család“ a szigeten. Egyáltalában a villasort, ahol a kirándulók laknak, senki sem közelitheti meg. Az a feltevés, bogy Roosevelt az utóbbi időben a Fehérház és az. ellenzék között támadt sza­kadékot át akarja hidalni. WASHINGTON. (Az Ellenzék távirata.) A szenátusban demokrata részről, vagyis a kormány híveinek a sorából szóvátették, hogy Anglia területeket ajánlott fel Olasz­országnak Kelet-Afrikában. Ha Anglia Ilyen kedvében van, föl kellene most vetni az amerikai igényt, hogy Anglia háborús tar­tozásai fejében adja át a Bermudákat, * Bahama szigeteket és Jamaikát. KüneYez^ék az uj kereskedelemügyi aiminiszlerá BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A király tegnap dekrétumot irt alá, mellyel G. Gheorghiut államtitkárrá nevezte ki a kereskedelemügyi és ipari minisztériumba. Gheorghiu régebben munkaügyi alminiszter volt s kinevezése bizonyítékot szolgáltat ar­ra, hogy nagy átszervezés indul a kereske­delmi és iparügyi minisztériumban, ahova Manolescu-vStrunga az előjelek szerint „sza­badságáról“ nem fog visszatérni. Ha Vaida a horog- hereszíel elfogadja •* * BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A Porunca Vremii cimü jobboldali napiAap rá­mutat arra, hogy Vaidát Cuza és Goga tárt karokkal fogadnák uj pártjukba. Az összefo­gásnak azonban fontos alapvető feltétele, hogy Vaida a horogkeresztet a román zász­lón elfogadja. Amennyiben Vaida ezt aláírja, sor kerülhet aztán a vidéki tagozatok szerve­zési munkálatainak felosztására. belelő* Dr. GBOIS EÁSZLD. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT. — Az Ellenzék „Concordia“ műintézetének körforgó nyomása. ASSZONYT GÁZOLT A BICIKLISTA. Tegnap este könnyebb természetű közlekedési baleset történt a Regde Ferdinand-utca 43. számú háza előtt. Grossman Berta 35 éves magánzónő az úttesten' akart árba1 adni, ami­dőn egy biciklista, akinek csengetését nem hallotta meg, elütötte. A szerep esetlen ül járt asszony a baleset következtében könnyű ter­mészetű zuzódásokar szenvedett. Az előhívott mentők a Baritiu-utca 14. szám alatti lakására szállították. Lapunk zártakor érkezett jelentés szerint belső vérzés lépett fel a sebesült asz- szonynál. Részleges nyomdászsztrájk városunkban. A romániai grafikai munkások és munka­adók a közelmultban kollektiv szerződést kötöttek. Ezt a szerződést városunkban több nyomda nem irta alá és ezért tegnap ezek­ben a nyomdákban megkezdődött a sztrájk, a munkások leállottak. ELFOGTÁK A KATONA-SÜTÖDE SIK- KASZTÓJÁT. Papp Károly 21 éves Clüj-i lakos e hó 6-án belépett a helybéli Katona- céghez, 'mint süteménykühordó. Ilyen minőség­ben magához vett 800 lej értékű süteményt, valamint Bándy Gyulának, a cég soffőrjének teljsen uj biciklijét, melyekkel aztán eltűnt a városiból. A cég feljelentésére köröző-lleveflet adtaik ki ellene, melynek állapján tegnap este Qradea-n le is tartóztatták és áthozták a Clluj-i központi rendőrségre. Az eljárás eh lene megindult. RENDŐRI FIIREK. Tegnap estis letartóz­tatták Fülöp Béla közismert zsebmetszőt, a(ki a napokban a helybeli postahivatal épületében Pál Gyülla mechanikus zsebéből kiemelte a pénztárcáját. — Ugyancsak letartóztatták Tiraci Dumitru Luna-Jos községi parasztéin - bért, aki tegnap az esti órákban a Ferdinand- úti üzletek ajtaja élé kitett gyümölcsöket dézsm álgatta. Mindkettőjüket átadták az ügyészséginek. Cenzurat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom