Életünk repertorium 1963-1982

előzmények, ma . már csak szakemberektől számon tartott lapok és folyóiratok tucatjai törték az utat, a jövő ránk pillantó értékelése sem lesz sem teljes, sem tárgyilagos, ha látóköréből kiesnek a korszak szerény részfeladatait vállaló intézmények. Ezért a majdani szakkutatás nélkülözhetetlen segédeszközei, sőt e kutatómunka első lépései az ehhez hasonló repertóriumok.

E részfeladat körülirásakor az első - minősítést is magába foglaló - szó, ami eszembe jut: regionalizmus. Feledjük el most a szó pejorativ élét, s gondoljunk inkább arra, hogy irodalmunk legynagyobbjai mindig is szükebb pátriához, tájhoz, művelődési régióhoz kötöttnek érezték, vallották korántsem regionális, teljesítményüket. Petőfi tájverseire hivatkozhatunk, Arany szemérmes szalontai önérzetére, mely müveinek tárgyválasztásá- ban nyilatkozik, Ady ragaszkodására szilágysági szülő- és nevelőhelyéhez, Babits remek esszéjére a dunántúli irodalomról, hogy ismét csak a legnagyobb példák bizonyságát idézzem. E forró vallomások olvastán kisértő az általánosítás, hogy az irodalomnak valójában csak tájhazája van, s mindaz, ami e fölött álló magasabb egység, merő absztrakció.

Valójában az Íróknak, költőknek ezeket a szülőföld élményadó szerepéről szóló vallomásait kellő józansággal kell értelmeznünk. Az irodalmi mü "nyelvi műalkotás", kézenfekvő tehát, hogy viszonyát a tájhazához a nyelv analógiájával szemléltessük. Ahogy létezik regionális köznyelv /sőt állítható, hogy a köznyelv csak ilyen regionális változatokban él, integráció és dezintegráció dialektikus feszültségében/, ugyanúgy létezik a nemzeti irodalmon belül az élményvilág, tematika, hagyományok területhez kötött hangoltsága. Ahogy az ország megyékből, a nemzet territoriálisán kialakult népcsoportokból tevődik össze, szerveződik magasabb értékminő- ségü struktúrává, ugyanúgy a nemzeti irodalom is a müvek és életművek e hangoltságával őrzi meg a népi sokféleséget. Egyetemességével azonban integrálja is azt a nemzetibe. Ezt nevezhetjük minőségi regional!zmusnák; nem válogatás nélkül tisztel mindent - lokálpatrióta önérzettel -, ami a régióban van, hanem biztos érzékkel válogatja ki belőle, ami nemzetivé lehet. S mivel az ut a nemzeti kultúrába - éppen mert ez utóbbit bejáratott, korábbi programokhoz igazodó intézmények képviselik • a regionálisból születő uj számára mindig rögös, a vidéki folyóirat egyik, funkciója éppen, az, hogy a kettő /a regionális és a nemzeti/ között állandó közvetítő csatornaként szerepeljen. Ebből következik továbbá az a mai magyar folyóirat- kulturában nagyon is érzékelhető jelenség, hogy egy -egy vidéki folyóirat sokszor érzékenyebb Írók és közönség "elvárás-horizontjának" - igen sokféle eredetű - módosulására, mint a központi vagy "össznemzeti" orgánumok. Azaz bizonyos, akár eszmeileg, akár formálisan uj törekvések, műfaji átrendeződések gyakran hamarabb lelnek otthonra valamelyik vidéki folyóiratban - ha éz a törekvés kapcsolatba hozható regionális rendeltetésükkel -,

IV