Életünk repertorium 1963-1982
EGY REPERTORIUM ELÉ "Nem ismerek könnyedebb, vonzóbb, kedvesebb olvasmányt, mint egy katalógus" - mondja Bonnard Szilveszter, Anatole France öreg levéltáros - hőse. S joggal, mert a szárazon szűkszavú adatok, a elmek és lapszámok rejtjelei, ha értő elme fejti meg őket, kedves titkokat és ritka értékeket tárnak fel. Nincs ez másképpen e folyóirat - repertórium esetében sem. S ha értékekről szóltam fentebb, nemcsak arra gondoltam, hogy egy-egy cim, a repertórium számos adata olyan müvek első megjelenéséről tudósit, amelynek azóta a kortárs magyar irodalomban közönségsiker és kritikai elismerés adott rangot. Sokkal inkább arra, hogy modern - vagy ha úgy tetszik: a mass media civilizációs egyeduralmának hódoló - korunkban az irodalom története egyre elválaszthatatlanabb intézményei müködéstörténetétől. Azt a bizonyos, sokat emlegetett társadalmi megrendelést, a közönségnek az irodalom elé mértékül és irányjelzőül állitott elvárás-horizontját elsősorban a folyóiratok programmá érlelt szerkesztési elvei, szándékai közvetitik az Írókhoz. De érvényes ez forditva is: nemcsak a közönség vár meghatározott formájú és esztétikai értékű müveket Íróitól, hanem az iró is vár valamit olvasóitól: az általa alkalmazott formák befogadását biztositó müértést; rugalmasságot az értékelvekben, hogy el tudja fogadtatni a beidegződésekkel nem egyező - vagy nekik éppenséggel ellentmondó - újításokat is; szellemi komolyságot, hogy az irodalmat ne csak szórakoztató szabadidő-eltöltésnek tekintsék, hanem az élet- és önismeret katartikus elmélyítésének. Ezt az Írói, szerzői "viszontelvá- rást" ugyancsak a folyóirat sugalmazza a közönségnek; szinte azt mondhatnám, hogy iró és közönség azonos nyelven folyó érintkezésében a folyóirat tölti be az egynyelvű tolmács szerepét. Ezért van az, hogy legújabb kori irodalmunkban minden jelentős korfordulón, minden uj nemzedék vagy irodalmi irány fellépésén ott van "védjegyként" egy folyóiratcim: A Nyugat, a Ma, a Tett, a Válasz, az Ujhold, hogy csak a legismertebbekre és legjelentősebbekre hivatkozzam. De vajon indokolt-e rájuk hivatkozni? Vajon nem szegi-e meg a kötelező szerénység íratlan szabályait e sorok írója, ha Szombathely irodalmi folyóiratának repertóriumát lapozva, ilyen nagynevű "laptársak" jutnak eszébe? Igen, ha ezzel a folyóirat jelentőségét akarnám meghatározni. De ahogy e nagy nevek - és főleg teljesítményük - előtt III
