Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Faludi Ádám: Melák nője

csak meg sem nyugtathattam, mert már foglyul ejtett a ceremónia, nem mozdulhattam a pulpitus elől. A személyzet ugyanis ki tudta állítani a szükséges két tanút. Az anyakönywezető nő a keresztbevetett széles nemzetiszín szalagjával ott állt velünk szemben, előírásos, sminkkel tökéletesített mosolyával, és várta, hogy a magnetofon megszólaljon, de annak nem akaródzott megszólalni. Pedig egy finom kis Ten Years After számot vettem fel, egy libegős, kedves dallamot, tele szabadság illúzióval és a jövő minden napjára kamat nélkül meghitelezett boldogsággal. Aztán az erősítőhöz nyúlt az anyakönyvvezetőnk, megtalálta a hangerő szabályozó gombját, és már hallatszott is Alvin Lee éneke, nagyjából a dal közepének tájékáról. Ceremóniamesterünk megállította a magnetofont, visszatekerte a szalagot az elejére, ami elég sokáig tartott, miután a magnó kuplungtárcsái, ékszíjai rég letöltötték már a szolgálati idejüket. Aztán mégis felcsendültek a mi nászindulónk hangjai, a zászlóval átkötött anyakönywezető (a kaméliás comb modellje - erre nem volt szabad gondolnom közben, hogy megőrizzem a komolyságomat, és persze másra sem tudtam gondolni, mint erre - a kaméliás comb modellje, a kaméliás comb modellje), szóval a combos, faros anyakönyvvezető nő mindenféle olyat mondott, amit maga sem hitt el. Ez azonban nem számított különlegességnek, mert a nyilvánosságnak szánt beszédek történelmük és időszerűségük elmúltával továbbra is afféle spanyolfalként működtek. Mögöttük vette fel a tiszta alsóneműt és az alkalomhoz illő ruhát a pucér valóság, ezért nem akadt fenn ezen az eljárási módon senki. Csak a gondolkodás történelme köszönt el, a kellékek maradtak.

Néztem az anyakönywezető nőt, a hangja elenyészett hamarjában, és ha rajtam áll, nem csak gondolatban veszek búcsút a hűségtől azonnal, hanem valóságosan is berontok azok közé a combok közé ott helyben, és a karnyújtásnyira előttem duzzadó mellekkel lenyomatot készítek az arcom mindkét oldaláról. Tovább nem juthattam, mert az anyakönywezető rám nézett, és igent kellett mondanom.

Felhúztuk a karikagyűrűket, aláírtuk a nagykönyvet és mehettünk amerre akartunk. A magnetofonszalagot visszakértem, ismerősünk lassú sírdogálásba csönde- sedő anyját megölelgettük, aztán hivatalosan lesétáltunk az emeletről, le az utcára, sütött a délutáni nap és perceken belül megérkeztek a szülők. - A Zaporozsec megmakacsolta magát, megtelt a karburátor benzinnel, azt vártuk, hogy kiszellőzzön, utána meg a gyertyát is beköpte, drótkefézni kellett, mosakodni, mert konyákig olajosak lettünk, képzelhetitek! - mondták. Szigfrid is előkerült a húgommal, akit szintén Hildának hívtak (mennyi mennyei véletlen!), ismeretlen csillogás mindkettejük szemében, mi a francot csináltak eddig? Némi háborgások után - miért nem vártatok meg bennünket - elindultunk a közeli vendéglő felé, ahol a rendezvénytermet kibéreltük a hozzávaló lakodalmas étkekkel, italokkal együtt. Lassan beindult minden, csak én kezdtem szorongani, mert vészesen közeledett az este.

Úgy alakult, hogy épp aznap játszották le John Lennon és a Plastic Ono Band Some Time in New York City című lemezét teljes terjedelmében a rádióban. A teljes terjedelmében spanyolfalul azt jelentette, hogy valóban elhangzik mindegyik felvétel, ugyanabban a sorrendben, ahogyan a lemezen van, és nem kommentálja műsorvezető a felvételek művészeti színvonalát és mondanivalóját, miközben szép lassan elmúlik az első szám. Miután friss kiadású és lényeges lemezeket nem lehetett kapni, maradt a rádió. Már létezett sztereó adás is, számomra semmit nem jelentve, mert mono-ban utaztam. A pénzügyi háttér miatt.

76