Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)
rendesen. Az örvény működésbe lépett, ő meg feléje tempózott nem teljesen gyanútlanul. Nagyon rég volt, hogy utoljára érezte ezt a hódító szédülést. Ezerkilencszázkilencven februárjában felhívta Kóbor, egy középiskolai haver, hogy itt az idő, nagy a mozgolódás, elég volt az értelmiségi vetyengésből, meg az elvi állásfoglalásokból, cselekedniük kell, s volna is egy lehetőség, amibe érdemes volna Zengőnek is beszállnia. Azért szólok, mert régi span vagy Te is, mondta a telefonba. Igen, akkor tapasztalta először, mit jelent a mélység vonzalma. Akkor még volt Zengőben egy kevés kurázsi harcolni valamiért. Elvekért, eszmékért, bár ezeket a kifejezéseket sosem szerette, ő úgy mondta ideákért, de bármiért is, még tett valamit. Még látta, hitte, hogy tetteinek értelme van. Később egyre fogyott ez a lendület, aztán pár hónap alatt elmúlt a maradék maradéka is, és minden megváltozott. Zengő a telefon után megérezte a bizsergést a gyomra körül, ez nála mindig az izgalom jele volt, érezte, hogy nyílik alatta a mélység, és ő bele akarja vetni magát. Kóbort száz éve ismerte. Esti Hírlapos zsurnaliszta volt. A Corvin tanyán vagy az azzal átellenben lévő kis pincevendéglőben szoktak összefutni lapzárta után, s általában Zengő állta a cehet. Piáltak, dohányoztak, Kóbor egyébként láncdohányos volt, szívta a piros malbikat, egyiket a másik után, s földig érő ballonkabátja minden zsebében tárolt egy bontatlan csomagot. A telefonban is olyan harákolósan beszélt, mint akinek ellőtték a tüdejét. Találkoztak. Zengő álmodozva gyalogolt az meglottyadt hóbuckák között a Körúton a Gong presszó felé, és arra gondolt, hogy pár hónapja sincs, hogy éppen itt sétáltak Csillával egy külföldi film vetítésére a Bástya moziba. Hiányzott neki a nő. Inni akart. Kóbort a nyerőautomatánál találta. Szórta a húszasokat. Szájából lógott a cigi, a poharát a gépre állította, és erősen nyerni akart. Pörgött a szemében a sok szilva meg narancs. Szevasz, kiáltotta, amikor meglátta Zengőt. Nincs váltani egy százasod vasban? Az előbb majdnem lejött a három Jolly, de azóta csak cseresznyével dobál, nem adja a zsetont, nem adja a kis geci! Dühösen toporgott a nagykockás, szürke kövön. Giziké, drága, kiabált a pult felé, az úr váltana némi tantuszt, ha segítene neki! És erre Zengő beleegyező mosollyal elindult hátra felváltani egy százas bankjegyet, meg rendelni magának két Unikumot és némi sört, Giziké pedig látványosan megemelve, emígyen helyükre téve kebleit leszámolta az öt húszast a neonvilágítású pult tetején, az előző vendég kávéspoharai közé. Na figyelj, recsegte Kóbor, amikor Zengő visszatért, azért szóltam, mert barát vagy, egyébként okos is, ne maradj ki a jóból, hát nem?, megmártjuk magunk, és még valami jót is teszünk ezért a bagázsért, nem?, mért ne lehessen jó mindenkinek, nem?, na ugye, akkor húzz ide egy széket, én meg elmondom, mi a stájsz. És elkezdte bedobálni a pénzérméket, Zengő meg odahúzott egy alumínium széket, és leült. Mocorog minden, érted, magyarázta Kóbor túlkiabálva a csattogó, csilingelő nyerőautomatát, pártok, demokrácia, barátom, most be lehet szállni, szükség van 29
