Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai" felé
magyarokat.29 A Monarchia federalizálásának volt a híve. Szívesen olvasott magyarul is, például - emlékszik Cioran - Prohászka Ottokárt.30 A katonai szolgálatot pedig aligha ezért gyűlölte, míg a militarizmust egy ideig lelkesen magasztalta... Cioran gyermekkorát boldognak, nagyon boldognak minősítette. Tízéves koráig élhetett „ebben az átkozott és csodálatos Resináron,” - ahogy egyik gyermekkori játszópajtásának szülőfaluját jellemezte.31 Mert „ha a szónak: paradicsom van értelme, akkor az életem e korszakára illik” - vallotta bátyjának 1971-ben.32 „Ha szomorú gyermekkorom lett volna, sokkal derűsebb gondolataim támadtak volna. De mindig is éreztem a különbséget gyermekkorom és a között, ami utána következett. Ez, valamiféleképpen, belülről szétrombolt engem” - nyilatkozta 1978-ban, amikor a gyermekkor már számára valamiféle preegzisztenciának tűnt, előéletnek. És mintha ez lenne minden baj forrása. „Ha szomorú gyermekkorom lett volna, sokkal optimistább lennék” - mondta a 67 éves Cioran. „De öntudatlanul is állandóan éreztem ezt az ellentétet, ellentmondást a gyermekkorom és a között, ami után történt.”33 Amikor viszont még nem találta meg a helyét Párizsban, megvallotta magának, hogy gyermekkora emléke csodálatos, „de illúzió gyümölcse”. Rémálmai gyermekkoriak, a gyermek pedig közelebb áll az ősi félelemhez, mint a felnőtt.34 Erről nem beszélt, de arról igen, hogy ötéves korábban egyszer olyan „elviselhetetlen szorongás” tört rá, hogy minden, ami körülötte volt, megmerevedett, ő maga kiürült, később úgy érezte, akkor az az egzisztenciális unalom fogta el, amely az ember magányosságának tudatosítása.35 Volt olyan időszak, amikor csak homályosan emlékezett: „Nagyon fiatal voltam, szinte még gyermek, amikor megismertem a semmi érzését, olyan megvilágosodás nyomán, melyet nem tudok meghatározni.”36 Máskor még az órát is tudta, azt, hogy délután pontosan háromkor tört rá ez az érzés, amelyet később fogalmazott meg, amelynek során az idő elvált a léttől. Ez az unalom. Körülírásában nagy példák segítettek. Madame de Sévigné szerint az unalom: a nem folyó idő; Chateaubriand Heideggerhez hasonlóan határozza meg az unalmat: a létező érzékelése. Cioran szerint egyike a legborzalmasabb tapasztalatoknak.37 Olyan, mintha az embert kivetné magából az idő.38 Az unalom időiszony, félelem az időtől, az idő kinyilatkoztatása, az idő tudata.39 Ha erről az élményről írt, és tette ezt 1985- ben Leopardi műveinek előszavában, akkor pontosabban leírta az idő „külső és belső jelenlétét”; az idő „bennem volt és rajtam kívül, mindkét esetben ellenséges feszültségként hatott, mint villámgyors kiűzetés a paradicsomból, és mindenekfölött, kimeríthetetlen űr”.40 És a példákat az unalomhoz talán csak azért sorolta fel, hogy éreztesse, a létélményhez nem kell filozófia és annak zsargonja. Az idős Cioran, aki megunta Heideggert, azt érzékeltette, hogy már gyermekként fölébe emelkedett az egzisztencialista filozófiai spekulációknak, és jobban megjeleníti azt, amit Sartre Roquentinje, Az undor hőse elmond, amikor egy fa gyökereinek láttán unalmában hányingert kap a léttől. Cioran csak később tudatosította ennek a gyermekkori pánikreakciónak a jelentőségét, amelyet úgy tekinthetünk, mint belépőt a filozófiába, mielőtt filozófiára és annak megtagadására adta volna a fejét. A gyermekkor ugyanis - mint egyik 1929- es feljegyzésében írta - a mesék világa, császárok és tündérek a hősei, sőt azúrba elszárnyaló lovak. De erre aztán ráborul a feledés homálya.4' Nyilván tapasztalatból tudta ezt. Később soha nem beszélt ilyesmiről. De idézett feljegyzése arra utal, hogy benne tudott élni a mesék világában. Hogy milyen mesékében, nem tudni, a község
