Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Tornai József versei
Állat? Vadállat! Állat? Nem, vadállat! Rakétáitól térdelnek földre a házak. Ha más hit gyümölcse vagy, néped más nyelven helyesel, tagad, mint ő, nincs jogod saját hazádban szántani, aratni, ahogy szoktál, őseid dobját pergetni, fajtád bölcsőjében ringatni csecsemőd, lelőnek, ha nem te lősz előbb, fegyvergyárai is ontják repülőiket, tankjaikat. Megvásárolnak vagy kiröhögnek, hisz te még mindig azt hiszed, történelmünk mindig előbbre megy, pedig az évezredek összehalmozta gazság egyre igazabbá teszi a homo sapiensi masszát, így készül most elpusztítani egymást és az őserdőket, vizeket, és a cápák uszonyait levágják, levesnek nincs különb. Holnaputánra sziilőméhed lesz a csönd. Állat? Nem, vadállat! Én nem tudok hamos igéket költeni: a XXL század nem tárgyal, de tömegtemetőket a bűnt mint jogos önállóságot letagadja. Nincs, aki cáfol. Hazugságok híznak, és önigazolások. A gyöngébbet a legnagyobb vadak Toppantva tapossák el, mint a csigák vékony héját. Ezüstcsíkok a járdán és a lépcsőn: ennyi nyoma marad a mi éljenezve várt civilizációnknak. A bűnösök helyet cserélnek a bírákkal. Látom, ahogy a dögkeselyűk raja bomlott szarvasbikát fal. Föld, tenger, ég testvér-himnusza ma gyászszalagos ének.
