Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Weiss András: A kezdet (IV. rész)
és az alternatívák következményei előreláthatóak legyenek. Itt persze a „felismert” és a „nem felismert” a bökkenő, mert mennyire vagyunk felelősek abban, hogy ob- jektívan fennálló alternatívákat felismerünk-e vagy sem. A választás lehetősége ugyan az ember életében majdnem mindig fennáll, ha a nem cselekvést alternatívának tekintem, - és persze hogy az -, de a következmények nem mindig felmér- hetőek, aminek viszont gyakran a tapasztalatlanság az oka. A KZ-ben alternatívák nem voltak, és azon ritka esetekben, amikor igen, lehetetlen volt a választás következményeit felismerni. Persze kenyeret lopni a szomszédtól elvben lehetett, de gyakorlatban alig, mindenki annyira vigyázott rá. Feltételezem, ha egyszer lehetőség adódott volna, egy felvigyázatlan kenyérre, bizonyára nem lettek volna gátlásaim. Tehát 15 éves koromig önrendelkezési lehetőségekkel nem, vagy csak rendkívül kis mértékben rendelkeztem, így feleltségem sincsen, vagy csak alig. Ennek a felelősség nélküli időnek 1945. április 29-én vége lett. Innen felelnem kell az életemért, ezért az életem története tulajdonképpen csak innen kezdődik. KÖZJÁTÉK Az új élet mérhetetlen mennyiségű emberi ürülék közepette kezdődött. Ugyan nem emlékezem, hogy a felszabadulás után közvetlenül hirtelen sok ennivalóhoz jutottunk volna, de az ürülék mennyiségét tekintve, mégis így kellett lennie. A kép most is élénken előttem van, emberek ülnek az ablakban, a fenekük kint és az ablak alatti utat latrinának használják. Sokan nem voltak képesek erre az akrobatikus mutatványra, a valódi latrináig pedig nem értek el, így a priccsek közötti utakra tettek. A bűz még mindig az orromban van. Hogyan láttam a világot? Megtanultam élni a saját kiszolgáltatottságommal. (Ich habe gelernt mit der eigenen Ohnmacht zu leben.) Mit hoztam magammal az első életemből? Mindenesetre egy későbben nem mindenben helyesnek és szerencsésnek bizonyuló erkölcsi értékrendszert. És milyen világnézetet? Egy kiforrott világnézetről 16 éveseknél nem lehet beszélni, hát még egy „újszülött” 16 évesnél. Éltek bennem ezzel szemben, legalábbis foszlányosan, világnézetet alkotó elemek. A leg- megrendíthetetlenebb elemek azok, amiket természetesnek veszünk, ezek vitathatatlanok. Nekem az utolsó év volt a természetes: az erős törvénye, aki a gyengékkel, mint az állatokkal bánik, és ha már nem hasznosak, akkor le lesznek mészárolva. A másik, a művészet, az emberszeretet, az udvariasság, a tolerancia, stb., világa mindössze csalóka álarc. A szép felület alatt mindig ott rejtőzik: Auschwitz. Erre épült fel egy, az erősek elleni korlátlan ellenszenv, valamint egy törhetetlen szolidaritási érzet a gyengékkel; valamint, miután az „erőseket” mindig uniformisban éltem meg, az egyenruha fanatikus gyűlölete. Aztán valamifajta „antibolsevizmus”, aminek fő táplálói a propaganda, de még sokkal inkább családi történetek, mint például: a kommün alatt apám építési vállalatát államosították, őt kirúgták, de minden fontos kérdésben a kommunista vállalatvezető eljött hozzá és kikérte a véleményét. Tehát a kommunisták hülyék. Egy másik, ezt mostohaapám már a lágerban mesélte, hogy a kommün alatt a „Lenin fiúk”, mindenkit terrorizáltak. Többször fohászkodott, hogy jaj, csak ne az oroszok szabadítsanak fel bennünket, mert akkor elvisznek Szibériába. Mindez a diffúz antibolsevizmus ugyanakkor összefért az orosz győzelmek felett érzett örömmel. Ugyanúgy, mint az „ország gyarapodás” büszkesége élt bennem, egy időben, a partizánok sikerének a pozitív megítélésével. Volt bennem még 70
