Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Söptei Imre: A Schey és Spitzer családok sorsa, szerepe és hatása a XIX. századi Kőszegen
költözködést. Kőszegen is kénytelenek voltak beletörődni, hogy az 1790. január 1- ig letelepedett két család tagjai és az ő szolgálatukba szegődöttek maradhattak. Az új jogszabály adta lehetőséggel élve ugyanakkor évtizedes harcba fogtak a többiek kiutasításáért, illetve a Schey és Spitzer családok jogainak korlátozásáért. Ezek okai között immár a hagyományos vallási és gazdasági ellenségeskedésen túl talán hozzájárult a fent említett gyors ütemű gazdagodás is, amelyet sokan nem néztek jó szemmel. Az 1792-es a házvásárlással kapcsolatos események mutatják, mennyire korán éreztették már, hogy nem egyenlő a jogi helyzetük. A későbbiekben ez a „harc” erősödött, hiszen a választó község folyamatosan beadványokkal bombázta a városi tanácsot a kiűzetéssel kapcsolatban. Ezek egy részét maga a magisztrátus vetette el, vagy fellebbezés után a Helytartótanács utasította vissza. A tanács 1801-ben erősen korlátozó szabályozást vezetett be azzal, hogy tiltotta az újabb ingatlanok még árverés útján történő vásárlását is, ezzel akadályozva a kölcsönzött pénzek részbeni megtérülésének lehetőségét. Az 1791 után szerzett telkeket pedig vissza kellett volna szolgáltatniuk. 1798-ban hihetetlen lépésre ragadtatták magukat a helybeli zsidók, amikor egy vámszedési vita kapcsán vámmentességet vagy városi polgárjogot kérelmeztek. Elképzelhető, hogy mekkora felháborodást váltottak ki ezzel. A polgárok egy része 1807-ben újabb akció során követelte a jogtalanul jelenlevők eltávolítását, pl. azokét is, akik a bíró házában laktak bérlőként. A több éven át tartó huzavona közben azt is indítványozták, hogy a Schey fiúkat erőszakkal vigyék katonának. Az utolsó ismert és nagyobb horderejű akciót 1819-ben indították, amelynek köszönhetően egy részletes összeírásra is sor került. Ennek nagyon sok érdekes adatot köszönhetünk a kőszegi zsidóság életmódjával kapcsolatban. Védelmet leginkább a Helytartótanácstól remélhettek, ahol a jogszabályoknak érvényt szerezve, a jogos követeléseket elfogadták, de a jogtalanokat elutasították. Kiderült azonban, hogy a zsidók helybeli pártfogókat is találtak. A feltételezhetően inkább gazdasági-üzleti, mint baráti viszonyban levő polgárok petíciót is hajlandók voltak aláírni érdekükben. Ezt a tanács pénzbüntetésekkel torolta meg. AZ ELFOGADTATÁS IDEJE A kőszegi zsidóság vagyonosodása, a város érdekében tett lépéseik egyre megkerül- hetetlenebbé tették őket helyben. Szükség volt adójukra, adott helyzetben segítségükre és nem utolsósorban az üzleti kapcsolataik során szerzett befolyásukra, amelyre a környékbeli főnemeseknél tettek szert és egyre inkább építettek ki a bécsi, akár az udvari körökben is. Ennek a helyzetnek és talán a reformkor előtt és főleg a reformkorban fokról fokra változó gondolkodásmódnak köszönhetően lassan változás állt be abban is, ahogy helyben viszonyultak hozzájuk. Ami a külsőségekben még évekig nem jelentkezett, de ahogy a magyarországi gazdaság egy új modernizációs pályára lépett az ő szerepük is egyre jobban felértékelődött. Ráadásul az 1840. évi 29. tc.-nek köszönhetően, amelyet újfent csak ideiglenes jelleggel hoztak, nagyobb lakhatási és üzleti szabadságot kaptak. Az 1833-ban alapított Kőszegi Olvasó Egyesület, amely inkább „úrikaszinó” jelleggel működött még nem fogadta be őket, bár volt egy zsidó vallású tagja, Markbreiter Fülöp orvos személyében. Ő azonban jogi értelemben nem számított zsidónak, mert Mária Terézia óta az egyetemet végzettekre nem vonatkoztak a költözési és lakhatási korlá8
