Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése
SIMON JÁNOS Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? A RENDSZERVÁLTOZÁSOK ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSE 1. A TRANZITOLÓGIA, MINT AZ ÁTMENET TUDOMÁNYA? Mindenekelőtt néhány alapvető fogalmat tisztáznunk kell ahhoz, hogy a közép-európai rendszerváltozásokat elméleti szinten is értelmezni tudjuk. A tranzitológia az átmenet tudománya, mely a társadalmi változások politikai dimenzióit kutatja. A diktatúrából a demokráciába való átmenetet vizsgáló tranzitológia tudománya viszonylag fiatal, csak néhány évtizedes múltra tekinthet vissza, ezért nem meglepő, hogy nincs önreflexiója, vagy csak igen szűk területre terjed ki. A témakörrel foglalkozó kutatók például még nem kerestek arra választ, hogy mikortól indultak maguk a tranzitológiai kutatások, kinek, vagy kiknek a nevéhez köthetők a kezdetek. Ha átnézzük a rendelkezésünkre álló legfontosabb szakirodalmat, akkor arra azt tapasztaljuk, hogy még arra a kérdésre is csak limitált és erősen szubjektív alapokon álló válaszokat kapunk, hogy mennyire terjeszthető ki maga a tranzitológia fogalma vagy, hogy milyen módszertannal tud a legtöbbet mondani a valóságról. A kérdés tehát az, hogy a közép- és kelet-európai demokratikus átmenet tapasztalatai mennyiben erősítik a tranzitológia klasszikus elméleteit, pontosabban a régió történései és folyamatai mennyire vannak azzal fedésben? Ezek fényében pedig a posztkommunista átalakulások milyen módon erősítik, vagy változtatják meg a tekintélyelvű rendszerek demokratizálódásáról vallott nézeteinket? Jelen tanulmányunkban mindkét kérdést érintjük, de nem kívánunk egyikre sem kimerítő szakmai választ adni, inkább csak fogódzókat kínálnánk a későbbi kutatásokhoz. Más oldalról azt is mondhatnánk, hogy rövid eszmefuttatásunkban arra is választ keresünk, miben gazdagították a nemzetközi tranzitológia szakirodalmát a poszt- kommunista rendszerváltozások? Maga a tranzíció szó eredete sem egyértelmű, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Spanyolországból származik az 1970-es évek elejéről. Fernandez Miranda nevéhez kötik, aki egy francoista politikus volt, művelt, felvilágosult, abszolutista gondolkodó. O mondta egy újságinterjúban, hogy az út a diktatúrából a demokráciába valószínűleg el fog húzódni, nem lesz rövid és egyenes, hanem különböző hullámai lesznek, és ezt a folyamatot a „transición” (spanyolul átmenet) szóval írhatjuk le (Simon 2008). A tranzitológia első nagy és ma is figyelemre méltó alkotásának D. A. Rustow közel fél évszázada megjelent írását tartom (Rustow: 1970: 337-363). Rustow óta általánosan elfogadott tény, hogy a demokráciába történő átmenet semmi esetre sem egy lineáris vagy egy előre kiszámítható racionális folyamat. Különösen nem az, ha figyelembe vesszük az átmenet során a nemzetközi hatásokat, a többféle irányból jövő kalkulálhatatlan kimeneteleket, az elkerülhetetlen visszaeséseket, a folyamat változatosságát és sokszor bizonytalan kimenetelét. Rustownak a demokráciák sta3
