Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)

- Azért hívtam ide, hogy boldogságot szerezzek neki - vágta rá anyám türelmetlenül. - Most is az ő javán dolgozom. Egy szép kis ruhácskát akarnék neki varrni a gépeden. Nyaralás után pedig valószínűleg végleg magamhoz veszem a szüleimtől.

Nem hallottam ilyen tervről korábban, ezért megriadtam, de rögtön felfogtam, hogy ez csupán alkalmi petárdája lehet a támadással szemben védekező anyámnak.

Bátrabban, hosszasabban nyitottam szememet a Hölgyre. A homlokával szinte egyenes vonalat alkotott az arca, amelyen apró gödrök látszottak. Erős orrcimpái voltak. Valamilyen rózsaszínű púdert nagyon is vastagon alkalmazott éppen az orra környékén.

Mintha nem hallotta volna anyámat, szertartásosan mondta a magáét:- A boldogtalan gyermekekből szenvedő felnőttek lesznek. Ezért a velünk élő gyermekeket is óvni kell, mindenekelőtt a magunkban lévő gonosztól. A gonoszság megfertőzi azt, aki túl sokáig kényszerül a közelében élni. A gyermek élete megsínyli az olyan szülőt, akitől nem kaphat szeretetet, noha testközelben vannak egymással.

Összerezzentem anyám jól ismert, fojtott hangjától.- Én a szeretet jegyében vagyok itt most is, a hátad legyen elöl! Azért vagyok itt, hogy szépet adjak a gyerekemnek, romoljon meg minden befőtted. Azért vagyok itt, hogy megvarrhassak egy ruhadarabot az itteni varrógépen, mert énnekem nincsen, hogy csak egy fogad legyen és az is mindig fájjon.

Az átkozódó szavaknak nem volt külön hangsúlyuk, ezért egybemosódtak a sebesen, indulatosan mondott szöveg többi részével. Aki nem figyelt eléggé, nem is foghatta fel elsőre, mit hall? Én felfogtam és féltem, hogy a Hölgy is érti, és annak megfelelően alakítja további viselkedését. Ugyanakkor imponált is anyám, akitől nem hallottam korábban ilyen trükkösen előadott „hadovát”. Ez teljesen új volt nekem a modorában.- Elromlott a varrógép - jelentette ki a Hölgy és összeszorította a száját.- Gyere! - parancsolta anyám és kilépett. Mielőtt utolérhettem volna, becsukódott mögötte az ajtó.- Erre gyere! - utasított a Hölgy, és megindult felfelé egy lépcsőn.

Elbizonytalanodva, de kíváncsiságtól is ösztökélve lépkedtem utána az emeletre.

A bútorokból ítélve társalgónak használhatták a fenti félszobát, másképpen galériát, ami nyomban igazolódott is az által, hogy társalgó hangnemben szólt hozzám a Hölgy.- Hány éves vagy?- Tizenhárom.

Annyira szolgálatkészen feleltem, hogy rögtön meg is bántam.- Úgy hallani, te sokat olvasol.- Igen.- Hány könyvet olvastál már életedben?- Százhatvanhetet.

Ezen mosolygott a Hölgy.

Gyors fejszámolás nyomán megállapítottam, hogy fogalmam sincs, mennyire lehet valószínű, amit állítottam. Viszont engem is megérintett a derű. Lazult görcsös tartásom.

21