Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz
„Magyar születésem hozza magával tán, Hogy természetem szomorúbb, mint vidám. Közmondás az, hogy: a magyar sírva táncol, Magyar természetünk hát, mely ehhez láncol.” Az esőfelhőbe burkolódzott kemenesi tájat figyelte, nehezen szabadult melankóliájától. Hallva az országgyűlés berekesztéséről, az elhallgattatott nemesség érdekellentéteiről, megérintették az országos gondok is. Takács István nemesi portáján családi és baráti körben rendszeresen szó eshetett a magyar nemesi önérzetről, nemzettudatról, mert Judit korai és későbbi verseiben folyamatosan megjelent a haza, mint eszmény, mint életéhez tartozó fogalom. Horváth Elekkel már ismeretségük korai szakaszában a költői feladatul tűzték ki, a hazáért való munkálkodást: /„írod, hogy e szent frigy eggybe veti vállunk, /Hogy így Hazánk’ hasznos tagjaivá váljunk’. „A nemesi szembenállás későbbi éveiben tovább erősödhetett benne a magyar nyelv, a haza iránti felelősség, de már nem a nemesi költészet kötelező költői eleme, hanem egy tudatosabb elkötelezettség része lett. 1813. február 14-én kelt, Horváth Elekhez írt episztolájában megismételte elhatározását, hogy a haza hasznos tagja kíván lenni. Kétségei vannak, hogy leányként ezt valóra tudja-e váltani? / „De ám, hol az erő? - hol van a tehetség?/Nyomban ijeszt engem a lányi gyengeség./ Csak az az egy lehet érdeme munkámnak, / Hogy én is akarnék szolgálni hazámnak./” Ezt a poézis erejével, a művelődés gazdagításával, a gondolkodás átformálásával akarta elérni, ő, a dukai nemeskisasszony. Dukát soha nem adta volna Bécsért. Duka volt a Haza. Gyermekkora óta érezte a Pannon táj vonzását, marasztaló erejét. Olvasottsága, műveltsége előrehaladásával, tudomást szerzett a régió történelem során betöltött szerepéről. Rajongása Horatiust, Ovidiust, Catullust olvasva tovább nőtt. Szülei el- elvitték rokoni látogatásokra. A rövidebb és hosszabb utakon, az évszakok változásai között megfigyelhette Vas vármegye szépséges tájait, és költészetre hajló lélekkel szőtte verseibe a Rábát, Dukát, a teljes Kemenesalját, majd tágabb Pannóniában is széttekintett: Keszthely, Fenék(puszta), Balaton, Tihany, Zala és Somogy szépségét dicsérte, felemlegette a tájban élő dolgos „köznépet” és géniuszait. Szárnyaló képzelete vitte volna másfelé, távoli városokba, különös vidékekre, de mindig maradt: „Mintha egy szikláról nézném A világ szépségeit, És soha el nem érhetném Lelkem reménységeit: Int a természet szépsége - Tilt a meredek mélysége; Ha szívem egyfelé szít, Sorsom másfelé taszít. „/- panaszolta később Visszaemlékezés című költeményében. Nagy szelekkel, viharokkal érkezett meg a tél. Végigtombolta egész Vas vármegyét. Sík tájjá tette a mezőket, dombokat épített a hó alá süppedt utak fölé. Ijedt madár61
