Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz
ként kuporogtak a zsúpos vályogházak a hóban. Alig volt mozgás a Takács portán is. Bent megtömték száraz fával a rakott kályhát, pipafüst keveredett az almáriumba dugdosott levendula illatával. Félhomály volt nappal is. Végképp elsötétedett, ha a szél a havat az ablak üvegéhez, vagy pergamenjéhez csapta. Judit sem látta papíron a sorokat. Leült a klavírhoz, és apjának is kedves darabokat játszott, vagy hárfáján rövidebb verseihez dallamot komponált. Lassan, nagyon lassan cammogtak a nappalok, és az éjszakáknak sem akart vége szakadni. Judit szenvedett, mert tudta, hogy a holnapi naptól sem várhat mást. Közeli, nemesi portákra sem kívánkozott át. Félt az unalomtól. Néha csonkig égette a gyertyát. Olvasott. Önéletrajzában később így emlékezett vissza: „Tisztelendő Kresznerics Ferencz Kiráyi J. Oktató most Sági Plébánus Úr, és Tatay János Szombathelyi volt Professorok most Lövei Plébánus Urak válogatott Könyvekkel segítették Szép Bibliotecájokból olvasás végett”. Szemükben Dukai Takács Judit figyelemre méltó poétria. Horvát Elek továbbította Judithoz egykori tanárának, Kresznerics Ferencnek, a fiatal versíróról 1812 januárjában mondott szavait. „Örülök, úgy mond, ez újjonnan támadt Magyar Poétrinának. - A Literatúránk csak úgy virágozhatik, ha azt a ‘ Szép Nem kedveli, sőt gyakorollya. - E mennyei tűznek sziporkáját kell a’ kellemetes érzésű Dukai szűzben éleszteni, gyakorlással, egy kevés út mutatás mellett sokra mehet.” Biztató dicséret lehetett a fiatal lány számára, válasz felmerülő kétségeire, egyben örömre is ok anyja halála után. Judit számára versmintának ott voltak az általa rajongott költő elődök, Kisfaludy Sándor a Himfyjével, Horváth Ádám, robosztus költői megnyilvánulásaival, eljutottak hozzá Ányos Pál, Virág Benedek, Gvadányi művei. Kis János intelmei is nagy hatással voltak költészetére kesergő szentimen- talizmusukkal, stílusgyakorlatukkal. Judit utánozta őket, de nem szolgálták költői fejlődését, egyéni önkifejezésének kialakulását. Viszont erősen hatottak rá Csokonai Vitéz Mihály versei, amelyek a rokokó életérzés könnyedségével, máskor felvilágosult gondolataival varázsolták el a fiatal, dukai lányt. Mondta, énekelte, klavíron kísérte Vitéz költeményeit. Hamarosan rátalált Berzsenyi ódáira és elégiáira. Velük a mulandóságélmény szökött be a fiatal poétria verseibe. Juditot az elmúlt év áttekintésére ösztönözte, aki felismerte az „omnia mortális” igazságát, hogy minden halandó: az évszakok és az emberi élet, a sajátja is ./Virágzóm még ma s élek/ Holnap talán már hervadok/ Por voltam és porrá leszek./ Tizenhét évesen a lélek halhatatlanságába kapaszkodott. így telt ki az 1812-es esztendő és a tél fele. BELÉPÉS AZ IRODALOM VILÁGÁBA Dukai Takács István mindent tudott az életről. Átlátta Judit helyzetét, büszke apai érzéssel követte nővé érését, szépségének gyarapodását. Felismerte, hogy a melankóliával megélt gyászév után lányának sok pótolni valója van a vigasság terén. Társaságba kell vinnie, fiatalok közé. Ismerjék meg, bámulják szépségét, okosságát, tehetségét! Mindezt nem szabad elrejteni a dukai udvarházban. Erős érzelmi szálak kötötték egymáshoz őket. Judit, már asszonyként, önéletírásában nagy hálával emlékezett meg anyjáról, múzsái Vittnyédi Teréziáról és apjáról, Dukai Takács Istvánról. Ők voltak azok, akik 62
