Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz
Takácsok, a Berzsenyiek és Vittnyédiek! Módos, kastélyszerű, késő barokk kúriát emeltetett, családi címerrel a homlokzatán. Később aztán ők költöztek át ide, a régi, falusias udvarházból, amely felett eljárt már az idő. Édes Attya sohasem mondta el, hogyan került nevükre Duka legszebb épülete. Nemesi rangjukat emelte a kúria tágassága, divatos építkezése. Itt töltötte megelégedésben és örömben asszonykorának utolsó éveit anyja, Vittnyédi Terézia és ő is szépséges lánykorát. A július megérlelte az édes körtét, hullani kezdett a korai alma, és kigömbö- lyödtek a zöldellő szilvák az ágakon. A méhkaptárokból csuporba került az aranyszínű méz. A baromfiudvarban húsos jércévé nőttek a tavaszi kelésű csibék, fehér tollal jártak csapatban a növendék libák. Judit szavára, szeme pillantására engedelmeskedtek a cselédek, akik az úrnő halála után ellustultak, elszemtelenedtek. Judit Sopronban megtanulta, hogy miként szerezhet tekintélyt magának a portán. Örömmel töltötte el a helytállás sikere. Még nem érte meg a tizenhetedik életévét. Édes Attya a földeket járta, megkezdődött az aratás. Lovon nyargalászott birtokról birtokra. Hajtotta a jobbágyait. Ki kell használni a száraz időt, hogy ne vizesen kerüljön a termés a magtárakba. így Judit volt egyetlen úrnője az otthoni gazdaságnak. Este, ha fáradtan leült a gyertya mellé, azért papírra vetette a napközben előbukkanó verssorokat. Óhaja szerint költeménnyé állt össze a felidézett kép. Itt a nemesi kúriában egyszerű dolgok fogták meg a tekintetét. A mélyebb érzések, gondolatok elkerülték képzeletét. A nemesi költészet hagyományait, mintáit, értékrendjét követte és a népdalok tisztaságát. Kedves, egyszerű volt minden vers, mint egy kezdő festő pasztellképe. Öröm volt ez is, a napi gondok fölé emelte lelkét. Hiányként élt bennem, hogy Dukai Takács Judit bakfis éveiből alig található az „édes érzésről”, a szerelemről szóló ismertetés a megjelent tanulmányokban, pedig ez az időszak a nagy rajongások, titkolt érzelmek, barátnői suttogások kora. A személyével és költészetével foglalkozó kutatók is legfeljebb annyit említettek meg, hogy a népköltészet, a népdalok váltották ki belőle a vágyakozást, hogy azokhoz hasonló formában fejezze ki érzelmeit. Az önkifejezésre, érzelmei, hangulatai magyar nyelvű megformálására korán munkált benne az igény. Ösztönösen jelentkezett a gyermeklányban a költői tehetség, az írás kényszere, amely az akkori viszonyok között népdalformában tört benne felszínre. Azonban a kor maradi társadalmi és szemforgató morális, sőt irodalmi korlátái sem engedték, hogy költészete őszinte, magas hőfokú lírává fejlődjön. R. Kocsis Rózsa doktori disszertációjában jelentős részt szán Dukai Takács Judit zsengéinek. Az MT A Kézirattárának, 8 - r. 44. jelzete alatt, 16-63. oldalakon talált rá az „Epedés” címen összerakott verstöredékekre. „Méltatói azért sem vehették figyelembe az Epedést, mert nem illett bele az úri Magyarország múlt századi nemeskisasszonyáról alkotott képbe. Ezek a töredékek ugyanis nem az idilli biedermayer „úri kisasszonyok” képzelt érzelemvilágáról vallottak, hanem egy paraszti szóhasználatú, ösztönös népiességben megnyilatkozó gyermek érzéseiről árulkodtak. „ - írta a kutató. „Megváltam én szeretőmtől, Mint szép zöld ág levelétől Estem annyira szegénytől Hírét sem hallom senkitől!” 51
