Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - A haditudósító - Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal
Akkor még a lovassági laktanyában volt a gépvonatású tarackos üteg. Az azt jelentette, hogy nem lovak húzták ennek az alakulatnak a lövegeit, hanem motor. Ha jól emlékszem ’38. augusztus i-jén költöztünk abba az utcába, ahol most van az orvosi rendelő. Az az épület nekünk épült. Érdekes, hogy évekig abba a rendelőbe jártam, és abba a szobába is, amelyben karpaszományosként laktam. Később úgy lehettem tartalékos tiszt, hogy különvizsgát kellett letennem. Úgyhogy először had- apródőrmester, később zászlós lettem. Ez volt a legmagasabb rangom. Amikor letelt a katonai szolgálat, visszament Budapestre? Igen, visszamentem 1938-ban. Talán érdekes elmondani, hogy 38-ban kezdődött az országgyarapítás. Ugye, ’38-ban került vissza a Felvidék. Amíg a tárgyalások folytak, amiben az olaszok és a németek nagyon mellettünk voltak, nem lehetett tudni, hogy háborúval vagy megegyezés alapján lesz vége az egésznek. Úgyhogy minket is mozgósítottak. Hadi állományban voltunk, a laktanyát nem hagyhattuk el. De megállapodtak, és nem lett háború. Amikor megtörtént a magyar katonák bevonulása a Felvidékre, akkor szerelhettünk le. Tehát meghosszabbodott a katonai időnk, viszont 40-be tért vissza Erdély, akkor abban már mi is részt vettünk. Én szakaszparancsnok voltam. Mozgósítottak, és Nádudvarra helyeztek ki minket. A Hortobágyra jártunk ki gyakorlatozni. Még élessel is lőttünk. Amikor megkezdődött a bevonulás Erdélybe, mi tüzelőállásba voltunk. A Károly-vonal volt Magyarországgal szemben, ami bunkerokból állt. Nekünk is megvolt a célpontunk, és élesre betöltve voltunk, egészen addig, míg a gyalogság át nem ment Nagyvárad felé ezen a Károly-vonalon. Amikor nem történt semmi incidens, mi is felkapcsoltuk a lövege- inket, és elindultunk Nagyváradra. Ott töltöttünk két éjszakát. Utána a Király-hágón át Kolozsvárra mentünk. A híres Farkas utcai kollégiumban szálltunk meg. Csodálatos volt az a fogadtatás mindenütt. Olyan csodálatos élményeken mentünk át! Hihetetlen, milyen szeretettel fogadtak. Mi meg boldogok voltunk, mert minket bizony irredenta szellemben neveltek fel az iskolában. Minden irkán rajta volt, hogy „Csonka Magyarország nem ország. Egész Magyarország mennyország.” Ilyen imával kezdtük a napot, és a revízió gondolata hivatalos magyar politika volt, úgyhogy örültünk, hogy ezek harc nélkül visszakerültek. Mi annyi puszit kaptunk az erdélyi lányoktól! Mind arra törekedtek, hogy legalább egy magyar lovagjuk legyen. Hogyan került a Magyar Katonaújsághoz? Mint a Vasvármegye tudósítója, 30 forint fix összeget kaptam havonta. A többit soronként fizették. Kézpénzt fizettek minden sorért. Na most, a legényembernek Pesten, ha szórakozni is akart, akkor több pénz kellett. Úgyhogy írtam, dolgoztam más lapoknak is. Egyszer tudomásomra hozta egy barátom, hogy a Magyar Katonaújságnál olvasószerkesztőt keresnek, aki ért a nyomdatechnikához is. Ugyanis a tördelési feladatok is rá vártak. Ez a Magyar Katonaújság a Honvédelmi Minisztérium hetilapja volt. Én elmentem. Egy őrnagy (később ezredes lett) volt a parancsnok. Beszélgettünk, megnyertem a tetszését és akkor elém tett egy kéziratot, amit ti- pografizálni kellett. Na, ebben én jártas voltam, és mindjárt felvett. Tehát a Magyar Katonaújságnak fizetett polgári munkatársa lettem. Vészesen közeledtünk a háború 9
